Orosházi Friss Hirek, 1927. április-június (4. évfolyam, 74-145. szám)
1927-04-12 / 83. szám
19^7 április 12 hírnem: A közigazg. bizottság ülése. Tegnap tartotta meg Békés vármegye közigazgatási bizottsági ülését dr. Kovacsics Dezső főispán elnöklete alatt. Az ülésről, amelyen különben fontosabb tárgy nem is akadt, lapunk legközelebbi számában részletesen beszámolunk. Névnapmegváltás. Dr. Margonyay Gyula ny. főszolgabíró 10 pengőt adományozott névnapmegváltás címén a „Katholikus Otthon“ céljaira. A bevásárlási szabadság biztosítása. Az utóbbi időben a kamarához beküldött ügyek véleményezése során meggyőződést, arról szerzett a kamara hogy a csendőrőrsök feljelentése alapján számtalan esetben indítanak kihágási eljárást az iparosok és kereskedők, illetve ezek megbízottai ellen bevásárlási ténykedésük miatt, holott a bevásárlási szabadságot a m. kir. belügyminiszternek 1923. évi 124.070. számú körrendelete legutóbb is nyomatékosan biztosította. Éppen ezért a kamara átiratilag megkereste az alispáni hivatalokat, kérve, hogy az alispáni hivatalok utasítsák az alájuk tartozó főszolgabíróságokat a hivatkozott belügyminiszteri rendelet rendelkezéseinek pontos betartására. DEMARTSIK FERENC KÖNYV- ÉS PAPÍR, KERESKEDÉSÉBEN Telefon 34. Orosházán Telefon 34. Az evang. egyház bérházában Dusán felszerelt raktárán vannak. Levélpapír újdonságok, irodai, kereskedelmi papirok, írógéppapírok, rajz és másoló papirok, üzleti és beíró könyvek, levélrendezők. Irodai felszerelési cikkek és minden e szakmába vágó cikk. Hegedűk, vonók, tokok, húrok és hangszerkellékek. Szépirodalmi és szakkönyvek. Könyvújdonságok, ifjúsági és képeskönyvek. geden. Malomipari tanfolyam SzeHárom ízben tartott molnártanfolyam tapasztalatai alapján kialakult és tökéletesített tanterv szerint a negyedik 8 hetes tanfolyamát nyitja meg április hó 20 án a szegedi m. kir. állami felsőipariskola a malomtulajdonosok és molnárok számára. A tanfolyam heti 18 óra elméleti oktatást és 8 órai gyakorlatot ölel fel. Jelentkezni lehet levelezőlapon a szegedi m. kir. állami felsőipariskola igazgatóságánál Mars-tér 7. sz. A pászka kiosztása folyó hó 13., 14. és 15-én (szerda, csütörtök, péntek) délelőtt 9—12-ig és délután 2—5-ig történik a hitközségi irodában. Húsvéti bor csakis 15-én, pénteken délelőtt 9—12-ig és délután 2—5-ig adatik ki. Gondnokság. Orosházi Friss Hirek______________________________________3 Kezdődő érelmeszesedésnél, a természetes „Ferenc József“ keserűvíz úgy az alhasi pangást, mint a renyhe emésztést gyorsan és enyhe módon megszünteti. A gyakorlati orvostudomány vezérei a Ferenc József vizet azért becsülik olyan nagyra, mert ez a szívbajosoknál is szabályozza a gyomor- és bélműködést, aminek következtében az ellenállóképesség fokozódik kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. A nagyszénási Műkedvelői Szintegyesület f hó 18-án, Húsvét másodnapján az „Uránia“ mozgószínházban tánccal egybekötött műkedvelői előadást tart. A műkedvelői előadás műsora lesz „a piros bugyelláris“, eredeti népszínmű dalokkal 4 felvonásban. írta Csepreghy Ferenc. A színdarabot rendezték: Parragh Zoltán és Talmácsy István. ENDES úri divatszabó, Vörösmarti u. 35. Eltoloncolt kereskedősegéd. Andó Sándor állásnélküli kereskedősegéd az orosházi járás területén azon cím alatt, hogy állást keres könyöradományokat gyűjtött saját részére. 3 napi fogházra ítélték és illetőségi helyére, Nagykőrösre toloncolták. Anyakönyvi hirek. Születtek: Koska János npsz. fia János József. Szűcs Mihály npsz. fia Antal. Helbert András npsz. fia József. Meghaltak: Navofa János fm. 76 éves, végelgyengülés. Takács Julianna 15 éves, tüdőgümőkór. Kocsis Ferencné Szabó Julianna 59 éves, rák. Lazányi Albert géplakatos 21 éves, tüdőgümőkór. Az „Alföld“ Szálloda összes helyiségeiben mától kezdve a DREHER-féle világhirű tavaszi „BAK“ söre csapon. — Kimérés uccán át is. Hölgyek öröme. Felhívás. Kérem mindazokat, akiknek a Rosenthal-Haraszti féle birtokból az úgynevezett van az örökválságföldjük, Pesti-utón túl azok f. hó 20 ig a holdanként csőszbér előleget azaz kát. 10.000 h át okvetlen fizessék be, mert ellenkező esetben kamatot fogok számítani. A fizetést lehet eszközölni az ünnepekben Pollákéknál, másnap kint a helyszínen. Tisztelettel Kovács János. — Ezen a héten a Molnár patika tart éjjeli szolgálatot. Elveszett egy sárga dakszli kutya, Buksi névre hallgat, aki tud róla jelentse a tüzérségen illő jutalomban részesül. K**ií*dírc Értesítjük a t. vásárló* IvSIlCo. közönséget, hogy szombaton áruházunk zárva van, így húsvéti vásárlásait szíveskedjék mindenki péntek estig eszközölni. Teljes tisztelettel Deutsch L. és Társa férfi és női ruhaáruháza Orosháza (Wigner-kér.) Rákosi Jenő előadása a Beethoven emlékünnepélyen Ma este lesz a filharmonikusok Beethoven hangversenye A Orosházi Filharmonikus Társaság ma este rendezi meg Beethoven halálának 100 éves évfordulója alkalmával a Bethoven emlékhangversenyt. A halhatatlan zeneóriás emlékét a társaság minden tekintetben méltó keretek között igyekszik megünnepelni és ezt a napot, illetőleg estét örökre feledhetetlenné akarja tenni az orosházi közönség előtt. Mint a Beethoven emlékének leghivatottabb méltatója, a magyar publicisztika fejedelme, a magyar újságírók szellemileg örökifjú nesztora, Rákosi Jenő mondja el a ma esti hangversenyen az emlékbeszédet. Rákosi Jenő orosházi szereplése már egymagában véve is olyan kultúresemény, amely minden kultúra iránt érdeklődő és fogékony embert büszke örömmel tölthet el Rákosi Jenő a ma esti vonattal érkezik meg Orosházára. A kiváló publicisztának, akit Magyarország egyik legkiválóbb értékének lehet méltán tekinteni, határozott kívánsága volt az, hogy minden ünnepélyes fogadtatást mellőzzenek. neplés nélkül Minden külsőségesenérkezik meg a mester Orosházára, de azt még ő sem tilthatja meg az orosháziaknak, tele felett érzett örömükben hogy jövedélekben, belsőleg ne ünnepeljenek és ne örüljenek. Rákosi az Alföldben száll meg. Ugyancsak ma este érkezik meg a hangverseny megnyitó beszédét megtartó dr. Kovacsics Dezső Békés vármegye főispánja is. A hangverseny maga is elsőrangúnak ígérkezik. A filharmonikusok már hosszú idő óta szigorú próbákat tartanak, hogy az emlékversenyen történő szereplésük méltó legyen az est kiváló vendégeihez. Értesítés ! Tisztelettel értesítjük az összes ÉPÍTŐ VÁLLALKOZÓKAT és építtető közönséget, hogy minőségileg elismert összes TÉGLA ÉS CSERÉPGYÁRTMÁNYAINK nagyj a,kS^S STRAUSZ ÉS DONAUER újonnan alakult épületfakereskedő céget is (lóvásártér mögött), mely cégnél állandó lerakatot létesítettünk s gyártmányaink ugyanazon előnyös fizetési- és szállítási feltételek mellett kaphatók, mint gyártelepünkön. Tisztelettel Kristó és Társai R. T. Gőztéglagyára Orosháza. Halálos repülőkatasztrófa Franciaországban Párizs, április 11. A Lille mellett fekvő katonai repülőtéren vasárnap délután lezuhant egy katonai repülőgép. A gép pilótája, egy repülőhadnagy, valamint a repülőgépre szerelt géppuska őrmestere azonnal meghaltak. Két napon belül ez már a második katonai repülőgépszerencsétlenség. Szombaton délben Marseilles mellett zuhant le egy katonai repülőgép s ennek a szerencsétlenségnek is két repülőtiszt élete esett áldozatul. Egy „ühüm“ száz pengő. Nagykanizsáról jelentik: Tuboly László, nemesszegi helyettes bíró a község bírája és jegyzője előtt szóvátette a magas fogyasztási adót. Elmondotta, hogy rájuk 10 millió fogyasztási adót vetettek ki s a jegyző mégis 30 milliót hajtott be, hol lehet a 20 millió többlet? A jegyző felháborodva kérdezte meg a félremagyarázhatatlan célzásra: „Talán csak nem gondolja, hogy a községi bíróval elköltöttük?“ Tubody habozott és mivel nem tudott kitérni a válasz elől, csak egy szóval válaszolt: „Ühüm“ így került a helyettes bíró a törvényszék elé, amely rágalmazásért vonta felelősségre. A bíróság álláspontja szerint ez a kifejezés kimeríti a rágalmazás fogalmát és bár a helyettes bíró azt állította, hogy csak köhögött, száz pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. A táncmesternő és a vendéglős pere Egy hosszú idő óta húzódó perben mondott tegnap ítéletet a vényszék felebbviteli tanácsa. gyulai térGárdonyi Gáborné született Urbán Mária táncmesternő, akinek az oláh megszállás alatti szereplésével annak idején az orosházi sajtó részletesen foglalkozott, beperelte egy vitás kérdésből kifolyólag özv. Pollák Mártonné orosházi vendéglőst. Az ügy járásbírósági tárgyalásán a bíró özv. Polláknénak adott igazat, de a főmagánvádló táncmesternő megfellebbezte az ügyet a törvényszékhez. A törvényszék felebbviteli tanácsa mindenben elfogadta az orosházi kir. járásbíróság ítéletét és özvegy Pollák Mártonnét a vád és következményei alól felmentette. Nyolcvan millió értékű villanyáramot loptak Belgrádban Belgrád, április 11. A belgrádi villanytelep igazgatósága nagyarányú, éveken át folytatott áramlopásnak jött nyomára. Az igazgatóságnak már régebben feltűnt, hogy igen kevés pénzt kap az elfogyasztott áramért. Bizottságot küldött ki, amely megállapította, hogy gyárüzemekben, szállodákban, bérházakban a fővezetékről, mellékvezeték felhasználásával fogyasztják az áramot. Az ellenőrző órák ilyen módon még tizedrészét sem mutatják a fogyasztásnak. Kiderült, hogy a villanytelep alkalmazottai összejátszottak az áramfogyasztókkal és 1919. óta rendszeresen lopták az áramot. Legalább nyolcvan millió dinárra rúg az az összeg, amellyel a várost megkárosították. Húsz villanytelepi alkalmazott és több mint száz háztulajdonos ellen megindult az eljárás. General Ecofors Company autorizált képviselete és lerakata ! A világmárka CHEVROLET 1927-es legújabb típusú személy-, teherkocsik és teherkocsi alvázak még e hóban megérkeznek ICZHQ01TS opÉrunÉz raktáraiba Úgy árakban, mint minőségben versenyen felül éli. Békéscsaba Andrássy út — Telefon 275. Tótkomlós Főtér — Telefon 14. Orosháza Erzsébet királyné-ucca — Telefon 193 Érdeklődőknek vételkényszer nélkül díjtalanul készséggel bemutatják,