Orosházi Friss Hirek, 1929. október-december (6. évfolyam, 222-297. szám)

1929-11-17 / 262. szám

6 Gyenge burgonyatermés Né­metországban. Most tette közzé a né­met birodalmi statisztikai hivatal burgonyatermés idei becslését, mely a szerint az őszi burgonya hozama 35.9 millió tonnát tesz ki, a korai burgo­nyával együtt pedig az egész német burgonyatermés­­ 38.5 millió tonnára rúg, a múlt évi 41.3 millió tonnával szemben, tehát a csökkenés 6.76­0, vagyis 2.8 millió tonna. Mindenféle papírárut, irodai fel­szerelést a legolcsóbban Demartsik papíráruházában vásárolhat Orosházán. — Nemzetközi baromfikiállítás. A Baromfitenyésztők Országos Egyesü­lete a földmivelési kormány és az ös­­­szes gazdatársadalmi intézmények tá­mogatásával folyó évi december 5—8- ig Budapesten, a tenyészállatvásár-te­­lepen nemzetközi baromfikiállitást ren­dez. A kiállítás igen nagyarányú lesz ,s érdemes azon vármegyénk barom­fitenyésztőinek baromfiakkal résztven­­ni. A földmivelésügyi minisztérium dí­jain kívül igen értékes tisztelettárgyak kerülnek díjazás révén kiosztásra. A kiállitás megtekintésére féláru vasúti igazolványok lesznek, amelyek dara­bonkénti ára a MÁV-ra 1.30 P., DSzA-ra 2 pengő. A Zalavármegyei a Gazdasági Egyesület felhívja tagjait, hogy kiállítandó baromfiakat s féláru jegyre való igényüket az ezért járó­­ összeg beküldésével közvetlenül je­lentsék be a Baromfitenyésztők Or­szágos Egyesületének. Budapest, IX., Üllői­ út 25. (Köztelek). Gazdasági bajok az egész világon Súlyos, nyomasztó gazdasági válság dühöng szerte a világon. Hogy csak­­ néhány felötlő példát említsünk: hatalmas Amerika felemeli a vámio­r­rompóit iparának védelmére és kény­telen anyagilag támogatni a farmerja­it, hogy kárpótolja őket a mezőgazda­ság veszteségeiért. Tehát a gazdag Amerika sem mentes a gazdasági gon­doktól. De itt van a másik beszédes példa. A világ legnagyobb birodalma, Anglia évek óta gazdasági válsággal­­ küzd. Nem tud megszabadulni a milli­ót meghaladó munkanélkülitől és az angol valuta megingott, minek folytán az angol Nemzeti Bank ez évben el­vesztette arany­készletének jelenté­keny részét. A boldog Olaszország gazdasági válságban van. A 70 millió lakosságú német birodalmat súlyos gond emészti gazdasági jelenéért és jövőjéért. De itt közvetetlen közelünk­ben, az úgynevezett utódállamok kö­zött, amerre nézünk, csak gazdasági bajokat, nehézségeket és zavarokat lá­tunk. Nyomasztó pénzszűke és gazda­sági válság mindenütt. Lengyelország­ban — a magánforgalomban — csak havi 5 százalékra, vagyis évi 60<00- ra lehet pénzt kapni, így fest a világ. Nagyon természetes, hogy a gazda­sági bajok nem egy forrásból fakad­nak, mert azoknak számos kompetense van. A szerencsétlen békeszerződések megbontották a békevilág gazdasági rendjét és számos mizéria, ami nyo­mában következik, így a reperációs te­her, a kölcsönös bizalmatlanság, fél­tékenység, a győztesek hallatlan fegy­verkezése stb. — jelentékenyen hoz­zájárul a gazdasági nehézségek foko­zásához. Mindezeket számba kell venni, ha tárgyilagosan akarjuk megítélni Ma­gyarország gazdasági helyzetét. Fon­tos az, hogy a kormány az adott ne­hézségek között mindent elkövessen, hogy amennyire emberileg lehetséges, enyhítse a gazdasági bajokat és min­dennemű hatékony támogatással és segítségével lehetővé tegye az ország számára a bajok és zavarok leküzdését. És fontos az, hogy az ország lakossá­ga el ne merüljön a meddő pesszi­mizmusban, hanem megóvja munka­kedvét, energiáját és töretlen bizodal­­malmát a jobb és szebb jövőben, a­mely az átmeneti nehéz idők elmúltá­val minden bizonnyal el fog kö­vetkezni. • ______ Orofhliü Frill Hireli__________________ Közgazdaság Kimerült az Exportintézet hitelkere­te. A Mezőgazdasági Exportintézet 3 millió dolláros hitelkeretet kapott, hogy azzal a kereskedők exporttevékenysé­gét elősegítse. Az Exportintézet mű­ködése iránt olyan nagyszabású ér­deklődés nyilvánult meg és a kereske­dők olyan mértékben vették igénybe az Exportintézet segítségét, hogy ez a 3 millió dolláros hitelkeret már teljesen kimerült. Nagyon kívánatos volna, ha a kormány újabb hitelkeretet bocsá­tana az Exportintézet rendelkezésére, amely az eddigi hitelnyújtásokkal előnyösen szolgálta a magyar agrárkivi­is­tel ügyét. A magyar gyümölcskivitel fejlődik. Gyümölcskivitelünk a legkülönbözőbb külföldi országok irányában fejlődik az utóbbi időben, ami elsősorban annak tulajdonítható, hogy a kormány 2 mil­lió hitelt bocsátott a gyümölcsexport­őrök rendelkezésére évi­­ óo/o-os kamat mellett, bankgarancia, vagy fuvarlevél felmutatása ellenében. Örömmel álla­pítható meg, hogy ez az év folyamán Lengyelországba irányított gyümölcs­kivitelünk rendkívül szép eredményt mutatott fel. Jóllehet, eddig csak a szeptember 15-ig kivitt gyümölcs­mennyiségekre vonatkozó adatokkal rendelkezünk, már most meg lehet ál­lapítani, hogy október végéig 500 va­gon gyümölcsöt vittünk ki, ami az ed­digi évek eredményéhez képest a leg­szebb sikert jelent. A diszparitás Winnipeg és Buda­pest között. A világpiaci helyzet je­lenleg meglehetősen kialakulatlan. Amerikában, valamint Liverpoolban még mindig hatalmas készletek várnak elszállításra, illetve értékesítésre, anél­kül azonban, hogy legalább megköze­lítő kereslet volna tapasztalható. A nagy világcégek egyöntetű felfogása szerint a helyzet kulcsa mindinkább Argentínába tolódik át, ahol ugyan a legutóbbi esőzések lényegesen megja­vították a termés várható hozamát, de még mindig természetesen fennáll az a hozzávetőleges becslés, hogy a ré­gebbi kedvezőtlen időjárás következté­ben az idei termés legalább is 30%­o­­kal kedvezőtlenebb lesz, mint a leg­utóbbi évben volt. A belföldi piacon az üzletmenet vontatott. A készletek nagyságáról ellentmondó hírek vannak forgalomban. A kínálat erősen szűk keretek között mozog s ebből joggal lehet arra következtetni, hogy arány­lag nincsenek már az országban na­gyobb készletek s az eddigi export során mégis csak sikerült a legutóbbi termésünk nagy részét értékesíteni. Természetesen a közeli hónapban már erősen aktuális lesz Csehszlovákiának a hazai készletekkel szemben fennálló normális igénye s ugyancsak fokozot­tabb érdeklődés fog jelentkezni vár­hatólag számos kontinentális piac ré­széről a magyar kenyérmagvak iránt, miután a belföldi készletek mindenfelé alaposan meg fognak csappanni. Min­denesetre feltűnő, hogy Olaszország érdeklődése újabban igen szűk kere­tek között jelentkezik, holott feltételez­hető, hogy az itáliai piacok is hovato­vább aligha lesznek bővében az ottani belföldi készleteknek. A hazai gabo­napiac meglehetős várakozással tekint állandóan az amerikai piacok fejlemé­nyei elé, annál is inkább, mert Winni­peg és Budapest között újabban ismét növekedett a diszparitás éspedig a ten­gerentúli piac javára s jelenleg mintegy 7 és fél pengővel drágább Winnipegben a gabona, mint Buda­pesten. Hogy a kiegyenlítődés mikor fog bekövetkezni, illetve mily mér­tékben fog előállni, az elsősorban a tengerentúli piaci viszonyok további alakulásától függ. Hogyan lehet fokozni a búza fagy­ellenállását? A francia Mezőgazdasági Akadémia egyik legutóbbi ülésén szó­ba került a búzavetések fagyellenállá­sának mesterséges úton való növelése. Az előadó szerint Lengyelországban Zalesky krakkói egyetemi tanár meg­figyelése alapján a fagykárok ellen a következő termesztési módokkal lehet védekezni: 1. A korai, vagy kései ve­téssel, hogy a búza a hó alatt keljen ki. 2. Meg kell hagyni a barázdarögö­ket, amelyek védelmet nyújtanak a nö­vénynek a hideg szelek ellen. A ve­tés mély barázdákban történjék, ame­lyek szintén védő hatást tudnak ki­fejteni. 4. A gabonavetéseket gyengé­den hulladékszalmával, vagy falevéllel kell beszórni. Francia megfigyelés sze­rint a cukorban leggazdagabb búza­­fajok álltak legjobban ellent a fagy­károknak. 1930-as Naptárak kaphatók Demartsik könyves­boltjában Orosházán Rózsa Családi naptár 2'40 Rózsa Regélő napt­ár 1`80 Bucsánszky Nagy képes naptár 1 '80 Lurdi szent Családi naptár 1'30 Páduai szent Antal naptár 1-30 Kisgazdák naptára 1 '30 Kossuth naptár 1 '30 Kis képes naptár 1•— Mátyás király naptár Tündér naptár Képes családi naptár Regélő bácsi naptár Képes Petőfi naptár Magyar mesemondó naptár 2'40 1-80 1*30 1 — mm Tisztelettel meghívjuk Önt november hó 18-án (hétfőn) kezdődő karácsonyi vásárunk szives megtekintésére. GYŐZŐDJÖN MEG !! hogy valóban olcsóért jó árut vásárolhat. Kiváló tisztelettel: Konstantin Testvérek áruháza Orosz>áxa. 1929. november 17 Miért van szükség szövetkezeti tőkeszaporitásra? A világ nemzetei között éles harc folyik a gazdasági elsőbbségért, ami annyit jelent, hogy minden nemzet igyekszik olcsón, többet termelni s fe­leslegeit a világpiacon elhelyezni. Az olcsó termeléshez azonban olcsó hitel kell, világos tehát, hogy minden nem­zet a saját termelésének előmozdításá­ra használja fel elsősorban az olcsó hitelt , így mi nem számíthatunk ar­ra, hogy kintről kapjunk segítséget, ha­nem magunknak kell gondoskodnunk a termelésünkhöz szükséges olcsó hi­telről. A fillérek egymagukban nem számottevők, ha azonban összerakjuk azokat, tőke lesz belőlük s így már számba jövők. Arra kell tehát törekednünk, hogy a filléreinket úgy gyűjtsük össze, hogy az azokból keletkezett tőke ne csak raj­tunk segítsen, ne csak a mi vagyono­­sodásunkat mozdítsa elő, hanem gaz­­datársainknak is hasznára­­ váljék. Er­re pedig a legalkalmasabb mód, ha előrelátóan a hitelszövetkezetnél üz­letrészt jegyzünk s filléreinket arra fi­zetjük be. Ezzel nemcsak magunknak gyűjtünk tőkét, hanem megerősítjük a hitelszövetkezetet is s ha netalán meg­szorulnánk, az erős alaptőkével ren­delkező hitelszövetkezet olcsó köl­csönnel fog a segítségünkre sietni. A hitelszövetkezet is csak úgy adhat ol­csó kölcsönt, ha megfelelő alaptőkéje van. Minden gazda, minden falusi la­kos, aki saját magának és a családjá­nak az érdekét, a jövőjét szívén vise­li, lépjen tehát be a hitelszövetkezetbe, gondoljon a jövőre, biztosítsa magát előre, hogy a szükség beálltakor ne legyen kénytelen fűhöz-fához kapkod­ni, hanem otthon, helyben jusson ol­csó kölcsönhöz. Lássuk végre be, hogy csak a saját erőnkben bízhatunk, fog­junk össze, tömörítsük az erőnket ott, ahol a legnagyobb szükség van erre, gazdasági téren. Ne hallgassunk kétkedőkre, a gáncsoskodókra, jegyez­­­­ünk tehetségünkhöz képest egy-két üzletrészt, mert ha magunkon segí­tünk, az Isten is megsegít. Apollo MOZGÓ TELEFONSZÁM: 9. Vasárnap, november 17-én 5­ 7 és 9 órakor Magyar Híradó 294. szám Az aréna hőse amerikai lovasfilm hat felvonásban. Fő­szereplő: Hoot Gibson. BOTRÁNY házassági filmregény 9 felvonásban. Fő­szereplő Laura La Plante. H­e­l­y­á­r­a­k: Erkély- és páholy­szék 1.30, Első hely 1.10, Má­sodik hely 1.90, III. hely 1.65, IV. hely —.40 fillér. Szerdán és csütörtökön A Zeppelin világkörüli útja. Társán a fenevadak királya Edgar Rice Burroughs regénye filmen két részben húsz felvonásban. Első rész : A DSUNGEL RÉME Második rész: AZ ELLOPOTT ÖRÖKSÉG

Next