Orosházi Friss Hírek, 1933. március (10. évfolyam, 49-73. szám)

1933-03-01 / 49. szám

2 Ford megvédi vevőit Londonból jelentik. Egy michigani nagy üveggyár üzemkorlátozás során el­bocsátotta »jobbmódú« munkásait, a kedvezőbb anyagi helyzet jelének tekint­ve a saját autó tartását. Egy munkás, a­­kit azért bocsátottak el, mert egy Ford­autót vett részletfizetésre, magának Hen­ry Fordnak panaszolta el baját. Az au­tókirály megállapította, hogy a kérdé­ses üveggyár az ő autóműveinek egyik nagyobb szállítója. Azonnal feltelefonál­ta az üveggyár igazgatóját s a követ­kező felszólítást intézte hozzá: — Ha önök így bánnak a mi vevőink­kel, úgy mi sem fogunk többé önök­től venni. A munkást egy óra múlva táviratilag újra alkalmazták. Március hó 8: forradalmi nőnap A német kommunista internacionálé Végrehajtó Tanácsa elhatározta, hogy március nyolcadikán Németországban, Franciaországban, Angliában, a skandi­náv államokban, Olaszországban és Spa­nyolországban forradalmi nőnapot ren­dez. A forradalmi nőnapon kizárólag nők fognak demonstrálni utcai felvonulások­kal és egyéb »bevált módokon« a kom­munizmus mellett. Tiltakozás a kenyér­­drágítás ellen A felháborító kenyérdrágítás ügyében — mint hivatalosan jelentik — az ár­elemző bizottság sürgősen foglalkozik. A­ drágítást szóvá tették tegnap délután a fővárosi közgyűlésen is. fs hazudozás­i­ világ­rekordere Londonban letartóztattak efsy Frank Wood nevű harminchároméves szélhá­most, aki világrekordot állított fel a hal­mozott hazugságokban. A vád ellene az, hogy ötszáz fontot csalt ki egy vállalat igazgatójától és házasságot ígért az igaz­gató titkárnőjének. »Munka közben« a következőket állította magáról: hogy a Savoy-ban lakik, Henry Ford személyes jóbarátja, a délafrikai kormányzó uno­kája, zsebében egy hatvanezer fontos husszállítási szerződéssel, Baldvinnál be­jelentés nélkül jár ki-be, kétszázezer fontot érő vagyona van, Rolls Royce ko­csi tulajdonosa stb., stb. Tekintve, hogy ennyi hazugsággal mindössze száz fon­tot keresett, azt kell mondani, hogy ju­tányos áron dolgozott. Nők véres verekedése a járásbíróságon Hangos verekedés színhelye volt teg­nap délelőtt a budapesti büntetőjárás­­bíróság egyik helyisége. A büntetőjá­­rásbíróság a Markó utcai törvényszéki épület Koháry utcára néző földszintjén van elhelyezve. Az egyik tárgyalóbíró előszobája zsúfolva volt tárgyalásra be­idézett felekkel. Egyszerre csak éktelen lármára és kiáltozásra lettek figyelmesek az emberek. Egy nő esernyővel ütötte a másik nő fejét és arcát. A megvert asz­­szony sikoltozott, majd véresen össze­esett, mire a jelenlevők az esernyővel verekedő nőt nagynehezen lefogták. Ér­tesítették a mentőket, akik a vérző, eszméletlen állapotban levő súlyosan megvert asszonyt a Rókus kórházba szállították. Az esernyős verekedő nőt a a rendőr az V. kerületi rendőrkapitány­ságra állította elő. Orosházi Friss Hírek Tárgyalások a pénzügyminisztériumban az agglegényadó bevezetéséről tíz új adó a jövedelem husz­ harminc százalékáig terjedne A kormány az utóbbi időben meg­növekedett adók számát, a tervek sze­rint, egy új adónemmel akarja szapo­rítani. A pénzügyminisztériumban tár­gyalásokat kezdtek arra nézve, hogy az agglegény-adót milyen formában lehetne nálunk meghonosítani. Erről a különleges adónemről sokszor szó esett már, amióta az államháztartás deficittel küzd, ámde a válságos kere­seti viszonyokra való tekintettel a ré­gebbi kormányok nem tartották helyes­nek az agglegények megadóztatását. Most azonban a kormánynak, hírek sze­rint, elhatározott szándéka, hogy az agglegények jövedelmének egy részét a szociális nyomor enyhítésére igénybe vegye. A pénzügyminisztériumban most még csak általánosságban végeznek számítá­sokat arra nézve, hogy mekkora bevételi többletet jelentene ez az államnak. Hogy hány éves korban kezdődne az aggle­génység, arról még nincsen kialakult ál­láspont. Az adó mértéke szempontjából azonban akörül folynak számítások, hogy rendszeresíteni lehet-e akkora összegű agglegény-adót, amely a jövedelem 20, esetleg 30 százalékáig is terjedne. A leg­magasabb százalékot természetesen a na­gyobb jövedelmeknél alkalmaznák és aztán degresszív arányban csökkenne a keresethez képest. Imrédy pénzügyminiszter ma ismerteti a beruházási programot Berky érdekes interpellációja a mentelmi joggal való visszaélésekről A képviselőházban ma interpellációs nap lesz, amelyre 21 interpellációt je­gyeztek be. Az interpellációk közül 9 az időközi választások kérdését és az állítólagos atrocitások ügyét teszi szóvá. Hegedűs Kálmán a beruházások tárgyá­ban intéz interpellációt Imrédy Béla pénzügyminiszterhez, aki válaszában ismertetni fogja a kor­mány beruházási programját és azokat a munkálatokat, amelyeket a rendelkezésére álló összegekből haladék­talanul megindít. Érdekes interpellációt intéz Berki Gyu­la az összkormányhoz a képviselőválasz­tások szabadságának és a mentelmi jog­gal való visszaélések tárgyában. Berki in­terpellációjában a mezőgazdasági mun­kásság életviszonyaival és szükségletei­vel is foglalkozni kíván. Úgy tudjuk, hogy az interpellációban ki fogja fej­teni, hogy sok képviselő mentelmi jo­gát arra használja fel, hogy annak vé­delme alatt olyan cselekményeket kö­vessen el, amelyekért később bírói fe­­lelősségrevonás következne. P­esti Jóskáék aranyórát és subát is loptak Az óra megkerült. A gabonalopási ügyben, melyet Pesti Jóska a Török fivérek társaságában kö­vetett el, az orosházi rendőrség erélyes nyomozása újabb eredményre vezetett. Kiderült, hogy Pesti Jóska ezelőtt 2 hét­tel egyik gazdától ellopta 190 P értékű aranyóráját és láncát. Az órát kéz alatt eladta, a láncot egyik ékszerésznél értékesítette. A de­tektívek az órát már megtalálták és visszaadták a károsult gazdának. A vevő ellen orgazdaság címén indítanak eljá- d de oda van a lánc rást. A láncot az ékszerész már egy pesti utazónak adta el. A harmadik Török fivér, István is belekeveredett a lopási ügybe, ő a de­cemberi országos vásáron ellopta Szögi Ferenc gazda kocsijáról a subát. A subát megtalálták és ezúton hívja fel a rend­őrség Szögi Ferencet, hogy jelentkezzék a suba átvétele végett. Pesti Jóskát teg­nap átszállították a gyulai ügyészségre és a nyomozást tovább folytatja a rend­őrség. a rokkantjavaslat a bizottságok előtt A HONSz emlékiratot nyújtott át a bizottságnak A képviselőház elé terjesztett rokkant­ellátási törvényjavaslattal tegnap reggel 8 órakor tartott ülésén foglalkozott a Nemzeti Egység Pártjának honvédelmi bizottsága. Az ülés előtt a Honsz országos el­nöksége tisztelgett a bizottság előtt, a­­mikor is átnyújtotta a Honsz emlékiratát, amelyben a hadigondozottak érdekkép­viselete a legnagyobb alapossággal fog­lalkozik a rokkantellátási törvényjavas­lattal és közli abban a törvényre vonat­kozó kívánságait. A javaslat délben már a képviselőház pénzügyi és véderőbizottsága elé ke­rült. Farkas Elemér, a javaslat előadója na­gyobb beszédben ismertette a javaslat rendelkezéseit. — A magyar állam 220.000 hadi­gon­­dozottat tart nyilván, — mondotta e­lő­­adói beszédében — s a nemzeti becsület tartozása, hogy a törvényhozás ezt a kérdést rendez­ze, örömmel üdvözli a miniszterel­nököt, aki ezt a problémát megol­dotta. Majd ismertette a hadigondozás külön­böző nemeit: járadék, járadéksegély, já­radékmegváltás, temetési segély, gyó­gyászati ellátás, rokkantotthoni ellátás, kiképzés új életpályára, nevelőintézeti el­látás, ösztöndíj és egyéb kedvezmények, jogok és előnyök. Az előadó beszéde után megindult az általános vita, amelyen többen szólal­tak fel. Azokkal a hírekkel szemben, hogy a választásokat nem tartják meg, arról ér­tesülünk, hogy a választások megtartá­sára a birodalmi gyűlés épületének fel­­gyújtása semmi kihatással nem lesz. 1933 március 1 Érdekes mű­tét a debreceni klinikán Tegnap délben fél egy órakor a deb­receni egyetemi sebészeti klinikán Hütti Tivadar dr. egyetemi tanár, a klinika ve­zetőjének irányítása mellett érdekes ope­rációt hajtottak végre. Egy nyírbátori­ napszámos két és féléves kislányán haj­tottak végre műtétet. A kislányra az ot­tani orvos hívta fel Hüttl professzor fi­gyelmét, akinek kérésére a leányt be­vitték a debreceni klinikára. A kislány­nak teljesen kifejlődött kettős szekszu­­ális jellege van. Ezenkívül az orvosi vizsgálat alkalmával más szervezeti rend­ellenességet is fedeztek fel, ami a kis­lányt vesegyulladásos halállal fenyegeti. Az operáció sikerült, a gyermek jól ér­zi magát. Hüttl professzor véleménye szerint ez az eset egyedülálló az orvos­­tudományban. Miit lelőtt a kutyája Londonból jelentik: John Edward El­­dridge folkestonei földbirtokos vadászni indult a kutyájával. Töltött fegyverét egy fának támasztotta és a fától vagy har­minc lépésnyi távolságra leült, hogy meg­­titok­aszzo­n. A kutya nekiugrott a fegy­vernek, amely elsült és gazdáját súlyo­san megsebesítette az arcán. Eldridge nagy kínnal feltápászkodott és elindult hazafelé, de útközben összerogyott. Né­hány órával később megtalálták és kór­házba szállították. Egy budapesti postafő­tiszt hirtelen halála Tegnap délután Budapesten az Erzsé­bet téri sétányon hirtelen összeesett egy jólöltözött 60 év körüli férfi. Kihívták a mentőket, akik a Rókus-kórházba szállí­tották. Ott azonban néhány perc múlva meghalt. A zsebében talált iratokból megállapították, hogy a halott férfi Pa­­tatics Vilmos 60 éves nyugalmazott pos­­­tafőtiszt, aki a Szépvölgyi úton lakott. Holttestét a törvényszéki orvostani inté­zetbe szállították. Halálát a jelek sze­rint szívszélhüdés okozta. R­övid­elrek Horánszky Gyula, a MÁV forgalmi osztályának igazgatója nyugalomba vo­nul. A Máv­ igazgatóságának értesítése sze­rint az összes hóakadályokat elhárították és a mai napon a forgalmat a Veszprém külső pályaudvar—Zirc vonalrészen is megindították. A szegedi görögkeleti magyar egy­házközség a konstantinápolyi pátriárkát egyházi főhatósága alá helyezte magát. Nagy tűz pusztított Vásárhelyen He­gedűs Ferenc bőröndös­ műhelyében. Hitler elfogatta az összes kommunista képviselőket. Fogságban maradnak az Imberiál igaz­gatói. Csütörtökön folytatja az ügyész­ség a tanúkihallgatásokat. A Mezőgazdasági Múzeumban főbe­lőtte magát egy autófuvarozó. Fejszével összevagdosta a feleségét Szabó György budapesti részeg napszá­mos, aki aztán önmagát is megsebesí­tette. Johannesburg egyik szénbányájában a bánya felvonója a mélységbe zuhant. A felvonó tizennégy utasa, két európai és tizenkét benszülött bányász életét vesz­tette. Lázadás címén vonják felelősségre a Sztrájkoló bukaresti vasúti munkásokat.. A japánok már elfoglalták Jehol tarto­mány felét

Next