Orosházi Friss Hírek, 1933. október (10. évfolyam, 223-248. szám)

1933-10-03 / 224. szám

­ Hétszázölyen millió dol­lár a minireanélküliekn­ek Roosevelt elnök Hyde-parki házában kijelentette, hogy egy héten belül 750 millió dollár áll a kormány rendelkezésé­re abból a célból, hogy a szűkölködők számára élelmiszereket, ruhát és fűtő­anyagot vásároljanak. Hopkins, a sze­génysegélyezés kormánybiztosa kijelen­tette, hogy ennek az összegnek minden centjére égető szükség van. Hozzátette, hogy a szűkölködők számára történő bevásárlások jelentékenyen emelik majd az árakat. A kormány legalább tízmillió tonna szenet vásárol. wemwwAammmmmswwwe Huba nem sörös A legutóbbi kommunista zavargáso­kon, amelyeknek teljes veszteséglajstra­­tizenkét halottra és negyven sebesültre emelkedett, eddig a kormány győzedel­meskedett, de a légkör még nagyon fe­szült. Minden fontos pontot katonaság ■szállt meg. A rendőrséget visszavonták ■lés a rendőrpan­ancsnokot letartóztatták. A csapatok utasítást kaptak, hogy a kom­­maunista tüntetőkre azonnal lőj­jenek. A kommunista vezetők elrejtőztek. Este nagy tömeg megtámadta a kommunista párt helyiségét, annak berendezését ösz­­szetörte és Lenin képét máglyán eléget­te. Hasonlóképpen járt el a munkásszö­vetség helyiségében is. Kínában borzalmas maláriajárvány dühöng Mint Nankingból jelentik, Pin-Kiang kerületben rettenetes malária­járvány dü­höng. A kerület négyszázezer lakosának 95 százaléka megbetegedett. A halottak száma meghaladja az 50.000-ret és alig lehet sírásókat találni az újabb halottak eltemetésére. A hivatalnokok és miss­zi­­onáriusok kétségbeesetten igyekeznek megakadályozni a járvány terjedését. Kacagó­ est az Ipar­testületben Igazán kacagó estnek lehet nevezni azt az előadást, amit az Orosházi Iparos Ifjak Önképző Egylete játszik el vasár­nap, október 8-án este az Ipartestület nagytermében. Kacagó est lesz, mert ami kedves, humoros szín van Zilahy »Süt a nap« c­ gyönyörű színdarabjá­ban, azt hiánytalanul adja az egylet tö­rekvő gárdája s a közönség két és fél órán keresztül kacag majd az előadáson, amelynek jegyeit Demartsik könyv- és papírkereskedésében, a »Gorso« illatszer­üzletben és a szereplőknél lehet elője­gyezni. Winckler kormánybiztos befejezte tárgyalásait Mintegy két héttel ezelőtt Winchkler István, a Külkereskedelmi Hivatal kor­­■mánybiztosa Londonba utazott a búza­­konferenciára, ahol felosztották az euró­pai exportállamok 54 millió bushelban megállapított kiviteli kontingensét. Winch­kler a londoni tárgyalások befejeztével Berlinbe utazott, ahol a nemzeti szo­cialista kormánnyal tárgyalt a magyar olajosmagvak szállításáról. Tudvalevőleg Papén helyettes kancellár azt ajánlotta, hogy Magyarország szójababot és olajos­­magvakat termeljen Németország részé­re. Ezek a megállapodások részletes tár­gyalásokat igényelnek- Winchkler kor­mánybiztos befejezte berlini tárgyalásait és visszaérkezett Budapestre. Tegnap megjelent a Külkereskedelmi Hivatalban, jelentést tett a kormánynak a berlini eredményről. Orosházi Friss Hírek Bulgáriát rá akarják venni, hogy csatlakozzon a kisántanihoz A bulgárok ragaszkodnak a revízióhoz Sándor jugoszláv király és felesége Ká­roly román király társaságában Medjid­­iába érkezett, ahol ünnepies fogadtatás­ban részesítették őket. A jugoszláv király koszorút helyezett az elesett szerb ka­tonák emlékművére, majd katonai dísz­szemlén vett részt.­­ A sorozatos balkáni királytalálko­zások és Sándor szerb király kü­szöbön álló törökországi és görög­­országi útja élénk kommentárokra ad alkalmat A legkézenfekvőbb az a kombináció, amely bolgár—jugoszláv királytalálkozó hírére szárnyra kelt, hogy Bulgáriát mindenképpen a kisántant­­hoz való csatlakozásra akarják bírni. Boris bolgár király és a bolgár kor­mány előzékeny formák között ugyan, de a leghatározottabban hangoztatják, hogy Bulgária a mai határok fentartása mellett nem határozhatja el magát olyan csatlakozásra, amely a neuillyi szerző­désbe való belenyugvást jelentené. Gaz­dasági megállapodásokra Bulgária hajlandó, de csak ha poli­tikai szempontjait, elsősorban a bé­keszerződés revízióját fentarthatja. Jelentősebb csatlakozásra Bulgária ak­kor volna hajlandó, ha a revízióra vonat­kozóan ígéreteket kapna. A királytalál­kozók sorozatának külpolitikai eredmé­nyét érdeklődéssel várják politikai kö­rökben. Négyszáz dohánytőzsde cserél gazdát a trafikrevízió során A hadirokkanttörvény végrehajtási uta­sításának kérdése egyre növekvő ag­godalmat kelt a hadigondozottak köré­ben. A végrehajtási utasítás nélkül ugyan­is nem lehet a törvénynek több intéz­kedését életbe léptetni, emiatt késik pél­dául a trafikjogok és egyéb állami jo­gosítványok revíziója, a munkaközvetí­tés és munkaalkalmak teremtése, a vas­úti jegykedvezmény kérdésének megol­dása is. Az állami támogatásban része­sülő üzemek tíz százalékban hadigondo­zottakat tartoznak alkalmazni, de vég­rehajtási utasítás hiányában még ez a rendelkezés sincs megvalósítva. Minden oldalról nagy érdeklődés előzi meg a trafikjogoknak küszöbön álló revízióját-Azoknak a trafikotoknak, akiknek 240 pengő egyéb jövedelmük, vagy, nyugdíjuk van, elveszik a trafikjogát. Az adatgyűjtés már megtörtént, sőt a december 31-ére szóló felmondások is megkezdődtek. A trafikrevíziót, vagy a végrehajtási utasítás, vagy az ezzel egy­idejűleg megjelenő külön pénzügyminisz­teri rendelet fogja szabályozni. A hadigondozottak számítása szerint az egész­ országban körülbelül 400 trafik fog gazdát cserélni. Hamis pucsßirre mossgósiioíi a sidfer Heimatsc&utsz Cetartózinital ötven fiorog’keresztes vezetőt Leobenben és Donawitzban óriási iz­galmat keltettek olyan hírek, hogy Ka­­rintiában, nemzeti szocialista irányítás alatt, nagy parasztázadás tört ki és hogy Klagenfurtban letartóztatták Hülger tá­bornokot, az ismert Heimwehr vezetőt. Később olyan hírek is érkeztek, hogy a stájerországi Judenburgban véres ösz­­szeütközésre került sor tüntetők és az állami végrehajtó hatalom közegei között. Ezekre a hírekre, amelyek olyan izgal­mat­ keltettek, mint annak idején az em­lékezetes Frimer-puccs, a nemzeti szoci­alistákhoz csatlakozott stájer Heimat­schutz elrendelte csapatainak mozgósí­tását. A puccs hírek azonban valótlanok voltak és amikor az osztagok a megjelölt gyü­lekezési helyre vonultak, megerősített csendőrcsapatok állták el útjukat. A csendőrök letartóztatták a gyüle­kező stájer Heimatschüttereket és, így az egész mozgósítás meghiúsult. Több mint ötven letartóztatás történt. Több letartóztatottnál jegyzéket találtak a betiltott stájer Heim­atschutzn­ak és hozzá közálló szervezeteknek tagjairól. Renzenberg üzemvezetőt, a nemzeti szo­cialisták leobeni helyi csoportjának veze­tőjét, aki a mozgósítási parancsot kiad­ta, beszállították a leobeni kerületi tör­vényszék fogházába. Az éjszaka folya­mán a nemzeti szocialista pártnak még több vezető személyiségét őrizetbe vet­ték, lakásán pedig házkutatást tartottak. —«o».— Hirhedt zsebtolvajokat fogott el a budapesti rendőrség Az „epileptikus" ötvenezer schillinget emelt k­i egy bandár zsebéből A budapesti rendőrség érdeme, hogy egy Bécsben elkövetett leleményesen vak­merő zsebtolvajlás után Európa egyik leghirhedtebb zseb­­metszőbandáját kézrekerítette. Két hete, hogy Pick Móric bécsi bankár 50.000 schillinget vett át egyik nagybankban és gyalog indult hazafelé. Valószínű, hogy a zsebtolvajok előre tudtak Pick látogatásáról a bankban. Alig tett néhány száz lépést az utcán, amikor közvetlenül előtte epileptikus görcsöket kapott egy ember, lába elé zuhant és ijesztően fetren­­gett. Pick részvéttel hajolt le hozzá, mire az görcsös mozdulattal elkapta a kabátja szélét és magára rántotta a bankárt. A következő pillanatban odaugrott egy má­sik ember, »előzékenyen« kiszabadította kellemetlen helyzetéből a bankárt és fölemelte. Pick tovább ment de csak ott­hon vette észre, hogy az 50.000 schilling eltűnt a zsebéből. Azonnal a rendőrigazgatóságra sietett, feljelentést tett és pontos személyleírást 1933. október hó 3 — Epekő-, vesekő- és hólyag­­kőbetegek, valamint azok, akik húgy­­savas sók túlszaporodásában és kösz­­vényben szenvednek, a természetes »Ferenc József« keserűvíz állandó használata mellett állapotuk eny­hülését érhetik el. 47* adott úgy az epileptikusról, mint arról az előzékeny úrról, aki segített neki föl­­tápászkodni. Másnap a hegyeshalmi ha­tárállomáson el is csípték az »epilepti­kust,« Hermann Salamon budapesti szár­mazású hirhedt zsebmetszőt, akit több európai rendőrség köröz. A többiek után a budapesti főkapitányság indított hajszát és még a múlt héten kézre is kerítette a furfangos zsebtolvajlás második fősze­replőjét, az »előzékenyt­« Pollák Imre, ugyancsak budapesti származású körözött zsebtolvaj személyében. Lezuhant egy angol repülőgép: 3 halott Egy angol magánrepülőgép, amely a beauvaisi emlékműleleplezésről tért visz­­sza, Hawskhurt felett (Kent­ megye) le­zuhant. A repülőgép mindhárom utasa szörnyethalt, köztük Mac Gilshrist, az angol léghajózási társaság elnöke is, aki a leleplezési ünnepélyen a társaságot kép­viselte. Hat hónapra ítéltek egy budapesti álorvost Gubi Sándor budapesti magántisztvi­­selő esztendőkön át, mint orvos szere­pelt, sőt új gyógymódot is talált fel. Az­után leleplezték és a rendőrség csalás címén letartóztatta. Megállapították, hogy két izben volt hasonló bűncselekményért büntetve. Tegnap állt harmadszor a bí­róság előtt, ahol Messik Lajos törvény­­széki bíró 6 hónapi fogházra ítélte. Vonatkisiklás az Oros­házi Tanyáknál Az Orosházi Tanyák állomáson teg­nap reggel kisiklott a vonat. Egy ko­csi ugrott ki a vágányról, semmi komo­lyabb baj nem történt, mindössze dél­utánig némi forgalomzavar állott be a sínpáron, délután azonban már a hely­reállított pályán zavartalanul folyt a köz­lekedés. A vasútnál jelentéktelen kisik­lás ügyében megindult a vizsgálat. Uovia­mre­i B­udapestre jött a Barbo­ras három tisztje. Lezuhant, tóba esett, kiúszott s egy másik vitorlázó gépen továbbrepült Kron­­feld osztrák bajnok­ pilóta. Elkészült Budapest legújabb múzeuma. 19.000 pengőbe került a Fővárosi Képtár. Az egyetemi bíráskodó joghatóság visz­­szaállítását kérte Angyal rektor székfog­lalójában. A keszthelyi csendőrség tegnap értesí­tette a nyomozást vezető kaposmérői csendőrörsöt, hogy őrizetbe vett három fiatalembert, akik a szomajomi posta­­rablás ügyében már beismerő vallomást tettek. Newyorkban halálraítéltek egy négert, mert megtámadott egy fehér nőt. Tegnap ülte meg Hindenburg tábor­­nagy, birodalmi elnök neudecki családi birtokán 86. születésnapját. Indiában egy hétéves kisleány egész­séges, két kiló súlyú leánygyermeknek adott életet. Vasárnap délelőtt díszes ünnepségek között nyitották meg a szegedi egye­temen az új tanéveit­.' \ Titulescu és Benes a Margitszigeten Érdekes két vendége volt a magyar fővárosnak a napokban: a román és a cseh külügyminiszter, akik Budapesten át utaztak Genfbe. De egy kis idejük mégis akadt, legalább is annyi, hogy a Margit-sziget rózsáit megszagolhassák. Persze a két kolléga beható beszélge­tést folytatott egymással a jelen hely­zetről. A politikai és gazdasági helyzet­ről. Azt mondja Benes Titulescunak: — Kedves kollegám, ha mi csehek nem is volnánk a kisantant szövetségben — akkor is együtt éreznénk az ön hazájá­val, Romániával. Mert az nekünk a leg­jobb piacunk és fázis ide, fázis oda — mégis csak a legerősebb kapocs a gaz­dasági érdek. Nemde? Titulescu ajka körül különös mosoly imbolyog. — Exellenc, — mondja — a mi legjobb piacunk Magyarország- Ide szállítjuk a legtöbbet. Ha a­­legerősebb kapocs a gazdasági érdek ... akkor ... akkor ... — sietnünk kell, kollega, hogy a genfi vonatról le ne késsünk — felelte Benes, hirtelen karonfogva a román külügymi­nisztert. Sietnie kellett, hogy le ne kés­sen a vonatról s hogy lekéshessen a­­ feleletről a Margitsziget rózsái kö­zött. Keresztre feszített zsidó holtteste a Dunában A hétfői bécsi lapok megdöbbentő tu­dósítást közölnek, amelynek valósága a­­zonban egyelőre még ellenőrizhetetlen- A lapokhoz Linzből jelentés érkezett, hogy a felsőausztriai Eferding község közelé­ben a Duna vizéből egy férfi holttestet halásztak ki. A holttest teljesen mezíte­len volt, borzalmas kínzások nyomaival. A boncolás eredményeképpen megállapí­tották, hogy a szerencsétlen embert a szó szoros értelmében keresztre feszítet­ték. Két tenyerében hatalmas átütött seb­hely tátong. Az arc tele van kék dagana­tokkal, az orr mellett pedig éles tárgy­tól származó hatalmas sérülést találtak. Az áldozat nem a keresztrefeszítés, ha­nem az utána következett kínzások kö­vetkeztében halt meg. Egész teste tele volt égési sebekkel, amelyeket odanyo­mott égő cigaretta okozott. Az áldozat 40—50 év körüli férfi, félreismerhetetle­nül zsidó típus, aki valószínűleg a va­gyonosabb társadalmi rétegekhez tarto­zott. Csalárd bukásért csak a hitelezők többsége emelhet panaszt Elvi jelentőségű ítéletet hozott a buda­pesti tábla Zachár tanácsa egy csalárd bukás vétségével vádolt budapesti nagy­­kereskedő bűnperében. Kunz Román, va­lamint két fivére,­­ mind a hárman is­mert fővárosi nagykereskedők, a Kunz és Mössner cég társtulajdonosai, s né­hány évvel ezelőtt súlyos anyagi zavarok közé kerültek. Egy hitelező azzal vádol­ta meg a nagykereskedőket, hogy fize­­tésképtelenégük biztos tudatában még újabb hitelt vettek igénybe s ezzel a leg­újabb hitelezőjüket súlyosan megkárosí­tották. A büntetőtörvényszék, az eny­hítő körülmények figyelembevételével mind a hárrom vádlottat egyenként 100— 100 pengő pénzbüntetésre ítélte el. A tábla Zachar tanácsa tegnap megsemmi­sítette az elsőfokú ítéletet és a három vádlottat az ellenük emelt vád alól alaki okokból felmentette. Csalárd bukás cí­mén csupán abban az esetben lehet meg­büntetni a vádlottat, ha ellene ilyen cí­men hitelezőinek többsége tesz bűnvádi feljelentést, egyetlen hitelező panasza nem elégséges marasztaló ítélet meg­hozatalához. Az elvi jelentőségű ítélet jogerős. 1933. október hó 3 A francia miniszterelnök nagy emlékbeszéde . Beuvaisben az »R. 101« katasztrófája­­színhelyén vasárnap leplezték le az an­gol óriásléghajó szörnyű katasztrófájá­nak emlékművét. Az ünnepélyen Daladier miniszterelnök beszélt, aki hangsúlyozta, hogy Franciaország részt kér az angol barát gyászából. — Ez az emlék csak bizonysága annak, hogy az igazi bátor­ság nyugodt és békés, anélkül, hogy bárkit is fenyegetne. A francia—angol ba­rátság azon a közös akaraton nyug­szik, amely meg akarja őrizni a bátor­ság békés jellegét a szabadság eszmé­jében és az emberi méltóságba vetett hit alapján. Ha hiszünk abban, hogy az emberi haladást nem a vak sors törvényei intézik, akkor első helyet kell juttatnunk a béke érdekeit szolgáló ne­mes törekvéseknek, amelyek egyedül te­hetik igazán naggyá a népek életét. Az erdélyi szászok Hitler mellett Tegnap nyitották meg Nagyszeben­ben a szász­ napot, amelyre mintegy hat­ezer résztvevő érkezett az ország­ minden részéből. A szászok egyenruhában Hit­lert éltetve, vonultak végig a városon. Reggel Te Deum volt az evangélikus templomban, majd az evangélikus leány­­gimnáziumban megkezdődött a nagygyű­lés. A nagygyűlésre román újságírókat nem engedtek be s hiába fordultak a hatóságokhoz, az ülésterembe nem sike­rült bejutniok. Az ülésen mintegy ötven szónok szólalt fel. A gyűlés folyamán számos incidens történt, mert a nem­zeti szocialista érzelmű szászok nem en­gedték szóhoz jutni a más érzelműeket. A nagykörösi városházi betörők nyomában Vasárnap reggel Nagykőrösre érkezett a budapesti főkapitányságról az Ekker­­detektívcsoport, hogy a nagyarányú vá­rosházi betörés ügyében nyomozzon, mert valószínű, hogy a betörést olyan tettesek követték el, akik régi ismerősei a budapesti főkapitányságnak és a fővá­rosból indultak el a kasszafutás végre­hajtására. Jelentkezett a rendőrségen egy fuvar­os, aki elmondta, hogy a kecskemé­ti országúton kocsijára felkérezkedett két fiatalember, akik feltűnően és gyanúsan viselkedtek. A megadott személyleírás alapján most valóságos gyűrűt vontak Nagykőrös körül a detektívek, hogy a gyanús fiatalembereket előkerítsék. Öngyilkos lett egy dús­­gazdag fiatalember Pénteken este öngyilkos lett Párizs­ban egy előkelő családból származó bu­dapesti fiatalember, a 28 éves Vidor Vilmos okleveles gépészmérnök. Vidor Vilmos, aki Vidor Emil ismert és neves Budapesti műépítész fia,­­ édesanyja egy Tószegi Freund leány, a sörmág­­nás Tószögiek közül való — egy nagy párizsi sörgyár vezérigazgatói pozíció­ját töltötte be s igen nagy karrier előtt álott a francia fővárosban, amelynek legelőkelőbb társaságaihoz is bejáratos volt A Budapesten is ismert, rendkívül rokonszenves modorú, kitűnő megjele­nésű fiatalember szerelmi bánatból kö­vette el az öngyilkosságot, egy buda­pesti táblai tanácselnök lányába volt re­ménytelenül szerelmes. Három búcsúle­velet találtak párizsi lakásán, egyiket a francia rendőrségnek, másikat a szülei­nek címezve, a harmadikon mindössze ez a név állott: Lillinek- Ez a kereszt­neve a táblai tanácselnök leányának. Orosházi Friss Hírek HÍREK — Gömbös miniszterelnököt díszpolgá­rává választotta Győr. Győrből jelentik: Győr város törvényhatósági bizottsága felsőeőri Nagy Pál főispán elnöklete alatt díszközgyűlést tartott. A főispán előterjesztette, hogy 75 bizottsági tag indítványt nyújtott be Gömbös miniszter­­elnök díszpolgárává választására vonat­kozóan. Bedy Vince, a győri székes­­káptalan nagyprépostja, nagy beszédben kérte az indítvány elfogadását. Szauter Ferenc alpolgármester felszólalása után a díszközgyűlés egyhangúlag elfogadta az indítványt. — Gömbös és Kállay szombaton utaz­nak Dollfuss kancellárhoz. Gömbös mi­niszterelnök és Kállay földmivelésügyi miniszter e hét végén eleget tesznek Dollfuss kancellár meghívásának és el­utaznak a mürzzuschlagi vadászatra. Alig egy hét múlva a háromnapos mürzzusch­lagi vadászat után, október 17-én utazik el Gömbös miniszterelnök és Kánya kül­ügyminiszter Ankarába, Rodostóba, majd visszafelé vezető úton Szófiába. A mi­niszterelnök és a külügyminiszter török­­országi és bulgáriai utazása két hetet vesz igénybe. — Herriot állapota romlott. Párizsból jelentik. A Matin lyoni jelentése szerint Herriot hőmérséklete tegnap este 39­2 fokra emelkedett. Herriot heves vesebán­­talmaktól szenved. Kezelőorvosa kijelen­tette, hogy a kórjóslat egyelőre ked­vező. — Szabadság. Dr. Pálka Lajos községi orvos felettes hatóságának engedélyével 1. évi október hó 22-éig szabadságra el­­lutazott- Helyettese dr. Zelenka Lajos községi orvos. — A modern villamos háztartási esz­közök megtekinthetők az Alföldben. Be­mutatja a Tóth Gőzmalom és Villamoste­lep Rt- Az orosházi Ipartestület állást foglal a legkisebb ipari munkabér ügyében Törvényjavaslat készül a munkabéreit megállapításáról Ismeretes, hogy a földművelésügyi mi­niszter legutóbb évről-évre megállapítja a mezőgazdasági munkabéreket, ame­lyeknél kisebb napszámbért munkaadó nem fizethet a gazdasági munkásnak. A kereskedelemügyi miniszter — mi­után tudomására jutott, hogy az ipari munkaadók igen sok helyen kihasználják az ipari munkást — törvényjavaslatot készíttetett az ipari legkisebb munkabér megállapításá­ról. A törvényjavaslatot a miniszter meg­­küldötte az Iparosok Országos Központ­jának véleményadás végett, az IPOK pe­dig felhívta az ipartestületeket, hogy fog­lalkozzanak a kérdéssel s véleményüket e hó 8-ig közöljék az IPOK elnökség­vel, hogy a 10-én tartandó ankét érdemlege­sen foglalkozhasson ezzel az — ipart rendkívül érdeklő — problémával. A törvényjavaslat megjelent a szaklap­ban s az orosházi ipartestület vezetősé­ge legközelebb napirendre tűzi a kér­dést és állást foglal ebben a fontos ügy­ben. A törvénytervezet kifejezetten csak az ipari munkásokat érdekli, az otthon mun­kát vállaló mesterekre nem fog vonat­kozni. Legutóbb ezek a mesterek is megmozdultak, hogy a törvény szaka­szai rájuk is vonatkozzanak, hiszen az otthoni, más vállalkozóknak készült mun­ka semmivel sem más, mint az ipari segéd munkája. A miniszter azokon ,a helyeken és olyan ipari szakmákban­­állapíttatja meg a legkisebb munkabéreket, ahol nagyon alacsonyak a munkadíjak, tehát nincse­nek arányban a végzett munkával. Ilyen esetekben bizottság alakul, melynek tagja 2 munkás, 2 munkaadó és 2 más pár­tatlan egyéni s a miniszter­­ szabja meg ezeknek a bi­zottságoknak hatáskörét. A bizottságok által megállapított legkisebb munkabérek kötelezők, kevesebbet a munkáltató nem fizet­het, sem szerződésileg, sem szóbeli megállapodással ki nem köthet. A munkáltató a bérfizetést elszámolá­si jegy mellett eszközli s ez­t mintegy el­lenőrzése a munkabéreknek. A törvény áthágóira igen szigorú büntetés vár. —»o«— SS-ISS VILLSNYÉGItKET csaló CSEPREGITŐ1. vegyen. V­illany­­­a vitást gyorsan és olcsón végez. — Telefon: 238. 3 . Október 6-án, pénteken délelőtt 9 órakor az evang. templomban a szabad­ságharc vértanúinak emlékére ünnepi is­tentisztelet lesz, amelyre a hatóságokat, a Hunyadi János gyalogezred helyi zász­lóalját, a hivatalokat és egyesületeket, valamint Orosháza egész közönségét ez­úton is szeretettel meghívjuk. Evang. lelkészi hivatal. — Elismerés egy cigányprímásnak. Ungváry Aladár, cigányprímás hónapok óta az »Alföld szálloda« éttermeiben ze­nekarával közmegelégedésre estéről-es­­tére hangversenyez, most a szálloda dör­­lője az általános óhajra — tavaszig a szerződést prolongálta. — Idő, pénz, tisztaság előnyét csak a jól megválasztott villamos háztartási ké­szülék nyújthatja. Tekintse meg a Tóth Gőzmalom és Villamostelep Rt. kiállí­tását az Alföldben. ’ — Makacs székrekedés, vastagbélkata­nás, gyomorbaj, puffadás, vértorlódás, sárgaság, aranyeres csomók, csipőfájás eseteiben a természetes­­»Ferenc József« keserüviz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses házi­szer.­­ — Ez­en a héten a Kristóffy patika tart éjjeli szolgálatot. — Német nyelvű tanfolyamot rendez a Munkás Otthon oktatásügyi bizottsága. Jelentkezni lehet az otthon gondnokánál és Székely úriszabónál (Gr. Széchenyi tér). A tanfolyam teljesen ingyenes. — Angol képviselők Szegedben. Vasár­nap délelőtt Budapestről J. W. Coghaem vezetésével három angol képviselő érke­zett Szegedre, hogy a helyszínen tanul­mányozzák a hármas, magyar-szerb-ro­­mán határt. A képviselők először Rösz­­kére utaztak, majd Alsótanyánál és Por­­gánynál szemlélték a trianoni határvo­nalakat. A képviselők a látottakról jegy­zeteket készítettek. Ezután Lübökházára utaztak, ahol megszemlélték a lehetetle­nül meghúzott határokat. — Agy- és szivérelmeszesedésben szenvedő egyéneknek a természetes »Ferenc József« keserűvíz megbe­csülhetetlen­ szolgálatot tesz azáltal, hogy a béltartalmat kíméletesen tá­volítja el. Tudományos tapasztalatok kétségtelenné tették, hogy a Ferenc József víz számos féloldali hüdésben fekvő betegeknél is meg­tette a kellő hatást s igy nagy megkönnyebbülést okozott. 20 — Kertészeti és befőzési tanfolyamot rendez a Munkás Otthon oktatásügyi bi­zottsága. Jelentkezni lehet a Munkás Ott­honban és Székely úri szabónál (Gr. Széchenyi tér). A tanfolyam teljesen in­gyenes.­­ — A Duna öngyilkosát kimentette egy fiatalember. Vasárnap délben Libig Gabriella 28 éves hivatalnoknő a Ferenc József rakpartról berohant a Duna hul­lámaiba. Elsőnek Borbély Ferenc, 23 éves magánhivatalnok vette észre az ön­gyilkossági kísérletet, ledobta a kabátját, bevetette magát a Dunába, utolérte a fuldokló leányt, akivel hosszas élet-halál­küzdelmet folytatott, de végül mégis si­került neki Libig Gabriellát ájultan ki­vonszolni a partra. A leányt kórházba vitték, a bátor életmentőt pedig meg­éljenezték a parton összeverődött embe­rek.­­ Az egész amerikai termelést állami ellenőrzés alá akarja vonni Johnson új­jáépítési diktátor. Mint­­a Daily Herald Newyorkból jelenti Johnson­­tábornok, az amerikai újjáépítési­­diktátor, rendkí­vül merész tervet dolgozott ki. Eszerint a kormány korlátlan teljhatalmat kapna az ország termelésének és kereskedel­mének irányítására, beleértve a termelés szabályozását, a munkabéreket, munka­idő- és árak megállapítását. Az ország iparát a következő­­ hét termelési cso­portra osztanák: szállítás, közlekedés, bá­nya, vegyi áruk, fogyasztó áruk, tőke és kereskedelem. Minden egyes csopor­tot egy-egy kormányzó ,és mind a he­tet a legfőbb parancsnok vezetné; az u­tóbbi csak Roosevelt elnöknek lenne felelős. — Most válassza meg a házi- és ipari villamos cikkek szükségletét az Alföld­ben, a Tóth Gőzmalom és Villamostelep Rt­ kiállításán.­­ Szárnyas hangyák óriási tömege repült el Dunaföldvár felett. Dunaföld­vár környéke felett szárnyashangyák ó­­riási tömege repült el. A hangyák órái­kon át teljesen elfedték a kilátást, a közlekedést pedig szinte lehetetlenné tet­ték. A 20—30 milliméteres nagyságú szürkésbarna szárnyashangya a Duna fo­lyásának irányát követte. . Átvonulásuk három órán át tartott. — Mindenki csak egy tál ételt ehetik Németországban. Berlinből jelentik: A lakosságot falragaszokon és hírlapi utón figyelmezteti a kormány arra, hogy októ­ber elsején megkezdődött a téli segély­akció és mindenki már csak egy tál ételt ehetik, illetőleg az ebéd szemé­lyenként legfeljebb ötven fillérbe ke­rülhet- A megtakarított részt be kell szolgáltatni a segélyakció pénztárába. Az intézkedés vendéglőkre és magánháztar­tásra egyaránt érvényes. Hindenburg el­nök az 1927-ben létesített hadiárvaalap­­ból idei születésnapja alkalmából három­ezer hadikárosult részére kiutaltatott fe­jenként százötven márkát.­­ Ezer »bitang« gépfegyver bujkál Kaliforniában. Londonból jelentik: Kali­fornia államban Clarence Morill, a bűn­ügyi statisztikai intézet igazgatójának ki­mutatása szerint 1039 gépfegyver van használatban, amelyek közül csak 39-re adtak hatósági engedélyt. A többi gép­fegyver törvénytelen uton jutott tulajdo­nosához. Gépfegyvertartási engedéllyel bír többek között Douglas Fairbanks, a híres filmszínész, aki Pickfair nevű holly­woodi kastélyának védelmére vásárolt egy gépfegyvert.

Next