Orosházi Friss Hírek, 1936. június (13. évfolyam, 126-136. szám)

1936-06-03 / 126. szám

Rovatvezető: ifj. Demartsik Ferenc. OTK-SBTC 2:1 (1:1) OTK: Krizsányi — Szabó, Dénes — Szilva, Magyar, Néda — Bus, Fórján, Szendi, Rajki, Magócs. SBTC Géczy — Szabó, Agócs, — Takács IV., Turán, Kecskés — Bátori, Takács Hs., Farkas, Menich, Havas. A legelbizakodottabb orosházi sport­drukkerek sem merték remélni, hogy a GyAC-ot vizipoló eredménnyel kétváll­­ra fektető salgótarjániakat le lehessen győzni, amikor szép időben, kissé csú­szós pályán a két csapat zászlót cse­rélt. Mint ahogyan a csapat, a közönség is kisé elfogódottan látta a bíró füttyét követő percekben, hogy az SBTC játé­kosai tudnak futballozni. Támadás táma­dásra következett, amelyet már a hete­dik percben Takács 111. szép gólja fe­jezett be. Ez a gól mintha lelket ön­tött volna a hazai csapatba. Lelkesen, szépen, formásan indítanak akciókat, a­­mely a közönség viharos tapsai között meghozza a kiegyenlítést. Magócsi Szendi, majd Bus elé kerül a labda, a­­m­ely védhetetlenül a hálóba kerül. A 22. percben még volna alkalma meg­szerezni az orosházi csapatnak a veze­tést, mivel Rajki faultolása miatt 11-est ítéltek az SBTC ellen. Magyar azonban idegességében mellé lövi a biztos gólnak hitt labdát. A második félidőben nagy elánnal fek­szik bele az orosházi lelkes gárda a já­tékba, azonban lelkesedésük gólt nem hoz, mert a salgótarjániak technikai tu­dásán, pontos összjátékán, elakadnak a támadások. Havas üres kapu dacára sem tud eredményes lenni. Géczy kapus két­szer is bravúrosan véd, de meg kell em­líteni, hogy Krizsányi is nagy formát játszott ki és biztosnak látszó helyzetek­ben sem vesztette el önuralmát és kifo­gástalanul védett. A 29. percben dönti el javára az orosházi csapat a győzelmet. Géczy kiüti Szendi lövését, Rajki azon­ban rajta van és máris 2:1 az eredmény, amely mindvégig megmaradt. Az orosházi csapatból Krizsányit, Ma­gyart, a 11-es dacára is, Szendit, Rajkit kell kiemelni. A legjobb ember Bus volt. A két bekk közül Szabó volt a jobb. Járási levente verseny Pünkösd két ünnepén izgalmas és szép eredményeket hozó leventeversenyt tar­tottak az orosházi és a tótkoralósi le­ventecsapatok. Az öt atlétikai- és levente számból álló versenyt nehéz küzdelem­mel, másfél pont különbséggel az oros­házi leventék nyerték meg. Második lett a tótkomlósi leventecsapat 29 és fél pont­­ tal. OROSHÁZI FRISS HÍREK Rádió Szerda, június 3. 1­6.45: Torna. Utána hanglemezek. 7­.20: Étrend­ 10: Hírek. 10.45: Felolvasás. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12.05: Hanglemezek. 12.30: Hírek. 13.20: Pontos időjelzés, időjárás- és vizár­ásjelentés.. 13.30: Pepita Gyula és cigányzenekara 14.40: Hírek, élelmiszerárak, piaci á­­rak, árfolyamhírek. 16.45: A rádió diákfélórája. 16.45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 17: Munkásfélóra. 17.30: A rádió szalonzenekara. 18.30: Faragó Ferenc dr. és Fazekas István párbeszéde az Országos Köze­gészségügyi Intézetből. 19: Perei Lili énekel zongorakíséret­­tel. 19.30: Tasnády Ilona és Náday Béla előadóestje. 20.40: Hírek. 21.20: Farkas Sándor cigányzenekara 21.30: Budnyászky Ferenc előadása 22.05: Időjárásjelentés. 22.10: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 23.30: Smilling Boys jazz-zenekara 0.05: Hírek.­­ Budapest II. 18: Olasz nyelvoktatás. 19: Kallós Ede előadása. 19.30: Vásárhelyi Magda zongorázik 20.15: Vajda Sándor — Pártos Ernő jazz-zenekara. Apróhirdetések Szarkalábvirágot, beréndek, maszlagleve­­let, pipacsszirmot, kerékmályva levelet, hársfavirágot vesz Vermes, Székács Jó­­zsef­ utca 3. 630 MANILLA aratógépponyva hozzávaló kellékek, zsák, zsineg, kötéláruk, szalmazsákok, nyári takarók, nyugszékek Weisz Etelnél, Rá­­kóczi­ utca, 782 Mindenféle nyomtatványokat gyorsan, pontosan, izléses kivitelben a lege­lsőbb árak mellett Demartsik könyvnyomdája kézöit. ELADÓ kévekötő aratógép 250 pengő, tejszepera­­tor 30 pengőtől feljebb, szecskavágó 46 pengőtől feljebb, ifj. Kováts Józsefnél Orosháza, Szentesi­ utca. 785 Könyvkötéseket a legerősebb kivitelben jutányos áron készít Demartsik könyv­­kötészete, úgyszintén mindenféle üzleti, irodai nyomtatványokat, pontos időre szállít a legjutányosabb árban. ÜZLETI KÖNYVEK legolcsóbban Demartsik könyvnyomdá­­jában készülnek.___________________ Kerékpár alkatrészek nagy választékban olcsó áron kapható Lénárdnál, Mikszáth Kálmán­ utca (evang. egyházépület. Imakönyvek: evangélikus, katolikus, re­formátus, nagy választékban a legol­csóbb, legszebb kivitelben beszerezhetők Demartsik könyv- és papírkeresk­edésé­­ben. Alulírottak a fájdalomtól mélyen sújtott szívvel tudatjuk, hogy a mi felejthetetlen drága jó édesanyánk, a szerető és gondos nagyanya, dédanya, anyós, sógornő és rokon özv. Németh József­né szül. Kabódi Erzsébet folyó hó 1-én este 7 órakor életének 81-ik, szomorú özvegységének 14-ik évében hosszas és súlyos szenvedés után elpihent. Drága halottunk földi porait folyó hó 3-án délután 3 órakor áldatjuk meg az evang. egyház szertartása szerint a IV. Vasut­ utca 17. számú gyász­háznál és utána a felvégi temetőbe kisérjük örök nyugalomra. Orosháza, 1936. június 2. Kedves emléked szívünkben örökké élni fog ! Gyászolják: Németh József és neje Kovács Mária és gyermekeik, Né­meth János és neje Tóth Horváth Mária és gyermekeik, Németh Zsuzsánna és férje Tóth B. József és gyermekeik, vitéz Németh Mihály és neje Zalai Juliánna és gyermekeik, Németh Erzsébet néhai Pusztai Fái özvegye és gyer­mekei, Ném­eti­ Mária néhai Szabó Pál özvegye és gyermekei, Németh Ferencz és neje Gyömrei Róza és gyermekük, Németh András és neje Pusztai Kata­lin és gyermekeik, Németh Etelka és férje Rajki István és gyermekük, 18 uno­kája és 6 dédunokája. Kiss Bertalan Utódai Első Orosházi Dísztermeik. Int és Sirkőrakt. Tel. 53. MAJDNEM ÜGYEN UTAZHAT a szenzációs BÉCSI ÜNNEPI HÉTRE 2220 külön vonatunkon! ÚTLEVÉL NEM SZÜKSÉGES! Vasúti költség Budapesttől Bécsig és vissza ír PENGŐ!­­ A vasúti jegy árában a 6 pengő értékű bécsi ünnepi jegy ára is bennfoglaltatik, amelynek ellenében 25—50 o/p kedvezményt élvez a különféle zenei, sport és művészeti eseményeknél. Kívánságára rendkívül olcsó bécsi szállodában, vagy penzióban elhelyezzük, amelynek díját itthon pengőben fizetheti le. — Minden utas 50 schilling és 30 pengő zsebpénzt vihet magával. indulás Budapestről június 11-én déli 1 órakor. Visszaérkezés Budapestre június 14-én este 10 ó. Orosházáról Budapestig és vissza egyéni utazásnál is vasúti kedvezményt kap ! JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: JÚNIUS 6. Részletes felvilágosításokkal szolgál a PROVINCIA Utazási és Jegyiroda orosházi képviselete a DEMARTSIK könyvk­ereskedés. Szénsavas takarmánymész garantált 99,7 százalék mésztartalom­mal, minden káros anyagtól mentes, beszerezhető. Gazdák Beszerző és Ki­viteli Szövetkezeténél iroda Deák F­ u Villany és rauin szerelést, javítást kerékpár külső és belső gumikat, alkatrészek legolcsóbban Hébernél, Pál János­ u. 37. DEMARTSIK legolcsóbb papírárukban könyv és papirkereskedés Ev. EGYHÁZ BÉRPALOTA, KERÉKPáRJilVITÓSOK, alkatrészek legolcsóbban JÉNÁRTNÁL Gumibélyegssöket 2—3 óra alatt készit a DEAMRI SJJC-nyomda T. 113. 1936. június 3 Közgazdaság 1936. június 2 TERMÉNYTŐZSDE: 77- es tv. 14 85 Zab I. r. 1500 78- as tv. 15 00 Tak.árpát. 12 25 79- es tv. 1515 Tengeri 1170 SO-as tv. 15 35 Korpa 9 50 Rozs 12 25 8-as liszt 1200 —«o»— HATÁRIDŐS PIAC. Tengeri júliusra — 1167—1168 Tengeri aug.-ra — 1183—1184 Tengeri szeptemberre 11­82 —«o»— VALUTÁK. (A Magyar Nemzeti Bank hiv. árf.) Angol font 16 90 Lei 2 80 Szokol 14 15 Lira 29 90 Dinár 7 80 Német m.— Dollár 337 60 Schilling 8000 Fr. frank 22 30 Sv. fr. 11070 Holl. frt. 228 75 Zloty 6360 —«o» — SERTÉSVÁSÁR. (A Réti-cég jelentése.) Príma (uradalmi faj) 1­01 — 1­02 Príma — — Közép 95 — 101 Silány 76—86 Felhajtás: 380 Irányzat vontatott Az újbúzát októberi szállításra az üz­letidő elején 13.90 pengő körül kötötték, azután 13.60 pengőn. Az újrázsnak ugyan csak októberre eleinte 10 pengő volt az ára magánforgalomban azután 9.60. Az irányzat lanyhulását azzal magyarázták, hogy a délelőtti órákban majdnem min­denhol szeles, hűvös volt az időjárás, ennek következtében az volt a vélemény, hogy a szeles időjárás következtében ja­vulhat a vetés helyzete. ■ m ww ■ r w I­dőjárás 1936. május 30. Az orosházi meteorológiai állomás jelentése hétfő kedd Déli hőmérséklet 192 C 172 C Min. 5 cm talaj felett138 C 88 C Min. 150 cm. „ 145 C 98 C Max. 150 cm. „ 21­2 C 175 C Föld felszínén reggel152 C 134 C 5. cm. talajban „ - C - C 1 u » n n — C — C 20 „ „ , 190 C 171 C 25 „ „ „ - C - C 30 „ „ „ 195 C 182 C 50 „ „ 188 C 180 C ICO „ „ „ 162 C 163 C 200 „ „ „ 130 C 13­1 C Napsütés 1 ó óra 105 óra Levegő relativ nedv: 59o/o 78 o/o Borultság 50 0/0 60 0/0 Légnyomás reg. mm755 7 760 7 Légnyomás este „ 756 9 764 6 Csapadék mm-ben 400— Szélirány dél északnyugat —«o»­ Időjóslat: Gyengülő nyugati, északnyu­gati szél. A hőmérséklet emelkedésnek indul. Szerkesztésért és kiadásért felel DEMARTSIK FERENC —«o»— Nyomatott Orosházán, DEMARTSIK FERENC könyvnyomdájában. Evang. egyházi ünnep Csabacsüd­n Május hó 24-én a csabacsüdi ev. egy­házban ünnepélyes keretek között avatta fel Kovács­­ Andor ev. esperes a közada­kozásból épített új ajtót az imaházon, mely nagy és impozáns arányával rend­kívül e­lnyösen változtatta meg az e­­gyébként is kedves templomocskát. U­­gyanekkor avatta fel a most létesített Luthers Parkot is, mely szintén közada­kozásból létesült s a lelkész vezetése és irányítása mellett, az Ev. Ifjúsági Egyesület tagjainak, valamint a gond­noknak, Kasnyik Pálnak és még szá­mos jó léleknek a kezem­unkáját dicséri. Az óriási telken melyen nemrég fa és néhány fa jelezte az életet, most reme­kül parkírozott kert áll, közepén nagy Magyarország térképével, kistilizált alak­ban, körülötte pedig számos, simmet­­rikus virágágy és a fásításra váró rész­letek. Mindezt a nagy munkát az Ifjú­sági Egylet tagjai művelték ki, szem­nek és szívnek tetsző formára. Ugyan­ekkor tartották meg a hősök ünnepét is, mely négyes ünnepély méltó ke­retet adott az új felügyelő Dr. Plencz­­ner Sándor beiktatásának. Az új fel­ügyelő 100 pengős alapítványt tett a templomalapra. Jószágok rongálják az utcai parkokat Nemrégen készült el a mérnöki hivatal a Terényi­ utca rendezésével, amely ezál­tal a község egyik legszebben gondo­zott és parkírozott utcájává változott. Ami­ben örömmel látta a lakosság a­­köz­ség elöljáróságának ezt a nagy költséget igénylő községrendészeti és csinosítási fáradozását, éppen olyan hosszússággal ál­lapította meg, hogy akadnak olyanok, akik vigyázatlanságukkal, nemtörődömsé­gükkel tönkreteszik ennek a munkának eredményét. A Terényi­ utca környéki la­kosok közül néhányan — ugyanis — nem eléggé vigyáznak jószágaikra, amelyek azután kiszabadulva az utcára, feldúrják és tönkreteszik az utcai parkokat, virág­zó, színpompás virágágyakat. Reméljük, hogy a hatóság meg fogja találni ,a mó­dot arra, hogy ezek ellen a lelkiismeret­len emeberek ellen eljárjon és azokat, akiknek jószágai a károkat okozzák, szi­gorúan megbüntesse. II nagyszénási „trianoni határ“ A földbirtokreform során nagyszénási lakosok részére Szentetornya község ha­tárából 60 házhely lett kiosztva és a házhelyek mellett nyert elhelyezést a község állatvásártere, a községi faiskola és az iskolai gazdasági kert is. Nagy­szénás község képviselőtestülete a te­rületi részek Nagyszénáshoz csatolását már a kiosztáskor — 1925-ben — kérel­mezte és határozatát a törvényhatóság közgyűlése is jóváhagyta, azonban e tárgyban érdemi végleges intézkedés a m­ai napig sem történt. Most tehát az az állapot, hogy egy olyan utcarész van, amelynek egyik sora Nagyszénás, a má­sik pedig Szentetornya községhez tar­tozik, a nagyszénási állatvásártér szente­­tornyai határban van, ugyanígy a köz­ségi faiskola is. Az egyik házsor lakos­sága Nagyszénáson fizet adót, a másik községházán intézik, ahelyett, hogy ezt a Szentetornyán 16 kilométernyire. A ha­lottkémlelést, anyakönyvi bejelentéseket járlath­atást pedig a szentetornyai I. sz másik utcában 50—60 méterre lévő nagy­szénási községházán tehetnék meg. A Nemzeti Egység nagyszénási szervezete most beadvánnyal fordult a vármegye alispánjához, amelyben e tarthatatlan és komikus helyzet sürgős rendezését kér­te. ára & fillér. Tek. M. Kir. Ügyészség Közpéld. Szeged, Szerda, 1936. junius hó 3 XIII. évfolyam 126-ik szám Szerkesztőség és kiadóhivatal Orosházán, IV., Bajza­ utca. A kiadóhivatal minden kérdésre csak válaszbélyeggel küld ér­tesítést. Hirdetések díjszabás szerint. O­rosházi Előfizetési árak: Helyben negyedévre 5­ pengő, vidékre negyedévre 7.5 pengő. Lapzárta éjjel 12 órakor. Megjelenik min­dennap korán reggel. Telefon 113. sz. Politikai Napilap Főszerkesztő és laptulajdonos: DEMARTSIK FERENCZ II főispánt és az alispánt választotta fővédnökéül a szentetornyai önkéntes tűzoltótestület 10 éves jubileumi közgyűlésén Pünkösd hétfőjén ünnepelte meg a szentetornyai önkéntes tűzoltótestület fennál­lsának tízéves jubileumát ünnepé­lyes külsőségek között. A jubileum alkal­mából a testü­et díszközgyűlést tartott és testületközi versenyt rendezett, ame­lyen a vármegyei tüzo­lótestületeket Dé­vényi Lajos vm. tűzrendészet felügyelő, az orosházi tűzoltótestü­ltet Bayer István tűzoltóparancsnok, járási tűzrendészet fel­ügyelő, Ulmer Tibor törvényhatósági bi­zottsági tag és Szokolay Pál szakaszpa­rancsnok képviselte. A jubileumi ünnepségeket délelőtt 10 órakor a római kato­lkus temp­omban tartott szentmise vezette be, amelyen a vendégeken kívül nagyszámban jelent meg a község lakossága és vezetősége. Mise után fél 12 órakor a községháza ta­nácstermében díszközgyűlés volt, amelyen e­sőnek Topay László községi főjegyző üdvözölte az ünnepségeken megjelent ven­dégeket. Topcsicv Ferenc községi jegy­­ző, tűzoltóparancsnok olvasta fel ezután a testület tíz éves működéséről készült kimerítő, tartalmas je­lntését, amely a szentetornyai önkéntes tüzolltótestü­et ön­­feláldozó, odaadó munkásságának egyik jelentős dokumentuma. Az üdvözlések során Dévényi Lajos tűzrendészet fel­ügyelő a vármegyei tűzoltószövetség, Baky Vince községi tanító a község képviselőtestülete, Rostás Fe­renc igazgató-tanító a lakosság, Bayer István járási tűzrendészet felügyelő az orosházi járás és az orosházi önkéntes tűzoltótestület nevében üdvözölte a ju­­biláló testületet. Ulmer Tibor törvényhatósági bizott­sági tag indítványára ezután egyhangú lelkesedéssel választotta meg a díszközgyűlés vitéz dr. Ri­­csey Uhlarik Béla főispánt és vitéz dr. Márky Barna alispánt a szente­­tornyai önkéntes tűzoltót­est­üüleg fő­védnökeiül és Ugrín László dr. vm. f. főjegyzőt, szövetségi elnököt disz­­elnökávé. A diszközgyűlés a megválasztás alkal­mából a fővédnökeit és a diszelnököt táviratilag üdvözölte. A megejtett tisztújítás során elnökké Topay Lászlót, titkárrá Baky Vincét, pénztárossá Petli Imrét, ellenőrökké Mackó Józsefet és Sebők Imrét, orvossá dr. Földessy Zo­tánt, parancsnokká Top­­csicv Ferencet, alparancsnokká ifj. Ma­kula Jánost, szertárnokká Karasz Istvánt választották meg. A választmányi és a számvolgá­i bizottsági tagok megvá­asz­­tása után Dévényi Lajos vm. tűzrendé­szet felügyelő szép beszéd kíséretében szolgá­lti érméket osztott ki. Ifj Makula János a­ parancsnokot, Mackó Józsefet és Sebők Imrét 10 éves, Lehóczky Mihályt, Karasz Istvánt, Imre Jánost, Kiss Sándort Szokolai Antalt öt éves szolgálati érem­mel tüntették ki. Délután 1 órakor társasebéd­re­t, majd 3 órakor testületközi versenyt tartottak. Az 5-ös gyorsszerelés kocsifecskendő­vel versenyszámban első lett a szentetor­­nyai csapat, második a gyopárhalmi, har­madik pedig a gádorosi csapat. A testületközi versenyek során dicsé­retes, szép eredményt mutattak fel a csa­patok, amelyek fegyelmezett munkával és buzgósággal végezték feladatukat a bíráló bizottság és a nagyszámú közön­ség e ismerésétől kísérve. Lecsapott a villám a Mikolay-kertben Több ember könnyebben megsebesült a villámcsapástól a tűzoltó ünnepségen A pünkösdi ünnepek alatt a Mikolay­­kertben nagyszabású ünnepséget rendez­tek a tűzoltók. A jól sikerült kerti mu­latságra több, mint ezer ember ment ki, akik még a késő esti órákban is vidám szórakozással, tánccal töltötték el az időt. Este 10 óra tájban azonban hatalmas vihar kerekedett, amely megzavarta a mulatságot. Az em­berek egy része a felhőszakadás elől a kertben lévő nyitott tánchely alá me­nekült, ahol közel száz ember zsúfoló­dott össze. Este 10 óra tájban sűrű vil­ámlás és égzengés közepette egy hatalmas, nappali fényt árasztó villámlás lobbant fel és közvetlen utána fülsiketítő csattanás. A villám a Mikolay-kertben csapott le közvetlenül a tánchely mellett. Rémült sikoltások és ijedt kiáltások halatszottak a villámlást és a menydör­gést követő csöndben, majd a következő pillanatban három fiatalember és négy nő esz­méletlenül, villámsisítottan összeesett. A rémület majdnem pánikot idézett elő, azonban a sikoltozásra elősiető tűzoltók, a földön fekvő, halálsápadt emberek meg­vizsgálása után, megnyugtatták a ré­mült tömeget. A holtaknak hitt villám­­sújtottak közül három nőt és egy fiatal­embert, akiknek az ijedtségen kívül más bajuk nem történt, bevitték a tánchelyiségbe, ahol egy-két perc múlva már teljesen magukhoz tér­tek. Súlyosabban érte a villámcsapás kö­vetkeztében származott légnyomás Pesti Ferenc 22 éves sütőtanoncot, Ravasz Já­nos 16 éves orosházi fiút és özv. Huszár Sándorné szentetornyai asszonyt, akik a nyitott tánchevet körülvevő drótkerítés­nek támaszkodva várták a vihar elmúlá­­sát. A villámból kisugárzó nagyfeszült­ségű áram a drótkerítésbe is bevezető­dött és így történt azután az, hogy Ravasz János balkezének csuklóján könnyebb égési sebeket is szenvedett A tűzoltók küldönc útján értesítették a mentőket, mivel a vi­dámcsapás követ­keztében­­ a villany és a telefonszolgálatban fennakadás áll elő. A villanyáram szolgá­tatásban beállott zavart azon­ban a villanytelep szerelői rövid idő alatt helyreállították. A mentők az értesítés vétele után azon­nal kivonultak és Pesti Ferencet, Ravasz Jánost és özv. Huszár Sándornét a men­tőszolgálatot végző dr. Pá­ka Lajos köz­ségi orvoshoz szállították. Az orvosi segély után a két fiatalem­­bert lakására szállították haza a mentők, m­íg özv. Huszár Sándorné, akinek ál­lapota a legsúlyosabb volt, csak hétfőn reggel ment haza Szentetornyára. A csodá­ltos vé­etlen folytán, szeren­csére súlyosabb következmények né­lüli villámcsapás nagy riadalmat keltett más­­­nap a községben, ahol az egyes »jól ér­tesültek«, már »halálos« végű szeren­csétlenségekről is tudni vélték. A vihar a késő éjjeli órákig tombolt, komolyabb kárt azonban sehol sem okozott. Mindössze annyi történt még, hogy az éjszaka folyamán az evangé­lkus tem­plom tornyába a villám kétszer is bele­csapott, azonban a villámot a tűzoltóőr­­torony villámhárítója levezette. a megyében Orosháza állított legdrágább emléket az elesett hősöknek A világháború hősi halottainak emléke­zetére, mint az ország legtöbb városa és községe, Békés vármegye községeinek túl­­nyomó része is emlékművet állított. Az az összeg, amelyet a községek erre a célra áldoztak, közel 300 ezer pengőt tesz ki. A legdrágább emlékművét 140.092 pengős költséggel Orosháza község állította. Utána 39.500 pengővel Szarvas, majd 35.579 pengővel Mezőberény község jön. Hősi emlékműve még Csabacsüd és Gádoros községeknek nincs, továbbá Füzesgyarmat és Vész­tő községeknek, amelyek a hősi emlékmű alapját első­rendű szükségleteik fedezésére kölcsön­vették. Nincs azonkívül méltó em­lkmű­­ve a világháború hősi ha­lttjainak még a két megyei városban Békéscsabán és Gyulán sem. —«O»— A rotaryánusok pünkösdi előadása Százötven résztvevője volt a rotary-napoknak Pünkösd vasárnap délelőtt fél 12 óra­kor a rotary-clubok országos kongresz­­szusa keretében nyilvános előadás volt az Apolló moziban. Telt nézőtér hallgatta dr. Brítz Béla egyetemi tanár beszámoló­ját a rotaryánusok minlt évi működéséről, majd dr. Bulla Sándor községi főjegyző a község elöljárósága és közönsége ne­vében üdvözölte Orosháza vendég ro­­taryánusait. Holecska Gyula felsőmezőgazdasági is­­kolai tanár tartott előadást »Békés vár­megye és Orosháza« címen. A hallga­tóságot mindvégig lekötötte Holecska előadása, amelyről Hegedűs Lóránt úgy nyilatkozott, hogy ilyen költői színekben gazdag, a maga nemében páratlanul tökéletes előadást 11 perc alatt még senki nem mondott. Az előadót a hallgatóság percekig­­tartó, megújuló tapssal ünnepelte. A másik előadó, Szent-Györgyi Albert egyetemi tanár, a C-vitamin világhírű magyar feltalálója »A tudomány válsága« címen tartott szenzációs előadást, amely­ben azt a szomorú önvallomást tette — ami neki a legnagyobb életben —, hogy a technikát szolgá­ő tudomány nem áll a jóélet szolgálatában. A nagyhatású előadás után Hegedűs Lóránt előadása következett volna, az il­lusztris előadót azonban annyira meg­fogta a két első előadás, hogy az ahoz fűzött szellemes, értékes, mélyhatású hoz­zászólásban kulminált a közel húszper­­ces felszó­­lás. Milleker Dezső debreceni egyetemi ta­nár mondott bevezető beszédet a svéd­­kulturfilmről, majd a szabadkai, pécsi, nyíregyházi és szolnoki rotaryánusok üdvözletének látható jelét, a nemzetiszinűi rotary zászlócskákat adták át az érintett clubok képviselői. Egyperces felállással tisztelgett a kö­zönség Entz dr. felhívására a zászlóknak. A svéd­ kulturfllm pergetése után ért véget a rotaryánusok előadása, amelyet ebéd követett az Alföldben. A vasárnap délután és hétfőn délelőtt tartott kongresszusi üléseken megvitat­ták a rotary-clubok működéséről szóló jelentéseket, továbbá hosszú, nívós vita folyt a mai ifjúság problémáiról. Az orosházi háromnapos rotary-össze­­jövetelnek mintegy 150 résztvevője volt. Az 1936—37 évre ismét dr. Entz Béla egyetemi tanárt választották meg go­­vernorrá és elhatározta a kongresszus, hogy a magyarországi rotaryánusok jö­vő évi nagygyűlését Győrött tartják.

Next