Orosházi Friss Hírek, 1936. november (13. évfolyam, 251-274. szám)
1936-11-03 / 251. szám
4 Rovatvezető: ifj. Demartsik Ferenc. GyTE-OTK 4:0 (1:0) 1. o.bajnoki, bíró: Huszár. Az egész hetes esőzések után erősen felázott pályánaz OTK csapata nem bírta l az iramot végig. A 24.percben kapta az OTK első gólját, ami azonban a bíró terhére írandó, mert Szabó beadását lefújta, hogy a labda határvonalon kívülről keült be, majd ugyanakkortovább int, így a megzavart OTK védelem leáll és Medgyesi könnyedén gurít gólba, 1 :0. Gól után az OTK kerül támadásba, de egymásután hagyják ki gólszerzési alkalmat a csatárok. A második félidőben az OTK már gyengül, nem bírja jó nehéz talajt és a 8. percben Medgyesi gólt szerez, 2:0. Az OTK ismét feljön, komért ér el, de eredménytelen marad. A 19. percben Temesvári félpályáról rúgott szabadrúgását a sár miatt Krisányi becsúsztatja kezeiközött, 3:0. Az OTK teljesen visszaesik és a 39. percben Medgyesi beállítja a végeredményt. Az Orosházára kitűzött Kupa—OFC mérkőzés mindkét fél kérelmére elhalasztódott. . * —«to»— asztalitenisz A vasárnapi városkozi verseny nem remélt sikert hozott az orosházi versenyzőknek, akik az elmúlt szezon óta nagyon sokat fejlődtek. Ez volt az első alkalom, hogy a férfi csapatunkelső lett, amely főleg Bánki, Budavári és Tóth Ferenc kitűnő játékának köszönhető. A férfi egyéniben induló Lőcseiné izgalmas küzdelemben verte meg a kitűnő gyulai Novákot, majd ezt megismételte Tóth Zoltán és Bánki is, míg Wolf a dél bajnok csabai Markovicsot fektette a két vállra. Általában az orosháziversenyzők mind szépen játszottak, csak a küzdeni tudásukkal van még baj. A döntő pillanatokban elvesztik a fejüket a szívükkel együtt s ilyenkor hiába tudnak esetleg jobban, mint ellenfelük, a játszmát ő idegeskedik. A fiatalok közül elsősorban Kossut Lajosról kell megemlékeznünk, aki remek ütéseivel, a legjobbakat is sokszor zavarba hozta, kívüle Szépe és Nagy József játszottak még jól. A középiskolások közül a szarvasi diákok mutatták a legnagyobb felkészültséget,akik úgy jó csapatot, mint az egyéni számot megnyerték. Nagy Ik közönség sikere volt a 11 éves szarvasi Székely Gyurinak, aki egy nagy ígérete az asztalitenisz sportnak. Részletes eredmények a következők: Középiskolai csapat: (versenyen kívül a gyulai diákok csapata volt az első) 1. Szarvasi gimn. 2. Frg. 3. Orosházi gimnázium. Középisk. egyéni: Praznóczi (Szarvas), 2. Novák, 3. Hevessi (Gyula). Középiskolai páros: befejezetlen a három veretlen pár a következő: Kossut— Nagy, Novák—Hevessi, Tóth Z.—Kassai. Férfi csapat:1. OTK (Bánki, Budavári Tóth Ferenc), 2. GyAC. Férfi egyéni (20 induló): 1. Tóth Zoltán, Markovics (holtverseny), 2. Lőcseiné, 3. Hoffer GyAC. Vegyes páros: 1. Koczka—Tóth Z., 2. Lőcseiné—Budavári, 3. Szokolay—Bánki. Itt említjük meg, hogy a decemberi országos versenyen a magyar válogatott gárda is meg fog jelenni, akik Magyarországot fogják képviselni a badeni világbajnokságon, továbbá szó van arról is, hogy az Európában túrázó japán nemzeti válogatott is ellátogat Orosházára. MÁV-MTE 3:1 (1:0) Törekvés—Turul 4:0 (3:0) MAFC—GyAC 3:1 ,(0:0) OROSHÁZI FRISS HÍREK 1936. november hó 3 __Rádió__ Kedd, november 3. / 6.45: Torna. Utána hanglemezek. 7.20: Étrend. 10: Hírek. 10.20: Felolvasás. 10.45: Felolvasás. 11.10: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárás jelentés. 12.05: Hanglemezek. 12.30: Hírek. 13.20: Pontosidőjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 14.40: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak. 16. 10: »Asszonyok tanácsadója.« Alanyi Mária előadása. 16.45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 17: Mikrofonséta Budán, a Várhegy barlangjában. Beszélő Kadic Ottokár dr. egyetemi tanár és Tuchányi István. 17.45: Magyar Kamarazene. 18.30: «Angliai falkavadászatok« Selmeczy László előadása. 19: »Magyar nóták és dalok». Énekli Bodán Margit, kisér Veres Lajos és cigányzenekara. 30.10: Közvetítés a Művész Színházból. »Aranyhal«. Tamás István 3 felvonásos vígjátéka. 20.50: Hírek. 21.40: Hírek, időjárásjelentés. 22.35: A rádió szalonzenekara. 23. Ottlik György dr. francianyelvű előadása: »Politique intérieure et extérieure.« (Beljes külpolitika). 0.05: Hírek. Budapest II. 17: Hanglemezek. 18: Francia nyelvoktatás. 19: A földmivelésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. 19.30: Hankisis János dr. egyetemi tanár előadása. 20.10: Palotai Vilmos gordonkázik, zongorakisérettel. 20.55: Ügetőverseredmények. • Gyümölcsfaszükségletét rendelje meg, mert miniszteri rend, értelmében piacon árulni nem lehet. Rendelést felveszek: Csütörtök és vasárnap a Gabonapiaci mársaház mellett. ifj. Greguss Máté Vásárhelykutas. Rádió és villarégberendezés legolcsóbban készít és javít !* » ARANY JÁNOS UTCA 11. HOG (Csabai-u. oldalon). NG U W ! Apróhirdetések HALLÓ! Megérkezett Varsányi Bözsi öttagú nőidzsesz-zenekara. Minden este a »Tokai borozó«-ban hangversenyez. Ha jól akar szórakozni ésmulatni, jöjjön el oda, »Tokai borozó«-ban. 1 392 Mindenféle nyomtatványokat gyorsan, pontosan. Ízléses kivitelben a legolcsóbb árak mellett Demartsik könyvnyomdája készít. NYÍRSÉGI KÁPOSZTA 5.80 pengő, ’Kovács' fűszerkereskedőnél, Aradi-utca. * 387 Szoba-konyhás lakás rdadó gyermektelennek, azonnalelfoglalható, Baross-utca 2 szám. 391 Egyszobás, konyhás kilakás külön udvarral kövesúthoz közelkerestetik, de a kiadóhivatalban.389 Kifutó leányt felvesz Peizler virágüzlet. 390 Blokkfüzetek többféle színben és alakban kaphatók Demartsik (Fifes Hírek) nyomdájában és főtéri papírkereskedésében. tankönyvek: evangélikus, katolikus, református, nagy választékban a legolcsóbb, legszebb kivitelben beszerezhetők Demartsik könyv- és papírkereskedésében. Friss Hírek telefonja: 113. Demartsik papírüzlet: 34. Kiváló takarmányrész kapható a kisbirtokosok gabonaraktárában, 50 kiló zsákostól együtt 3 pengő. - Meghivó. Főcsoportunk intézőbizottsága folyó hó 4-én szerdán este 8 órakor a Petőfi szállodában lévő hivatalos helyiségben ülést tart, melyre az intézőbizottság minden egyes tagját szerettei meghívjuk. A bajtársi szolgálat nevében Dr. Torkos Béla elnök, Zatykó Mihály vezetőtiszt. Tárgysorozat: 1. A múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. 2. Rokkantak zászló szentelési ünnepségén való részvétel megbeszélése. 3. Fegyelmi bizottság összehívása. 4. Körzeti zászlók beszerzése. 5. Elnöki bejelentések. 6. Esetleges indítványok, melyek az ülés előtt 24 órával írásban dr. Torkos Bélaelnöknél nyújtandók be. A frontharcos Szövetségnek testvér egyesülete a »Honsz« helyi csoportja november hó 8-án tartja zászlóavatási ünnepélyét, melyre főcsoportunk is meghívást kapott. Mi orosházi frontharcosok a bajtársi szeretet minden melegével részt akarunk venni a szívünkhöz oly köztel álló rokkantak és hadiözvegyek ünnepén azért felkérjük tagjainkat, hogy úgy az ünnepségen, mint az azt követő díszebéden mindenki — akinek csak módjában van — vegyen részt. A bajtársakat érdeklő részletes program csütörtöki közközleményünkben adunk. Elnökség Boldog ember lesz, ha berka bútort vesz! mert: olcsó, szép és jó! 1936. nvember hó 2 TERMÉNYTŐZSDE. 77-es tv. 17 90 Zab I. r. 1680 78-as tv. 1805 Tak. árpát. 1450 79-es tv. 1820 Tengeri 9 90 80-as tv. 1830 Korpa 965 Rozs 14 60 8-as liszt 1240 HATÁRIDŐS PIAC. Rozs márciusra — 1540—1542 Tengeri májusra — 1224—1226 VALUTÁK. (A Magyar Nemzeti Bank hiv. árt.) Angol font 16 50 Lei 280 Szokol 1010 Lira 1690 Dinár 7 80 Német m.— Dollár 337 30 Schilling 8000 Fr. frank 15 50 Sv. fr. 7685 Holt frt 174 60 Zloty 60 70 SERTÉS VASÁR. (A Réti-cég jelentése.) Prim* (uradalmi faj) 111—1135 Közép 97— 102 Silány 86—90 Könnyű — — Felhajtás: 4738 Irányzat közepes Időjárás Az orosházi meteorológiai állomás elentése vasárnap hétfő Déli hőmérséklet 5 C9 C Min. 5 cm talaj felett 5 C4 C Min. 150 cm. „ 5 C4 C Max. 150 cm. „ 7 C 10C Föld felszínén reggel 5 C4 C 5. cm. talajban „ — C— C 15 „ n n — C— C 20 „ „ „ 7 C7 C 25 n n n - C— C 30 „ n n 8 C8 C 50 B „ „ 8 C8 C 100 , „ „ 12 C 12 C 200 „ . „ 14 C 14C Napsütés — óra 5 óra Levegő relatív nedv. 96»/o 820/o Borultság IGOo/o 700/0 Légnyomás reg. mm759 762 Légnyomás este „ 702 762 Csapadék mm-ben 15— Szélirány dél dél Október havi csapadék 123 mm. —«o»— Időjóslat: Nyugati-északnyugati szél. Eső. A hőmérséklet csökken. Orosházi Friss Hírek megjelenik mindennap Szerkesztésért és kiadásért felel: Demaristic Ferencz Nyomatott Demartaik Ferencz könyvnyomdájában.