Orosházi Friss Hírek, 1940. július (17. évfolyam, 147-172. szám)

1940-07-02 / 147. szám

1940. július 2. OROSHÁZI FRISS HÍREK Színház-Film -Szórakozás A Nemzeti Filmhét a fokozott mun­kra és az alkotás jegy­ében folyt le Lillafüreden, ahol a szakma minden ágazatának reprezentánsai megjelen­tek, hogy a jövő esztendei Filmhét­ig irányt szabjanak a munkának, közös nevezőre hozzák a szakma kü­lönböző részeinek ellentétes érdekeit­­és lerakják az alapköveit a hamaro­san megalakítandó önálló Filmkama­­rának. A szorosan vett szakmai elő­adások közül a­­nagyközönség külön érdeklődésére is számot tarthat Bin­gert Jánosnak, a Hunnia igazgatójá­nak »A nő, a nemzetvédelem­­és a film« című előadása. Kifejtette, hogy a magyar női társadalom szerepe egy­re fontosabb a nemzetvédelemben, amelynek leghatásosabb fegyvere a szellemi nemzetvédelem és a magyar kultúra terén a film. A tapasztalat azt mutatja, hogy csak azoknak a filmeknek van sikerük, amelyek­­a nők tetszését megnyerték. A férfiak általában a társaságukban levő nő kívánsága szerinti filmet nézik meg így hát végeredményben — nálunk ép úgy, mint külföldön — a nők véleménye és ítélete a döntő. Épen ezért szükséges, hogy a magyar­­női társadalom magyaros ízlése, lelkisi­­lete és öntudatos sovinizmusa irá­nyítsa közvetve a magyar filmek tá­mogatásával is a magyar kultúra nem­zetvédelmi harcát minden idegen be­folyás ellen, amely önálló és függet­len szellemi életünket a külföldi fil­mek rendkívüli propagandaerejével esetleg veszélyezteth­etn­é. Fokozott tempóval halad a Hurm­­­niában az igen, vagy nem és az Is­meretlen ellenség címü filmek for­gatása. A műtermi munkák már a befejezéshez közeledne­k s a hét­­vé­­gére már csak a külső felvétel ma­rad hátra. Egy csók és más semmi címü nagysikerű zenés vígjáték,­­ amely annak idején a Magyar Színházban száznál több előadást ért meg is lesz a Mesterfilm legközelebbi pro­dukciója. Éry-Halász és Eisemann daljátékának filmváltozata a jövő hé­ten ker­ül a felvevőgép elé a Hunniá­ban Szalontay Kiss Miklós pro­dukciójában. A mulatságos vígjáté­kot Ráthonyi Ákos rendezi,­­a fősze­repeket pedig Tolnay Klári, Jávor Pál, Rajnai G­ábor és Ölyedi Zsóka játszák. . .­­­­­j ! 500 cserkész 100 kocsival vesz részt a budapesti vasnapokon Az országban megrendezett vas­napokkal párhuzamosan a Fémgyűj­­tő előkészítette Budapesten is a vas­­napokat. A fővárosban külön­­szer­­vezetet állítottak fel, amely a vasna­­pokon nem egy meghatározott kör­­zethelyen veszi át a gyűjtött hulladék anyagot, hanem házról-házra járva, készpénzfizetés ellenében a helyszí­nen történik az átvétel. A szervezet­be bekapcsolódtak a cserkészek is, akik mintegy ötszázan vesznek részt a vasnapok rendezésében. Ők kísérik a teherkocsikat és ellenőrzik, hogy a gyűjtött anyagot a központ által megjelölt telepekre szállítsák. Ugyan­csak az ő feladatuk lesz, hogy az­­esetleg előkerülő régiségekre felhív­ják a Fémgyűjtő­ megbízottainak fi­gyelmét, akik azután értesítik a Ma­gyar Nemzeti Múzeumot.­­Az eddig beérkezett jelentésekből megállapít­ható, hogy a budapesti gyűjtés re­korderedménnyel fog zárulni. — Ka­gylóin sok a­­gyűjtött­­anyag a­­külvá­rosokban és a budai részeken. — HÍREK — Vitéz Bartha Károly honvédel­­mi miniszter: »Ma már nincsenek harcterek, a modern hadviselés az országok egész területét harctérré változtatta. Sebesült katonáink, légi támadások során megsebesült asszo­nyaink és gyermekeink szenvedéseit enyhíti a Magyar Vöröskereszt. Ada­­kozz!«­­ — Tichy Gizi kozmetikus Thék Kindre­l utca 3. július 2-tól 16-ig eluta­zása miatt nyári szünetet tart. — Belepusztult a csodatyluk ,­­a nagyteljesítménybe. Érdekes tojás­sal lepte meg Pardubitz egyik házi­asszonyát baromfiudvarának büszke­sége, az öreg kotlós. A sűrű kod­­kodácsolásra elősiető házbeliek a t­a­­romfiólban mintegy 10 dekagram­m stu­­lglu tojást találtak, amelynek­­nagy­sága megközelítette a kacsatojásét. Meglepetésük még nagyobb volt, a­­mikor kiderült, hogy a tojásban még egy tojás van. A házbeliek azonban nem sokáig örvendezhettek a dupla tojásnak, mert az öreg kotlós rövid­del a­­nagy teljesítmény után elpat­kolt. Üveg- és parcellán áruk, üvege­zés és képkeretezés szolid áron Gazsinál. FERENC JÓZSEF múlt héten Pakuczai Gábor békési lakos házuk egyik lakatlan konyhájában felakasz­totta magát és meghalt. Búcsúleve­let nem hagyott hátra. Békésen az öngyilkosok száma ebben az év­ben már meghaladta a húszat. — Sisal aratógépfonaL Akik a Kis­birtokos Szövetségben és a Hangya Szövetkezetben sisal aratógépfonalat igényeltek, az utalványok átvétele vé­gett jelentkezzenek a Hangya irodá­ban, ahol pontosa­n megtudható, hogy ki mennyi sisak­ fog kapni. Hangya igazgatósága. — Talált kabát és mellény van a község III. ügyosztályán, igazolt tu­lajdonosa átveheti. — Ipari fejlődésünk. Ipari terme­lés­ünk 1921-től 1938-ig, vagyis 17 év alatt az 1921. évi állapothoz vi­szonyítva hatalmas lendülettel fej­lődött. A termelésben résztvevő ipartelepek száma, az alkalmazott munkások létszáma és a felhasz­nált lóerő mennyisége kétszerese, a kifizetett munkabér összege ötszö­rösére emelkedett. Az ipartelepek­ száma 1921-ben 2124 volt, 1938- ban 4036, a munkáslétszám 1921-ben 152.591 1938-ban pe­dig 305.583, az alkal­mazott lóerő 1921-ben 825.795, 1938-ban ez 1,735.885, a kifizetett [ munkabér 1921-ben 1­7,146.000 P, 1938-ban 3.050.450.000 P. — A természetes »Ferenc Józsefe keseryüvíz régóta kitünően bevált filázi szer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következmé­nyeinél, biztos, enyhe és gyorsam ható hashajtó, mely számos betege­ségnél az emésztést javítja és az ét­vágyat fokozza. Kérdezze meg or­vosát! 1 g—• Barátnők egymás közt: — Képzeld, Olga eljegyezte m­a­gát.­­ — Ki veszi el? — Egy gyermekkori játszótársad — Szóval egy, öreg jur. — Leventekirándulás. A Levente kiránduló szakosztály folyó évi jú­nius hó 27-én, csütörtökön a má­­gocsi­­erdőben táborozott. Tábori konyháján bográcsos készült. Ven­dége is volt. Szombaton délután 12 —13 óra között (július 6-án) indulás az állami elemi iskolától Békésre, a­­hol már szállás és ellátás várja a cso­portot. Új jelentkezők a létszám ösz­­szeálltás végett kedden este­­(j­uliius­ 2-án) fél 8 órakor jelentkezzenek az állami elemi iskolában. A csoport régi tagjai is­­erre az időre megbe­szélés végett jelenjenek meg. KESERÜVIZ Öngyilkossági jár­vány Békésen. Hirtl adtunk egy 14 éves béna J J .1 J I f r. r i j aan ; -r\. rr l' ; .v,.r KESERÜVIZ Az aprómagtermelés sorsa az álkormánybiztos kezében van Írta: Tib­er István földbirtokos A magyar gazdatársadalom hálás lehet a vidéki napisajtónak, amely egy ideje helyt ad aprómagtermelés körül felmerült problémák megvita­tásának. Épen ideje volt már annak, hogy ezzel a­­nagyfontosságú kérdése­sel behatóan foglalkozzunk, hiszen senki sem tagadhatja, hogy a here­mag és fűmagfélék termelésének fo­kozása valóban elsőrangú agrárér­dek, amely egyrészt kiválóan alkal­mas az ország fizetési mérlegének megjavítására, másrészt a termelő jö­vedelmét és alaposan fokozhatná. Kívánatos lenne tehát, ha erős propaganda indulna meg a gazdák körében az aprómagtermelés fejlesz­tésére. Az értelmes magyar gazdák­kal "Könnyen tesz megérteni, hogy a világpiaci viszonylatban is elsőrangú minőségű magyar aprómagvak szinte korlátlan mennyiségben helyezhetők el, -­főként az északeurópai ,és bizo­nyos tengerentúli piacokon s annak a kézzelfogható bebizonyítása sem ne­héz, hogy milyen óriási a különbség az aprómagtermelés és a gabona­­termelés jövedelmezősége között. Ha az aprómagtermés csak közepes, vagy épen gyenge közepes eredményt ad, még mindig négyszer-ötször any­­nyit kereshet a gazda rajta, mint ha hasonló területen rekordtermése van gabonafélékből.­­Igazuk van tehát a­­zoknak, akik még bizonyos hatósági pressziót is szívesen látnának az ap­rómagtermelés növelés­e érdekében hiszen ma — és ,meg ki tudja meddig — az irányított gazdálkodás korát éljük. De igazuk van azoknak is, a­kik a sajnálatos tapasztalatok egész sorára való hivatkozással azt állítják, hogy nem sokat ér­­addig a legheve­sebb propaganda sem, amíg a ma­gyar aprómag a legvadabb spekulá­ció tárgya lehet és a termelő évről­­évre azt látja, hogy ráhárul a terme­lési kockázat sokszorosan túlnyomó része, viszont a haszon javarésze­­— sok-sokmillió pengő — néhány nagy­kereskedő kezébe vándorol. Ezek­­a nagykereskedők kitűnő szakmai ösz­­szeköttetésüknél fogva jól ismerik a világpiaci árak alakulását s mivel a budapesti tőzsdén kartelszerűen lép­nek fel, hatalmas tőkéiknél fogva játszi könnyedséggel befolyásolják az árfolyamokat olyképen, hogy ősszel, amikor a gazda az aprómagtermést betakarította, a lehető legalacso­nyabb árfolyamon vásárolják azt ösz­­sze, tavasszal pedig, amikor az eksz­­port kezdődik s mikor ,a gazda ve­tőmagot akar vásárolni, tornymagas­­ra emelik az árakat. Ha a kormányzat nagyon helye­sen gondoskodott arról, hogy a ga­­bonamagvak ára minimáltassék s a magyar gabona ne legyen többé tőzs­dei üzletek játékszere, a nagyszerűen dolgozó alkotm­ánybiztosság most egy tollvonással teljes rendet te­remthetne az aprómagvak átalaku­lása terén s ebben az esetben bizo­nyosra vehetjük, úgy megnőne­ gazdáink aprómagtermelési kedve, hogy már a következő esztendőre leg­alább a háromszorosára szaporodna az aprómagvakkal bevetett terület. —»o«— 3 Miskol szabósága Rákóczi- és Thököly-utca sarkbra helyezve. Ott mindenféle készítésű ruhát olcsón vásárolhat és rendelésre készíttethet. — Szerencsésen végződött az sz. regény, amit tegnap olvastál a kert-­ ben?­­ — Azt nem lehet tudni. A végén csak azzal fejeződik be, hogy a nő és a férfi egybekeltek. Tegye széppé lakását. Keretez­­tesse képeit Gazsinál. Kossuth-tér — A legutóbb megtartott Szava­zás, amelyet az amerikai vélemény­­kutató intézet rendezett, érdekes ,ered­ménnyel járt. Az amerikai közvéle­mény 80 százaléka helyesli Roosevelt Plynek ama politikáját, hogy Anglia szántára annyi repülőgépet és­­egyéb hadifelszerelést küldjenek, amennyit csak lehet.­­ — Elett a héten a Telkessy-patika tart éjjeli szolgálatot. Üveget, képkeretez, tükör vas­­erős gitt, Szentkép, modern ro­ma gyári választék Lőwy üve­gesnél, Hősök szobrával szemben . Gyilkolt az országúton­­egy ket­rékpáros kifutó. Az ercsi csendőrség jelentette a főkapitányságnak, hogy Brenthauer Józsefnél halva találtá k­ az országúton. Az asszony hatalmas vértócsában feküdt, mellén egy iszuiti seb volt. A csendőrök megállapítot­­ták, hogy Tamás Józe­f 19 éves Budapesten lakó kifutó ölte meg az asszonyt és kérték a főkapitánysá­got, vegyék Tamást őrizetbe. A ki­futót a detektívek megtalálták a la­kásán. Kihallgatása során elmondot­ta, hogy az ercsűi országúton szem­­betalzkozott Brenthaller Józsefnéval és férjével. Szóváltás támadt közöt­tük, majd amikor tetlegességre ke­rült a sor, az asszony közbevetette s igy érte késő Brenthallemnét. Ta­más fekapott kerékpárjára és ellm­e­­nekült. Tamás Józsefet letartóztatták?*

Next