Orosházi Friss Hírek, 1941. október (18. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-01 / 223. szám

2 Tűz a gyulai Stéberl-gyárban Vasárnap reggel nagy riadalmat keltett Gyulán az a t­űz, amely a Stéberl András hentesárugyárnak a város közepén levő telepén ütött ki. Hét órakor lángtenger csapott fel a hosszú épület tetőzetéből, per­cek alatt égett az ódon épület e­­gész padlásszerkezete. A nem min­dennapi látványra óriási tömeg sza­ladt össze, az emberek legnagyobb része meg volt győződve arról, hogy az országos viszonylatban is elsőrendű üzem padlásán nagy­­mennyiségű zsír, szalonna, szalá­mi és kolbász lesz a tűz martaléka. A gyorsan kivonult tűzoltóság bra­vúros munkával percek alatt lokali­zálta az őrjöngő elemet, a tetőzet megmentéséről természetesen szó sem lehetett, az leégett teljesen, az épület belső berendezése azonban épen maradt, úgy hogy az üzem a 2-3 napi takarítás után folytathat­ja munkáját. A tűzoltás gyors sike­rét az tette lehetővé, hogy a közei­ Körösből két motor zúdította a vi­zet az égő pokolra. A tűzoltók há­rom óra múlva már el is vonultak. A tűzvizsgálat megállapította, hogy a veszedelmet egyik régi kémény okozta, ahonnan szikra jutott a ge­­rendázatba. A padláson semmiféle élelmiszer nem volt, a zsír, szalon­na és az üzem egyéb drága kincse az udvar másik oldalán levő hűtő­­házban van elraktározva, ezt pe­dig a tűzoltók elsősorban kikap­csolták a veszedelem zónájából. Az épület 8 ezer pengőre volt biztosít­­va, így a kár egy része megtérül. Minisztertanács volt tegnap A kormány tagjai tegnap minisz­tertanácsra ültek össze délelőtt 9 órakor. A minisztertanácson, a­­mely időszerű kormányzati kérdé­sekkel foglalkozott, Bárdossy­ Lász­ló miniszterelnök elnökölt. Korzó Mozgó Tolelonizim: II. Október 1-én, szerdán 7 és 9 óra Magyar Világhíradó Sollingeni pengekovácsok kultur film. La Jana főszereplésével, brazíliai exotikus kalandor film Dél csillaga Partnerek: Gustav Diesel, Werner Schaff, Max Gülstorff, Paul Otto stb. Október 4-én, szombaton 7—9 óra Október 5-én, vasárnap 3-5-7-9 óra Október 4-én, hétfőn 7—9 órakor UFA Világhíradó Szeleczky Zita legbájosabb, ragyogó dalos magyar filmje Édes ellenfél Többi főszereplők: Kiss Manyi, La­­tabár Kálmán, Mály G. Somlay A. Állandó jegyelővétel! Jön ! Kedden—Szerdán jön! Nászút hármasban (A boldogság receptje) OROSHÁZI FRISS HÍREK 1841. október 1. Berlinben nem számítanak a cseh helyzet kiéleződésére Zürich: A »Neue Zürcher Zei­tung« berlini tudósítója szerint Eli­as protektorátusi miniszterelnök le­tartóztatása a birodalmi fővárosban kétségtelenül bizonyos feltűnést kel­tett, mert a letartóztatás hazaárulás vádjával kapcsolatban történt. Egy­idejűleg a német hatóságok intéz­kedéseket tettek a közrend biztosí­tására és minden zavaró kísérlet hatásos megfékezésére. A tudósító megállapítja, hogy Ber­linben nem számítanak a helyzet kiéleződésére és ezért a cseh-morva védnökségi statútumon nem ter­veznek változtatást. (MTI) A newyorki rendőrség rendes évi fizetést húzott a gengszterektől Róma. Mint a Piccolo Newyork­­ból jelenti, Aba Bahchich gengszter vezér halála alkalmából kiderült, hogy a newyorki rendőrség tagjai évi félmillió dollárt kapnak a­­geng­szterektől megvesztegetésül. Az o­lasz lap jelentése szerint a geng­szter­főnököt rendőrtisztviselők gyilkoltatták meg, akik attól fél­tek, hogy üzelmeiket leleplezik és elvesztik állásukat. (NST) —»o«— A Popolo di Roma zágrábi tudósítása az usztasák rendcsináló munkájáról Róma: A Popolo di Roma zágrábi tudósítást közöl, mely szerint az Usztasák a szerb terrorbandák ellen való harcot szünet nélkül folytat­ják és ezeket a tél folyamán arra kényszerítik, hogy a hegyekben va­ló rejtett helyeikről előjöjjenek és megadják magukat. A szerbek többsége alkalmazko­dik az új helyzethez. A horvát rendőrség, mely telje­sen lojális, kezében tartja a helyze­tet. (MTI) A prágai kivégzések Prága: A védnökség kedden meg­jelent lapjai jelentik, hogy a prá­gai rögtönítélő bíróság halálra­­itélte Bill József volt hadsereg­­tábornokot és Vojta Hugó volt had­­osztálytábornokot. Mindketten ve­zetői voltak egy cseh csoportnak, a­­mely­ azt a célt tűzte ki, hogy a cseh morva védnökséget erőszakkal el­szakítják a Német Birodalomtól és helyreállítják az önálló Cseh­- Szlovákiát. Halálraítélték Konzak Lászlót és Franz Vencelt. Mindketten egy vándorcsoporthoz, tartoztak, amely­ tervszerűen felvásárolt és össze­gyűjtött mindenféle fegyvert, azzal a céllal, hogy fordulat esetén a fegy­vereket a németek ellen használják. A védnökségi sajtó jelentése sze­rint a rögtönítélő bíróság árulás és rombolás előkészülete miatt ha­lálraítélte Horacsek Ferenc prágai nyugállományú dandártábornokot, továbbá Win­sek Fer­enc, Pesluka János, Szedlacsek Jaromir és Su­­bert Dusán vezető kommunistákat valamint 15 embert. Az ítéleteket golyóval végrehajtották.­­—»o«— Tiaav­ar i*r •^­^^^^^A*********** Kötelesség a Vörös Keresztet támogatni Orosháza jótékony hölgyei megkezdik a gyűjtést Tegnap délután értekezletet hí­vott egybe Orosháza község elöljá­rósága, ezen az értekezleten megje­lent a Vörös Kereszt helyi fiók elnöksége, valamint azok a jóté­kony hölgyek, akik a múltban áldo­zatos munkával gyűjtöttek a Vörös Kereszt megsegítésére engedélye­zett akció során. A belügyminiszter ismét enge­délyt adott, hogy gyűjtés induljon a Vörös Kereszt megsegítésére az egész országban s igy, Orosházán is megkezdik a gyűjtést. Az értekezleten Szabó András fő­jegyzőhelyettes ismertette a belügy­miniszteri rendeletet, majd dr. Ber­­thóly, Károly mint a Vörös Kereszt helyi elnöke köszönte meg a höl­gyek mátban tapasztalt fáradságát s kérte őket, hogy a mostani gyűj­tést is vállalják el, mert amikor fiaink a harctéren teljesítenek ha­zafias kötelességet, nekünk itthon­­maradottaknak is van hazafias kö­telességeink. Ilyen kötelesség most a Vörös Kereszt támogatása. Nagy célokat szolgál ez az emberbaráti intézmény s e nagy cél érdekében — kéri a hölgyeket — vállalják a gyűjtés sokszor nem is kellemes, de mindig fáradságos munkáját. Dr. Kökény Mihályné ismerteti ezután a gyűjtés technikai részét, majd kiosztották a gyű­jtőíveket, a­­melyekkel megindulnak a hölgyek a "kapott beosztás szerint. A gyűjtés eredményét e hó 8-án és 9-én már be kell szolgáltatni a község tanácstermében működő bi­zottságnak. Ez után is kéri a község elöljárósága azokat, akik a tegnapi értekezleten nem jelentek meg, de a gyűjtés munkáját vállalják, jelent­kezzenek gyűjtőivért ma és holnap a községháza I. ügyosztályán Szánó András főjegyzőhelyettesnél. 43 százalékos drágulás Amerikában Newyork­ (Stefani) Az árellenőr­­zési hivatal statisztikai adatai sze­rint a fogyasztási cikkek nagybani árának drágulása erősen megha­ladja a világháború első két­­esz­tendejének áremelkedését, amely, csupán 18,4 százalékot tett ki a je­lenlegi 43 százalékos drágulással szemben. (MTI) Lakodalmi és báli meghívókat csinos kivitelben készít Demartsih könyvnyomdája. Telefon: 113. Meggyorsítják a bírói eljárást a közellátási bűncselekményeknél Györffy­ Bengyel közellátási mi­niszter vezetésével tárgyalások in­­dulnak meg a közellátási és igaz­ságügyi minisztérium között. A meg­beszélésnek az a célja, hogy a köz­ellátási bűncselekményeknél meg­gyorsítsák a bírói eljárást. Nemérgen lépett életbe a közel­­látási bűncselekmények szigorúbb büntetéséről szóló törvény, amely, pontosan körülírja, milyen bűncse­lekmények veszélyeztetik az ország gazdasági érdekeit. Az új bűncse­lekmények meghatározása után szükségessé vált, hogy az eddigi hosszadalmas igazságszolgáltatási el­járást meggyorsítsák. Arról van szó, hogy a közellátási bűncselekményeket ezután egyes bíróságok tárgyalják, s ne tanácsok elé kerüljenek a bűnügyek, mint idáig. Az előkészítő eljárás megrö­vidítését is tervbe vették és bizo­nyos fokig megváltoztatnák a per­­orvoslati eljárást is. Végső fokon nem a Kúria mondaná ki az ítéle­tet , hanem amennyiben a járás­bíróság foglalkozik az üggyel első­fokon, a törvényszék, egyébként pe­dig az Ítélőtábla. Úgy értesülünk, hogy a megbeszélések eredménye­képpen rövidesen sor kerül a köz­ellátási bűncselekmények bírósági eljárásának újabb szabályozására. 15 évvel ezelőtt 1926. október 1. Hír szerint lemond Ferdinand román király. Svájcban lezuhant egy repülőgép és agyonzúzott három kiváncsi gye­reket. 20 halottja van a stájerországi á­­radásnak. Százmillió aranyat váltottak be Franciaországban. Csehországban kormányválság tört ki, a kormányt átalakítják. Az orosházi Ipartestület október 24-én nagy őszi vásárt rendez. Perzsiában forradalom tört ki, 250 koronával drágult a cukor. Nyomozást indít a budapesti rendőrség annak megállapítására, hogy a Tisza-gyilkosság tettesének személyére vonatkozó új adatok helytállók-e? Félmilliárd korona értékű föl­det és házat hagyott Kunszentmár­­tonban községének kultúrcéljaira Kiss Jenő állampénztári tanácsos.

Next