Orosházi Friss Hírek, 1943. március (20. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-02 / 49. szám

2 Mezőcsát házat épít első arany vitézségi érmes honvédjének Miskolc. A mezőcsáti járás baj­társi szolgálata a harcoló honvédek iránt való szeretőjét olyan módon, óhajtja kifejezni, hogy a legelső arany vitézségi éremmel kitünte­tett mezőcsáti katona részére egy lakóházat építtet és ha­­erre nem lenne szüksége, üzleti, vagy gaz­dasági berendezést vásárol. Erre a célra 6 ezer pengőt gyűjtött össze s ezt felhasználásig takarékpénztár­ban helyezte el. Boskovitz Vilmos kereskedő a gyulai ügyészségen Közismert tény Orosházán, hogy sorozatos árdrágítás gyanúja miatt vizsgálat indult a hatóságok részéről Boskovitz Vilmos vőfös­­kereskedő ellen. A nyomozás ered­­mé­­yeképen Boskovitzot tegnap be­szállították a gyulai ügyészségre. Zalay Bálint gazdatáj­ékoz­tató előadása A Gazdaifjaknál vasárnap dél­után Zalay Bálint községi gazda­sági elöljáró az aktuális gazdasá­gi intézkedésekről, a lej rend­eletről, a pontrendeletről és az olajos nö­vények termelésére vonatkozó in­tézkedésekről nagysikerű tájékoz­tató előadást tartott. A közel há­romórás és nagy felkészültséggel előadott ismertetést figyelemmel hallgatta a nagyszámban megjelent érdeklődő gazdaközönség. Orosházi tűzoltó szép sikere Tűzoltótestületünk két derék tagja, Horváth Mihály és Csapó József Hódmezővásárhelyen siker­rel végezték el azt a 1znapos tan­folyamot, amely az altiszti minő­sítés elnyerésére jogosít. Horváth tűzoltó a tanfolyam résztvevői kö­zött a második helyen végzett. Tűz az állampénz­tár épületében Vasárnap délután egynegyed 5­ órakor az állampénztár Torkos ut­cai épületébe hívták tűzoltóinkat, hogy tűz van. Tűzoltóink kivonul­tak egy szerrel és eloltották a tüzet, amely a vízhúzó motornál támadt, nyilván rövidzárlat folytán. A mo­tor kiégett. A silaezüst és ezüst fémgyártmányok bejelentési kötelezettsége A hivatalos lap vasárnapi száma közli az iparügyi miniszter rende­letét, amely szerint minden olyan természetes, vagy jogi személy, aki a rendelet első szakaszában felso­rolt ezüstéleségekből legalább egy kilogramnyi készletet tart, köteles készletét az ipari anyaghivatalnak • bejelenteni A bejelentésre kötele­zettek anyagkészletükről rendsze­res kimutatást tartoznak vezetni. A bejelentés alá tartozó színez­üst, vagy annak ötvözeteiből készült fél­­gyártmányokat és ezüsthulladékot csak az anyaghivatal által megállapí­tott célra szabad felhasználni, vagy, kiszolgáltatni. OROSHÁZI FRISS HÍREK 150 honvédhozzátartozót terjesztettek fel segélyre Az orosházi hon­véd hozzá­tartozók segélykérelmét­ intéző bizottság a napokban ülést tartott, amelyen el­bírálta a Főméltóságú Asszony ak­ciójában részesedni kívánó honvéd hozzátartozók segély­kérelmeit. A bizottság 150 orosházi honvéd hozzá­tartozó segélykérelmének teljesíté­sét javasolja illetékes felsőbb hely­nek. 21.0(H) pengő segély összeg­ge­—»Os— Értekezletet tart az ipartestület a villamos ipari áramot fogyasztó iparosokkal Ismeretes, hogy a közelmúltban rendelet jelent meg, amely a vil­lamos ipari áramfogyasztást korlá­tozza. Az ipartestület vezetősége a rendelettel összefüggő kérdések megbeszélése végett értekezletre hív­ta össze, péntek este fél 7 órára az orosházi ipari villamos áramot f­ogya­s­ztó iparosok­a­t. Megdézsmálták a katonáknak szánt csomagokat Börtönre ítéltek két postáslányt két leány, Kovács Anna és Óllai Anna volt postai alliszti alkalmi se­géderők, vádoltak voltak a buda­pesti büntetőtörvényszék Kristóf-ta­­nácsa előtt. Az ügyészség hivatali sikkasztás bant­sse miat emelt el­lenük­­vádat. A lányok az egyik postahivatal­nál voltak alkalmazásban és egy napon kiderült, hogy megdézsmál­ták a honvédek részére feladott ,minta­ értéknélkül­­i csomagok­ban levőr édes süteményeket. Nyomban megindult a bűnvádi eljárás ép. így kerültek a vádlot­tak padjára. A vádlott nők sírva adták elő vé­dekezésüket. Elmondták, hogy egy­két csomagból kihullott a Delta- szelet és nem tudtak ellenállni a kí­sértésnek, hogy megegyék. Három csomagból már ők vették ki az aprósüteményt, de nem gondoltak arra, hogy emiatt ilyen nagy baj­­ ha kerülnek, csupán torkoskod­­tak. ■ A bíróság lefolytatta a bizonyító eljárást, majd Szokolányi Zoltán dr. királyi ügyész és Pap Jenő dr. véd­őbeszéde után Kovács Annát másfélévi, Orlai Annát pedig hat­hónapi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. —»o«— Március 31-én mindenfajta korpakiutalás megszűnik A közellátási minisztérium múlt év augusztusában az 50 kataszteri holdon aluli gazdaságok, valamint a földnélküli állattartók korpael­látásának lebonyolításával az alis­pánokat és a polgármestereket bíz­ta meg. A rendelet megállapított, hogy a kiutalható korpamennyisé­get, illetve annak felét múlt év szep­tember 1-e és október 31 -­e között másik felét pedig novem­ber 1-e és december 31-e között igén­yel­hetik. Most megállapítják, hogy a ki­utal­t korpamennyiséget a kiutalás­ban részesített községek egy része igénybe se vette, illetve több köz­ség még a kiutalási időszak első fe­lében kiutalt korpamennyiséget se vette át. E körülménnyel kapcso­latban a közellátásügyi miniszter most körrendeletben értesítette az alispánokat és polgármestereket, hogy azok a kiutalások, amelyekért az érdekeltek 1. évi január hó 31-ig nem jelentkeztek, hatályukat vesz­tették. A rendelet szerint a kiutalt, de január 31-ig át nem vett korpa­­kiutalásokról adott szállítási ren­delkezéseket a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete a malmoktól azonnal bevonja. A gabona őrlésének módosítása folytán előállott nagy korpahiány következtében a honvédségi szük­ségleteken felül korpakészlet alig állt rendelkezésre. A meglévő korpa­­készletek csupán arra nyújtanak le­hetőséget, hogy az 50 katasztrális holdon aluli gazdaságok, valamint a földnélküli állattenyésztők részé­re folyó év február 15-től március 31-ig egészen kismennyiségű korpa utalassék ki. Március 31-ike után úgy az 50 katasztrális holdon aluli, mint az 50 holdon felüli gazdasá­gok sertésállományai részére törté­nő korpakiutalások megszűnnek. E­­zen túl csak a Tejtermelők Orszá­gos Szövetsége eszközölhet korlá­tozod mértékben előtakarmányt a tehenészetek részére. Elvesztett egy szegény asszony vasárnap pénz­tárcát, amelyben cukorjegyei és fontos iratok voltak, pénz kevés volt a tárcában. A szegény asszony ezúton kéri a becsületes megtalá­lót, hogy a számára nagyon fontos cukor­jegyeket amelyek helyett újakat nem kaphat és az iratokat ad­ja be lapunk szerkesztőségébe. Újzélandban az idén választások lesznek Genf: Londonból jelentik: Mint a News Chronicle Wellingtonból je­lenti, Újzélandban az idén új vá­lasztások lesznek Az újzélandi kép­viselőház már elfogadta Frazer mi­niszterelnöknek azt az indítványát, hogy a mostani parlamentet no­vember 1-én feloszlatják. 1943. március 2. Méreg került a gabona közé Szolnok: Még el sem csitultak a karcagi arzén és kenyérmérgezés fi­gyeltek hullámai, máris újabb arzé­­nes üigy foglalkoztatja a karcagi hatóságokat. Egyik karcagi ma­lomban ugyanis nagymennyiségű búza közé hinem­ nevű egérirló mé­reg került. Az illetékes hatóságok most kísérleteznek, hogy miként lehetne hatástalanítani a veszedel­mes mérget. .­­ " Zsidó hadsereget állítanak fel Stefani­ Johnson északamerikai .Szenátor elfogadta a zsidó hadsereg megalakítása érdekében létesített országos amerikai bizottság elnök­ségét. Kijelentette, hogy a bizott­ság számítása szerint Dél-Ameriká­­ban mintegy 200 ezer zsidót tobo­rozhatnak a hadsereg számára. A bizottság tervéhez képest ezt a had­sereget Észak-Afrikába és a Közel- Keletre küldik és később ez lesz a magva az új zsidó államnak. Az ipari áram korlátozása Olaszországban Róma: A Nemzetközi Sajtó Tu­dósító jelenti: Az olasz hivatalos lap vasárnapi számában törvényrende­letet közöl, amely szerint március elsejétől kezdve az ipari áramfo­gyasztást 25 százalékkal csökkentik. Ünnepélyes értesítő­­kiosztás a Zombai­­utcai ev. iskolában Vasárnap délután Jávorcsik • Bár evangélikus tanító a Zombai utcai ev. iskolában szépen sikerült ér­­tesítőkiosztási ünnepélyt rendezett, ahol nagyszámban jelentek meg a meghívott szülők és érdeklődők. Jávorcsik tanító előadást tartott a tanító és a szülői ház munkájá­nak egymásra hatásáról. Utalt ar­ra, hogy ma minden a gyermek, a jövő nemzedékéért történik, ennek jó­, vagy helytelen nevelésén dől el nemzetek és világok sorsa. Mind­­annyiunk drága kincse a gyermek, amelynek lelkét féltő gonddal ala­kítja és formázza a tanító, akinek munkája azon sem nem­ lehet teljes, ha a szülői ház­ abban teljes erejé­vel nem támogatja. Ha a tanító nevelő és tanítói munkáját a szü­lők maguk is kiegészítik a gyer­mekkel való foglalkozás által, o­­lyan eredményt érhetünk el és o­­lyan szellemi tartaléktőkét adha­tunk a jövő nemzedéknek, amely birtokában felvértezve veheti fel az élet nehézségeivel a küzdelmet és megállhatja helyét a magyar sors megkövetelte nehéz feladatok meg­oldásában. Jávorcsik tanító ez­után gyakorlati téren, az írás és számolás iskolai oktatásában és an­nak otthoni kiegészítő munkájá­val foglalkozott és gyakorlati pél­dákkal mutatta be az otthoni fog­lalkozás nagy­ fontosságát. A meg­jelent szülők és érdeklődők nagy tetszéssel hallgatták az érdekes el­ő­­adást. Közben szavalatok és ének­számok voltak, az ünnepély kez­detén és végén hős hon­védőinkért való fohászt mondották el áhítattal a gyermekek. A jól sikerült­ ün­nepség végén kiosztották az értesí­tők­et."

Next