Orosházi Friss Ujság, 1930. július-szeptember (19. évfolyam, 146-221. szám)
1930-07-01 / 146. szám
OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG X Kedd, 1930 julius 1 tesz mindenkor! Ehhez kérjük buzdító támogatásukat. A hatalmas éljenzéssel fogadott beszéd után az elnök felkérésére dr. Müller Jenőné zászlóanya hatalmas nemzetiszínü szalagot kötött a zászlóra, a következő szavak kíséretében: — Szálljon, szárnyaljon a dal, a bűbájosan zengő magyar dal, mint lelkesítő harci riadó, a három bérc és négy folyó honán keresztül, minden magyar szívhez és harsogja »Talpra magyar . . .« mint buzgó fohász a magyarok Istenének égi trónusához s rebegje áhítattal: »Szent oltárodnál térdre hullva kérünk Nagymagyarországot óhadd vissza nékünk!« Ezután Kiss Hajnalka koszorúzta meg a zászlót, majd az Országos Magyar Dalosszövetség, a szegedi magyar daloskerület és az Orosházi Dalegylet nevében Kliment Emil szép beszédben üdvözölte a Petőfi Dalárdát és az Orosházi Dallegylet nevében megkoszorúzta a zászlót. A két hódmezővásárhelyi dalárda és a Vásárhelyen augusztusban rendezendő Országos dalosverseny rendezősége nevében Kun Béla vásárhelyi országgyűlési képviselő köszöntötte gyújtó beszédben a Petőfi Dalárdát. Beszédét e szavakkal végezte: í — Van világszabadság, mint Petőfi énekelte, — de nincs világ-szülőföld, nincs világ-haza! Nekünk egy hazánk van: a magyar haza, egy nyelvünk: a magyar nyelv, egy fájdalmunk: a magyar fájdalom, egy nótánk: a magyar nóta és egy feltámadásunk lesz: a magyar feltámadás! Ezután a vásárhelyi dalárdák nevében megkoszorúzta a zászlót, majd egymásután a tótkomlósi, a nagyszénási, a körösladányi, a szegedi, a mindszenti, a karcagi, a köröstarcsai, a mezőberényi, a füzesgyarmati és a pesterzsébeti dalárdák megbízottai helyezték el koszorúikat a zászlón hosszabb-rövidebb beszéd kíséretében. Dr. Mitlasovszky elnök záróbeszédében Kiss István a Petőfi Dalárda karnagyának érdemeit méltatta és átnyújtotta neki a Magyar Országos Dalosszövetség Liszt Ferencet ábrázoló bronzplakettjét. Ezután dr. Marsall Ferenc tb. főszolgabíró báró Feilitzsch Berthold főispán, dr. Kiss László járási főszolgabíró és a maga nevében megkezdte a zászlószögek beverését. Dr. Müller Jenőné zászlóanya, Horváth Kálmán református lelkész, a vidéki dalárdák képviselői, majd Kovács Andor kormányfőtanácsos, evangélikus esperes, dr. Nagy Vince, dr. Nagy Vincéné és a saját nevében dr. Mitlasovszky János, Kiss Hajnalka koszorusleány és Kiss István karnagy folytatták a zászlószegek beverését. A vendégdalárdák és többek zászlószegeinek beverése után, végül megejtették a sorsolást a délutáni dalosversenyen három csoportban résztvevő dalárdák éneklési sorrendjére nézve és a közgyűlés résztvevői folytatták a zászlószögek beverését. Majd dr. Mitlasovszky János elnök felfüggesztette a díszközgyűlést. A dalárdák a díszközgyűlés végeztével szállásaikra vonultak. Délután 4 óráig megszakadtak a zászlóavató ünnepségek, ezalatt a dalosok pihentek, erőt gyűjtöttek a délutáni dalversenyre. Délután fél öt órakor kezdődött a Polgári Olvasókör nagytermében a nap legnagyobb szenzációja: a dalosverseny. A dalárdák 3 csoportban versenyeztek. Először a III. csoport dalárdái állottak egyenként a színpadra. A sort a Mindszenti Iparos Dalkör (Karnagy: Sztancsó Iván) nyitotta meg, majd sorra következtek a Köröstarcsai Énekkar (Karnagy: Papp János), Karcagi Kisgazda Dalárda (Karvezető: Bihari Mihály), Tótkomlósi Iparos Dalárda (Karnagy: Szokolay János) és a Nagyszénási Egyetértés Dalegyesület (Karnagy: Szocsics Jenő). Legnagyobb sikere a Mindszenti Iparos Dalkörnek volt s nagyon tetszett, főleg eredetiségénél fogva, a Karcagi Kisgazda Dalárda, melynek nemcsak minden tagja, hanem karvezetője is kisgazda. A II. csoportban a Mezőberényi Iparos Dalkör (Karnagy: vitéz Zsilinszky Emil), Pesterzsébeti Petőfi Dalkör (Karnagy: Novák K.), Csongrádi Dalegylet (Karnagy: Kalmár Illés) és a Füzesgyarmati Dalegylet (Karnagy: vitéz Gálffy Kálmán) versenyeztek. Legtöbb tapsot a Pesterzsébeti Petőfi Dalkör kapta. Az I. csoport versenyében a Hódmezővásárhelyi Iparos Daloskör lépett először a pódiumra. Hatalmas tapsvihar fogadta a jóhírű dalárdát, mely Bognár Rezső karnagy vezetésével énekelt. Utána a Szegedi Református Énekkar következett Árokszállási János vezetésével, száma után zúgó taps jelentette az elismerést. Végül harmadiknak a Körösladányi Dalegylet következett, amely ugyancsak szép sikert aratott. A dalárdák ezután elvonultak. A zsűri összeült, hogy meghozza döntését. A dalosverseny, mely a dalosünnep legnaívósabb, legérdekkeltőbb programmpontja volt, több közönséget érdemelt volna. A dalosverseny iránti nem nagy érdeklődés bizonyítja, hogy a magyar dalkultúra iránti lelkesedést még fokozni lehet és kell Orosházán, hogy a magyar dal élvezetéért áldozatot hozni se késlekedjék a közönség, mely a magyar dalt szereti. Kétségtelen, hogy a mai nehéz viszonyok is befolyásolják az embereket és bizton reméljük, hogy az a munka, amit a dalárdák Orosházán a magyar dal ápolása érdekében kifejtenek, nem marad meddő s nemcsak jóindulatú, de áldozatosan támogató közönséget teremt. Este 7 órakor az Alföld nagytermében folytatódott a díszközgyűlés, amelyen a versenyen résztvett dalárdák 3—3 kiküldöttje vett részt. Dr. Mitlasovszky János elnök a díszközgyűlés megnyitása után indítványozta, hogy szavazzanak köszönetet a dalosverseny zsűrijének, majd kihirdette a dalosverseny eredményét és kiosztotta a díjakat. A zsűri pontozása alapján a dalosverseny eredménye a következő: Harmadik csoport első díját, az Orosházi Kisbirtokos Szövetség versenydíját 102 ponttal a Mindszenti Iparos Dalkör, a második A-dijat: az Orosházi Dalegylet versenydiját 88 ponttal a Tótkomlósi Iparos Dalárda, a második B-dijat: az Orosházi Kereskedelmi Csarnok versenydiját 87 ponttal a Nagyszénási Egyetértés Dalegylet, a második C-dijat: az Orosházi Munkás Testedző Kör versenydiját 85 ponttal a Köröstarcsai Énekkar, a második D-dijat, az Orosházi Függetlenségi és 48-as Kör versenydiját 70 ponttal a Karcagi Kisgazda Dalárda nyerte. Második csoport első diját, dr. Mitlasovszky János versenydiját 113 ponttal a Pesterzsébeti Petőfi Dalkör, a második A-dijat: az Orosházi Ipartestület versenydiját 100 ponttal a Mezőberényi Iparos Dalkör, a második B-dijat: az Orosházi Pénzintézetek versenydiját 99 ponttal a Csongrádi Dalegylet, a harmadik dijat: az Orosházi Izraelita Nőegylet versenydiját 63 ponttal a Füzesgyarmati Dalegylet, Első csoport első A-diját: Orosháza község versenydiját 123 ponttal a Hódmezővásárhelyi Iparos Dalkör, első B-dijat: Orosháza község versenydiját 121 ponttal a Szegedi Református Énekkar, második dijat: Orosháza közönségének versenydíját 99 ponttal a Körösladányi Dalegylet nyerte. A díjkiosztás után dr. Mitlasovszky János elnök az Orosházi Petőfi Dalárda nevében hálás köszönetet mondott a vendég dalárdáknak megjelenésükért, amivel buzdítólag hatottak Orosháza dalkedvelő közönségére. Megköszönte a közönség meleg támogatását és kérte, hogy jóindulatában tartsa meg továbbra is a Petőfi Dalárdát, majd a díszközgyűlést bezárta. Este fél tízkor szépszámú közönség előtt kezdődött meg a Polgári Kör nagytermében , a díszhangverseny, amelyen az Orosházi Petőfi Dalárda vegyeskara, az első díjat nyert dalárdák: a Mindszenti Iparos Dalkör, a Pesterzsébeti Petőfi Dalkör, a Hódmezővásárhelyi Iparos Daloskör, a Szegedi Református Énekkar, továbbá a Hmvásárhelyi Dalárda, az Orosházi Dalegylet és az Orosházi Petőfi Dalárda férfikara vett részt. Az egyes énekszámok hatalmas tapsot váltottak ki a hallgatóságból, a pesterzsébetieket és a vásárhelyi iparos dalárdát le se engedték a színpadról ráadás nélkül. A legnagyobb sikert a Hunvásárhelyi Iparos Dalkör csodaszép énekszáma: Jézus a tengeren (Mester, a viharok_zugnak) aratta. A díszhangverseny két résztvevőjének: a Hmvásárhelyi Dalárdának és az Orosházi Dalegyletnek — amelyek a délutáni dalosversenyen nem vettek részt — a Petőfi Dalárda egy-egy ezüst koszorút adott. _____ A díszhangverseny végén, mint műsoronkívüli szám egy most érettségizett vásárhelyi diák: Vékony Zoltán lépett a színpadra és saját harmóniumkíséretével a közönség nagy meglepetésére szépen csengő női szopránhangon adott elő egy dalt, amellyel osztatlan nagy sikert aratott. A nap méltó befejezéséül ezután megkezdődött a dalosbál, amely kitűnő hangulatban tartott hajnalig Szokolai Sanyi pompás muzsikája mellett. Hasonló vidám hangulatban folyt a dalosbál este 9 órától kezdve hajnalig az Ipartestületben is. 9 júliusi áramdíjat már a Tóth malom szedi A leolvasást a község és a Tóth cég megbízottai együttesen végzik Ismeretes, hogy Orosháza község villanyhálózatát bérbeadta a Tóth János és társai gőzmalom és villanytelep cégnek s hogy a bérbeadásra vonatkozó szerződést a felsőbb hatóságok is jóváhagyták. A villanyhálózat bérbeadására vonatkozó szerződés jóváhagyása után, nyomban megkezdték a hálózat átadását. A község megbízottai és a Tóth cég képviselői tételről tételre veszik át a hálózati berendezést. A hálózat átadása még folyik. Szükségesnek tartjuk itt megemlíteni, hogy a község már csak a júniusi áramdíját szedi be, a júliusi áramdíjakat már a Tóth-malom és villanytelep cég számlázza és szedi be. A mostani leolvasást a község és a Tóth cég megbízottai együttesen végzik. A vádtanács elrendelte Halasy Géza előzetes Vay Kázmér ügyében most készül a szabadlábra helyezés elleni felfolyamodás Budapestről jelentik: Vay Kázmér szabadlábra helyezés iránti felfolyamodása még nem érkezett meg a vádtanácshoz, amely ennélfogva úgy határozott, hogy hétfőn külön foglalkozik Halasy Géza kérelmével és csak kedden, vagy szerdán Vay ügyével. Halasy Géza ügyében a vádtanács helyet adott az ügyész indítványának és a vizsgálóbíró szabadlábra helyezési végzését hatályon kívül helyezve elrendelte Halasy Géza előzetes letartóztatását. A vádtanács ugyanis úgy találta, hogy a törvényes okok fennforognak és a meglévő bizonyítékok elegendők a leürtóztatásra. Bizonyíthatónak látszik ugyanis az, hogy Littke Kázmér és Halasy Géza 30 ezer pengőt adtak Vay Kázmérnak, ezenkívül ellenszolgáltatás nélkül munkákat végeztek részére, ezzel vesztegették meg, hogy kötelességszegésre bíják és ilymódon a kincstárnak tetemes kár okoztak. A Vay-ügyben az ügyész most készíti a szabadlábra helyezés ellen felfolyamodást. Kisiklott az irkuck— szentpétervári vonat Londonból jelentik: Az irkuck-szentpétervári vonat hibás váltóállítás következtében kisiklott. 22 utas meghalt, 28 súlyosan megsebesült. Ideggyógyintézetbe szállítottál Bolza Alfonz grófot Budapestről jelentik. Az egyik ideggyógyintézetbe szállították gróf Bolza Alfonzot, a budapesti, majd később a gyulai királyi törvényszék egyik kiváló nagytudásu, jelenleg nyugállományban levő bíráját. Bolza gróf néhány nappal ezelőtt tűnt el gyulai lakásáról s rendkívül zilált lelkiállapotban találtak rá ismét. Orvosi konzílium alapján határozták el, hogy gróf Bolza Alfonzot az egyik budapesti ideggyógyintézetben helyezik el. Rövid hírek A felsőház kedden ülést tart és több kisebb javaslat mellett a törvényezés egyszerűsítéséről szóló törvényjavalat is tárgyalja. A bolíviai forradalomnak az eddig jelentések szerint mintegy 500 halotti , több mint ezer sebesültje van, kellő sok asszony és gyerek. Észak-Mexikó egyik városában plitikai ellentétek miatt véres utcai veekedés támadt, amelyben két ember meghalt, 47 megsebesült. Az összetűzőok egy tüntető felvonulás betiltásakol Magyarország és Ausztria között va úti forgalom ügyében folytatott tárylások hétfőn befejeződtek. Teljes száz százalékkal emelte fel a kormány a kávé, tea és fahéj vámját. Miklós és Szési lakatosok Orosháza, Pacsirta utca 1. sz. modern fürdőszoba, vízvezeték tüzhely, vaskerítés, mérlegkésziés és fegyver javítás, ütsz mérleg palát. Tanoncot felgsszQnft. 6-os magánjápógép eladó, vagy bérbdó