Orosházi Friss Ujság, 1933. március (22. évfolyam, 49-73. szám)
1933-03-28 / 70. szám
2 Egy jegyző agyonlőtte a segédjegyzőjét Lövés a jegyzőgyakornokra • A gyilkos jegyző agyonlőtte magát Nagykanizsáról jelentik: A Nagykanizsától nem messze fekvő Somogyszentmiklós község körjegyzői hivatalában vasárnap halálos tragédia játszódott le. Somogyszentmiklós körjegyzője, Zóka Sándor ellen nemrég feljelentést tettek hivatali sikkasztás miatt. A csurgói főszolgabiróság elrendelte a vizsgálatot és néhány nappal ezelőtt meg is érkezett Somogyszentmiklósra a főszolgabiróságnak a vizsgálattal megbízott két kiküldöttje. A tisztviselők megérkezése óta Zóka rendkívül izgatottan viselkedett és környezetével ismételten heves szóváltásba keveredett. Vasárnap délben a körjegyző két fiatal helyettese, a 28 éves Horváth György segédjegyző és Kotnyek László gyakornok jelent meg a jegyzői hivatalban. Zóka ideges hangon támadt rá a két fiatalemberre, majd Horváth György segédjegyzőt revolverével hátulról tarkón lőtte. A körjegyző ezután Kötnyekre fogta a fegyvert, a fiatalember azonban széket vágott Zókához, úgy, hogy a második golyó a falba fúródott. Zóka erre a hivatalból lakására rohant és alig hogy szobájába ért, szájába lőtt és azonnal meghalt. Horváth György segédjegyzőt a nagykanizsai kórházba szállították, de még a műtőasztalon ő is meghalt. A csendőrség megindította a nyomozást, hogy megállapítsa, váljon a körjegyző a feljelentés miatt bosszúból követte-e el tettét, vagy egyéb események is történtek-e vasárnap a hivatalban, rossz példával az egypengős napszámokkal, hanem állapítsanak meg olyan bérminimumot és kössenek olyan szerződést, hogy a munkás a létminimumot megkereshesse. Szabó József kifogásolta, hogy egyes párttagok a két fillérrel olcsóbb polgári lapot veszik meg a Népszava helyett: vegyenek inkább másodnaponkint Népszavát. Németh István kérte, hogy tartassák be a bérmegállapító bizottság döntését, mert a 98 filléres napszámot a munkás munka közben megeszi és ha a nyárimunka elfogy, azonnal ínséges lesz és megy a községhez segélyért. Györgyi Lajos a pusztaföldvári pártszervezet üdvözletét tolmácsolta és kérte a tagokat, hogy a németországi események ne bátortalanítsák el és Marx halálának 50. évfordulójáról emlékezett meg, mire a közgyűlés felállással adózott Marx emlékének. Oszadszki Lajos Poór indítványának kiegészítését kérte azzal, hogy kérjék a traktorok és aratógépek ímunkájának, üzemanyagának megadóztatását, mert adómentesen könnyen versenyezhetnek a nagyon megadóztatott emberi munkaerővel. Szemenyei Pál a munkabérszerződések nemzetgazdasági hatásaira világított rá azzal, hogy nemcsak a munkás érdeke a nagyobb napszám ,hanem az egész országé, mert a 80 filléres napszámhoz igazodik minden fizetés és forgalom. MacDonald Berlinbe, Hitler Rómába megy Londonból jelentik: A »Sunday Express« tudni véli, hogy MacDonald legközelebb Berlinbe utazik, mert személyesen akarja megbeszélni Mussolini négyhatalmi szerződéstervét. Párizsból jelentik: A »Temps« római táviratban jelenti, hogy ott beavatott politikai körökben Hitler kancellár közeli látogatásáról beszélnek. Hitler állítólag április elején készül Rómába utazni. Bezárták a mezőgazdasági kiállítást Budapestről jelentik. Az országos mezőgazdasági kiállítást hétfőn délután bezárták. A kiállítás iránt az egész idő alatt és az utolsó napon is nagy volt az érdeklődés és a kiállított állatok nagy része — a bikák, sertések és csikók mind — elkelt igen jó áron. Közgyűlés a szociáldemokrata pártban Beszámoló az elmúlt évről, tervek a jövőre Az orosházi szociáldemokrata pártszervezet vasárnap délután tartotta évi tisztújító közgyűlését a Munkásotthon nagytermében elég nagy érdeklődés mellett. A közgyűlést Veres Károly nyitotta meg. Keresztes Mihály titkár jelentése során felolvasta a múlt év április 7-én a kormányzóhoz intézett memorandumot,amelyben a munkanélküliek megsegítését és a titkos választójog bevezetését kérte a pártszervezet , majd a németországi eseményekről emlékezett meg és további kitartásra buzdította a párttagokat. A pénztáros jelentése szerint a párt a múlt évben 476 új taggal gyarapodott. Az ellenőr és könyvtáros jelentése után — mivel a törvényhatósági bizottsági frakció nem tartott beszámolót — Németh Mihály mondott bírálatot a pártvezetőség évi működéséről, amit főleg 3 szempontból kifogásolt. 1. A pártvezetőségi tagok nem voltak eléggé agilisak, elhanyagolták az ügyeket, aminek következtében fontos kérdésekben 1—2 pártvezetőségi tagnak kellett dönteni. 2. A nőmunkás-mozgalom megszervezésében a kezdeményező párttagot magára hagyták, pedig a nőmozgalom igen nagyfontosságú, mert a túloldal is nagy súlyt helyez rá. 3. A nevelés kérdésének kezelésében is hibák mutatkoznak, a párttagok nem ismerik a társadalmi fejlődés törvényeit, nincsenek tisztában a dolgokkal, az ifjúság pedig kisded sport- és egyéb egyesületekben éli ki magát. Szemenyei Pál reflektált a felszólalásra és a hibákért részben a körülményekre hárította a felelősséget, megokolva ,hogy miért nem választanak a párt vezetőségbe egy nő tagot is, mint ahogy ezt eredetileg tervezték. Figyelmezteti a párttagokat a pártegység megtartásának fontosságára: se fehér, se a pártvezetőségnél vörösebb ne akarjon lenni senki. Nem igaz az a vád, hogy az in- tellektuelleket nem fogadják szívesen a pártban. Veres Károly kérelmére a közgyűlés a vezetőségnek megadta a felmentést és Szabó József korelnöklete mellett hozzájárult a legutóbbi taggyűlés által kiküldött jelölőbizottság által jelölt pártvezetőségi tagok megválasztásához. Pártvezetőségi tagok lettek: Veres Károly, Németh István, Poór István, Keresztes Mihály Csik János, Janovics Imre, Székely Gyula, Pienter István, Vetró György, Kónya Lajos, Szverle Mihály és Sin Sándor, póttagok: Magony János, Boros Sándor, Pintér Lajos és Süle József, számvizsgálók Szverle Péter és Dér István. Veres Károly köszönetet mondott a bizalomért és támogatást kért a következő eredményes munkához, majd kiegészítette a titkári jelentést azzal, hogy a múlt évben az ügyészség 71 párttag ellen járt el, akikre 864 pengő pénz- és egyhónapi fogházbüntetést szabott ki a bíróság. Áttérve az indítványokra, Németh Mihály kérte, utasítsa a közgyűlés a pártvezetőséget, hogy a párt szellemi színvonalát tudományos előadások tartásával emelje és hogy a nőmozgalom kiépítésére minden lehetőt kövessenek el. Poór István indítványozta, hogy a parlamenti pártfrakció útján kérjék meg a földmivelésügyi minisztert: akadályozza meg e lehetetlen feltételű mezőgazdasági munkaszerződések kötését. Keresztes Mihály indítványozta, hogy a különféle pártakciókban — párttagok szerzése,Népszava és pártkiadványok terjesztése stb. — való részvételt tegyék kötelezővé a párttagok számára. Az indítványokat a közgyűlés elfogadta. Kiss János az 1. és 3. indítványhoz kiegészítő indítványt tett: a népművelési akció keretében a Katolikus Kör mintájára rendezzen a párt vitaestéket és hogy a községek, közületek ne járjanak elől OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Kedd, 1933 március 28 HÍREK — Községi közgyűlés lesz pénteken. Orosháza község képviselőtestülete pénteken délelőtt 9 órakor tartja meg tavaszi rendes közgyűlését, amelynek tárgysorozatát most állítják össze. — Ezen a héten az Adler patika tart éjjeli szolgálatot. — Kisvasúti közgyűlés. Az Alföldi Első Gazdasági Vasút tegnap közgyűlést tartott Békéscsabán, amelyen Orosháza községet és az orosházi magánrészvényeseket Kunos István főjegyző képviselte. A közgyűlés csupán folyóügyeket tárgyalt. Pót-ménvizsgálat lesz ma délelőtt. A lapunk szombati számában már közölt pót-apa állatvizsgálatot ma délelőtt 9 órakor tartják a vásártéren, arra azonban csakis mének vezetendők fel, mégpedig azok, amelyek a legutóbbi ménvizsgálatról elmaradtak és természetesen a Kisbirtokos Szövetség azon tagjainak ménjei,akik a pótménvizsgálat tartását kérelmezték. Horogkeresztesek akarták megszállni a debreceni ipartestület székházát. Debrecenből jelentik: A debreceni ipartestület vasárnap délelőtt 9 órára közgyűlést hívott össze, amelyen az alelnöki állásokat töltötték be. Félórával a közgyűlés megkezdése előtt mintegy 200 horogkeresztes — a Böszörményi Zoltán vezetése alatt álló horogkeresztes párt rohamosztagának múlt vasárnap felesketett tagjai — megszállták az ipartestület székházát, mert az ipartestület szocialista vezetés alatt áll. Az ipartestület elnöke nyomban telefonált a rendőrségre, ahonnan Haringer Pál rendőrfelügyelő vezetésével egy szakasz rendőr vonult ki. A rendőrség felszólítására a horogkeresztesek eltávoztak és nem zavarták meg a közgyűlést, amely Vangor Andrást, Lendrey Ferencet és Mázló Józsefet választotta alelnökké. — Jelentkezzenek: özv. Paksi Mártonna, Tóth Sándor Zöldfa utca 2 százm alatti lakos és Öreg Mihály jugoszláv honos a rendőrség 2 számú irodáján. fekete . . 16 HH. Sárga . . 18 HU. Zöld ... 20 HU. kilogrammonként. Ilyen bámulatosan olcsók a RÓMA festékáruház árai. Kereskedőknek árengedmény PlUs-ház. — Szegényeink ebédjére a következő nagylelkű adományok folytak be: Egy Istennél tudvalévő hittestvérünk 3 kg. hús, Tóth Györgyné 2 kg. hús, Kovács Andorné 2 kg. hús, Bayer Istvánná 3 kg. hús, 12 kg. krumpli, 4 kg. bab, Simon Mancika 2 kg. hús, Segyevi Antal 2 kg. hús, Aradi Elemér 30 kg. káposzta. Fenti adományokat hálásan köszöni az Ev. Nőegylet Vezetősége. A pénteki ebédet Torkos Kálmánná és Kunos Istvánná főzték. Ki lett osztva 274 adag gulyás leves hússal. — A kisvasúti szalmatűz kára. Köztudomású, hogy a múlt vasárnap délután a Kaszaper felől jövő kisvonat 3 teherkocsijának préselt szalmarakománya kigyulladt és elégett. A 3 vagonban száz méter mázsa préselt árpaszalma volt, ezenkívül 3 vízmentes ponyva és a 3 -vagon farészei is elégtek, így az összes kár 2000 pengőre tehető. A rakomány nem volt biztosítva, de a kárt a magyar helyiérdekű vasutak kölcsönös kárviselési alapja megtéríti. A tűz keletkezésére nézve az a legvalószínűbb, hogy a mozdony szikrája gyújtotta fel a szalmát, mivel dohányzó utas nem tartózkodott a perionon. 1 — Görögkeleti magyar istentisztelet. Az orosházi görögkeleti magyar egyházhoz tartozó hívek vasárnap délelőtt 10 kakor istentiszteletet tartottak az állami elemi iskola egyik termében. Az istentiszteleten Németh István szentesi főesperes magyar nyelvű misét és szentbeszédet mondott. Utána a Hősök szobrához vonultak a görögkeleti hivek és koszorút helyeztek a szoborra. — Őrült nő a templomban. Székesfehérvárról jelentik. Vasárnap délelőtt a székesfehérvári ferences templomban a nagymise alatt hirtelen kitört az őrület egy nőn. Sikoltozott, haját tépte, kezeit tördelte és úgy rohant fel-alá a templomban. Azonnal értesítették a rendőrséget és a mentőket, nagynehezen lefogták az őrjöngő nőt, azután bevitték a kórházba, ahol megállapították, hogy Schweighardt Annának hívják, néhány nappal ezelőtt szabadult ki a spótmezei elmegyógyintézetből, ahol hónapok óta ápolták. Megállapították azt is, hogy előzőleg 20 gram aszpirint vett be, ezért gyomormosást végeztek el rajta és azután a kórház idegosztályán helyezték el. Express-lack kilónként 98 fillér Róna Festékáruházban. Könyvkötések gyorsan, pontosan, legerősebb kivitelben olcsóért készülnek az Orosházi Friss Újság könyvkötészetében. Jön a tavasz! Szeplők ellen használjon Dr. Sols Grémet 1 tégely ára 1, 1 és 1.20 P., azonkívül: Kovácscrém, Éden, Gref, verseci, Harmat, Diana crémek állandó friss raktár Bertók Drogériában Mozi mellett. Csirkepiac.