Orosházi Friss Ujság, 1934. március (23. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-01 / 48. szám

4 — Tanyai gondok. Ezzel a kifejező címmel bocsátja útjára e hó folyamán egy sereg kitűnő tanulmányát Simándi Béla, az ismert nevű író. Nem első köny­ve lesz ez a szerzőnek: eddig már hét könyve került ki a sajtó alól, versköte­tek, elbeszélések, tanulmányok. Simándi igazi író, aki élete javarészét a főváros­ban töltötte, évekig újságíró volt. Csak két év óta él itt a közelünkben, a kar­­doskúti tanyavilágban, de figyelme, ér­deklődése máris teljes erővel fordult a tanyák népének sok szociális, kulturális, gazdasági problémája felé, amelyeket mindig friss, eleven erejű tollával visz az ország közvéleménye elé. Írásait nemcsak elektető fővárosi lapok és folyó­iratok, hanem az elszakított területek magyar szellemi életének ápolására hiva­tott sajtóorgánumok hasábjain is fel­lelhetjük. A különböző lapokban meg­jelent értékes tanulmányaiból válogatott össze egy kötetre valót, és a kötet rövi­desen a könyvpiacra kerül. Előfizetési ára 1 pengő, megjelenése után drágább lesz. Előfizethető a szerzőnél Kardos­­kuton, Orosházán pedig G. Szabó könyv­­kereskedésben. — Áthelyezések a járásbíróságon. Az igazságügyminiszter Kiss Kálmán oros­házi járásbirósági irodasegédtisztet a kalocsai törvényszékhez, Bondár Sándor szeghalmi járásbirósági kezelőt az oros­házi járásbírósághoz helyezte át. — Ezen a héten a Molnár patika tart éjjeli szolgálatot. „JÖN A TAVASZ' s szeplők, hámlások ellen használjon Dr. J DL Ly CRÉmEi: 1 tégely ára 1 pengő — Azonkívül Gref, Éden, Kovács, Elida, Nivea stb. arckrémek fővárosi árakon kaphatók BERJÚK Drogériában Csirke­piac Mozi mellett — Az orosházi evang. Nőegylet már­cius 4-én, vasárnap délután 5 órakor a Nőegylet székházában böjti ünnepélyt tart. Az ünnepély programmja: 1. Szó­lóének: Süle Irma ev. leánycserkész. 2. Szavalnak: Tarr Mária és Csepregi Béla KIÉ tag. 3. Beszédet mond: Horémusz Pál lelkész. Kérjük híveinket, hogy ezen vallásos ünnepen mennél számo­sabban megjelenni szíveskedjenek. Ön­kéntes adományokat szívesen fogad a ház­alap javára a Rendezőség. — Az e heti bibliaórát pénteken este 6 órakor az átalakulás alatt álló Nő­egyleti ház helyett az egyházi tanács­teremben tartjuk meg. — Anyakönyvi hirek. Születtek: Ko­lompár István szobafestő segéd fia Ist­­ván, Rácz Irma fia János, Kórógyi Jó­zsef fm. leánya Irén. Meghaltak: Ve­­rasztó Lajos fm. 79 éves gyomorrák, Kátai Sándor gőzmalmi raktárnok 50 éves koponyaűri vérzés okozta agynyo­más. Kihirdetésre jelentkeztek: Gomb­kötő János fm. napsz. és Gondos Ró­za, Zsurka Flóra fm. napsz. és Miszlai Róza. — Hány gyümölcsfa van a községben? Ismeretes, hogy a földmivelésügyi mi­niszter a gyümölcsfák összeírását ren­delte el. Az összeírást a községi elöljáró­ság már elvégeztette és annak ered­ménye szerint Orosháza község területén (bel- és külterület) összesen 48003 gyü­mölcsfa van. Ezek fajok szerint így osz­lanak meg: alma 6931, körte 4073, cse­resznye 4167, meggy 9318, dió 3027, kajszinbarack 4161, besztercei szilva 12289, egyébfajta szilva 4037, — A pásztorebek beoltása. Annak ide­jén mi is híral adtuk, hogy az edd­ig semmiféle nyilvántartásban nem szerepelt állatőrző kutyákat összeírják, mégpedig ezúttal nem azért, hogy megadóztassák, hanem azért, hogy veszettség ellen be­­oltassák őket, mert a veszettség legerő­sebb terjesztői éppen az eddig figyelmen kívül hagyott pásztorebek. A nyájakat gulyákat terelgető kutyák megfigyelé­sére van ugyanis a legkevesebb alka­lom, így ha egy ilyen kutya veszettség­ben megbetegszik, 20—30 állatot is megmar, mire észreveszik. A pásztorku­tyák összeszámlálása Orosházán már megtörtént, összesen 18 darabot találtak. Ezek beoltását a legközelebbi napokban elvégzi a községi állatorvos. — Elő és művirág koszorúk, sir­­csokrok legolcsóbb árban beszerezhe­tők Dénes Mária virágüzletében. — Névjegyét rendelje az Orosházi Friss Újság könyvnyomdájában. — Ismeretterjesztő előadás az Ipar­testületben március hó 2-án este 8 óra­kor kezdődik. Előadást tart Balassa Já­nos álami tanító: »Imádott Felvidék meghalok utánad« (novella) és Piatschek Lajos »Hogyan gondolkodunk« címmel. Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel meghív az Orosházi Ipartestü­let, Orosházi Iparosifjak Önképző Egy­lete. — Az Ev. Leányegylet f. hó 4-én, vasárnap délután fél 3 órakor a Nő­­egyleti házban gyűlést tart, melyre a tagokat szeretettel meghívja az Elnökség. — Nyomtatványait rendelje az Oros­házi Friss Újság könyvnyomdájában. — Mozi és film. »Baby«. Ahány An­­ny Ondra film, annyi győzelem, min­den egyes újabb filmjével közönségsi­ker. Egyet, kettőt ugrik, huncutul mo­solyog, s máris óriási sikere van. A szellemes vígjátéknak talán »Anny Ond­ra« nélkül­ is sikere volna, de Kari J­amac rendezésében a fitos és csinos Anny Ondrával utolérhetetlen film a »Baby«. A darab vidám és hatásos, sok fülben­ászó zeneszámmal. Hogy ebben a darabban mit művel ez a kis cukor­baba, nehéz volna sorrendben elmon­dani. Az előkelő kisasszony azzal kezdi, hogy kimászik az ablakon, s besurran egy varietébe, ahol kis barát­nője és annak szülei alkalmazottak. Azután Lon­donba küldik egy intézetbe, ugyanak­kor barátnőjét (Oily v. Flint) egy lon­doni táncosnői iskolába. Szerepet cse­rél, őbelőle lesz táncosnövendék. Csu­pa félreértés, móka végig a darabon, amit Anny Ondra friss, üde egyénisége csak fokoz. Két lord (Adolf Wohlbrück és Willy Stettner) beleszeret a két leány­ba, akik mint unokafivérek sűrűn je­lentkeznek a leányintézetben. A »Sin­ging Babies« világhírű ének és tánccso­­­portja néhány ének és táncszáma való­­­­ságos görl-attrakció.­­ Az Osztálysorsjáték tegnapi húzá­sán a következő nagyobb nyereményeket húzták ki: 4000 pengőt nyert: 8151 2000 pengőt nyert: 83455 1000 pengőt nyert: 21879 800 pengőt nyertek: 5483 78552 600 pengőt nyertek: 2631 9182 9663 26646 31610 75154 — Unitárius istentiszteletet tartunk va­sárnap délelőtt (márc. 4-én) fél 12 órakor az áll. el. iskola szokott helyi­ségében. Tóth Lajos gondnok. — Köszönetnyilvánítás. Az ipartestü­let ruházati szakosztálya az elmúlt év­ben elhalt szaktársaik emlékére ko­­szorumegváltás címén öt pengőt adott az elaggott iparosok segélyalapjára, me­lyért ezúton is köszönetet mond az Ipartestület elöljárósága. — Névjegyét rendelje az Orosházi Friss Újság könyvnyomdájában. — Lakodalmi meghívók szép levi­telben sürgős esetben egy óra alatt ké­szülnek az Orosházi Friss Újság könyv­nyomdájában. • — A pászka előjegyzése megkez­dődött. Kérjük a rendelőket, hogy az odajövő pénzbeszedőnek — tekintet­tel az idő rövidségére — a szükséges mennyiséget bemondani és az árat kifi­zetni szíveskedjenek, hogy a szállítás fennakadás nélkül eszközölhető legyen. 1 kg. pászka ára 1.10 P, pászkaliszt 1.20 P, tojásos pászka kg-ja 2.40 P. Gondnokság. — Rablók agyonlőttek egy román képviselőt. Bukarestből jelentik: Popo­­vici Özséb, liberális képviselő Radautz­­ban levő lakásába az elmúlt éjjel rab­lók hatoltak be és a képviselőt agyon­lőtték. Popovici ellenszegült a lakását fosztogató rablóknak, mire azok revol­vert rántottak és a képviselőt terem­tették. Felesége szemtanúja volt a gyilkosság­nak. A magyar újságírás ünnepe 1854-1934 A Franklin-Társulat ősi könyvnyom­­tató­ műhelyében, nyolcvan esztendővel ezelőtt 1854 március 5-én került ki a sajtó alól Magyarország legszebb és legnagyobb képes irodalmi folyóiratá­nak, a Vasárnapi újságnak első száma. Irányával, hangjával mindjárt megindu­lása után megnyerte a közönség tetszé­sét. Az írók éppoly örömmel szegőd­tek zászlaja alá, mint az olvasón. »Az elnyomott hangulat dacára a benső lel­kesedés meleg napjait éltük akkor — írja egy évtized múltával az első szer­kesztő, Pákh Albert. — A Vasárnapi Újság felkaroltatása korszakot képez időszaki sajtónk történetében. Egészen új mozgalom és pezsgő élet támadt az irodalomban«. Maga Jókai Mór, aki hosszú időn át főmunkatársként jegyezte a lapot, Nagy Miklóshoz, a Vasárnapi Újság több mint negyven éven át volt szerkesztőjéhez intézett egyik levelé­ben így emlékezik meg az elindulásnak történeti pillanatáról: »Visszaemlékszem a Vasárnapi Újság életbelépésének első napjaira. Én lettem volna valósággal el­ső szerkesztője, de nevemet nem volt szabad a lapra kiírnom: a legtöbb ma­gyar író el volt tiltva a hatalom által a szerkesztéstől. Most szabad a sajtó. Meglátszik a Tápon. A Vasárnapi Új­ság európai színvonalra emelkedett s túlszárnyalja sok külföldi pályatársát. A magyar közönség háladatos is érte­. Nagy Miklós elárvult szerkesztői író­asztalát a nagytudományu Hoitsy Pál örökölte és ekkor Mikszáth Kálmán ne­ve — mint főmunkatársé — szintén odakerült a Vasárnapi Újság élére. Hat­vannyolcadik évfolyamát fejezte be a Vasárnapi Újság, amikor a háború utáni zűrzavaros viszonyok következtében a Franklin-Társulat kénytelen volt meg­jelenését egy időre szüneteltetni. Tizenkét évi kényszerű szüneteltetés után, a Vasárnapi újság hagyományait híven követve, a régi szellemben, de új tartalommal s az újságcsinálás mai színvonalán, 1933 őszén útjára indult a Vasárnapi Újság szellemi örököse, a Tükör képes havi folyóirat. Megindítá­sával a Vasárnapi Újság kiadótulaj­donosa, a Franklin-Társulat, a műveit olvasóközönség közóhajának tesz ele­get. A Tükör havonként 80—100 oldal­nyi terjedelemben, minden számában 100-nál több művészi képpel jelenik meg, elsőrendű magyar írók, tudósok és mű­vészek közreműködésével. Azt az an­gol nemzetnek az Illustrated London News, a franciáknak a L’Illustration, a németeknek a Leipziger illustrierte Zei­tünk, az olaszoknak az Illustrazione ta­­liana, az a magyar olvasóközönség szá­mára a Tükör, a nemzet követe a vi­lágsajtó parlamentjében. Ebben a folyóiratban lélek él, igaz magyar lélek. Magyar tehetségek sereg­szemléje, a magyar erő, a magyar élni­­akarás dokumentuma a Tükör. Azért indult meg, hogy a magyar olvasókö­zönségnek is legyen egyetemes érdek­lődésű, szép és színvonalas magazinja. Azt akarja, hogy a műveit magyar ol­vasóközönség ebben a tükörben saját arcára ismerjen, hogy önmagát találja meg benne: a magyar lélek szépségét, a magyar tudást és művészetet, a ma­gyar élet színét és hangulatát. Végre ismét van a nemzetnek rep­rezentatív folyóirata, sok-sok szeretet­teljes munkát és hatalmas tőkét áldoz a kiadó arra, hogy a Tükör olyan legyen, amilyennek az olvasó már első pillan­tásra látja: a magyar szellem méltó ki­fejezője és ábrázolója, írók és költők, publicisták, tudósok, művészek, a gya­­­­korlati élet emberei, riporterek, rajzolók és fényképészek serege fárad és dolgo­zik, alkot és álmodozik, hogy hónapról­­hónapra kitervelje, megírja, papírra vagy fényérzékeny lemezre rögzítse a Tü­kör új számának tartalmát, a magyar szellem átfogó képét. Bizvást mondhat­juk, hogy ilyen előkelő kiállítású fo­lyóirat eddig még nem volt és az is bizonyos, hogy ilyen olcsó folyóirat sem jelent meg eddig soha. A Tükör egy­es száma 80 fillérbe ke­rül, ami annyit jelent, hogy a 80 oldalas folyóirat egy-egy oldaláért egy fillért fizet az olvasó. Aki előfizet, az még kedvezményesebb áron kapja, félévre 4 P 40 fillérért, egész évre 8 P 40 fillérért.. Ez az ár még akkor is nagyon olcsó, ha nem vesszük tekintetbe a kiállí­tásnak azt a tökéletességét és a tar­talomnak azt a gazdagságát, amellyel a Tükör az olvasóközönség elé lép. 1854 márciusától 1934 márciusáig, in­nen meg az eljövendő jobb időkbe ivel a Vasárnapi Újság szellemi örökségét ápoló Tükör pályája. Nagy idők tanúja volt amaz — és reméljük, hogy megúj­­hodott formájában mielőbb ismét nagy­nak és boldognak láttatja hazánkat. •ROSHÁZI FRISS DJSAC Csötörtök, 1934 március 1 ISPkMA­C­utapás ,és ékszerüzletet nyitottam Orosházán, Kossuth-téren, a Pilis-házban. Raktáron tartok mindenféle zseb-, fali- és ébresztőórákat, ékszerek és szemüvegek állandó nagy raktára. Aranyat és ezüstöt a legmagasabb napi áron veszek. Minden a szakmába vágó javítást szakszerűen jótállás mellett vállalok. Kérem a nagyérdemű közönség szíves fogását.Breuer Sándor OLCSÓ ÁRAK! órás és ékszerész ÉRTESÍTÉS 1 Tisztelettel értesítem az i. t. vásárló kö­zönséget, hogy rőfös áru raktáramat a mai naptól Nagy L. József úr fűszerüzle­­tében állandóan fogom árusítani. N. b. vásárló közönség szives pártfogását kérem LOVAS Olcsó árak, figyelmes kiszolgálás.

Next