Orosházi Friss Ujság, 1935. február (24. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-01 / 27. szám

2 ­ Nehéz székelésben szenvedők, akiknek az agyvértódulás, a fejfájás és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen akiknek a végbélbajok te­­szik az életet nehézzé, igyanak reg­gel és este egy negyed pohár természe­tes »Ferenc Józsefé ke emésztt. A „Reformnemzedék" küldöttsége Gömbösnél Budapestről jelentik: Gömbös Gyula miniszterelnöknél délben megjelent a »Reformnemzedék« képviseletében vitéz Bánsághy György, Bornemissza Géza, Rajniss Ferenc és Szentpály László. Bejelentették azt az óhajtásukat, hogy február közepén a Vigadóban nagy­gyűlést tarthassanak, amelyek a Reform­­nemzedéknek az időszerű közéleti kér­désekkel kapcsolatos felfogását világít­sák rá meg. Gömbös Gyula miniszterelnök kijelen­tette a küldöttség tagjainak, hogy a ké­relmet hajlandó megfontolás tárgyává tenni. Bukott diák merénylete tanára ellen Gyuláról jelentik. Csütörtökön délben véres esemény játszódott le a gyulai róm. kát. reálgimnáziumban félévi bi­­zonyítványkiosztás közben. Az V. osz­tályban egy fogházőr 15 éves fia, akit Tamássy tanár latinból és németből megbuktatott, észrevétlenül a tanár mö­gé lopózott és a magával vitt disznóölő késsel fejbeszúrta a tanárt. Merénylete után a diák elmenekült, de délután ön­ként jelentkezett és miután beismerő vallomást tett, őrizetbe vették. A tanár állapota életveszélyes. Ketten pályáznak a gyopárosi vendéglőre is Jelenlegi bérlőnek opciója van a bérletre Tegnap járt le a község tulajdonát ké­pező gyopárosi vendéglő bérlésér­e hir­detett pályázat. A határidőig mindössze két pályázó jelentkezett, illetve ketten nyújtották be írásos ajánlatukat úgy a vendéglő bérletére, mint a hozzátartozó földszintes és emeletes szálloda keze­lésére nézve. A pályázók: Füsti Molnár István és K­anka János szentesi lakosok, a szen­tesi ipartestület bérlői és Tátzl Antal, az Alföld bérlője. Az ajánlatokat az elöl­járóság tegnap délelőtt felbontotta és áttanulmányozta. A bérlet ügyében való döntés előkészítése végett hétfő dél­utánra összehívták a gyopárosi fürdőbi­zottságot, amely azután javaslatot tesz a keddhez egy hétre, február 12-ére összehívandó képviselőtestületi közgyű­lésnek, amely majd eldönti, kié lesz a gyopárosi vendéglő a következő há­rom évre. A gyopárosi községi vendéglő bérle­tére tudvalevőleg a jelenlegi bérlőnek, Laczkó Istvánnak­ opciója van, vagyis egyenlő feltételek mellett ő kapja a bérletet, ha arra igényt tart. Laczkó még nem nyilatkozott, hogy a tetemes kau­cióval megnehezített feltételeket vál­lalja-e és pályázik-e tovább is a bér­letre, így tehát meglehet, hogy hár­man, de az is lehet, hogy csak ketten indulnak küzdelembe a gyopárosi ven­déglőért. OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Kétéves a nemzeti szocializmus Hitler kiáltványa a német néphez Berlinből jelentik. A német főváros zászlódíszt öltött a nemzeti szocialista forradalom második évfordulója alkal­mából. Hitler kiáltványt adott ki az év­forduló alkalmából. Kiáltványában kijelenti, hogy a moz­galomhoz a hagyományokat legjobban tisztelő hadsereg katonái is csatlakoz­tak. A horogkeresztes­ mozgalom nem semmi­­tette meg a régi világot, hogy helyébe újat építsen fel, hanem az újon­nan feltörő vi­ág győzte le a régit. Ez volt a vi­ágtörténelem egyértelenebb és egyben legdöntőbb forradalma. Két év előtt a német néptől négyévi időt kért az első munkaprogramm megvalósítá­­­sára. A kért idő fele alatt a programm több mint kétharmadát tudták megolda­ni. Még a régi ellenfelek igazságos bí­rálata is kénytelen elismerni, hogy az új Németország ugyanazt valósította meg, amit ők maguk is kívántak lel­kük belsejében: a becsület, a szabad­ság és a társadalmi boldogság Német­országát. Csak azért nem akarják ezt nagyszabású ünnepségek keretében ün­­­­nepelni, mert lelkükben még mélyen­­ gyökerezik a gyász Hindenburg halála­­ miatt, aki most két éve a nemzeti szo­cialista mozgalmat bízta meg Német­ország vezetésével. Egymillió dollárba kerül a nagy Lindbergh-per Százezer dollárnál többet költöttek előzetes nyomozásra Washingtonból jelentik. A Haupt­­mann-féle flemingtoni bűnper költségei a tárgyalás befejezéséig elérik majd az egymillió dollárt. A főbb tételek a következők: A vád és a védelem kép­viselőinek költségei 22.000 dollár, a ki­rendelt csapatok, rendőrbírósági tiszt­viselők fizetése és tanúdíjak 32.000 dollár, a vallomások gyorsírói feljegy­zése és átírása 60.000 dollár, a tárgyalás­ra kiküldött laptudósítók, írók, rajzo­lók, fényképészek stb. fizetése 180.000 dollár, sajtó-, táviró-, távbeszélőkész­­ségek, sajtókülönvonatok, gépkocsik és­­ repülőgépek 600.000 dollár, rádióelőadá­­­­sok 30.000 dollár. A hatóságok az előzetes nyomozásra több mint 100.000 dollárt költöttek el. A flemingtoni táviróhivatal sajtótávirat­­forgalma a fontosabb tárgyalási napo­kon meghaladja az egymillió szót. Nincs beleszámítva a költségekbe az­ 50­ 000 dollár, amelyet Lindbergh az ál­lítólagos rablóknak fizetett és amiből eddig csak a Hauptmannál talált 14.800­­ dollár térült meg. Gyermekrablás a kórházból Egy anya rabolta el vörheriges gyermekét Brünnből jelentik­ .Hallatlan eset tör­tént Maedrisch-Ostrauban. Néhány nap­pal ezelőtt egy kisiparos gyermeke vör­­henyben megbetegedett, de anyja nem engedte kisfiát a járványkórházba vinni. A városi tisztifőorvos rendőri segítséget kért, mikor azonban két rendőr a kórház kocsiján megérkezett a házhoz, hogy elszállítsa a gyermeket, sem a beteget, sem anyját nem találta otthon Másodnapra megtalálták az­ elrejtőzött anyát beteg kisfiával együtt és a gyer­­­meket erőszakkal bevitték a kórházba.­­ Tegnap megjelent az anya két férfival a kórházban, már esteledett, amikor­­ a kórtermekben csak egy-egy felügyelő­­ ápolónő tartózkodott, ezt az ápolónőt a két férfi eltávolította, száját betömte, s azalatt az anya kendőkbe burkolta és­­ a künn készen álló kocsira vitte be­ 1 meg gyermekét, majd a férfiak is el­robogtak az autón. Eddig még nem si­került a súlyos beteg gyermeket és a­­ szöktetőket kikutatni. Elég dömpingáron sem kell a külföldnek a magyar cukor Olcsó cukrot kapnak az állatok Budapestről jelentik. Hetek óta tartó tárgyalások után a pénzügyminisztérium­­ engedélyt adott arra, hogy a cukorgyá­­­­rak a külföldre szánt, de még dömping­árakon sem értékesíthető cukorfelesle­geket belföldön takarmányozási célokra áruba bocsáthassák. A magas takarmány­árak mellett ez a cukor kapóra jön a gazdáknak, de nagy segítséget jelent a gyáraknak is, mert a belföldi fogyasz­tás erőtlensége miatt egyre nagyobb mennyiséget kénytelenek külföldre vinni, de a feleslegnek csak kisebb részét tud­ják értékesíteni, a készletek nagy része a raktárakban eladatlanul hever. Az állatok tehát olcsó cukrot kapnak! Ez a cukor azonban emberi használatra alkalmatlan, mert — adózási okoknál fogva — a pénzügyminiszter rendelke­zése folytán előbb denaturalizálni­, vagyis emberi táplálkozásra alkalmat­lanná kell tenni, amit előírt módszerrel maguk a gyárak­ és a pénzügyminisz­térium közegei végeznek. A takarmányozás céljaira engedélye­zett cukor ármegállapítása körül vita indult meg a­­gyárak és a hizlalók kö­zött. A hizlalók azt követelik, hogy a gyárak az exportáraknál alacsonyab­ban adják nekik a cukrot és hivatkoznak arra, hogy a gyárnak ezt a cukormennyi­séget nem is kell finomítani, tehát leg­alább a finomítási költséget engedje el a gazdáknak. A gyárak ezzel szemben arra hivatkoznak, hogy a denaturalizá­­lás költsége majdnem annyi mint a fi­nomításé, tehát ezt az engedményt a gazdáknak nem adhatják meg. Úgy halljuk azonban, hogy a gyárak között szabad a verseny és az eladási megállapodások a takarmányozási cukor­ra nem vonatkoznak­. A gazdák bármely gyárnál rendelhetnek és a gyárral az árra vonatkozólag szabadon egyezkedhetnek Már folynak is ilyen tárgyalások, és mint halljuk, mindkét érdekeltet kielé­gítő megállapodás már több izben létre is jött. Péntek, 1935 február 1 A japánok megverték a mongolokat Tokióból jelentik: Mandzsúria fővá­rosából, Hszinkingből érkező jelentés szerint a japán csapatok a mandzsu-mon­gol határon megfelelő tüzérségi előké­szítés után megszállották Khalka-Miao falut, amely Khalka-Gol-tól északra feje­­zik. Ezt a falut néhány nappal ezelőtt az orosz irányítás alatt álló mongol csa­patoknak sikerült elfoglalnia. A japánok most visszaszerezték a stratégiailag fon­tos falut és a mongolokat visszaűzték a határon túlra. Olcsó nászutazás Budapestre A főváros bécsi propagandairodája még a múlt évben javasolta, hogy a Budapestre készülő nászutasok számára a MÁV utazási kedvezményeket bizto­sítson. Ez a terv most valóra vált: a nászutasok kedvezményeit szabályozó rendelkezés néhány napja életbe lépett. Eszerint a nászutasok, bármilyen irány­ból érkeznek is és bármilyen irányban hagyják el az országot, ötven százalék kedvezményt élveznek a MÁV­ vona­lain. Életbe lépett az új cselédtörvény A gazdasági cselédek szolgálati ide­jét szabályozó törvény­ január 30-ával­­ életbelépett.­­ A törvény a gazdasági éves cseléd­­ szolgálati idejének végződési időpontját­­ az egyes gazdasági ágazatok különleges követelményei figyelembe vételével az ország egész területére egységesen álla­pítja meg, amennyiben ezt az időpon­tot a gazdasági cselédekre általában március hó 31-ében állapítja meg, míg a juhászra, a juhászbojtárra nézve szep­tember hó 30-i­k napjában, a túlnyo­móan szőlő, vagy kertgazdaságban tel­jesítendő szolgálatokra szerződött gaz­dasági cselédekre nézve pedig decem­ber 31-ben állapítja meg. A föld­mi­v­elésügyi miniszter most vég­rehajtási rendeletet bocsátott ki s abban részleteiben megmagyarázza és meg­világítja a törvényt abból a célból, hogy az érdekelt gazdaközönség és gazdasági munkavállalók, valamint az arra hiva­tott hatósági szervek az új intézkedé­sekről könnyű és teljes áttekintést kap­janak. ­WrtMWMMMWrtftrtrtWMMMMMM RÖVNHIJREK Pesterzsébeten Zechrer Viktor 16 éves ötödik gimnazista, mert mennyiségtan­ból ősi­lagos hármast kapott a félévi bi­zonyítványban, galambetetés ürügyével felment a padlásra, főbelőtte magát és­­ meghalt. Rákosi Mátyás tegnap 11 napi sötétzárkát kapott, mert felemelt az el­nökkel. Védője Bethlen István és Károlyi Mihály grófok és a szocialista vezérek tanukénti kihallgatását kérte, ami felől ma dönt a törvényszék. Tizenhárom Jugoszláviából menekült család 3 napra visszament és holmijával Szegedre érkezett. Másik 14 család Deb­recenben szeretne letelepedni. Négyezer pécsi bányász a tárnák mé­lyén ismét éhségsztrájkot kezdett bér­követelés miatt

Next