Orosházi Friss Ujság, 1937. augusztus (26. évfolyam, 173-196. szám)

1937-08-01 / 173. szám

2 Keres­ő ne árulhasson f­ész ajtót és ablakot A faipari szakosztály memorandumát Gubicza elnök ma terjeszti az IPOK nagygyűlés elé Az IPOK országos nagygyűlése ma lesz Budapesten, amelyen Gubicza Sán­dor elnök is részt vesz. Gubicza elnök magával vitte a faipari szakosztály memorandumát, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy kereskedők kész ajtót és ablakot árulhassanak. Ter­jedelmesen megindokolják álláspontjukat. Rámutatnak többek közt arra, hogy így a kereskedelem lehetetlenné teszi a szak­képzett iparosok boldogulását. A ke­reskedők sokkal olcsóbb, de silányabb anyagot adnak, mint az iparosok, mert olcsó munkással, kontárral, vagy olyan iparossal dolgoznak, aki kellő tudás hiányában nem tudja megszedni a mesteri oklevelet. Csütörtökön lesz a cipész­­ipari tanfolyam záróvizsgája A bőriparosok szakrajz- és költség­­vetési tanfolyama, amely ötödikén kez­dődött, csütörtökön este fejeződik be záróvizsga keretében az Ipartestületben. Ezen a tanfolyamon húszan vettek részt, közöttük három vidéki, két csorvási és egy gerendás­ cipész. A tanfolyam hall­gatói a fárasztó napi munka után is min­dig nagy igyekezettel és lankadatlan szor­galommal tanultak a késő éjjeli órákig. Déteri Borbás Béla szakoktató különö­sen a gyógycipőkészítés, aljmunka és felsőrészkészítés technikát ismertette a hallgatókkal. Ezzel a tanfolyam nem zárul be, mert a miniszter időközben 122 órás m­űhely­­tanfolyamot engedé­lezett, amely pén­teken este kezdődik és csak azok vehet­nek részt rajta, akik az előző tanfolya­mot végig hallgatták. OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Vasárnap, 1937 augusztus 1 148 családot segélyezett a szegényügyi hivatal 2337 kiló kenyeret osztottak ki egy hónapban A szegényügyi hivatal e hónapban is folytatta áldásos működését és most is igen sok élelmiszert és pénzt osztott ki a segélyezettek között. Összesen 676 esetben nyújtottak segélyt és 148 családot támogattak. E hónap­ban már csak két családnak kellett rend­kívül­i segélyt adni. Kiosztottak: 2337 kg kenyeret, 400 kg burgonyát, 224 kg lisztet, 110 kg ba­bot, 55 kg kölest, 18.75 kg cukrot, 22.5 kg sót, 33.5 kg szalonnát, 26.5 kg zsírt és 132 pengő készpénzt. —»o«— Egészségvédő intézet felállítását kéri a főorvos Létesítsen a község nemi- és tüdőbeteg ambulanciát A napokban dr. Gabnay Sándor köz­­­­ségi főorvos kérelmet terjesztett az­­ elöljárósághoz, amelyben egészségvédő­­ intézet felállítását, illetve erre a célra­­ kétezer pengő biztosítását kéri. A közegészségügy fokozottabb ellen­őrzése és továbbfejlesztése érdekében és tekintettel, arra, hogy a községben a nemi betegség nagyon elharapózott, a főor­vos egészségvédő intézet felállítását tart­ja szükségesnek. Az egészségvédő intézet helyéül a Szél­­kács József­ utcán levő községi épületet a volt csendőrlaktanyát jelöli meg, ahol úgy a nemi, mint a tüdőbeteggondozó ambulancia nyerne elhelyezést. Ha a községben ez az intézmény lé­tesülne, a Közegészségügyi Intézet — úgy mint más városokban is —, egy zöldkeresztes nővért (ápolót) bocsátana rendelkezésre. Az orvosi ellátásról pe­dig a m. kir. vármegyei*­ tisztiorvos in­tézkedne. Ezen egészségvédő intézet felszerelé­­sére és dologi kiadására, az 1938. évii költségvetésben kétezer pengőt kér meg­­szavazni a főorvos. Végül kérelmében a közegészségügyi viszonyok fejlesztése érdekében az utcai tusfürdők szaporítását kéri. Kevesebb húst ettünk, több bort ittunk rá, mint tavaly 23.284 pengő fogyasztási adó folyt be egy félév alatt A község fogyasztási adó­bevétele az elmúlt évekhez viszonyítva igen szépen emelkedik. Az év első felében össze­­sen 27,905.08 (23,248.08) pengő folyt be a következő címeken: (zárójelben a múlt év első felének adatai) borfa­gyasztás címén: 14,122.11 (8,643.08), hús­­ból 10,250.83 (11,678-53), szeszből 3,532.14 (2,962.47), vágóhídi díj címén 4,216.62 (4,161.5) szengő. A múlt évi és az idei adatok össze­­­hasonlításából azonban szembetűnik, hogy az idén kevesebb húst fogyasztot­tunk, mint tavaly, de sokkal több bort ittunk rá. Az idén, az első hat hónapban Apollo mozg­ó Telefon: 9. K."j^r^miJiiiiiiiíiiJiii^M^iihniijiiiiiiiiiSíiiiNiliSniíinin^ Aug. 1-én vasárnap 3­ 5-7 és 9 órakor magyar és Fox Világhiradó A bécsi filmgyártás remeke A kis Árva. (A szent hazugság) A könny és mosoly filmje, a jóság és szeretet himnusza. Rendezte Max Neufeld. Főszereplők a bécsi „Burgtheater“ és a „Volkstheater“ művészei és egy 80 tagú gyermekkórus. Szerdán-csütörtökön nincs előadás! Aug­ 7-én szombaton fél 9 órakor 8-án vasárnap 3-5-7 és 9 órakor !Ragyar és Paramount Világhíradó Vigyázz ha jön a vonat! Legújabb színes rajzfilm. Magyar film! Hetenként egyszer láthatom Nagysikerű zenés vígjáték. Lőrinc Miklós ötletéből írta: Nóti Károly. Rendezte Szlatinay Sándor. Főszereplők : Perczel Zita, Kabos Gyula, Vaszary Piri, Földessy Géza, Haraszti Mici, Rajna Alice, Gárdonyi, Salamon Béla. Rendes helyárak! szelvények érvényesek 1 Rendes helyárak: Erkély és páholyszék 1, I. hely 90 ill., II. heyy70 fill., III. hely 50 fil­., IV. hely 30 fill. Kedvezményes hely­árak: Erkély és páholyszék 70, I. hely 60 ill., II. hely 50 fill., III. hely 30 fil., IV. hely 20 fill. Parcellázás. Haraszti Sándor közhírré teszi, hogy Fábián-Sebes­­tyén vasútállomás melletti nagymágocsi birtokának parcellázása megkezdődött. Az eladási árak és egyéb feltételek előnyösen vannak megállapítva. Érdeklődőknek felvilágosítást nyújt az Orosházi Takarékpénztár vagy a birtokon a parcellázási iroda 1,427.70 pengővel kevesebb folyt be hús­­fogyasztási adó címén, mint ta­valy, viszont borfogyasztás cmén 5,479.03, szeszfogyasztás címén pedig 569.67 pengővel több folyt be. A húsfogyasztás csökkenésének oka talán a hús árának túlságos emelkedése, a borfogyasztás emelkedését pedig a gazdasági helyzet javulásában látjuk. Ma nagyobb kedvvel és több pénzzel a zse­­bükben mennek a kocsmába az em­berek, mint tavaly, vagy tavalyelőtt. 1936.ban befolyt összesen húsfogyasz­­tásból 25,086.14, borfogyasztásból 23,835. 35, szeszadópótl. 7,638.24 pengő, össze­sen 56,559,73 pengő, amely összeg a község adminisztrációs kiadásának tíz­­száza­ékát képezi. A borból befolyt adó, lélekszámszerinti évi 10,62 liter bor fo­gyasztásnak felel meg. Likőrből meg­adóztattak 6227 1­45 litert, szeszből 36492 hektoliter fok, sörből 172333, bor­ból 264837 litert. —»o«— novemberben tető alá kell hozni a rákóczitelepi iskola al épületeit 16-18 ezer pengőbe keríti az építkezés Tegnap délelőtt Orosházán járt Herdy Béla, az államépítészeti hivatal mér­nöke és Karsay János helyettes főjegy­zővel és Kovács, Lajos községi mérnök­kel kiszállt a Rákóczitelepre, ahol meg­­tekintették a kibővítendő iskolát. Ez­után Hedry mérnök a községházán vesz­­tesen megbeszélte Kovács mérnökkel az építési terveket. Az eredeti elgondolás szerint az iskolával szomszédos Napközi otthon 640 négyszögöles telkéből vágnak le körül­belül 200 négyszögölet és az ezzel megnövekedett iskolatelekre építik a ta­­nítói lakást és a harmadik tantermet. Egyelőre még nincs eldöntve, hogy vályogból, vagy téglából építkezzenek-e. Az ál­omépítészeti hivatal mérnöke min­denesetre a téglát javasolja. Az építkezés költségeit a folyton emelkedő munka­bérek mellett nem lehet pontosan előre megállapítani, de valószínű, hogy 8—10 ezer pengővel kell hozzájárulnia a köz­­ségnek.­­..h­is Az épületet a miniszter rendelete sze­rint novemberben tető alá kell hozni és májusban teljesen be kell fejezni. Au­gusztusra pedig a tantermet be is kell bútoroznia a községnek, úgyhogy a jö­vő tanévben már taníthassanak benne.­­ Kritikus életkorban reggelenként éhgyomorra egy,egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvíz réges-régóta bevált kitűnő hatású háziszer. Az orvosok ajánlják, Értesítem a nagyérdemű rendelő kö­zönséget, hogy üzletemet a Rákóczi-útról din­elteztem Törösmarty­ utca 2 sz. alá, (Kalmár-ház) ahol továbbra is rendelkezésére állok igen tisztelt rendelőimnek. Tisztelettel Lorencz Adolf úri- és nőiszabó.

Next