Orosházi Friss Ujság, 1937. augusztus (26. évfolyam, 173-196. szám)
1937-08-01 / 173. szám
4 A „Nyilvános Gimnázium" ügyében közlemény jelent meg e lap hasábjain az ág. h. ev. egyház képviselőtestületének közgyűlésén elhangzottakról. Olvasva a a közleményt azt tapasztaltam, hogy valami félreértés van abban, amit nem lehet szó nélkül hagynom az olvasóközönség helyes tájékoztatása érdekében. Félreértést kell látnom a Hézer Béla nyugbankigazgató úr szájába adott kijelentésekben. Lehetetlen ugyanis, hogy éppen ő, aki nagyon jól tudja, hogy évek óta leghőbb vágyam, hogy nyilvánosjogú gimnázium, azt a kijelentést tegye rólam, miszerint én a nyilvánosjogú gimnázium létesítését akadályozom, illetve az ág. h. ev. egyház ebbeli törekvésével szemben állást foglaok. Félreértést tudok csak látni abban, hogy a közgyűlés lefolyását megrögzítő közlemény szerint Hézer igazgató úr mint aki anyagi érdekből az ev. egyháznak »kellemetlenkedni« akarok az iskola ügyében. Hiszen nagyon jól tudja Hézer igazgató úr, hogy saját anyagi érdekeimet nem keresve, a megnyitandó nyilvános gimnáziumnak mindenkor segítségére voltam és leszek a tanfolyamommal akár annak fenntartásával, akár annak megszüntetésével. Természetesen, a megszüntetéssel csak akkor, ha azt látom, hogy az eddig, tanfolyamom által elvégzett s gondolatom szerint a közönség érdekeit is szolgáló munkát más intézmény fogja ellátni. Tudnia kell, ha pedig nem tudná, úgy most tudomására hozom úgy az igazgató úrnak, mint községünk közönségének, hogy a közoktatásügyi minisztérium illetékes ügyosztályában néhány nappal ezelőtt — sajnos — még mit sem tudtak arról, hogy szeptemberre a nyilvánosságú gimnáziumot kap Orosháza, ellenkezőleg azt a felvilágosítást adták, hogy jelenleg csak a vezetésem alatt álló tanfolyam működhet Orosházán, mert csak ennek van a középiskolai tanulók csoportos oktatására engedélye, ennélfogva nem utasíthatom vissza annak a gimnáziumnak elhelyezésemre vonatkozó ajánlatát, amelynek szervezése oly kezdetleges állapotban van, hogy arról a közoktatási minisztériumban még csak nem is tudnak. Hogy állíthatta volna Hézer igazgató úr, hogy »az ev. egyház felajánlotta Musulin Bélának, hogy jószántából lemondva a tanfolyamról s kérve az ev. egyházra átruházását, biztosítja nemcsak ev. gimnáziumnál elhelyezkedését, hanem a tanfolyam további vezetését, ő azonban ezt is elutasította«, mikor erről az ág. h. ev. egyház maga sem tud és nem is tudhat, mert nem tett semmiféle hozzám intézett határozott ajánlatot. Nagytiszteletű Horémusz Pál igazgató-lelkész ur intézett ugyan hozzám egy levelet, melyben a megnyitandó nyilvánosságú gimnáziummal szemben elfogult álláspontom felől érdeklődött — hangsúlyozom azonban, ■minden konkrét ajánlattétel nélkül — levelre természetesen csak azt válaszoltam és válaszolhatom ma is, hogy készséggel fogom saját érdekeimet a lehetőség határain belül alárendelni a köz érdekének. Addig azonban a tanfolyam vezetésével és fenntartásával fel nem hagyhatok, amíg a tervbe vett nyilvánoss egy gimnázium megnyitásához a vallás és közoktatásügyi Miniszter úr törvény által előírt tudomásulvétele meg nem adatik. Ezzel tartozom a közönségnek, a szülőknek, akik gyermekeik nevelését rám bízták, bízva tanfolamom, magam és tanártársaim komolyságában, kitartásában s abban, hogy a tanfolyamom állandó jellegű lesz! Ha éveken keresztül fejlesztett tanfolyamomat anélkül, hogy meggyőződtem volna arról, miszerint a község, vagy bármelyik egyház, tanfolyamomhoz hasonló intézmény megnyitásához kapott engedélyt, megszüntetném, könnyen az a sajnálatos helyzet állhatna elő, hogy se tanfolyma, se gimnáziuma nem lenne Orosházának. Annak idején, amikor magam akartam, majd pedig Orosháza község kívánt nyilvánosságú gimnáziumot felállítani, alkalmam volt tapasztalni, milyen nagy anyagi és kultúrpolitikai természetű akadályok gördültek agimnázium létesítése elé. Senki sem veheti tőlem rossz néven, ha másodnál kissé óvatosabb vagyok, az általam is annyira óhajtott nyilvánosságú gimnázium ez év szeptemberében történő megnyitásába vetett hitben. Musulin Béla oki, középiskolai tanár OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Sztálin tovább gyilkoltatja ellenfeleit Tömeges kivégzések a tatárok közt Moszkvából ,jelentik Kaszkaszkan tatár szovjetköztársaság fővárosában, Alma-Ata városában pénteken tömeges kivégzések voltak. A tömeges kivégzések áldozata többezer férfi és asszony. Kaszkaszkan tatárjai szent háborút indítottak a moszkvai diktátor ellen. A tatárok meg-mozdulása már valóban veszedelmes volt, ezzel magyarázható, hogy nagy csapattesteket mozgósítottak. A katonai csapatok számos sortüzet adtak le és az elfogott zendülőket tömegesen végezték ki. —»o«— Lehet-e szeptemberben Evangélikus Gimnázium? Hova írassa bea szülő gimnazista gyermekét? Az Orosházi Evangélikus Gimnázium ügye az egyházközségi képviselőtestület határozata folytán jelentős lépéssel haladt előre s ha az egyháztól függ, szeptember elsején megnyílik az első két nyilvános osztály, a HI.—VIII. osztályra pedig a tanfolyam, vagy pedig — ha ezek egyike sem lehetséges — végső esetben az orosházi evangélikus egyház véleménye szerint felállítják Orosházán a szarvasi gimnázium párhuzamos nyilvános osztályait. Ezt örömmel kell tudomásul vennie mindenkinek, aki híve az orosházi nyilvános gimnázium alapításának. örömmel vesszük ezt tudomásul mi is, akik már az 1920-as évek elején megrótták az evangélikus egyházat, hogy nem adott helyet a cseh megszállás alól menekülő államilag segélyezett besztercebányai evangélikus gimnáziumnak. Ha ezt a helyre,hozhatatlan hibát akkor nem követi el az egyház, hanem akkor beereszti a központi iskolába a besztercebányai gimnáziumot, ma nem dúlna harc a születendő gimnázium körül, mert virágoz,na az államiag segélyezett gimnázium. Igaz, hogy a mostani állapot sem kétségbeejtő, hiszen a jelenlegi helyzetben kétféle gimnáziális iskola is van Orosházán. Az egyik a Mussulin Béla vezetésével kultuszminiszteri engedéllyel működő gimnáziumi tanfolyam, a másik az Orosházi Evangélikus Gimnázium és tanfolyam, amelyre azonban a kultuszminiszter még nem adott engedélyt. A sok hírlapi hivatalos közlemény és harcos cikkek sok mindenről beszéltek már, de ezek egyetlen sorától sem lettek okosabbak épen a legjobban érdekeltek, azok a szülők, akik a gyermeküket Orosházán járatták eddig a gimnáziumi tanfolyamra s Orosházán akarják ezután is végeztetni gyermekeikkel a gimnáziális tanulmányokat. Mit csináljanak most ezek a szülők? Az orosházi ev. egyház elnöksége köz,rebocsátotta a beiratkozási hirdetményt. A Mussulin Béla vezetése alatt álló tanfolyamra már beiratkoztak a tanév végén valamennyien és szeptemberben ismét iratkozhatnak és iratkozni fognak. Az egyháznak van határozata a gimnázium, a gimnáziumi tanfolyam, esetleg a szarvasi gimnázium párhuzamos osztályainak létesítésére, de eddig egyikre sincs engedélye. A középiskoláról szóló 1934. évi XI. törvénycikk végrehajtási utasításaképen kiadott 32400/1936. V. 1. számú rendelte szerint az egyházi hatóság új iskola tervezett megnyitása előtt is legalább hat hónappal tartozik az iskola létesítését bejelenteni s az uj középiskola csak akkor nyitható meg, ha a vallás és közoktatásügyi miniszter a létesítést tudomásul vette. Az orosházi evangélikus egyház gimnáziumot létesítő határozatának bejelentése s a tanfolyam engedélyezésére irányuló kérelme július hó közepén jutott el a kultuszminisztériumba, vagyis a szeptember elsőre tervezett megnyitás előtt másfél hónappal és a miniszter tudomásunk szerint az iskola megnyitását még nem engedélyezte, miért is nyilvánvaló, hogy az orosházi Evangélikus Gimnázium legfölebb a jövő év január hó közepén nyitható meg, ha a miniszter addig a bejelentést tudomásul veszi, illetőleg az engedélyt megadja. Szerény nézetünk szerint a szülők érdekében jól cselekednék az ev. egyház elnöksége, ha a beiratási felhívással egyidejűleg nyilvánosságra hozná azt is, hogy mire alapítja azt a határozott kijelentését, hogy a törvényes rendelkezések ellenére is módjában van szeptember elsején a gimnáziumot és a tanfolyamot megnyitni. Ezt megkívánja az egyház tekintélye is, mert, hiába, a szülők így mégis csak inkább bíznak az engedély alapján működő eddigi gimnáziumi tanfolyamban, mint abban a nyilvános gimnáziumban, amelyiknek létesítését a hatalmas és tekintélyes evang. egyházközség kimondotta ugyan, de nem kapta még meg a működési engedélyt. De legüdvösebb lenne, ha a legrövidebb idő alatt a mostani tanfolyam vezetője s az egyház vezetője között létrejönne a megállapodás a gimnáziumi tanfolyam átvételére, mert az elmérgesedett harc sem a felekezeti, sem a társadalmi békének nem használ, sérti a középiskolai tanulók és szüleinek az érdekeit és veszélyezteti magát a gimnázium létesítését, a tanfolyam fenmaradását és a kulturális fejlődést. Vasárnap, 1937 augusztus 1 Kitűnően sikerült az egyetemisták Garden-Partyja A Békés megyei Ifjak Köre, a Szondy Bajtársi Egyesülettel karöltve tegnap este jól sikerül Garden-Partyt rendezett a gyopárosi községi vendéglőben. Az egyetemisták kerti ünnepélyén megjelent a község és a környék intelligenciája és a fiatalság kitűnő hangulatban mulatott hajnalig. wvwwvwwwwwvwwvwwwe Elkészült a vármegyei tiszti nyaraló Hétfőn adják át A vármegyei tiszti üdülőház, amelyet Gyopároson építettek most már teljesen elkészült. Tegnap befejezték a mázolási és csinosítási munkálatokat is. A nyaralót az építési vállalkozók hétfőn adják át a gyulai államépítészeti hivatalnak és utána nyomban berendezik a szobákat. A bútorok már gyopároson vannak. A jövő héten már lakója is lesz az új üdülőnek. Néhány vármegyei tisztviselő családja már nehezen várja, hogy beköltözhessék. Szülők figyelmébe A nagyméltóságú V. K. Miniszter úr 38495—1935. sz. rendeletével engedélyezett Orosházi Gimnáziumi Előkészítő Tanfolyam vezetősége ezúton értesíti, az érdekelt szülőket, hogy a tanfolyam a jövő 1937—1938. iskolai évben a múlt esztendőhöz hasonlóan az intézet jelenlegi helyiségeiben minden változás nélkül folytatólagosan működik. A pótbehatások szeptember 1. és 2-án lesznek. Musulin Béla a tanfolyam vezetője Zala György, a híres szobrász meghalt Budapestről jelentik Fájdalmas haláleset híre terjedt el szombaton délelőtt a főváros művészi köreiben: Zala György az európai hírű szobrászművész, a magyar szobrászok nesztora, hosszas betegeskedés után 80 éves korában a Pajor-szanatóriumban meghalt. Zala György halálával a kérlelhetetlen végzet egyik legharcosabb egyéniségtől és legtehetségesebb tagjától fosztotta meg a magyar képzőművészetet. Tegnap értekezlet volt a kultuszminisztériumban, amely az elhalt nagy szobrászművész temetési előkészületeivel foglalkozott. Az értekezleten Szily Kálmán államtitkár elnökölt. Hóman kultuszminiszter a nemzet halottjának tekinti Zala Györgyöt és államköltségen temetik el az elhalt nagy művészt. Az elhalt művészt az Iparművészeti Múzeumban fogják felravatalozni és onnan történik a temetés augusztus 3-án, kedden délután fél öt órakor a székesfőváros által adományozott díszsírhelyre a Kerepesi temetőben. Ma és minden este Bohém jazz a Mikolai kertben. Budai Ilária énekel Ma este bográcsos paprikás.