Orosházi Friss Ujság, 1938. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

a Lesz vevő a baromfira vasárnap Ha az exportőröre nem vásárolna!*, a Hangya megvesz minden baromfit Lapunk pénteki számában beszámol­tunk az orosházi baromfipiac krachjáról. Megírtuk ,hogy az exportőrök és a Han­gya távolmaradása miatt a gazdák és zö­mők rengeteg jószágot vittek vissza és azt a keveset is, amit eladtak, kényte­lenek vo­tük potom áron elkótyavetyélni. Különösen sok, teljesen kész hízott libát vittek haza a gazdák, amiből jelentős káruk is származhat, mert hiszen az ilyen kövér jószágot nem lehet a rázós, fa­gyos után törni és nem igen lehet na­pokig tartani. Az exportőrök — mint megírtuk — azért nem jöttek ki a piacra, mert ma­gasnak találták az Országos Ármegálla­­pító Bizottság által megállapított mi­nimális árat és inkább semmit sem vá­sároltak, mintsem megfizessék azt az árat, amin alul nekik nem szabad vásá­rolniuk. A hatóságok jelentették az esetet a Külkereskedelmi Hivatalnak és a föld­­mivelésügyi minisztériumnak. A Külke­­rsekedelmi Hivatal igazgatósága már csütörtökön este intézkedett, úgy hogy vasárnap már átveszik az exportő­rök a minimális árakon a baromfit. Mégis, hogy ismételten kellemetlen meglepetés­r­e érje a gazdákat, intéz­kedett a Külkereskedelmi Hivatal, hogy vasárnap a Hangya vásároljon fel a minimális árakon minden felkínált baromfit. Így tehát vasárnap nyugodtan felhozhat­ják a gazdák eladó jószágaikat, olyan meglepetés, mint csütörtökön, nem érheti őket. 2 OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Szombat, 1938 január 1 A SZEGÉNYÜGYi HIVATAL egy évi segélyezése 632 mázsa fát és 308 mázsa kenyeret osztottak ki a múlt évben A szegénygondozó hivatal már két éve folytatja közmegelégedésre áldásos mű­ködését és a szegényellátás terén jelen­tős lépéssel haladt célja felé. évben jóval több segélyt osz mint 1936-ban és több családot segélyezett. Már ott tartunk a szegényellátás te­rén, hogy csaknem minden elaggott, munkaképtelen szegény ember család­ját ellátják a szükséges élelemmel, tüzelővel és lakással. A múlt évben 220 család kapott rend­szeresen segélyt és 150 család időközi segélyt. Kiosztottak 1570 pengő készpénzt, 631 mázsa 40 kg. fát, 308 mázsa 78 kiló ke­nyeret, 57 mázsa 21 kiló lisztet,­­27 mázsa 80 kiló burgonyát, 18 mázsa ba­bot, 7.5 mázsa kölest, 2.5 mázsa­­.cuk­rot, 2 mázsa 60 kiló sót, 3 mázsa 85 kiló zsírt, közel 5 mázsa szalonnát, egy mázsa borsót, 26 kg. lencsét, 26 kg. mákot, 4 mázsa gerslit és egyéb­­ élel­miszert­, zö­dséget, káposztát, kolbászt és füstölt húst, tarhonyát, hagymát. A karácsonyi gyűjtési akció során begyűlt ruhaneműeket rendbehozatják és februárban kifosztják. —1.0««—• ­polio mozgó Telefon: 9. Január 1-én, szombaton, újév napján 3-5-7 és 9 órakor Január 2-án, vasárnap 3-5-7 és 9 órakor F­o­x Világhíradó A JÉG KIRÁLYA A jégsport világhírű művészei csodás produkciói Fedák Sári nagysikerű magyar filmje ! Mami Török Rezső vígjátékából Írta : Vaszary Gábor Rendezte : Vaszary János, Zene : Buday Dénes és Dr. Sándor Jenő Főszereplők Fedák Sári Szepes Lia, Törzs Jenő, Vaszary Piroska, Bársony István, Réthy Annie, Peti Sándor, Vágó Mary Rendes helyárak! Szelvények érvényesek: január 6-án, csütörtökön 7 és 9 órakor Január 7-én, pénteken fél 9 órakor Magyar Világhíradó Falrengető kacagás ! Három világhírű komikus attrakciója ! Botrány a tarton Szellemes, látványos, amerikai burleszk vígjáték. Főszereplők: Gaucsov Csikó, Harpó, Allan Jones és Maureen O Sullivan. _________Kedvezményes helyárak. Január 8—9—10-én Legújabb magyar film! Rendet helyáraki Erkély és páholyszék 1, I. hely 90 fW., II. hely 70 fill., III. hely 50 fill., IV. hely 30 fül. Kedvezmény«! helyiraki Erkély és páholyszék 70, I. hely Ofl AH., II. hely 50 (IR., III. hely 30 (111., IV. hely 20 fill. A főjegyző és a bíró képviseli Orosházát az elkövetési értekezleten 13-án lesz az értekezlet a Kisbirtokos Szövetségben Ismeretes olvasóink előtt, hogy Csiz­madia András országgyűlési képviselő január 13-án délelőtt 10 órára, a Kis­birtokos Szövetségbe értekezletet hívott össze az aradi útnak Kaszaperig való ki­­kövezése tárgyában. Azt is megírtuk már hogy kiket hívtak meg erre az értekez­letre. Orosháza községet, az elöljárói ta­nács határozata értelmében dr. Bulla Sán­dor főjegyző és Baranyai Kálmán bíró fogja képviselni az értekezleten.. Megválasztották az evang.­egyházi képviselőtestület tagjait 60 rendes és 30 póttagot választottak Az evangéikus egyházközség megvál­lasztotta az egyházi képviselőtestület tag­jait. A szavazás kedden reggel kezdődött és csütörtök délig tartott, összesen 186 szavazatot adtak le, amelyből 1 ér­vénytelen volt. 60 rendes és 30 pótta­got választottak. Rendes tagok: Dr. Bulla Sándor főjegyző, dr. Székács István Szentetornya, Baranyai Kálmán községi bíró, Garai Béla, dr. Gabnay Sándor, Baki Antal, Krausz Géza, Mi­­csinay István, Soós Antal, Héjjas Já­nos, Harsányi Ferenc, Fekete József, vitéz Horváth Pál, Gombkötő József, Vági András, Kabódi Bá­­nt, Ravasz Ist­ván, Jankó István, Csepregi László, Győri István, Szabó István, Szabó Sán­dor, Séllei József, Jankó Bálint, Jankó József, Kulcsár Antal, Rajki Antal, Pusztai István, Hári Pál, Németh Mihály, Iványi Antal, Gondos Sándor, Pusztai Sándor, Horváth Mihály, Németh Antal, Györgyi István, K. Németh Mihály, Bánki H. Sándor, Csizmadia Sándor, Király La­jos, Horváth József, Nyigri Antal, Ra­vasz Ferenc, Benkó András, Orbán Já­nos, Iványi István, Vági Pál, Szász Jó­zsef, Kun József, Csizmadia József, Ba­logh Lajos, Csiszár Sándor, Király Sán­dor, Ravasz Pál, Vági János, Tóth Ger­gely, Horváth Mihály, Szabó János, O­­csondi József, Kiss György. Póttagok: Aradi Jenő, Péterfia Zoltán, Hajdú István, ifj. Süle László, Kovács L Lajos, Ujj István, Pusztai István, Rajki Tóth András, Kovács Imre, Füredi Iván, Hac­kel Dezső, Ravasz Ferenc, ifj. Jankó Lajos, Jávorcsik Pál,­ Varga Sándor, Hor­váth Sándor, Berta Mihály, Németh Bá­lint, Gabnai István, Tornyi M. tatai, Szepesi Sándor, Héjjas Sándor, Zalai Sándor, Szemenyei Sándor, Szücsszíjj Báint, Gróf István, Szemenyei Kiti dór, Székács Gyula, Szűrszabó Sándor, Né­meth Ferenc. —)¡»Oí ̋—■ még ebben az évben megkezdik az iskolások fogkezelését Ezer pengővel kell hozzájárulnia a községnek a költségekhez Az ősszel, amikor egy ízben a vár­megyei tisztiorvos Orosházán járt, meg­beszélés­t fo­gtatott a főjegyzővel az is­­kolásgyermekek állandó orvosi kezelé­sére vonatkozólag. A tisztifőorvos véle­ménye szeri­t Orosházán évi ezerkétszáz pengőbe kerülne a gyermekek fogápolá­sa. Ez nem olyan nagy összeg, amit a község ne bírna el, tekintettel az óri­ási jelentőségű gyermekegészségügyre, amit annyira felkarolt a kormány és kü­lönösen Békés megye. Időközben a járási tisztiorvos beadott egy javaslatot az elöljárósághoz, amit a tegnapi tanácsülés letárgyalt és pótló­lag terjesztett a közgyűlés elé. A közgyűlésnek egyelőre évi ezer pen­gővel kellene hozzájárulni az iskolás gyermekek fogkezelési költségeihez. A költségek többi részét a vármegye, eset­leg az OTI fedezné. Az 1938 évi költségvetésbe ugyan nincs felvéve ilyen tétel ,de a költségve­tés felülvizsgá­lta során valószínűleg tar­tánnak fedezetei erre a célra, úgyhogy már ebben az évben megkezdhetik az iskolások jogainak orvosi vizsgálatát és kezelését. A keze és az egészségházban, a va­r csendőrségi laktanyában lesz . Ella burgonya 1-2 I­ RÓZSÁNÁL. A3E17I flaflRDEKIIT mélyen leszállított áron szerezheti be. Micsinaynál Kerékpár, rádió, gramofon és villamos szerelésekben. Nagy választék a legmodernebb csillárokban a leg­olcsóbb árak mellett. Kedvező fizetési feltételek. Takarékosság bevásárlási helye.

Next