Orosházi Friss Ujság, 1939. október (28. évfolyam, 224-247. szám)

1939-10-01 / 224. szám

2 A Kisgazdapárt elfo­gadhatatlannak tartja a földreformjavaslatot Budapesti jelentés szerint a Füg­getlen Kisgazdapárt képviselői pén­teken délelőtt a képviselőházban ér­tekezletet tartottak Eckhardt Tibor elnökletével .A pártértekezleten fog­lalkoztak a földreformjavaslattal és elhatározták, hogy a törvényjavas­lat tárgyalásában a legintenzívebb módon részt kívánnak venni, annál is inkább, mert a törvényjavaslat mai formájában a párt számára elfo­gadhatatlan. (MTI). Befejeződtek a német-ro­mán gazdasági tárgyalások Bukaresti jelentés szerint­ az ott megkezdett német-román kereske­delmi és gazdasági tárgyalásokat be­fejezték. Az aláírásról kiadott köz­lemény hangsúlyozza, hogy nem volt szó új szerződés aláírásáról, csupán az érvényben lévő egyez­mény végrehajtási módozatainak és az évi kontingensnek megállapításá­ról. (MTI). Magyar kisgazdák Olaszországban Római jelentés szerint a fasiszta­­párt főtitkára tegnap fogadta azo­kat a magyar kisgazdaifjakat, akik három hónapon át tanulmányozták Olaszországban a fasiszta rendszer talaj­javítási és általában talajműve­lési módszereit. A magyar gazdaif­­jak elismerőleg nyilatkoznak az O­­laszországban tapasztalt szívélyes fo­gadtatásról. (MTI). Toele mozgószínház. Telefon 9. 1-én vasárnap 3-5-7-9 órakor Fox Világhíradó Az örök csavargó egy tragikus és megható barátság története. Rendezte : Sam Wood. Főszereplők: MICKEY ROONEY­­ és WALLACE BEERY. Okt 5-én csütörtökön 7—9 óra 6-án pénteken fél 9 órakor Magyar híradó 9 hindu lándzsáé Való történet egy Indiában ál­lomásozó lándzsás ezred hős­tetteiről. F. E. Brown novellá­jából filmre írta: Ah­med Ab­­dull­h. Főszereplők : Gary Cooper' Franchot Tone, Ri­chard Cromwell. . OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Vasárnap 1939 október 1 Rövid közgyűlés volt a vármegyén 24 és félszázalékos megye! pótadó — fizatadó 15 szá­zalék lesz jövőre — Bizalom a kormánynak Békés vármegye törvényhatósági bizottsága tegnap délelőtt tartotta meg őszi rendes közgyűlését Beri­­czey Miklós főispán elnökletével a törvényhatósági bizottsági tagok i­­gen kicsiny érdeklődése mellett. A közgyűlés egy óra alatt végzett a tárgysorozattal, melynek minden egyes pontját vita nélkül fogadták el. Az alispáni jelentést Korossy György felszólalására s az alispán válasza után egyhangúlag vette tudomásul a közgyűlés. Schneider Mátyás indítványára, arra való tekintettel, hogy a mai sú­lyos külpolitikai helyzetben higgadt bölcsességgel vezeti az országot és biztosítja a belső alkotó munka foly­tonosságát, a kormányt táviratilag üdvö­zölte és bizalmáról biztosította a törvényhatósági bizottság. A jövő évi háztartási költségvetést hozzászólás nélkül fogadták el. E­­szerint községekben a vármegyei pótadó 24 és fél százalék lesz. A közúti alap költségvetése sze­rint a jövő esztendőben 15 százalékos útadó lesz a vármegyében. A különböző alapok költségveté­sét, átiratokat és kisebb jelentőségű ügyeket gyors tempóban tárgyalták le. . . Az állandó sorozó bizottságba az orosházi járásba Tóth Ferenc igaz­­gató-tanító törvényhatósági bizott­­sági tagot jelölte ki a közgyűlés. Vallomást Szell beadni az iparosoknak és kereskedőknek A községi elöljáróságoknál lehet kapni a nyomtatványt A zsidótörvény végrehajtási uta­sítása szerint október 15-ig minde­nütt meg kell állapítani, hogy há­nyan vannak olyan iparűzők, vagy kereskedők, illetőleg hányan bírnak jogosítvánnyal o­­lyanok, akik a zsidótörvény ér­telmében zsidónak számítandók. Ugyanis addig zsidó egyének szá­mára új iparigazolványt kiállítani nem lehet, míg ezek száma 6 száza­lékra le nem apad. • Orosházán is minden iparűző-­­ nek és kereskedőnek vallomást­­ kell adni a zsidótörvény értelmé-­­­ben. Az e célra szolgáló nyomtatványok most érkeztek meg Orosházára és ezek a nyomtatványok hétfőtől kez­­dődőleg a községházán igényelhetők. Ugyancsak a községházán igényel­hetők ezek a vallomási ívek a járá­si községekben is.­­ 1­­ / Október 15-ig mindenki köte­les ezt a vallomást az illetékes ügyosztályhoz (Orosházán a­­ 111. ügyosztály) beszolgáltatni. A vallomás beadásánál az ipariga­zolványokat is fel kell mutatni. A hazai szántóknál­ mintegy negyedrésze bérlet Időszerű statisztikai adatok a földreformjavaslattal kapcsolatban Az új agrárpolitikai törvényjavas­lat a bérletek gondolatán épül fe­l és ez teszi időszerűvé a következő adatokat: Az 1935 évi mezőgazdasági üzem statisztikai adatok szerint ebben az évben összesen 2 millió 794 ezer 477 katasztrális hold területet mű­veltek bérbe a csonkaországban, va­gyis, átlagban egy bérletre 17,4 kát. holdnyi terület esett. Más adatok­ból az állapítható meg, hogy ná­lunk mintegy 115 ezer birtokos ad bérbe földet, amelyeket 160 ezer bér­lő művel. Ezeknek kétharmada ki­egészítő bérletet vesz már meglévő földjéhez, egyharmada pedig önálló bérlő, akinek­ a bérlet főfoglalkozá­sa. A hazai földterületnek eszerint egyhatodrészét művelik bérben, de a bérben műveit 2,8 millió katasz­­trális holdból körülbelül két és egy negyed millió kát. hold a szántó, ami azt jelenti, hogy nem egészen tízmillió holdnyi hazai szántóterületünk legalább egynegyedrésze van máris a bérlők kezében. A nagybérletek kiterjedése ná­lunk kétségtelenül elég nagy. Az ezer holdat meghaladó bérletek szá­ma 1935-ben 321 volt és ezeknek szántóterülete mintegy 850 ezer holdra tehető, 200 holdnál nagyobb területű szántóval és még a 100— 200 holdas bérlők száma is 949 volt, ami ismét mintegy 165 ezer hold szántót foglalt le. Azonban nem va­lószínű, hogy a birtokpolitika a középbérlő réteget jelentékenyen gyengíteni akarná, tehát ha csak az 500 holdnál nagyobb szántón gaz­dálkodó bérlők bérleteinek felosz­tására gondolnak, akkor ezen a címen mintegy 1,2 mil­lió katasztrális holdnyi területű bérlet alakításáról lehetne szó. Végeredményben­­­ a törvényjavaslat mintegy ne­gyedmillió kat. hold területű szántóval növeli a bérletek mai területét és ezenfelül a mai kö­zepes nagybérletek egyharmad részét kisbérletté alakítja át. Dr. Székács István szentetornyai gazdaságában búzavetőmagért 3-án kedden reggel 7 órakor feltétlenül jelent­kezzenek az elmaradottak. Amerikába viszik az angol gyermekeket A Londoni jelentés szerint egy an­gol—amerikai társadalmi egyesület nagyszabású tervet dolgozott ki ar­ra nézve, hogy Angliából a gyer­mekeket az Egyesült Államokba szállítsák, ahol teljes biztonságban lennének. A tárgyalások még foly­nak. (MTI).­­ i Tűz egy óriáshajón Londoni jelentés szerint Majestic nevű angol óriáshajón pénteken tűz ütött ki, amelyet a tűzoltóság csak délután tudott eloltani. A kár je­lentékeny. (MTI). Újra szabályozták­ a német vendéglői étkezést Berlini jelentés szerint a német közélelmezési miniszter rendeletet a­­dott ki, amelynek értelmében hét­főtől kezdve a vendéglőkben és a nyilvános éttermekben is csak jegyre szabad ételeket kiszolgálni. (MTI). Magyarul tanítanak több román tanoncisk­olában Bukaresti jelentés szerint a m­un­­kaügyi minisztérium elhatározta, hogy Temesváron, Aradon, Brassó­ban, Sepsiszentgyörgyön, Fekete­halmon és a temes megyei Gyarma­ton megengedi, hogy a felekezeti tanonciskolákban a hallgatók okta­tása anyanyelvükön történjék. (MTI) Megsemmisítik a francia kommunista képviselők mandátumát Párisi jelentés szerint a francia hivatalos lapban megjelent a kom­munista párt feloszlatásáról szóló rendelet. Parlamenti vélemények szerint Daladier külön kamarai ha­tározattal kívánja megsemmisíteni a kommunista képviselők mandátumát. (MTI). Birodalmi hitelpénztár Lengyelországban Berlini jelentés szerint október hó 2-án a lodzi Banka Polska helyisé­geiben birodalmi hitelpénztár nyílik meg, amelyik a megszállott lengyel területek jegybankja lesz. (MTI)

Next