Orosházi Friss Ujság, 1940. március (29. évfolyam, 49-72. szám)
1940-03-19 / 63. szám
4 Rovatvezető : Nagy Sándor József SPORT TJÉH OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Sorozatos cmbal győzelmért B. MÁV—IBISE 3:3 (3:1) B. Törekvés—GyTE 6:1 (5:0) Gyula, vezette: Thomka. Pompás játékkal győzött a békéscsabai csapat a készületlen gyulai együttes felett. A kitűnően kezelt és nagyszerű állapotban lévő gyulai pályán minden alkalma megvolt a Törekvésnek, hogy tanúságot tegyen, hogyan készült el a tavaszi szezonra. Tréningjeit fölényes siker koronázta. Góllövők: Feti 2, Szombati 2 és Garaba 2, illetve Varga CsAK—Rokka 6:0 (3:0) Békéscsaba, vezette Sárfalvy. A CsAK alaposan visszafizetett az őszi szezonban rámért 1:0-ás vereségért. Alaposan kidolgozott, szép összjátékkal fontos két pontot szerzett a Rokkától. Góllövők: Simon 2, Bohus II., Fáskerti, Uhrin és Sárfalvi. Kitűntek a mezőnyben: Simon, Uhrin, Bohus I. és Lipták a CsAK-ból, míg a Rokkából dicséretet érdemel Újházi. Békéscsaba, vezette: Boross. Igen szép lendületes játék voltmindkét részről, bár a csabai fiúk jobbnak bizonyultak. Már 3 :1-es vezetésre is szert tettek, mikor a békési gárda szerencsével karöltve rákapcsolt és heves iram között sikerült kiegyenlítenie. Góllövők: Urda, Szombati, Fajó MÁV, Csapó, Bay és Bartalus a békési csapatból. 1.MAFC I. osztály: 13 11 1 124:13 23 2.Törekvés 149 2 235:15 22 3.CsAK 14101 337:14 21 4.MTE 14101 337:14 24 5.GyAC 138 2 318:14 18 6.Rokka 148 1 619:22 16 7.B. MÁV 147 1 622:20 15 8.KOTE 136 1 612:21 13 9.OTE 135 2 618:24 12 10.BISE 144 3 712:29 11 11.GATE 144 2 822, 29 10 12.BTE* 132— 1111,35 2 13. BTO visszalépett. *) A BTE összeredményéből két büntetőpont levonva. Nemzeti bajnoki eredmények: Újpest—Ferencváros 4:1 (1:1) A mérkőzés első percében Luhay 17 méterről lőtt góljával a Ferencváros szerezte meg a Vezetést, 1 :(. A 38. percben Mester egyenlít 1:1. A második félidőben az Újpest kerekedik fel, s a 17. percben Hidasi gólt szerez. A Ferencváros megzavarodik, csereberél a csatársorban, de ez sem segít. A 34. percben Kállai, a 36-ban pedig Kocsis lőtt gólt, 4:1. Haladás—Szeged 2:0 (1:0) A kiesés rémétől sarkalt szombathelyi csapat értékes győzelmet aratott. Különösen Szabó és Mórocz érdemel kicséretet. A Haladás ezzel elkerülte a kiesést. Góllövők: Lovász és Szabó. Gamma—Törtekvnés 2:2 (1:1) A két angol stílusú csapat küzdelme heves harc után döntetlenül végződött. 3000 néző gyönyörködött a mindvégig izgalmas játékban. Kitűnt Háda, Tóth, Váradi és Toldi, illetve Tagányi, Raják, Tóth ésDóri. Góllövők: Szűcs, Szebehelyi, Tóth és Palatínus. Kispest—Bocskai 3:0 (1:0) A kispestiek végre megszerezték első tavaszi pontjaikat. A győzelem főrészese a két szélső: Kincses és Kalocsay, valamint az örök Déri. Góllövők: Molnár, Nádas (öngól), Kalocsai. Hungária—Kassa 6:0 (3:0) Kassa csak a 20. percig bírta az iramot, 21. percben Béki, két perc múlva Kalmár, a 43-ban ismét Kalmár a gólszerző. A második félidőben a Hungária még nagyobb fölénybe került. A 4. percben Victor, a 28-ban ismét Victor, a 43-ban pedig Kalmár rúgja az utolsó gólt. Elektromos—Tafeszi 4:2 (2:0) Lendületes Elektromos támadások után a 14. percben Pálinkás lövi a vezető gólt. Utána a 38. percben Füzi II. küldi hálóba a bőrt, 2:0. Szünet után a 10. percben váratlanul gólt ér el a Takszi Melesz révén. 2:1. De rövid időn belül Pálinkás 3:1-re, majd Takács II. 3:2-re javítja az eredményt. Az utolsó gólt Füzi II. szerzi az Elektromosnak. Az NB állása: 1. Hungária 31, 2. Újpest 26, 3. Kispest 24, 4. Ferencváros 24, 5. Törekvés 22, 6. Szeged 21, 7. Elektromos 21, 8. Gamma 19, 9. Bocskai 16, 10. Szolnok 15, 11. Haladás 15, 12. Takszi 12, 13. Kassa 8, 14. Nemzeti visszalépett. 1 —«0»— Húsvétvasárnapi mérkőzések: Ferencváros—Rapid, Hungária—Austria (húsvéti torna) Üllői útán. — Újpest: Újpest—Elektromos, BEAC pálya, Gamma—Kispest, Szeged— Törekvés Szeged, Szombathely: Haladás—Kassa, Szolnok, Bocskai— Szolnok. Húsvéthétfő: Austria—Ferencváros, Rapid—Hungária (húsvéti torna), Bécsben. Vívásban Dunay Pál MAC és Gerevichné, Bogáthy Erna HTVK győzött a férfi párbajtőr, illetve a női tőrválogató versenyen. Birkózásban: Miskolc—Kassa 4:3 Szépszámú nézőközönség előtt heves küzdelem után győztek a miskolci fiúk. A finnek megtartják az olimpiát. Félhivatalos jelentés szerint a finnek megrendezik az olimpiát. Az olimpiai bizottság főtitkára kijelentette, hogy az orosz légitámadások a már kész olimpiai épületekben kárt nem tettek, így minden lehetőség meg van, hogy a nyár folyamán megrendezik az olimpiászt. Az Asbóth-Gábori pár a döntőbe jutott. A San Remoban rendezett nemzetközi tennisz versenyen az az egyéni kudarcok után némi vigaszt nyújt, hogy a párosban a döntőbe jutott a magyar páros. Az Orosházi Tesstgyakorlók Köre hír szerint megszervezte atlétikai szakosztályát és belép a Magyar Atlétikai Szövetség kebelébe, hogy Orosházán is újra megkezdődjék az egészséges atlétikai élet. A svájci válogatott futballcsapat nagy gonddal készül március 31-iki Magyarország elleni mérkőzésére. A svájciak meg akarják ismételni az olasz világbajnok csapat ellen Torinóban elért győzelmüket. A svájciak gondos előkészületeire jellemző, hogy a Magyar Labdarúgók Szövetségeáltal ajánlott három bíró a frankfurti német Fink, a zágrábi Padurski és a romániai Radulescu közül még nem választottak. A Ferencváros mai ellenfele, a zágrábi Gradjamski bajnoki mérkőzésén tegnap 5:0-ra verte a serajevói ASA csapatát. Az Újpesttől elszenvedett vereség hatása alatt a Ferencváros csapatában változtatásokat eszközöltek és a csatársor a következő összeállításban veszi fel a küzdelmet: Suhai—Finta, dr. Sárosi—Jakab—Gyetvai, játszott Belgium és Hollandia válttegnap Belgium és Hollandia válogatott futballcsapata. Belgium 7:1 (3:1) arányban verte Hollandia csapatát. Németország világrekorder futója, Haring Drezda környékén egy erdei futóversenyen vett részt. A körülbelül 5,2 kilométeres távot 16 perc 26 másodperc alatt futotta végig A kecskeméti húsvéti birkózóversenyen a Délkerület csapatában öt ceglédi birkózó foglal helyet. Németország és Hollandia válologatott kerékpármérkőzésén Berlinben a holland csapat győzött a németek ellen 36:32 pontarányban. Vasárnap értek véget nagy hóvihar közepette a volóci síugró,sáncon rendezett síversenyek. A kárpátaljai egyletek mérkőztek egymással. Az első volóci ugróversenyt Ványa UTE nyerte, 48 méteres ugrással, míg az ötvenkilométeres sífutóversenyt, amelyet Kassán rendeztek Hulényi nyerte 3 óra 44 perc és 39 mp, kitűnő időeredménnyel. Sorozatos magyar sikerek az Énekes-emlékversenyen Vasárnap délelőtt az ökölvívó Szövetség nagyszabású nemzetközi versenyt bonyolított le a Városi Színházban, amelyen a legjobb magyar ökölvívókon kívül három európai válogatott svéd, négy kiváló bécsi és egy lengyel állt szorítóba. Eredmények: Montera BTK győz Fellegi ellen, Zseni győz Geyer (Bécs) ■ellen, Torma I.—Kertschbauer döntetlen, Frigyes—Bondi is döntetlen, Vojnovits—Agren (Svédország) döntetlen, Jakits győz Noren (svéd) ellen. Szigeti győz Czendlak (lengyel) ellen. Tandberg (svéd) győz Szolnoki ellen. —«o»— Husvétra cipői, 9 CSIRKEPIAC. harisnyás takarékosság BEVÁSÁRLÁSI HELYE. Gráciánál Kedd 1940 március 19 Idegbetegsége halálba vitt egy orosházi gazdát Vasárnap délelőtt felakasztotta magát az istállóban Vasárnap délelőtt öngyilkosság történt a Madách utcában. Zs. Szabó Mihály orosházi gazdálkodó felakasztotta magát s mire rátaláltak, már halott volt. Zs. Szabó Mihály vasárnap a kora délelőtti órákban elküldte feleségét húsért. Még felesége haza sem érkezett, az egyik szomszédaszszony az ember leánytestvérével átmentek Szabóékhoz, hogy ott valami fát mérjenek meg. A konyhaajtótnyitva találták s azon belépve senkit sem találtak, de feltűnt, hogy a gazda kabátja ott lóg a fogason. Miután bent nem találták, a két asszony roszszat sejtve kiment az udvarra, ahol csakhamar észrevették, hogy a padlásajtó nyitva van. Felszaladtak a padlásra s ott megdöbbentő látvány fogadta őket. A gazda az egyik szarufára fel- f akasztva lógott. Levágták s gyorsan segítséget hivtak, de hiába, Zs. Szabó Mihályban már nem volt élet. Hazatérő felesége már csak a szomorú hirt hallotta. Zs. Szabó Mihály már régóta betegeskedett. Elhatalmasodott idegbetegségére már kórházban is keresett gyógyulást s itthon is állandó orvosi kezelés alatt állott. Miután búcsúlevelet nem hagyott hátra, bizonyosnak látszik, hogy idegbetegsége késztette a végzetes tett elkövetésére. ! —»O«— , i i