Orosházi Hírlap, 1967. január-március (12. évfolyam, 1-38. szám)

1967-01-08 / 4. szám

1967. január &. Bemutatjuk­ Sarkad sportéletét Sarkadon is lezajlotttak az ün­nepélyes tagkönyvkiosztó tag­gyűlések, ahol közel ezer tag­könyv lelt új gazdára. Ezt a lét­számot a 12 ezer lakosú község­ben csak kiindulási alapnak sza­­­­bad tekinteni, hiszen a tagszer­vező munkát nem lehet lezártnak venni. Még több dolgozót és fia­talt kell megnyerni a testnevelés és sportmozgalom számára, a különböző szakos •’‘nívókba és tömegsport-rendezvényekre. Öt sportkör A községben az elmúlt eszten­dő folyamán öt sportkör műkö­dött, a gyulai járási TS irányí­tása alatt. Hargitai József TS- elnök — a járási székhely meg­szűnése után — kihelyezett rend­kívüli TS-elnökségi ülésen vitat­ta meg a sportkörök vezetőivel a feladatokat. A község élére köz­ségi sportbizottságot hoztak lét­re, melynek vezetésével Faragó Béla testnevelő tanárt bízták meg. A bizottság elsőrendű fel­adata a sportkörök munkájának irányítása, segítése, valamint a tömegsport-rendezvények segí­tése. A község legnagyobb és legné­pesebb sportköre a cukorgyári Kinizsi. Ez a sportkör Kesztyűs Sándor elnök vezetésével egyre több si­kert ér el. öt igen jól működő szakosztálya mellett jelentős szá­mú üzemi dolgozót nyertek meg a sport ügyének. Elsők lettek a spartakiád járási döntőjén és népszerű volt a gyárban a kis­pályás labdarúgás. A 400-as sportköri taglétszám is azt bizo­nyítja, hogy jó a sportkörnél a szervező munka. A legnagyobb érdeklődéssel a labdarúgó-csapat szereplését fi­gyelte a sportkedvelők tábora. Hosszú évek óta várták már a feljebb jutást, ami az ősszel, 15 év után, végre sikerült. A Kinizsi az NB III-ba került. Méltó elisme­­­­rést érdemel a 18 játékos, Tamá­si Károly oktató, Kovács József szakosztályvezető és mindazok, akik munkálkodtak ezért a szép sikerért. (Az együttes szereplésé­nek értékelésére még visszaté­rünk.) Négyéves múltra tekint vis­­sza a kosárlabda szakosztály, melynek női és férficsapata he­lyezéseket ért el a megyei baj­nokságban. A sportkör vezetősé­ge elhatározta, hogy a kosarasok­nak a jövőben fokozott segítséget, támogatást adnak, mert szeret­nék, hogy­ha 1968-ban feljebb jutnának. Az előző évekhez viszonyítva fejlődésről tanúskodnak a teké­­zők is, akik szintén a megyei I. osztályban szerepelnek. Fejlődé­süket nagyban gátolja az, hogy mérkőzéseiket csak Gyulán tud­ják megrendezni, mivel régóta átalakítás alatt áll pályájuk. Az úszó szakosztályban már nemcsak úszóoktatás folyik. Re­méljük az új esztendőben ott lesznek majd a megyei versenye­ken is. Közel háromszáz tagja van a természetjáró szakosztálynak. Az elmúlt években országos túrákon is részt vettek, 1967. évi verseny­­naptáruk pedig gazdag progra­mot tartalmaz. A sportkombinát építésének befejezése a Kinizsi legnagyobb gondja. Évek óta hú­zódik már az öltözőépítés, amely befejezése lenne az atlétikai pá­lyákkal, uszodával, és kispályák­kal ellátott létesítménynek. To­vább már nem lehet halogatni az építkezést, hiszen ezer sportköri tag szeretné már birtokába ven­ni a létesítményt. Bízunk abban, hogy az illetékes szervek végre cselekedni fognak. A többi sportkörről (SZMSE, Lenin TSZSK, Vörös Lobogó, Gimnázium) a közeljövőben szá­molunk be. Tizenhat nemzetközi labdarúgó k­upamérkőzésnek még nincs időpontja Január 18-án egys­zerre két angliai WK-mérkőzéssel rövid szünet után újra megkezdődnek a küzdelmek a nemzetközi labdarúgó kupákért. A versenyben levő csapatok többsége között azonban nehezen jön létre a megegyezés­­ az időpontokkal kapcso­latban. A Bajnokok, Kupagyőztesek és a Vásárvárosok Kupájában az újabb fordulóban még 29 mérkőzést kell lejátszani (feltéve, ha nem lesz szükséges harmadik mérkőzés rende­zése), de csak 14 összecsapás dátuma ismeretes, 16-ban még mindig nem egyeztek meg az érdekeltek, jóllehet az 1967. évi rajt rohamosan közeledik. Nem jutott zöld ágra például az In­­ternazionale és a Real Madrid a BEK- ben, a Rapid és a Bayern München a KEK-ben, a VVK-ban pedig nyolc klub vitázik még, közöttük a Ferencváros és az Eintracht Frankfurt is. Másutt adott az első mérkőzés, a visszavágó­val kapcsolatban még mindig tart a huzavona. (MTI) 10 Megkezdődött a jelentkezés az 1967/68. tanév iktatói tanfolyamaira Az elmúlt napokban adtunk hírt lapunkban arról, hogy a testnevelő tanároknak lehetőségüik van a most folyó 1966/67. évi oktatói tanfolyam­ra való bekapcsolódásra. Most vi­szont a Sportvezető- és Edző­képző Intézet közölte, hogy megkezdődött az 1967/68. évi oktatói tanfolyamokra is a jelentkezés. Megtudtuk azt is, hogy az MTS Békés megyei Tanácsa az 1967/66. évi oktatói tanfolyamot ismét önállóan kívánja megrendezni Békéscsabán. A tanfolyamra az MTS megyei ta­nácsánál lehet jelentkezni április 30- ig. Azok, akik a jelentkezési feltéte­leknek megfelelnek, felvételi vizsgát tesznek a nyár folyamán. A felvételi vizsga sikeres teljesítése esetén nyer­nek felvételt az ősz folyamán induló oktatói tanfolyamra. A tanulmányi idő egy év. Ez idő alatt tíz egész napos konferencián kell Békéscsabán részt venniük. Az elméleti oktatás befejezése után a hallgatók a megjelölt tárgyak anya­gából vizsgát tesznek. A sikeresen vizsgázottak ezután részt vesznek a gyakorlati táborozáson Buda­pesten, melynek időtartama sportágaktól függően 1—6 hét. A gyakorlati tábor eredményes elvégzése után oklevelet (bizonyítványt) és edzői igazolványt kapnak, mely oktatói fokozatú edzői tevékenységre jogosít. Nyugdíjba ment a bajnokok mestere Január első napjaiban a nyugdíja­sok közé állt minden idők legsikere­sebb magyar ökölvívó-tanítója, a 66. születésnapja felé közeledő Adler Zsigmond. Csaknem fél évszázadot töltött a szo­rító mellett, 36 éven át edzősködött. Tíz alkalommal nyert bajnokságot a BTK-val, klubja éveken át egyedural­kodó volt. Bajnokok sorát nevelte, Szabó Gyula, Torma II. Gyula és Papp László sikerei ékesen tanúskod­nak eredményes munkájáról. (MTI) Öt csapatunk szerepel az idén a kézilabda NB II. Középcsoportjában A Magyar Kézilabda Szövetség szervezési bizottságának elnöksége el­készítette a­z április 9-én rajtoló NB II-es bajnokság csoportbeosztását. Bé­­­kés megye öt együttese ezúttal is a C középcsoportban szerepel. A csoportbeosztás a következő: Fér­fiak: Csömöri KSK (az NB I-ből esett ki), KISTEXT, MAFC (újonc), Duna­keszi (újonc), Vác, Cegléd, Kecske­mét (újonc), Szolnok, Makó, Szegedi Előre, Szegedi Építők, Bcs, MÁV, Szarvás, Hódmezővásárhelyi Honvéd. Nők: Makói VSC (az NB I-ből esett ki), Szegedi Tanárképző, Martfűi MSE, Orosházi Ruhagyár (mindhárom újonc), MTK, Bp. Elektromos, Bp. Ki­nizsi Húsos, Bp. Testvériség, KIS­­TEXT, Bp. Tipográfia, Bcs. Kötött­árugyár, Szarvasi Óvónőképző, Hód­mezővásárhelyi Spartacus, Kiskunha­las. A versen­yki­írás-tervezet szerint a csoportgyőztes feljut az 1968. évi NB I-be, míg a 2—3—1. helyezett a jö­vőre felállítandó NB I/B osztályt. Jut Érdemes lesz „hajtani”! Vasárnap És akkor a pasas Sinkovits Imre kitűnő alaki­tá­ban bemutatott új magyar fűú vetíti j­­ai fémjelzik ezt a közelmúlt­­net. (Az endrődi Kossuth mozi anuár 8-án.) A Magyar Televízió műsora JANUÁR 8-ÁN, VASÁRNAP 9.55 Petőfi Sándor. Magyar irodalom (ált. isk. V. o.). 10.» Csipkerózsika. 10.55 Hétmérföldes kamera. 11.10 Mű­helytitkok nyomában. 12.10 Üdvözlet barátainktól. 14.43 Hét és fél tenger ördöge. 14.50 A Magyar Hirdető mű­sora. 15.00 Mezőgazdasági szakfilmso­­rozat. 15.30 A köpeny. Magyarul be­szélő szovjet film. (10 éven felüliek­nek). 16.40 Tájaik, városok, emberek. 16.55 Szavak, csodálatos szavak! 18.15 Delta. 56.50 Húsz éve történt. 10.20 Ivanhoe. Magyarul beszélő angol film­sorozat. I. rész. 19.45 Est mese. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Sporthírek. 20.30 Iro­dalmi képeskönyv. 21.20 Komlós Já­nos műsora. 21.30 A nyár lemezei 22.00 Tv-híradó 2. kiadás. fl román tv műsora VASÁRNAP 7.30 Háziasszonyok műsora. 8.15 Gyermekműsor. 10.00 Szimfonikus hangverseny. 11.00 Faluműsor. 17.00 Tv-Magazin. 18.00 Tv-hír­adó. 18.20 Kedvelt előadóművé­szek. 18.45 Vadászkalandok. 19.15 Egy sportesemény közvetítése. 19.45 Vinetton. Jugoszláv film. 21.15 Vendégünk. 21.45 Sportszem­le. 22.05 Tv-híradó. Közületek munkaerőigénye Bérszámfejtésben jártas, érettségi­zett, pénztárosi teendők ellátására is alkalmas, jól képzett gyors- gépírót felveszünk azonnali belépéssel. Kos­suth Termelőszövetkezet, Csorvás. Ajánlatokat kizárólag írásban: 106920 A csongrád—Békés megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat Telepe, Békéscsaba II., Kazinczy ut­ca 1/a, felvételre keres kocsikísérőt, éjjeliőrt, valamint gyakorlattal ren­delkező érettségizett gyors- és gép­írót. 106921 Az Országos Sertéshizlaló Vállalat békéscsabai I. számú telepe építke­zéshez segédmunkásokat, II. számú telepe etetőket vesz fel. 106922 Kőműves szakmunkásokat és segéd­munkásokat vesz fel az Országos Ser­­téshiz­elő Vállalat, Békéscsaba, I. szá­mú (Kétegyházi úti) telepe. 106874 Rakodómunkásokat vesz fel az oros­házi MÉH-telep, Huba utca 11. 130657 JANUAR *. Békési Bástya: Gero­lsteiná kaland. Békéscsabai Brigád: Királylány a fe­leségem. Békéscsabai Szabadság: 3 órakor: Limonádé Joe­, 5 és 7 órakor: öt jó madár. Békéscsabai Terv: Bűn­tény a leányiskolában. Gyomai Sza­badság: Az öreg halász és a tenger. Gyulai Erkel: fél 4-kor: Micsoda éj­szaka; fél 6 és fél 8-kor: A tökéletes bűntény. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Találkozások; 5 és 7 órakor: Tom Jo­nes. Mezőkovácsházi Vörös Október: 3 és 5 órakor: Békében élni; 7 órakor: Házasság olasz módra. Orosházi Béke: 3 és fél T-kor: Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán. Orosházi Partizán: fél 4 és 7-kor: Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán. Sarkadi Petőfi: 3 és 5 órakor: Jégkorongozók: 7 órakor: A férfi egészen más. Szarvasi Tán­csics: A fáraó I—TI. Szeghalmi Ady: A Nagy Medve fiad. JANUAR •. Békési Bástya: A Tenkes kapitánya X—h. Békéscsabai Brigád: öt jómadár. Békéscsabai Szabadság: Robin Hood új kalandjai. Békéscsabai Terv: Há­zasság olasz módra. Gyomai Szabad­ság: Égiháború. Gyu­ri Erkel: A tö­kéletes bűntény. Gyulai Petőfi: Tom Jones. Mezőkovácsházi vörös Október: Bűntény a leányiskolában. Orosházi Béke: 5 órákon Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán. Orosházi Parti­zán: fél 6-kor: Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán. Sarkad­i Petőfi: Gerolstein­ kaland. Szarvasi Táncsics: A fáraó I—II. Szeghalmi Ady: Sakk­matt. műs­o­ra Január 8-án, vasárnap 19.30 óraikor Dobozon: LILIOMÉS Január 8-án­, vasárnap 16.60 órakor Békéscsabán: PILLANTÁS A HÍDRÓL (Kulich (nőtanács) börteé) Január 8-án, vasárnap 19.00 órakor Békéscsabán: PILLANTÁS A HÍDRÓL (Csortos-börn­et) J­mmo N Már csak két napig Orosházán a Katolikus templom terén — • TARZAN, AZ ŐSERDŐ EMBERE * FRANCIA ORÁNGUTÁN KIÁLLÍTÁS­A­­I GYULÁRA, a Volt Kossuth térre, január 10—11-én; • BÉKÉSRE, január 16—17-én. BÉKÉSCSABÁRA, a Szabadság térre, január 12—13—14—15-én; • Megtekinthető minden reggel 9 órától este 7 óráig. N­ő Felnőtteknek 3,— forint, gyermekeknek 2,— forint 106916 A

Next