Orosházi Hírlap, 1967. április-június (12. évfolyam, 39-75. szám)
1967-06-22 / 72. szám
1967. június 22. 5 Dumitrás Mihály — Tóth Lajos: Alföldi nyár, 1937 Orosházán és környékén Ami a l#7-benf# történt A régi orosházi községháza hátsó részében volt ez a hírhedt helyiség, amit sebtében raktárból alakítottak át a szomszédos szajával együtt gyűjtővé és vallatókamrává. Régebben fűtöttek is itt télvíz idején, de most a gyors pakolásban megfeledkeztek arról, hogy a kályhacső lyukját betömjék, s így a hangosabb beszéd, a „keményebb foglalkozás” zaja, lármája áthullott a gyűjtőbe, ahol várták a lefogottak, hogy bekerüljenek majd a „gépbe”. A jól bevált sablon módszerekkel kezdődött a kihallgatás. A defenzív osztály képviselője először „szép szóval” akart hatni a „megtévedtekre”, akik csupán „véletlenül” kerültek gyanúba, s ha mindent elmondanak „szépen, sorjában”, hogy kikkel beszélgettek, esetleg politizáltak az utóbbi időben, hazaengedik őket, semmi bántódásuk nem lesz, hiszen „emberi” dolog az, ha valaki esetleg feleslegesen jártatja a száját. — Nos? — csattant az első kérdés a hallgatás után, ha a „gépbe” ültetett nem reagált a ravasz, látszólag ártatlan célozgatásokra. A „gép” ekkor még a szék volt, mert udvariasak voltak a vallatok, székkel kínálták meg az „ügyfelet”, ekkor még magázták is, hiszen a tisztességes állampolgárt akarták láttatni a maguk közt „rohadt kommunistának” nevezett egyénekben. Nos? Ezután már mindjobban fokozódott a „pszichikai” ráhatás. Gyönyörű szavak hangzottak el a családról, a gyerekekről, az öreg szülők sorsáról, akik bizonyára otthon szégyellik, hogy „ilyen ember” kerül ki a falujából, aki olyanokkal tart titkos kapcsolatot, akik az „állam” ellen dolgoznak, akik nem igazi hazafiak, hiszen a becsületes magyar „nyíltan”, ami a szívén a száján, beszél. Közben az állandó mézesmadzaghúzás, hogy most még nem késő, ha szól, mehet. Egy-két nevet is említettek, tud-e róluk valamit, igazán kommunisták-e ezek és így tovább. Ez az eredménytelen játszadozás sokszor fél óráig is eltartott, volt, akinél tovább is. — Szóval, nem tud semmit? — csattant a kérdés, már erősebben, de még mindig harmadik személyben. Újabb hallgatás után: — Nem ennyire buta ember maga, hogy ne emlékezne ezekre — kezdődött a látszólagos dicséret leplébe csomagolt fenyegetés. — Beszéljen! Előttünk nincs titok. Közben az asztalfiókból előkerült a gumibot, a bikacsök, s játszadozni kezdtek vele a vérebek, s mustrálgatták a velük szemben ülő, teljesen kiszolgáltatott ember arcát, megretten-e, egyáltalán milyen hatással van rá a „beszéltető szerszán.". Néhányan itt már meginogtak. De nem szabadultak addig, amíg ki nem verték belőlük, mit tudnak. Aki megszólalt, elveszett. S aki hallgatott? Vagy kicsavarta a kérdéseket, melléksza'ra terelte a v*11 «tás formáít? Elébe nézett a modern inkvizíciónak. — Hallgatsz? — szűnt meg a „társalgás” emberi hangneme. — Rühes disznó! — csapódott a bikacsök a vállra, úgy, hogy a lapockát érve, a ruhán át is véres csíkot húzzon a testen. — Majd mi megtanítunk ugatni, piszok! Le a kabátot! Le a bakancsot! Felrántották a székről, s ráfektették a padra. A kabátot a fejére húzták, hogy ne hallatszódjék ki a fájdalmas kiabálás. Újabb kérdések. Ha ezután sem beszélt, lekötözték, s zuhogott a gumibot a hátra, a talpakra. — Állj fel! — ordított a pribék. Ki bírt ekkor megállni? Az összevert, feldagadt talpak nem bírták a testet. A legtöbben lerogytak. A tragikus szituációban komikus jelenet is előfordult. Az egyik lefogott fiatal béresnek hiába verték a talpát, nem volt különösebb hatása. Mezítláb hozták be, kora tavasz óta úgy járt a mezőn, s a csizma talpszerűen megkeményedett bőr bírta az ütéseket. Ekkor a tenyér következett.Majd szünet. Kikísérték a lefogottat a gyűjtőbe, hadd „gondolkozzon”. Addig másikkal kezdték elölről, „szép szóval”. — Nos? Meggondoltad? — hallatszott haragos gúnnyal a kérdés, mikor másodszorra került be. — Beszélj, nem érünk rá gatyázni! Újabb verések után, ha az se „használt”, más eszközökhöz nyúltak. Egyre kevesebben bírták a kínokat. Az elájultakat társaikkal fellocsoltatták, majd kivonszoltatták. A legmakacsabbaknál, akiktől a legtöbbet akarták megtudni, „szigorítottak”. Aki a herecsavarás borzalmas fájdalmát átélve is néma maradt vagy legalábbis semmi érdemlegest nem bírtak belőle kicsikarni, arról tudták, hogy hiábavaló az erőlködés egyelőre. Így folyt napokon át a vallatás kora reggeltől késő estig. Sokszor éjszaka is. A pribékek felváltva „dolgoztak”. Az egyik kora hajnali vallatáskor történt. Megszólalt a mise kezdetét jelző harang. Behallatszott a nem messzire levő katolikus templomtoronyból a hang a pillanatnyi csendben. Az egyik vallató szemében gonosz fény villant meg, rákacsintott társára. A „gépben” levő már többször volt előttünk, de még nem sikerült megtörni. Kicsit eljátszanak vele. — Imádkozni tudsz-e? A mind erősebben kongó harang csak fokozta aljas szándékukat. — Kezdjed! Csend. Bikacsök csattant a vállon. A lefogott azt hiszi, szétrepedt a bőre. Elsápadt a fájdalomtól. Fogát szinte görcsösen szorítja össze. — Hallgatsz? disznó — csap az ötletet kitaláló öklével a szájára. Kihull egy fog. A vér lecsurog az állón a saut vkos ingre. Most a másik vallató arcán jelenik meg a fölényes, cinikus vigyor. — A kommunista miatyánkot tudod-e? Újabb hosszú hallgatás. Ismét sújt az ököl. — Te rohadt! Ugass! Mindegy már nektek. Nem vagyunk kötelesek elszámolni veletek. Itt akartok megdögleni? És ekkor megszólal a vértől vörös ajkon halkan, mégis döbbenetes erővel fenyegetve: Föl, föl, ti rabjai a földnek,' Föl, föl, te éhes proletár... — Elég! Elég! — üvölt a pribék. — A padra! Mielőtt azonban rákötöztek volna, kintről nagy dirrel-dúrral berobban Orosháza lapát tenyerű csendőr-főtörzsőrmestere. A vallatok is tisztelték ebben a kitenyésztett „csizmás andrisban” az erős kezű, a rendszert vakon kiszolgáló emberautomatát, akinek öklét, vadságát, nemcsak a hétköznapok csavargó, garázda alakjai, hanem a baloldaliak is oly gyakran megismerték. Illedelmesen, ahogy a szolgálati szabályzat előírta, jelentkezett, majd megkérdezte: — Ki van a gépben? — Nem ismeri? — mutatott az egyik pribék a padon ülőre. — Állj fel! — Áh! — kiáltott fel színlelt meglepetéssel a csendőr. — A tanár úr! — Ismered a főtörzsőrmester urat? — lép a pribék a már összevert emberhez. — Találkoztunk már. — Nem is egyszer, igaz, tanár úr? — kérdezi gúnyosan a csendőr. — Miféle tanár? — néz rá csodálkozva a kakastollasra a pribék. — A kommunista tanár úr! A megkínzott emberről csörgött a verejték. Gyöngyözött arcán, homlokán az izzadtság. — Olvad már! — mondta cinikusan a főtörzsőrmester. — Isten velük! — tisztelgett és elköszönt, hiszen várta a „munka”. Még nem fogytak ki, újabbakat kellett bekísérni a gyűjtőbe, ahol már így is zsúfolásig szorongtak a lefogottak. — Hát akkor beszéljen, tanár úr! — biztatta félelmetesen letompított hangon a pribék a lefogottat. Ismét nagy csend. — Nem? Fellökik. Átesik a padon. Megroppan a dereka. Már nem bír j egyenesen állni. De elájulni nem szabad! Az öntudatlanul kimondott szavak elárulhatnak másokat, olyanokat is, akikkel még itt ebben a pokolban nem találkozott. Ki kell bírni! Ha szólna, úgyse hinnék, hogy csak annyit tud. Már nem az orosháziakról faggatják, hanem a pesti szálak után füzetnek. A lefogott a még kintlevőkre gondol. Ha szól, a szembesítés következik. Azt viszont nem lehet kibírni. Üssékverjék. Lesz, ami lesz. Most egyelőre „pihenőre” lökik. Már hozzák a következőt. Vajon ő meddig bírja? És meddig bírja a többi? (Folytatjuk) Csütörtök A BÖLCSŐDE UDVARÁN Fotó: Demény 4 vásárlók érdekében Lakberendezési áruház, vadász-bisztró épül Gyomon Az elmúlt évek folyamán igen sokat fejlődött a kereskedelmi hálózat. Egyre több boltban hagytak fel a hagyományos árusítással, önkiválasztó vagy önkiszolgáló rendszerrel tették gyorsabbá a vásárlást. Az üzletek nagy része kívül-belül megfiatalodott, s ezekben a boltokban a kulturált körülmények között a forgalom is megnőtt. Vajon mi a helyzet ezzel kapcsolatban Gyomán Kiszely Lajos, a földművesszövetkezet elnökhelyettese és kereskedelmi osztályvezetője szerényen sorolja, hogy miben is változott az elmúlt évek folyamán a bolthálózatuk. Harminckét kiskereskedelmi és tíz vendéglátóipari egységünk közül nincs is olyan, amit az elmúlt két-három év alatt ne érintett volna a fejlesztés. Nem utolsósorban ennek — és természetesen a gondos áruellátásnak lehet tulajdonítani, hogy évente mintegy hetvenkétmillió forint forgalmat bonyolítunk le. Néhány évvel ezelőtt alig négy boltban volt elektromos kávé- és mákőrlő. Ma már minden boltunkban igénybe vehetik a vásárlók. Három évvel ezelőtt mindössze egy kávéfőző gép volt a községben, jelenleg tíz elégíti ki a kávéfogyasztók igényeit, öt elektromos hűtőberendezés helyett ma már harminckettő segít az élelmi cikkek tárolásában. — Új egységek? — Természetesen a meglevő 1* boltok korszerűsítése mellett nem feledkezünk meg a jogos igények kielégítéséről sem. Ilyen igényt elégít ki az egyik legnagyobb beruházásunk, a lakberendezési áruház létesítése. A volt járási tanács épületében egymillió-kétszázezer forintos költséggel készül az új egységünk, reméljük, hogy januárban átadhatjuk a forgalomnak. Ez az áruház különben az endrődi bútorvásárlók igényeit is hivatva lesz kielégíteni. Egymillió-százezer forintot fordítunk a besenyszegi részen egy korszerű bisztró és egy kis ABC- áruház építésére. Több mint ezer gyomai lakás vásárlását könnyíti meg ez a beruházásunk. A terveink között szerepel még két vegyesbolt önkiszolgálóvá alakítása, az idén, valamint a kötött-divatáru bolt bővítése. Ez utóbbi mintegy hatvan négyzetméterrel lesz nagyobb, lehetőség nyílik majd az áruk alaposabb bemutatására. Talán a legnagyobb érdeklődés a vadász-bisztró iránt van a községben. A kettes számú, kocsma jellegű italboltunkat alakítjuk át, s itt a vadász-szezonban többféle vadétellel tudjuk majd kiszolgálni vendégeinket. Reméljük — mondotta befejezésül Kiszely Lajos — a bisztró őszre elkészül s mire megdördülnek a puskák a mezőkön, nyúlpaprikás, fácánleves és más finomság várja vendégeinket. Opauszky László Az ÉM Villanyszerelőipari Vállalat felvesz villanyszerelőket és segédmunkásokat budapesti, Pest környéki és vidéki munkahelyekre. Bérezés: megemelt teljesítménybér, ehhez 1S százalék idénypótlék. Egyéb járandóságok: saját lakóhelyen kívüli foglalkoztatás esetén — a jogosultságtól függően — különélés: pótlék, természetbeni szállás vagy szálláson térítés, étkezési hozzájárulás, munkaruha. Jelentkezés: személyesen, Budapest. vn: Sip u. 23 (főporta). 4743 Az MHS Békés megyei elnöksége országos bajnoki salakmotorversenyt rendez Gyulán 1967. június 25-én délután 3 órai kezdettel a salakpályán. Indulnak az ország legjobb salakosai az 500-as és a 125-ös géposztályban. Érdemes megnézni, mert a verseny sok izgalmat és szórakozást mér! 47371