Orosházi Hírlap, 1969. január-március (14. évfolyam, 1-36. szám)
1969-01-14 / 5. szám
1969. január 14. Hölgyek, hippik és „tinik66... Koktél ötkor — narancslével A csikorgó hideg után jólesik a meleg. A fülsiketítő zaj kevésbé. (Nekem legalábbis.) Kiabálnom kell, hogy utat engedjenek a sokadalomban. A hangorkán erősödik, közelebb jutottam a zenekarhoz. Nekihevült fiúk és lányok élvezik a muzsikát. Ugrál, topog, rángatózik ki-ki vérmérséklete szerint, de egy ütemre. Az asztalok mellett egyesek láthatóan unatkoznak, mások a partnert várják vagy fáradalmaikat pihenik. Előttük üvegekben narancslé. A „Balassiban” vagyunk, vasárnap délután ötórai koktélon. Nyúlánk, szép kislány lejt el mellettünk. Amilyen hosszú szárú a csizmája, olyan rövid a szoknyája. Ügyet sem vetnek rá. Érdekes, hozzászokom a hangerőhöz. Voltaképpen szépen játszanak, melódikusan, pontos ritmusban és fáradhatatlanul. Lompos, hosszú hajú hippiket keresek. Elvétve akad csak a „közönség” között. A kislányok csinosak, rendesek, a fiúk nagy része nyakkendőben, zakóban. Kissé megemelt hangerővel „társalgunk”. — Nem, nincs nagy választásunk. A presszóban többet költenénk és kevesebbet táncolhatnánk — mondja Pista. — A „Munkás” és a „Balassi” jöhet számításba. Az utóbbi mellett döntök, mert itt kevesebb a verekedés — magyarázza egy piros ruhás, törékeny kislány, Ilona. Ha valaki nem tudná, a „Munkás”: az építők kultúrotthona. — Igaz, ott lehet sört is inni — világosítanak fel —, s a teremben cigizni. Mégis a tánc a fontos. — Azért itt is „bepajoztak” néha. Valamit tenni kéne ellene. Én csak azokat engedném be, akik rendesen öltözve jönnek — javasolja határozottan Zoltán, aki szakmunkástanuló. — Apafej, felfoghatnád végre, hogy nem a ruha teszi a polgárt! — vág közben izgatottan egy nyoldkendős titán. Hosszú haj, ápolatlan, hippiorfánzat csörtet végig közöttünk. Titánunk enyhe fintorral kommentálja: — Ezt tanulta az anyukájától... A fiatalok nevelésére terelem a szót: — Véleményetek szerint mivel lehetne biztosítani a koktélok rendjét, a zavartalan, kulturált szórakozást? — A törzstagokból kellene ügyeletes gárdát szervezni. — És jó lenne fgy klubszoba, ahol tv-t nézhetnénk meg cigizhetnénk is. Elmondom, hogy a megyei művelődési ház kicsit „megelőzte” ezeket az ötleteket. Ez évi tervében éppen ilyesféle programpontok szerepelnek, amit a fiúk is javasoltak. Sőt. Filmvetítéssel, tréfás „illik, nem illik” jelenetekkel kívánja a koktélok programját változatosabbá varázsolni. Péter az orrát fintorgatja: — Táncolni akarunk, nem „nevelődni”. Jutka azonban leinti: — Éppen rád férne egy kis nevetés! A múltkor is szó nélkül elrángattál a partneremtől lekérés helyett Különben szívesen néznénk egy-két jó kisfilmet is. Gusztávokat, például: A Sigma ismét rázendít egy vérpezsdítő shake-re. Pillanatok alatt elillannak beszélgetőpartnereim, hogy a „szellemi tornát” ellensúlyozzák egy kis „fizikaival”. Teenager-korú férfiú csapkodja be udvariatlanul egy ifjú hölgy előtt a lengőajtót. Rászólok. Dühösen morog, de azért előreengedi a lányt. A „hölgy” hálásan pillant rám, és visszaadja a kölcsönt: ő csapja be a fiú orra előtt az udvari ajtót. Ilyen az ötórai a Balassiban, vasárnap. Némi észrevétlen „nevelés” azért elkelne itt-ott. Lipták Judit tette egyik kísérőjét, és egy kis táskát vett át tőle. A táskából egy tenyérnyi készülék került elő, amelyhez egy tokból kihúzható, körülbelül méteres tapogatórúd tartozott. A rúd kiszélesedő lapos végét az őrnagy a főmérnök által mutatott helyre tette, aztán a hozzá tartozó kis készüléket állította be. A beavatottak csak „műkutyának” nevezték ezt az elmés szerkezetet, mely a nyomozó kutyák szaglását pótolta — elektromos úton. A „szimatoló” a beállítás után vándorútra kelt a szobában az őrnagy kezében. — Erre járt! — mondta végül Temesi a készülék mutatóját figyelve, és megindult a szoba sarka felé. A főmérnök íróasztala mögött a falon egy szép festmény lógott. Őszi tájat ábrázolt, széles mély keretben. Az őrnagy az előtt állt meg. — Itt! Itt hosszasan időzött! — szólt hátra. — Tán szerette a szép képeket! — jegyezte meg az egyik riporter. — Vannak műgyűjtő betörők. — Azt hiszem, ennek másra fájt a foga — intett tiszttársnnak az őrnagy. — Itt új lenyomaokat veszünk! Galambos főmérnök megdöbbent. Egyedül csak ő tudta, hogy mi rejtőzik a kép mögött. Csak nem fedezte fel valaki? Nem, az lehetetlen! Egyébként sem tudna hozzáférni senki. Ha pedig mégis fel tudnák nyitni, a jelzéseket meghallanák az egész házban. — Kérem, főmérnök úr, van itt valami a kép mögött? — kérdezte az őrnagy. — A „szimatoló” itt üreget jelez. Most már mindnyájan érdeklődve léptek közelebb. A szemek a magas, őszülő főmérnök mozdulatait kísérték, aki íróasztalához lépett. — Megmutathatom, bár nem hiszem, hogy ezt valaki is kinyithatta. Kérem, álljanak csak kicsit hátrább a képtől. Most kihúzta íróasztalának fiókját, és ott igazított valamit. A kép alsó széle lassan emelkedni kezdett, és mögötte egy páncélszekrény ajtaja vált láthatóvá. — Itt tartom a tervrajzaimat — magyarázta, de mielőtt a páncélszekrényhez nyúlhatott volna, az őrnagy figyelmeztette: — Ne nyújon a zárhoz, Majd mi megvizsgáljuk! Balassi, jöjjön, maga szakértő ebben! — hívta harmadik társát a nyomozás vezetője. Egy alacsony fekete képű kis emberke igyekezett a falba épített szekrény felé. Alig, hogy odaért, máris közölte: — Ez nyitva van! — Lehetetlen! — sápadt el a főmérnök. — Ujjlenyomatot és fényképet! — adta ki az utasítást az őrnagy, majd újra Galambos Jánoshoz fordult: — Volt itt az elrepült „Rattoplan”-ra vonatkozó terv is? — Hogyne. Itt tartottam összes rajzaim másolatait. Az eredetiek kint vannak a telepen. (Folytatjuk) 5 Családi házak cigányoknak , tankönyvsegély gyermekeiknek Vtt elé került a cigány lakosság helyzete A mezőkovácsházi járási tanács a napokban tárgyalja a cigányok életkörülményeit és megbeszéli a segítségadás további feladatait. A járás területén telepeken és szétszórtan összesen mintegy 650—700 cigány él. Ezeknek körülbelül egyharmada már igen jól beleilleszkedett a község életébe, állandó munkahelyen dolgoznak, gyermekeik pedig rendszeresen járnak az iskolába. A cigány lakosság 50 százaléka azonban még igen szegényes körülmények között, egészségtelen telepeken él, és csak egy részének van állandó munkája. Akadnak még ide-oda vándorló, kóborló cigányok is. Szerencsére ezek száma már elenyészően kevés a járásban. Munkakörülményeikre jellemző, hogy a felnőtt cigány lakosság nagy része, mintegy 60 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik. Ezt az eredményt a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok vezetőinek jó hozzáállása, segítő szándéka tette lehetővé. Sokan dolgoznak az iparban is a járásokban élő cigányok közül. Különösen a Mezőhegyesi Cukorgyárban és állami gazdaságban, valamint a ktsz-eknél alkalmaznak cigányokat. A tanácsok a lehetőségekhez mérten segítenek lakáskörülményeik javításában is. Az építkezésekhez ingyen telket biztosítanak, máshol bizonyos összegeket juttatnak az építkezni szándékozók részére, valamint segítik őket abban, hogy OTP-kölcsönt kapjanak. Ennek révén Mezőkovácsházán, Battonyán, Végegyházán, Reformátuskovácsházán több családi ház épült a cigányok részére. Végegyházán már a telepet is felszámolták. A cigány lakosság egészségügyi körülményeinek javítására több intézkedés történt, és javítanak szociális helyzetükön is. Tavaly a járásban 44- en részesültek szociális támogatásban. Ebből 15-en rendkívüli segélyt kaptak. Három édesanya részesült a sokgyermekes anyák tatalmazásában, összesen 4000 forintot kaptak. Az utóbbi években lényegesen fejlődött kulturális helyzetük. Jelenleg — a felmérések szerint — a cigánycsaládoknál 48 rádió és 3 televízió van. Kevermesen 3 évvel ezelőtt csupán 5 rádió volt, ma viszont 14. A könyvtárak látogatói között is szép számmal vannak cigányok. Battonyán például 25 százalék. A rendezvények közül inkább a filmvetítéseket látogatják. Mezőkovácsházán a „Találkoztam boldog cigányokkal” című filmet még a végegyháziak is megtekintették. A helyzetük javítására való törekvés megmutatkozik az általános iskolai tanulók segítésében is A rászorultak részére tankönyvsegélyt biztosítanak a tanácsok. Kedd Népgazdasági érdek — vállalati érdek Az új gazdasági mechanizmus eredményesen vizsgázott a próbaévben. A vállalati eredmények általában mintegy 20 százalékkal magasabbak a tervezettnél. Ez a jelenség még akkor is okvetlenül pozitív, ha az indulói árak képzésénél hellyel-közzel lazaságok jelentkeztek. A forintban kifejezett eredmény értékét csak tetézi, hogy a mechanizmus megvalósítása érdekében országszerte egészséges forrongás volt tapasztalható. A gazdasági vezetőknek az eredmény biztosítása érdekében sok új közgazdasági szabályozóval kellett megismerkedniük. Az 1968-as év tennivalóinak sokasága szinte képtelenné tette a visszapillantást a tegnapra. Az új feladatok megoldása közelebb vitt bennünket ama kívánatos célhoz, hogy a vállalati és a népgazdasági érdek egybeessék. Az elmúlt évi nemzeti jövedelem várhatóan mintegy 6 százalékkal haladja meg a tervezettet. Ebben számottevő részük van az ipari és építőipari vállalatoknak, hiszen a nemzeti jövedelem több mint 50 százalékát az iparvállalatok adják. A sokféle gazdasági ösztönző már a próbaévben ráirányította a figyelmet a fokozottabb gazdaságosságra, jövedelmezőségre s a népgazdaság korábbi extenzív fejlődése helyett az intenzív fejlődés került előtérbe. Lehet, hogy az 1968-as esztendő volt az, amikor a legkevesebbet beszéltünk a népgazdasági érdekről s mégis a legtöbbet tettük érte. Mindez annak ellenére történt, hogy jószerivel csak vállalati érdekről hallhattunk, hiszen az önálló gazdálkodás erre késztette a vállalatokat. Tavaly már tettekre és hatékony gazdálkodásra volt szükség, s a továbbiakban erre még inkább szükség lesz. Alapjában véve a gazdasági ösztönzők — kisebb módosításokkal — jól beváltak, terelő hatásuk észlelhető a nemzeti jövedelem növekedésében, amely egyszersmind az életszínvonal emelkedésével párosul. A fő feladat továbbra is a hatékony gazdálkodás, ami azt jelenti, hogy azonos vagy kisebb ráfordítással minél nagyobb eredményt érjünk el, miáltal nő a nemzeti jövedelem és a dolgozók reáljövedelme. Milyen területei vannak a hatékonyság fokozásának? Kulcskérdés: a munkaerőforrások jobb kihasználása. Köztudott, hogy létszámnöveléssel már csak csekély mértékben tudjuk a termelést fokozni. A munkaerőhiányt gyakorta a gyermekgondozási segély igénybevétele is előidézi. Marad tehát a hatékonyság fokozásának másik lehetősége: a termelékenység növelése. Ez a múlt évben sajátos módon, de érthetően úgy jelentkezett, hogy ahol munkaerőhiány volt, ott nőtt, ahol viszont létszámfelesleg volt, ott csökkent a termelékenység. Ez utóbbi okát sokan abban látják, hogy az átlagbér-előírások korlátként hatottak. Megfontolandó azonban, hogy az egy-egy felesleges munkaerő foglalkoztatásával járó többletköltség (géphelykialakítás, munkabér, adók stb.) többnyire lerontja azt az eredményt, amelyet a nyereség elosztásánál az átlagbér betartásával el lehet érni. A felesleges létszám növeli a termelés önköltségét, s ha a vállalatnak a piaci értékítélet szerint kurrens a terméke, akkor a fogyasztói ár is növekszik, következésképpen a vásárló a tévéért kevesebbet vásárolhat, azaz csökken a reáljövedelme és az életszínvonala. Másrészt csökkenő kereslet esetén csökken a termelés is, ami viszont munkaerőket tesz feleslegessé s így elbocsátásokhoz vezethet. Rendkívül fontos feladat a munkával való takarékosság. Sok jel arra mutat, hogy éppen a munkaerőgazdálkodás a gazdálkodási terület legelhanyagoltabb része. Sok hiányosság van még a munkaszervezésben is. Rossz, illetve ütemtelen a munkaellátás, ebből adódnak a hó végi hajrák, túlórák, állásidők. Nem megfelelő a munkahónap-kihasználás, csökken a teljesítményszázalék, nő a veszteségidő. Több vállalatnál végeztek reprezentatív felmérést, amelyből kiderült, hogy az említett okok miatt a munkaidő-kihasználás alig érte el az 50 százalékot. A termelés irányítóinak jobban kell szervezniük. Gyakorta előfordul, hogy korszerűbb, termelékenyebb gép beállítása esetén sem módosítják a normát. Lényeges feladat a szállítás és a nehéz fizikai munka gépesítése. A felesleges improduktív munkaerők alkalmazása, a selejtes termék újragyártása is azok közé az okok közé tartozik, amelyek oktalanul drágítják a termék önköltségét. Még az előbbieknél is fontosabb a munkaidővel való jó gazdálkodás. A csökkentett munkahétre való áttérés egyik lényeges feltétele, hogy ne csökkenjen a termelés és a termelékenység, anyagi kihatását pedig a vállalatnak kell kigazdálkodnia, mert a rendkívüli teher nem hárulhat a népi gazdaságra. A másik lényeges vállalati gazdálkodási terület, amely népgazdasági érdekkel párosul, az anyagi ráfordítások csökkentése és a készletezés. Köztudott, hogy nyersanyagokban szegény ország vagyunk, jelentős behozatalra szorulunk. A már taglalt hátrányos kihatásokon kívül ezért is rendkívül fontos az anyagtakarékosság. Egyértelműen megállapítható, hogy a beruházásoknál sem kellő mértékű a hatékonyság. A felszaabadulást követően fontos feladat volt a technikai színvonal növelése. Ebben a legjelentősebb szerepet a beruházások játszották. A beruházási kereteket a nemzeti , j jövedelemből való elosztásból ingyenesen kapták a vállalatok. Igaz, hogy előzetesen gazdaságossági számításokat kellett végezni a beruházás megtérülési idejére , és jövedelmezőségére, ám a vállalatok elsődleges célja mégis csak a beruházási összegek megszerzése volt. Beruházásainkra az építés-jellegű költségek túlzott részaránya volt a jellemző, ez pedig a hatékonyság rovására ment. Építőipari kapacitáshiány miatt állandóan nőtt a befejezetlen beruházás állománya. Emiatt sok esetben nem realizálódhatott a nemzeti jövedelemben tervezett eredmény. Kívánatos lett volna, hogy a termelőalapok kisebb mértékben nőjenek a nemzeti jövedelemnél. Nem használtuk ki maximálisan az új gépek kapacitását, így azok erkölcsi kopása megelőzte fizikai avulásukat. Elhanyagoltuk a meglevő gépek kellő karbantartását is. t tFolytatjuk: j Lévai Imre,1 a békéscsabai kötöttárugyár II főkönyvelője