Orosházi Hírlap, 1969. július-szeptember (14. évfolyam, 74-112. szám)

1969-07-27 / 85. szám

Befejezték az aratást a gádorosi Petőfi Tsz-ben Lapzártakor érkezett a hír, hogy július 24-én, csütörtökön este , a járásban elsőként be­fejeződött az aratás a gádorosi Petőfi Termelőszövetkezetben. A közös gazdaság az idén ös­­­szesen 1053 holdon termesztett búzát, s a kenyérgabona-vetés holdanként 18,4 mázsás átlag­termést hozott. Fél év alatt kilencmillió forint nyereség Az Orosházi Vas- és Műanyag Kft. a múlt évhez hasonlóan, az esztendő első hat hónapjában is kiváló eredményeket ért el. A szövetkezet 23 millió forint értékű nettó árbevételéből ki­lencmillió forint a nyereség. Az árbevétel fele exportból adódott, a hazai piacon pedig a kézi­szerszám és a többféle csőszegecs talált vásárlóra. Az év hátra­levő részében tovább bővül az üzem, raktárhelyiséget és mű­anyagüzemet építenek mintegy másfél millió forintos költséggel saját erőből. Pusztaföldvár: Gazdag tartalom — növekvő érdeklődés a TIT-előadások iránt tendő munkáját állandó fejlődés jellemezte. Ezt igazolja az 1960— 69-es évad ötszázhatvannégy­­ előadása az 1959—60-as évad százti­zenkét előadásával szem­ben. A községi TIT-felelősök és a művelődési ház igazgatók kö­zös, együttműködő munkáját di­cséri az idén elért, eddigi leg­jobb eredmény. A járás községei közöl Pusz­taföldváron kiemelkedő ered­ményt értek el az idei évadban­­ az ismeretterjesztő munkában. A terv gazdag, tartalmas volt; az előző évad harminckilenc elő­adásával szemben az idén öt­venöt előadást tartottak meg, két előadással túlteljesítették a tervet. Emelkedett a hallgatóság száma is a múlt évhez képest, az előadásokon együttesen csak­­nem kétezren vettek részt, ami a község lakóinak hetven száza­léka. Jól sikerült az orosházi kór­ház orvosai által tartott egész­ségügyi akadémia-sorozat, ame­lyeket 428-an hallgattak meg. Az évad kezdetekor filmvetítőt ka­pott az általános iskola, amit eredményesen használtak fel. Az előadások több mint felét­­ szemléltető filmvetítésekkel tet­ték érdekesebbé. A községben csupán két előadást nem sikerült megtartani, amelyet a földmű­vesszövetkezettel kötött a TIT. A többi szerződést teljesítették, amivel a járás egyetlen községe sem dicsekedhet. Pusztaföldváron a helyi gaz­dasági és társadalmi szervek támogatják az ismeretterjesztő munkát. A segítségadás meglát­szott az idei eredményen is. A rendszeres ismeretterjesztő munka a járásban tíz évvel ez­előtt indult. Az elmúlt tíz esz- flotta — kisvonat helyett A Pusztaföldvár — Kaszaper — Mezőkovácsháza közötti kis­vasúti forgalom június 16-án szűnt meg. Azóta autóbuszok bo­nyolítják le a személyforgalmat. Az AKÖV azonban háromszor annyi járatot szervezett, mint ahány vonatpár volt. A Kasza­perről Orosházára műszakba bejárók közlekedése is megol­dódott, amire kisvonattal nem volt meg a lehetőség. javult a tanulmányi átlag Megszűnnek a szükségtantermek - Önálló kisegítő­ iskola tizeddel magasabb, mint tavaly. A tanév végén 3224 tanuló ka­pott osztályzatot, 241 volt a ki­tűnő és 151 a bukottak száma. Az iskolai nevelőmunka egyik legfontosabb feladata volt, hogy a tanulóban kialakítsák a ter­mészetre és a társadalomra vo­natkozó marxista szemlélet alap­jait, felkeltsék érdeklődésüket hazánk és a világ eseményei iránt. A világnézeti, hazafias és honvédelmi nevelés tapasztalatai azt bizonyítják, hogy sikerrel járt ez a törekvés. Az úttörő­­mozgalom sokféle akciói, a he­tedik osztályokban bevezetett honvédelmi ismeretek tanítása új színt vitt az oktatásba. Az elmúlt tanév mind nevelési, mind pedig oktatási téren egya­­ránt eredményesnek nevezhető. A következő tanév személyi és tárgyi feltételei jobbak lesznek a korábbinál. A tárgyi feltéte­lek elsősorban a tizenhat tanter­mes iskola üzemelésével javul­nak. A délutáni váltott tanítás megszűnik, nem lesznek szükség­tantermek. Megoldódik a napkö­zis termek, a szertárak és tor­natermek helyszűke gondjai, lesz helye a kisdobos- és úttörő­foglalkozásoknak. Csökken a napközis ebédlő zsúfoltsága, s a gáv­ bevezetésével korszerű lesz a létesítmény. Szentetornyán k­ét új tanteremmel bővült az is­kola, egyedül Rákóczitelepen kell még számolni a zsúfoltság­gal. Az oktató, nevelő munkát nagyban segíti majd az önálló kisegítő iskola, amely a tervek szerint öt tanteremmel működik. A végrehajtó bizottság végül elismeréssel szólt a pedagógu­sok múlt évi munkájáról. Július 25-én, pénteken dél­előtt ülést tartott a városi ta­nács végrehajtó bizottsága. Töb­bek között az elmúlt oktatási és nevelési év eredményeit értékel­te, valamint foglalkozott az 1969 —70-es tanév előkészítésével. A város általános iskoláinak tanulmányi átlaga 3,6 volt, egy Hírek a gádorosi művelődési házból A közelmúltban két nagy si­kerű rendezvény volt Gádoro­son, a Justh Zsigmond Művelő­dési Ház szervezésében. Június­­ban a Déryné Színház művészei három egymást követő esten játszották a községben a János vitéz­t, s minden alkalommal telt ház előtt. E hónap elején a Békés megyei Jókai Színház gyüttese a Bál a Savoyban-t mutatta be Gádoroson. Augusztus elsején jutalomki­rándulásra indul a Justh Műve­lődési Ház 25 aktivistája. Részt vesznek a kiránduláson többek között a népi tánc-csoport, a tár­sastáncegyüttes, a szakkörök képviselői. A háromnapos mát­­rafüredi kirándulás útiköltsé­gét, a szállást és napi egyszeri étkezést a művelődési ház fizeti, összesen négyezer forintot fordít erre a célra. A kedvező időjárás gyorsítja az aratást, még néhány nap, és az utolsó rendeket szelik a gépek. A városban eddig hétezer hol­don befejezték az aratást, a hátralevő 3 ezer hold termésé­nek betakarítása a hét végére várható. (Fotó: Demény) wwmwwTOWiWMWwnwtwmuwwwwwww Két kemencét felújítottak, új gépet állítottak üzembe Bizakodva néznek a második félév elé az üveggyárban Ha időarányosan nem is, de a rendelkezésre álló kapacitás alapján eredményesen zárta az év első felét az üveggyár. Csak­nem 214 millió forint termelési értéket állítottak elő, az elért nyereség összege 43 millió forint körüli. Az első félévben a kü­lönböző felújításokkal biztosí­tották azokat a feltételeket, amelyek szükségesek az éves program megvalósításához. Az év első hat hónapjában két ke­mence esedékes felújítását vé­gezték el, ami termeléskiesést okozott ugyan, de számoltak ve­le, s a következő hónapokban ezek termelése már a korábbi­nál nagyobb lesz. A termelés­­ alakulását befolyásolta, hogy az első félévben leszereltek és a salgótarjáni gyárnak adnak át egy kétállomásos gépet, helyette az NDK-ból vásárolt „U—8-as” gépet helyeztek üzembe, amely­­­­nek próbajáratása most folyik. Üzembe állásával ez az auto­mata jelentősen növeli majd a kapacitást. A gyár export tevékenysége a múlt évhez képest jelentősen nőtt: 25,7 millió forint értékű öblös üveget értékesítettek kül­földi piacon. Az öntött üveg export mennyisége mintegy 50 százalékkal magasabb a tavalyi­nál. A következő időszakra is biztosított az exportértékesítés, csupán az NDK-ba ötmillió pa­lack üveget készítenek. Naponta háromszáz vagon gabona érkezik a felvásárló telepre vagon kenyér­- és takarmány­­gabona átvételét írja elő. A hét végéig közel 2500 vagon kenyer­es takarmánygabona került a vállalat raktáraiba. Ezzel az átvétel is az idény félidejéhez érkezett. Az idei terméskilátá­sok biztatóak és a tervezett mennyiség fölötti átvételre szá­mít a kirendeltség. Az eddig raktározásra került gabona mi­nősége hektóliter súlyban, acé­losságban, sikértartalomban va­­lamivel gyengébb minőségű a tavalyinál. Tizenkét helyen, huszonhat átvételi vonalon folyik az idei termés felvásárlása, napi 260— 300 vagonos átlaggal. A vállalat dolgozói szabad szombat és va­sárnap nélkül állnak az átadók rendelkezésére, a beszállítás za­vartalanságának biztosításáért. A legnagyobb forgalmú orosházi telepen reggel hat órától este nyolc óráig veszik át az új ter­mést. A kirendeltség tótkomlósi átvevőhelye is felkészülten vár­ja a nagy mennyiségű beszállí­tásokat. A torlódás elkerülésére a termelőszövetkezetekkel előre megállapodtak az átadás sor­rendjéről. Eredményes az együttműkö­dés, a gabona magas nedves­ségtartalma miatt jelentkező raktározási gondok megoldásá­ban is. A vállalat bérszárítást végez a tsz-eknek, a közös gaz­daságok pedig a vállalattól ka­pott alkatrészekből összeállított színekben házilag tárolják a le­aratott terményt.­­­Az aratás kezdetén olvashat­tunk a gabonafeldolgozó és felvásárló vállalat felkészülé­séről. Azóta már a félidőnél tart a gabona betakarítása. Az ed­digi eredményekről, gondokról kértünk rövid helyzetjelentést Pardi István körzeti üzemveze­tőtől. Mint elmondotta, a várha­tó termés fogadására elkészí­tett áruelhelyezési tervük 4969

Next