Orosházi Hírlap, 1974. április-június (19. évfolyam, 39-75. szám)

1974-04-14 / 44. szám

A Petőfi Művelődési Központ­­ban működő nyugdíjas klub ve­zetősége az intézmény támoga­tásával változatos, tartalmas programot állít össze évről év­re. Szerepelnek ebben különböző egészségügyi előadások éppúgy, mint élménybeszámolók, termé­szettudományi, politikai tájékoz­tatók, gazdasági témájú előadás­sok, továbbá kirándulások, ta­lálkozók. Legutóbb pénteken, április 12-én Ambrus Pál, a vá­rosi pártbizottság titkára tar­tott időszerű bel- és külpoliti­kai, valamint várospolitikai tá­jékoztatót. A klub tagjai nagy­­érdeklődést tanúsítottak a ren­dezvény iránt, mintegy nyolc­van­an hallgatták meg a tájékoz­­tatót. Ez alkalommal mutatko­zott be a klubban Németh Fe­renc, Orosháza országgyűlési­­ képviselőj­elölt­je. — MŰSOROS FOGLALKOZÁST tartott a múlt héten Mezőko­­vácsházán a szocialista brigád­vezetők klubja, amelyre meghív­ták az orosháziakat is. Az ese­ményen részt vett a Petőfi Mű­velődési Központ szocialista brigádvezetők klubjának több tagja, valamint a társastánc­együttes néhány párja, akik közreműködtek a műsorban. — BÉKÉSCSABÁN az ifjúsági és úttörőházban A-osztályos or­szágos táncbajnokságot rendez­nek ma, április 14-én. Orosházát az Antali Zoltán—Győri Edit pár és 4 Rajki házaspár kép­viseli* Még protztérfőt, *gy*$ät/_t§kt Politikai tájékoztatás az üzem- és munkaszervezést a nyugdíjas klubban vizsgálta a HEB A városi-járási Népi Ellenőr­zési Bizottság április 9-én ülést tartott. A testület elsőként an­nak a vizsgálatnak a tapaszta­latairól tárgyalt, amelyet négy­négytagú vizsgáló csoport vég­zett a faipari vállalatnál, illet­ve a gázipari gépgyárban. A szakemberek — egy központi népi ellenőrzési vizsgála­t része­ként — azt elemezték az emlí­tett két gazdasági egységben, hogy milyen az üzem- és mun­kaszervezés, mit tettek annak javításáért. A vizsgálatok alap­ján javaslatokat tettek az ész­lelt hibák, hiányosságok kija­vítására, és a bizottság a ja­vaslatokat elfogadta. Ezekről — miként a vizsgálat eredményei­ről — az érintett vállalatot, il­letve gyárat tájékoztatja a NEB. Ezután közérdekű bejelentések nyomán folytatott vizsgálati eredményeikről tárgyalt a tes­tület. A következő bizottsági ülés témája lesz annak a megyei szintű vizsgálat részeiként foly­tatott ellenőrzésnek az ered­ménye, amelynek során a tár­sadalmi tulajdon védelmét ele­mezték a népi ellenőrök az ál­lami gazdaságban. A vizsgálat most fejeződött be, a követke­ző pedig április 18-án indul. Ekkor — szintén egy megyei vizsgálat részeként — az ÁFÉSZ-ek felvásárló tevékeny­ségét tekintik át a népi ellen­őrök. A városi-járási NEB ön­álló vizsgálati programja lesz az első félévben a tanácsok költségvetésében szereplő kultu­­­rális célokra tervezett összeg felhasználásának elemzése. — §•« EZER TOTÓSZELVÉNYT vásároltak az év első három hó­napjában az OTP járási fiókjá­hoz tartozó körzetben. Ez ötven­hétezerrel több az előző év ha­sonló időszakában eladott men­­­nyiségnél. A totónyereményekre ez idő alatt kifizetett összeg 118 ezer forintot tett ki, — BUDAPESTI MŰVÉSZEK KARDOSKÚTON. Április 17-én, szerdán este 7 órakor fővárosi művészek adnak műsort Kar­­doskúton a község művelődési házában. Közreműködnek: Kazal László és Fónai Márta érdemes művészek. Magyarnótákat és népdalokat énekel Urbán Kati és Bojtor Imre, konferál Halmi Gábor, az orgonista Havasi Vik­tor zeneszerző lesz. — SZERDÁN SZÍNHÁZI ELŐ­ADÁSOK. Tamási Áron: Boldog nyárfalevél című, kétrészes lírai játékát április 17-én, szerdán dél­után fél négy órakor és este fél nyolckor láthatja a közönség a Petőfi Művelődési Központ színháztermében. Az előbbi elő­adást az ifjúsági, az utóbbit a Déryné-bérlet keretében mutat­ják be. A KIOSZ vezetősége értesíti a kisiparosokat, hogy A JÖVEDELMI ADÓ­­KIMUTATÁSOKAT folyó hó 25-ig irodahelyiségünkben megtekinthetik. Orosháza, Thék E. R. & szám alatt: 74074 FELVESZÜNK­ I Fiatal női segédmunkásokat sokszorosító részlegünkhöz és térti segédmunkásokat üzemünkbe. Lakatos és Gépjavító Ipari Szövetkezet Orosháza, Táncsics u. 34, ___________________74043 HÓDGÉP székkutasi gyáregysége keres gyakorlott fénk-villanyszerelőt Fizetés megegyezés szerint, Jelentkezés: a helyszínen: 74060 Jó kereseti lehetőséggel malmi segédmunkásokat, továbbá villanyszerelőt és műszerészt keres felvételre az Orosházi Malom Jelentkezés a helyszínen, 74059 A Gyopárhalma Tejüzem felvesz N­01 m­unka­erőt üzemi munkára, 74068 “ Már megint elkéstetek s cukorrépavetéssel­. (Kesztyűs Ferenc rajza) «sasssaasesH — ÜLÉST TARTOTT néhány nappal ezelőtt a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat ifjú­sági brigádja. Az ülés napirend­jén az Ifjúsági Parlamenttel kapcsolatos tennivalók megvita­tása szerepelt. Ennek alapján az orosházi gyárban április 18-án, a békéscsabaiban április 19-én rendezik az ifjúsági parlamen­tet. — MA ÉS HOLNAP. Az Ele­fántkirály című, színes magya­rul beszélő amerikai filmet ápri­lis 14-én és 15-én este vetítik a Béke filmszínházban. Ugyanitt a ma délutáni matinéelőadás műsorán A beszélő köntös című, színes magyar film bemutatása szerepel. Országos területi táncverseny lesz Orosházán többször sikeresen szerepelnek , s egy-két pár kiemelkedő ered­ményeket ért el. Évente több alkalommal rendez versenyt az orosházi művelődési központ is, amelyek az utóbbi időben igen jól szervezettek, színvonalasak, s a közönség nagy érdeklődés­sel kíséri ezeket. Mindezt bizonyítja, hogy —­ most első alkalommal — orszá­gos B osztályos versenyt ren­dez április 21-én Orosházán a Népművelődési Intézet, a műve­lődési központ és az országos, társastánc-bizottság. Az orszá­gos B osztályos területi ver­senyre — melyen standard és latin-amerikai táncok szerepel­nek — tíz pár nevezett be. Ez mellett a művelődési központ C osztályos klubközi versenyt, is hirdetett erre az alkalomra A meghívás nyomán 14 C osz­tályos pár küldte el benevezé­sét a versenyre. A rendezvény­re neves szakemberek is érkez­nek Orosházára. A zsürielnöki tisztet Guller János, az orszá­gos társastánc-bizottság elnöke tölti be. Az orosházi táncklubot a B osztályban egy, a C osz­tályban pedig négy pár képvi­seli. Az országos versenytánc­mozgalomban rangos helyet ví­vott ki magának az orosházi tár­sastánc-klub, melynek verseny­zői évek óta részt vesznek a különböző versenyeken, a leg­ A MEZŐGÉP VÁLLALAT OROSHÁZI GYÁREGYSÉGE felvételre keres: esztergályos, hegesztő, géplakatos, festő­, mg. gépszerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat betanított szerelői munkakörbe. 44 órás munkahét (2 hetenként szabad szombat), étkezési lehetőség. Jelentkezni lehet: MEZŐGÉP VÁLLALAT OROSHÁZI GYÁREGYSÉGE, Csorvási út x Az Orosháza és Környéke Háziipari Termelő­­szövetkezet központi varró­­részlegére 2 FŐ SIMAGÉPEST, seprűkötő részlegére 1 FŐ SEPRŰKÖTŐT, 2 FÖ SEPRŰVARRÓT vesz fel. Jelentkezni lehet: Orosháza, Thék E. u. 18. 74080 Lakatos, hegesztő, esztergályos és asztalos szakmunkásokat felveszünk Fizetés megegyezés szerint Minden szombat szabad. RÖNTGEN- ÉS KÓRHÁZTECHNIKAI VÁLLALAT OROSHÁZA, I. István király u. 106. 74070 Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondar­k kö­szönetet mindazoknak, akik felejthetetlen, drága, jó fele­ségem, szeretett édesanyám, gyermekünk, MAGYAR IMRÉN ® SE. Novák Mária temetésén megjelentek, rava­talára a­­ kegyelet és szeretet virágait helyezték, mélységes bánatunkban osztoztak, fo­gadják hálás köszönetünket. A gyászoló család 74051 OROSHÁZI HÍRLAP Az MSZMP orosházi város éa> járási bizottságok és tanácsok lapja, a Békés megyei Népújság orosházi kiadása FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES­: DEÁK GYULA Szerkesztőség: 58011 Orosháza, Postaflőtó 78 Telefon: 132 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Postafiók 111, Telefon: 11-021. 11-051 FELELŐS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY A lapot árusításra az orosházi járás postahivatalai terjesztik Dürer Nyomda Telepe, ha ’igazgató Háromszék! &§t­randező; 25­91*

Next