Ország-Világ, 1957. május-december (1. évfolyam, 1-32. szám)
1957-06-25 / 5. szám
pedig R. W. Hammond, Paul Ross, L. S. Cox és R. W. Wessex álneveken ismeretes még, valódi neve azonban tényleg R. W. Bursh, 1919-ben született, amerikai állampolgár. Az Egyesült Államok rendőrsége mindkettőt régóta körözi. I. I. A. Ellis amerikai főügyész, akit éppen ebben az időben neveztek ki az INTERPOL egyik alelnökévé, nyomban Európába repül, hogy a tengerentúli INTERPOL-szerveket hathatósabban bekapcsolja a két veszedelmes nemzetközi szélhámos üldözésébe. Három hónapon át folyik a hajsza az egész világon át. Három hónapon át az INTERPOL 150 rádiógrammot küld szét. Országról országra folyik a hajsza, de a két jó barátnak — más és más útlevéllel — mindig sikerül néhány órával előbb repülőgépre szállnia, mint ahogy az INTERPOL rádiókábele megérkezik. S ezalatt állandóan új és új szélhámosságaikról érkeznek hírek. Haiti szigetén és Ciudad Trujillóban tűnnek fel, ahol két ékszerészt csaptak be, február 17-én Havannában, majd Miamiban váltottak be nagyértékű hamis csekkeket, 11 különböző néven. Hónapok múltán a londoni INTERPOL- iroda Párizsba rádiózza. "Morton Londonban új útlevélért folyamodott. Néhány nap múlva érte jön. Letartóztatási parancsot kérünk.« De elmúlik izgalommal teli két hét és újabb rádióüzenet érkezik Londonból: "Nem jött el az útlevélért...« Am egy hét múlva újabb szenzációs híradás: "Morton bűntársa, Bursh, saját nevére Haitiban kiállított útlevéllel tegnap Manchesterből Párizsba repült.« Riadó az INTERPOL-on és a Soreté Nationalon! Másnap megállapítják, hogy valóban elutazott Párizsba, de néhány óra múlva Londonon át Lisszabonba repült. INTERPOL rádiózik Lisszabonba, Lisszabon még aznap válaszol: -Elkéstünk. Délben Madridba repült.« Újabb radiogram Madridba. Izgalmas, idegőrlő napok múlnak, végre Madridból felhangzik a várva várt hívójel: -Halló INTERPOL...! Halló IPCQ...! Bursh letartóztatva. Kérünk kiadatási kérelmet. Ujjlenyomat és dokumentumok útban.« „Varázsló ez a fickó ?!...” De a feketeleves még hátra van. Két nap múlva beérkeznek az ujjlenyomatok. Gyors összehasonlítás és kiderül: nem Burái ujjlenyomatai! Teljes a zűrzavar az INTERPOL párizsi főhadiszállásán. "Varázsló ez a fickó?« — kérdezik egymástól izgatottan a vezetők. És újabb pokoli bukfenc fokozza a zűrzavart. Londonból rádióbálból érkezik: a Scotland Yard elfogott egy a madridi börtönből kicsempészett levelet, amelyet Brish írt angliai barátnőjének, de az aláírása Morton. Az izgalom tetőfokára hág. Állandó rádió- és telefonösszeköttetést kapcsolnak be London, Madrid és a párizsi INTERPOL között. Rádión folyik a kihallgatás és köziben a kihallgatást vezető madridi rendőrtiszt telefonon kapja az újabb bizalmas útbaigazításokat és adatokat a keresztkérdésekben Londontól és Párizstól. Végre háromórás izgalmas kihallgatás után a kör bezárul és kiderül, hogy az elfogott Bursh — valóban Morton! Útlevelet cseréltek és kicserélték a fényképeket is benne. Azonnal újabb kiadatási kérelem megy és tovább főljük a hajsza az igazi Burás után. A hurok most már erősen szorul. Néhány újabb izgalmakkal teli nap múlik el, aztán egyszer csak hír érkezik a Scotland Yardtól Párizsba, amely szerint Morton aláírással május 14-én két sürgönyt adtak fel Londonból Antiguába. A két táviraton szereplő címet az INTERPOL rádión a tengerentúlra továbbítja és néhány óra múlva a rendőrség kiszáll a megadott címre. A rendőrtisztek meglepetése minden képzeletet felaona a Pazar luxussal berendezett divatszalon fogadótermében állnak és a választékos eleganciával öltözött tulajdonos széles mosollyal tessékeli beljebbvendégeit«. Csak akkor fehéredik el, amikor elhangzik a végzetes mondat: "Mr. Bursh, a törvény nevében letartóztatjuk!« (VÉGE) 37 türelemről általában ■— Nincs borzalmasabb a türelmetlenségnél — írja s, ha mégis vitába szállok következtetéseivel, nem azért teszem, mintha nem lennék híve a türelemnek, ön jó helyről idéz, s jól idéz. Thomas Mann, nagy német író egy helyütt valóban így kiált fel: fyth, az emberiség! Szellemi és erkölcsi haladása nem tartott lépést a technikával..Az emberiség öntudatát a technika színvonalára emelni, ez a nagy konfliktusok magva — írja Ön is igaza van. Antik méretű tragédiáknak lehet okozója, ha az előítéletektől mentes, vagy legalábbis kevesebb előítélettel rendelkező ember találkozik azokkal, akiknek több előítéletük van. A technika és a technikával foglalkozó ember között rendkívül bonyolult a viszony; ezt leegyszerűsíteni legalább olyan veszélyes, mint túlkomplikálni. A tévhitek, ha vesztüket érzik, nagyon makacsok, erőszakosak tudnak lenni; a sötét babona hisztérikusan sikoltoz, ha akárcsak egyetlen keskeny fénypászma ir meg akarja fosztani misztikumától. Ehhez türelem kell, szívósság, megértés. Mi több, akik az ember öntudatát a technika színvonalára akarják felemelni, résen kell lenniök és el kell tudni viselniök azt is, hogy olykor a Názáreti helyett Barrabást zúgnak feléjük a „modern technika színvonalára még fel nem emelkedettek”. Az embernek igaza lehet, százszor igaza minden erkölcsi és értelmi vonatkozásban s az események mégsem őt igazolják. Nem tanultuk meg ezt elég alaposan az idők folyamán? Nem éppen ebben áll-e megszégyenülésünk s ebben egész vigasztalásunk — kérdi ugyancsak Thomas Mann. E kérdés jogos, a türelem is jogos. Ezzel egyetértek, a lemondással nem. A türelem nem terjedhet odáig, hogy a sötét babonát, az évszázados előítéleteket a hagyomány és az igazság rangjára elmelje. A türelem nem adhat menlevelet az embertelenségnek. S ha időközben úgy tűnne, hogy azok maradnak alul, akik arra ösztökélik az ember „erkölcsét” és szellemét”, hogy igyekezzék lépést tartani a technikával, nem jelenti azt, hogy lemondjanak az igazság hirdetéséről, s szemet hunyjanak a visszahúzó kétes ösztönök felett — merő tapintatból belenyugodni ebbe: ez okozná az igazi, a legnagyobb tragédiát. Ö ön levelében többször Thomas Mannra hivatkozik s bár nem szívesen idézgetek befejezésül, hadd citáljam most ugyancsak őt: „A humanitás nem fog többé mindenre kiterjedő türelmet jelenteni — türelmet még azzal az elszántsággal szemben is, amely a humanitást akarja kisöpörni. Az a szabadság, amely csupa jóságból és humánus kételyből az hisz többé önmagában, elveszett, mihelyt a fanatizmussal kerül szembe. Nem a gyengeség és az önmagában kételkedő türelem humanitására van ma szüksége e szabadságnak — az ilyen igen szánalmasnak és istentől elhagyottnak hat az erőszakba vetett hittel szemben, amelyet a gondolat sápadtsága csöppet sem halványított el. Amire szükség van, az az akarat és az önfenntartásért való harcias elszántság humanitása. A szabadságnak fel kell fedeznie a maga féfiasságát, meg kell tanulnia páncélt ölteni és védekezni halálos ellenségekkel szemben ...” A nagy német író ezt 1938-ban írta. Hitler akkor kebelezte be Ausztriát, önnek valóban igaza van: nincs borzalmasabb, mint a türelmetlenség... és az a fajta „türelem", amely ezt eltűrte. Az INTERPOL párizsi főhadiszállásának vegyi laboratóriumában. Ezzel a légritkító és klímavizsgáló berendezéssel csalhatatlan biztonsággal megállapítható az is: járt-e a kérdéses útlevél a trópusokon ?