Ország-Világ, 1957. május-december (1. évfolyam, 1-32. szám)

1957-06-25 / 5. szám

pedig R. W. Hammond, Paul Ross, L. S. Cox és R. W. Wessex álneveken ismere­tes még, valódi neve azonban tényleg R. W. Bursh, 1919-ben született, amerikai állampolgár. Az Egyesült Államok rend­őrsége mindkettőt régóta körözi. I. I. A. Ellis amerikai főügyész, akit éppen ebben az időben neveztek ki az INTERPOL egyik alel­nökévé, nyomban Európába re­pül, hogy a tengerentúli INTERPOL-szer­­veket hathatósabban bekapcsolja a két ve­szedelmes nemzetközi szélhámos üldözé­sébe. Három hónapon át folyik a hajsza az egész világon át. Három hónapon át az INTERPOL 150 rádiógrammot küld szét. Országról országra folyik a hajsza, de a két jó barátnak — más és más útlevéllel — mindig sikerül néhány órával előbb repülő­gépre szállnia, mint ahogy az INTERPOL rádiókábele megérkezik. S ezalatt állandóan új és új szélhámosságaikról érkeznek hí­rek. Haiti szigetén és Ciudad Trujillóban tűnnek fel, ahol két ékszerészt csaptak be, február 17-én Havannában, majd Miami­ban váltottak be nagyértékű hamis csek­keket, 11 különböző néven. Hónapok múltán a londoni INTERPOL- iroda Párizsba rádiózza. "Morton London­ban új útlevélért folyamodott. Néhány nap múlva érte jön. Letartóztatási parancsot kérünk.« De elmúlik izgalommal teli két hét és újabb rádióüzenet érkezik London­ból: "Nem jött el az útlevélért...« Am egy hét múlva újabb szenzációs híradás: "Morton bűntársa, Bursh, saját nevére Haitiban kiállított útlevéllel tegnap Man­chesterből Párizsba repült.« Riadó az IN­­TERPOL-on és a Soreté Nationalon! Másnap megállapítják, hogy valóban elutazott Párizsba, de néhány óra múlva Londonon át Lisszabonba repült. INTER­POL rádiózik Lisszabonba, Lisszabon még aznap válaszol: -Elkéstünk. Délben Mad­ridba repült.« Újabb radiogram Madridba. Izgalmas, idegőrlő napok múlnak, végre Madridból felhangzik a várva várt hívó­jel: -Halló INTERPOL...! Halló IPCQ...! Bursh letartóztatva. Kérünk kiadatási ké­relmet. Ujjlenyomat és dokumentumok útban.« „Varázsló ez a fickó ?!...” De a feketeleves még hátra van. Két nap múlva beérkeznek az ujjlenyomatok. Gyors összehasonlítás és kiderül: nem Burái ujjlenyomatai! Teljes a zűrzavar az INTERPOL párizsi főhadiszállásán. "Va­rázsló ez a fickó?« — kérdezik egymástól izgatottan a vezetők. És újabb­ pokoli buk­fenc fokozza a zűrzavart. Londonból rádió­­bálból érkezik: a Scotland Yard elfogott egy a madridi börtönből kicsempészett le­velet, amelyet Brish írt angliai barátnő­jének, de az aláírás­a Morton. Az izga­lom tetőfokára hág. Állandó rádió- és tele­fonösszeköttetést kapcsolnak be London, Madrid és a párizsi INTERPOL között. Rádión folyik a kihallgatás és köziben a kihallgatást vezető madridi rendőrtiszt telefonon kapja az újabb bizalmas útba­igazításokat és adatokat a keresztkérdé­sekben Londontól és Párizstól. Végre há­romórás izgalmas kihallgatás után a kör bezárul és kiderül, hogy az elfogott Bursh — valóban Morton! Útlevelet cseréltek és kicserélték a fényképeket is benne. Azonnal újabb kiadatási kérelem megy és­­ tovább főljük a hajsza az igazi Burás után. A hurok most már erősen szorul. Néhány újabb izgalmakkal teli nap múlik el, aztán egyszer csak hír érkezik a Scot­land Yardtól Párizsba, amely szerint Mor­ton aláírással május 14-én két sürgönyt adtak fel Londonból Antiguába. A két táv­iraton szereplő címet az INTERPOL rá­dión a tengerentúlra továbbítja és néhány óra múlva a rendőrség kiszáll a megadott címre. A rendőrtisztek meglepetése min­den képzeletet felaona a Pazar luxussal berendezett divatszalon fogadótermében állnak és a választékos eleganciával öltö­zött tulajdonos széles mosollyal tessékeli beljebb­­vendégeit«. Csak akkor fehéredik el, amikor elhangzik a végzetes mondat: "Mr. Bursh, a törvény nevében letartóztat­juk!« (VÉGE) 37 türelemről általában ■— Nincs borzalmasabb a türelmetlenségnél — írja s, ha mégis vitába szállok következtetéseivel, nem azért teszem, mintha nem lennék híve a türelemnek, ön jó helyről idéz, s jól idéz. Thomas Mann, nagy német író egy helyütt valóban így kiált fel: fyth, az emberiség! Szellemi és erkölcsi haladása nem tartott lépést a technikával..Az emberiség öntudatát a technika szín­vonalára emelni, ez a nagy konfliktusok magva — írja Ön i­s igaza van. Antik méretű tragédiáknak lehet okozója, ha az előítéletektől mentes, vagy leg­alábbis kevesebb előítélettel rendelkező ember találkozik azokkal, akiknek több elő­ítéletük van. A technika és a technikával foglalkozó ember között rendkívül bonyo­lult a viszony; ezt leegyszerűsíteni legalább olyan veszélyes, mint túlkomplikálni. A tévhitek, ha vesztüket érzik, nagyon makacsok, erőszakosak tudnak lenni; a sötét babona hisztérikusan sikoltoz, ha akárcsak egyetlen keskeny fénypászma ir meg akarja fosztani misztikumától. Ehhez türelem kell, szívósság, megértés. Mi több, akik az ember öntudatát a technika színvonalára akarják felemelni, résen kell lenniök és el kell tud­ni viselniök azt is, hogy olykor a Názáreti helyett Barrabást zúgnak feléjük a „modern technika színvonalára még fel nem emelkedettek”. Az embernek igaza lehet, százszor igaza minden erkölcsi és értelmi vonatkozásban s az események mégsem őt igazolják. Nem tanultuk meg ezt elég alaposan az idők folyamán? Nem éppen ebben áll-e meg­­szégyenülésünk s ebben egész vigasztalásunk — kérdi ugyancsak Thomas Mann. E kérdés jogos, a türelem is jogos. Ezzel egyetértek, a lemondással nem. A türelem nem terjedhet odáig, hogy a sötét babonát, az évszázados előítéleteket a hagyomány és az igazság rangjára elmelje. A türelem nem adhat menlevelet az embertelenségnek. S ha időközben úgy tűnne, hogy azok maradnak alul, akik arra ösztökélik az ember „erkölcsét” és szellemét”, hogy igyekezzék lépést tartani a technikával, nem jelenti azt, hogy lemondjanak az igazság hirdetéséről, s szemet hunyjanak a visszahúzó kétes ösztönök felett — merő tapintatból belenyugodni ebbe: ez okozná az igazi, a leg­nagyobb tragédiát. Ö­­ ön levelében többször Thomas Mannra hivatkozik s bár nem szívesen idézgetek befejezésül, hadd citáljam most ugyancsak őt: „A humanitás nem fog többé mindenre kiterjedő türelmet jelenteni — türelmet még azzal az elszántsággal szemben is, amely a humanitást akarja kisöpörni. Az a szabadság, amely csupa jóságból és humánus kételyből az hisz többé önmagában, elveszett, mihelyt a fanatizmussal kerül szembe. Nem a gyengeség és az önmagában kételkedő türelem humanitására van ma szüksége e szabadságnak — az ilyen igen szánalmasnak és istentől elhagyottnak hat az erőszakba vetett hittel szemben, amelyet a gondolat sápadtsága csöppet sem halványított el. Amire szükség van, az az akarat és az önfenntartásért való harcias elszántság humanitása. A szabadságnak fel kell fedeznie a maga féfiasságát, meg kell tanulnia pán­célt ölteni és védekezni halálos ellenségekkel szem­ben ...” A nagy német író ezt 1938-ban írta. Hitler akkor kebelezte be Ausztriát, önnek valóban igaza van: nincs borzalmasabb, mint a türelmetlenség... és az a fajta „türelem", amely ezt eltűrte. Az INTERPOL párizsi főhadiszállásának vegyi labo­ratóriumában. Ezzel a légritkító és klíma­vizsgáló berendezéssel csalhatatlan biztonsággal megálla­pítható az is: járt-e a kérdéses útlevél a trópu­sokon ?

Next