Ország-Világ, 1959. január-július (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-02-18 / 7. szám
Noha az angol diplomácia igazán minden tőle telhetőt megtett, hogy a nácik támadókedvét a Szovjetunió ellen fordítsa, Hitler hosszú habozás után először mégis nyugat felé akar áttörni. Úgy gondolja, előbb Franciaországot és Angliát kényszeríti térdre, hogy aztán forduljon a Szovjetunió ellen. A német—francia határt azonban a híres Maginot-vonal erődrendszere védi. A nácik tehát előveszik az első világháborúban már jól bevált Schlieffen-tervet (Schließen II. Vilmos császár egyik tábornoka volt — a szak.). Egyszerűen megkerülik a Maginotvonalat, a semleges Belgiumot és Hollandiát lerohanva átkarolják a francia hadsereget. A holland haderők hátában ejtőernyős hadosztályokat dobnak le, hogy biztosítsák a döntő hídfőállásokat. Az egyik ejtőernyős dandár azonban, amelynek Rotterdamot kellett volnaelfoglalnia, nehéz helyzetbe kerül, mert a holland egységek körülzárják. Kesselring tábornok ekkor elrendeli a már előzőleg nyílt várossá nyilvánított Rotterdam légibombázáséit. Kesselring nem tud semmiről... ------------------------------------------- Erről a barbár akcióról sok évvel később. .•y/nombersi perben Maxwell-Five, az angol Sf* S/ Sebők Lajos rajza mm Minek a vers, ha nem izzik lángján a szem? Ha százezernyi gát élén nem röppen át? Ha bús bolyunk felett nem szít fényt és szelet? * A dallam sánta, míg sorsunk zenéje víg. A rím farsangi disz, míg tánclépésre visz. A rideg értelem feneked vértelen. • Ez félszegen makog néhány süket ragot. Az mennydörgő sorok titánjaként forog. Te mosolyogva vallj, mint egy tavaszi gally. HAJDÚ HENRIK , ami a kulisszák közvádló roppant kellemetlen keresztkérdéseket intéz Kesselring náci tábornokhoz. íme, néhány részlet a lehallgatásból. MAX WELL-FIVE: Vissza tudna-e ön emlékezni, a nap melyik szakában kezdődött Rotterdam bombázása? KESSELRING: Tudomásom szerint a koradélutáni órákban, azt hiszem úgy két óra körül. ____ MAX WELL-FIVE: Tudomása volt-e arról, hogy aznap délelőtt 10 óra óta tárgyalások folytak a kapitulációról? KESSELRING: Nem volt róla tudomásom. MAXWELL-FIVE: És arról volt-e tudomása, hogy 12 óra 15 perckor egy holland tiszt átlépte a német vonalakat, felvette az érintkezést Schmidt és Student tábornokkal és 12 óra 35 perckor Schmidt tábornok már írásba is foglalta a kapituláció feltételeit? KESSELRING: Nem, erről sem tudtam. MAXWELL-FIVE: Hát nem jelentették ezt önnek? KESSELRING: Nem jelentették, legalábbis nem emlékszem rá... MAXWELL-FIVE: Pedig ez 55 perccel a bombázás megkezdése előtt történt... KESSELRING: A lényeges az lett volna, hogy Student tábornok lemondja a légitámadást. Ez a lemondás azonban sem hozzám, sem egységem vezérkarához nem érkezett meg. MAXWELL-FIVE: Rádió útján feltartóztathatták volna a bombázást? KESSELRING: Véleményem szerint igen. MAXWELL-FIVE: Ha egy katona becsületes szándékkal megállapodik a kapituláció feltételeiben, megkívánható-e tőle, hogy az adott esetben lefújja a légitámadást? KESSELRING: Igen ... MAXWELL-FIVE: Akkor hát egészen világosan kifejezésre akarom juttatni: Rotterdam bombázása azt a célt szolgálta, hogy a hollandokat terrorral kényszerítsék a kapitulációra. Az ügyész nyomban ezután Göringhez fordul, hogy kiderítse, tudott-e ő, mint a légihaderő főnöke a folyamatban levő tárgyalásokról, és volt-e mód a légitámadás leállítására? S a keresztkérdések hatására Göring kénytelen bevallani, hogy az ő főhadiszállásán keresztülközvetlen rádióösszeköttetés állott fenn a 2. légihadtesttel, amely az akciót végrehajtotta s im, aki tudott a tárgyalásokról, rádión könnyűszerrel leállíthatta volna a támadást. Ehelyett azonban ő maga adott utasítást a bombázásra. »Én adtam utasítást a légihaderőnek egy repülőezred bevetésére — mondotta Göring. — Az ezred három századdal startolt, egy-egy században 25—30 géppel.« MI TÖRTÉNT Dl REYNAUD: Az ellenséges erők túl gyorsak és túl erősek. Zuhanóbombázókkal dolgoznak. A hatásuk megsemmisítő. A betörés helye 1óráról órára szélesedik és mélyül. Az irány: Laon-Amiens. Meg vagyunk verve ... Elvesztettük a csatát... Másnap, május 16-án, Churchill Párizsban terem, hogy személyesen tájékozódjék a helyzetről. Amit lát, nem sok jóval biztat. A minisztériumok udvarán tonnaszámra égetik az aktákat. Az angol expedíciós hadsereg rövidesen Dunkerque kikötőváros partvidékén zsúfolódik össze, nyomában az üldöző Kleist német tábornok csapataival. Az angolok zömét azonban mégis sikerül behajózni és átmenteni Angliába. Megmenekülésük sokak szerint csodával határos. Dunkerque-nél azonban nem csoda történt, hanem valami egészen más. Azon a napon ugyanis Karl von Rundstedtet, a középső német hadseregcsoport parancsnokát sürgős telefonhívás várja a Führer főhadiszállásáról. Albert Kesselring, Hitler egykori tábornoka, aki nem tudott semmiről__ A tábornok, aki nemrégen még Göringgel együtt (fent) űzte a pusztítás és gyilkolás nemes mesterségét, ma ismét közéleti személyiség a Német Szövetségi Köztársaságban. Mint a Stahlhelm, a német frontharcos szövetség elnöke (lent) ünnepélyes sorfal között vonul be, az 1958-ban tartott erlandeni frontharcos találkozóra Steynaud: Meg vagyunk verve! Herr Meier melléfog öt nappal a Franciaország elleni támadás megindulása után Paul Reynaud, a Daladier-t felváltó új miniszterelnök kétségbeesett hangon telefonál Londonba. Churchill angol miniszterelnök éppen a lakásán ebédel, ezért ide kapcsolják a beszélgetést, amely így folyik le. REYNAUD: Meg vagyunk verve! Elvesztettük a csatát... CHURCHILL: De hát ez lehetetlen ... Ilyen gyorsan?... REYNAUD: Sedannál áttörték a frontot! A beözönlő német páncélosok mögött nagyszámú gépesített gyalogság nyomul előre... CHURCHILL: Idehallgasson! Ki kell tartanunk!!! , , »Tábornok úr, a Führer személyes parancsát kell önhöz közvetítenem — hangzik a vonal túlsó végéről. — Dunkerque-i hadműveleteinkkel kapcsolatban továbbítja Kleist tábornok páncélos hadtestéhez azt a parancsot, hogy a St. Omer-csatorna vonalát nem lépheti át.« »Csak nem gondolják ezt komolyan? — kérdezi Rundstedt megdöbbenéssel. — Hiszen páncélos hadosztályaink már a város határában állnak és éppen elfoglalni készülnek Dunkerque-t. »A csatornát nem léphetik át!« — ismétli az adjutáns egy fokkal határozottabban. »Ez teljesen lehetetlen! — próbálkozik tovább Rundstedt.