Ország-Világ, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-02-17 / 7. szám
A repülőgép és a villámcsapás 1959 június 26-án Milano közelében egy négymotoros amerikai repülőgép, 71 emberrel a fedélzetén, lezuhant. A gép viharba került, az elterjedt hírek szerint villámcsapás érte, mire kettétört, lezuhant és felrobbant. Utasai szörnyethaltak. A repülőforgalom rohamos növekedésének korszakában nem közömbös, hogy a villámcsapás valóban képes-e egy repülőgép megsemmisítésére, vagy sem? Faraday a ketrecben A kérdésreFaraday, a fizika kiváló úttörőjének egyik érdekes kísérletében keressük a választ. Faraday ugyanis egy elméleti tételének igazolására beült egy drótketrecbe, melyre magasfeszültségű villamosáramot vezetett Bebizonyosodott, hogy a vllamostöltés a ketrec külső felületén helyezkedik el, s a ketrecben ülőnek semmilyen bántódása nem esik. Hasonló ketrec szerepét tölti be minden tartály, melynek külső felülete fém — legyen ez gépkocsi vagy akár repülőgép — s így a villám elektromos töltése nem hatolhat a gép belsejébe, csupán a repülőgép külső felületén vonulhat végig. Az utasszállító repülőgépet ezenkívül még a hordfelületen elhelyezett rövid drótokkal is ellátják, melyek a felület esetleges »sztatikus feltöltődését- úgynevezett »csúcshajtással» vezetik le. Amikor a villamosáram összezúzza a csöveket Az amerikai repülőgép katasztrófájával kapcsolatos híresztelésekhez az szolgált alapul, hogy egy tanú állítólag látta, amint a villám a repülőgép egyik szárnyát letörte. Teljesen valószínűtlen azonban, hogy ilyesmit valaki egy többezer méter magasságban, tomboló viharban haladó repülőgépnél valóban észrevegyen. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy a leírt esemény mégis egy, annak idején Siemensnél végrehajtott kísértetre emlékeztet, amikor drótketrecekre és csövekre mesterséges útilllámukat vezettek , és a villámok összenyomták a ketreceket és megrepesztették a csöveket. Vajon mi hozta létre a Pinch-hatásnak nevezett nagy nyomást? Már régótaismeretes, hogy erősebb áramlökéseknél az egyes “áramkévék” szorosan összetömörülnek. A villám ugyanilyen, méghozzá igen erős áramlökés. A Pinch-hatás ezért a villám pályáját igen fedkeny, legfeljebb félméteres átmérőjű pályára szorítja össze. Ha csak az áramkévék présbe nem fogják ... Ha egy elektromosságot vezető tárgy kerül a villám útjába, az »áramkévéket — abban a törekvésükben, hogy közelebb húzódjanak egymáshoz — szinte présbe fogják a körülvett tárgyat. Mekkora lehet ennek a présnek a nyomása? Ez elsősorban az áram erejétőől függ, mely a villáimnál körülbelül 30 000—100 000 amper. Igen durva becslés szerint egy erős villámcsapás nyomóhatása valamely holdfelületre körülbelül azonos azzal a nyomással, amit egy nagy erejű orkán fejt tel egy falra. Ez a hasonlat persze sántít, mivel a Pinch-hatás mindkét oldalról egyformám fejt ki nyomást, míg az orkán egyik oldalról nyomóhatást, a másikról viszont szívó hatást gyakorol. Az orkán nyomása emellett huzamosabb ideig tart, míg a Pinch-hatás csupán a másodperc töredékéig. Elvileg igen, gyakorlatilag nem Elvileg tehát elképzelhető, hogy a villámcsapás egy repülőgép részeire mechanikai hatást gyakoroljon, azokat esetleg deformálja, amennyiben a villáim épp oly módon fut át a gépen, hogy nyomóhatása a gép legérzékenyebb pontjaim érvényesül. Ehhez azonban a véletlenek egész sorozatának találkozása szükséges, ami gyakorlatilag teljesen valószínűtlen. Mindenesetre szakértők megállapítása szerinteddig még nem fordult elő, hogy a repülőforgalomban használt, teljesen fémből készült gépeknél emberéletben villámcsapás következtében esett volna kár». (Korcsmáros rajza) A TUDOMÁNY ÉS A TECHNIKA VILÁGÁBÓL vC^Lást c efefetfr*irtttmjo*»n*yr7?—• * .rig^a^AziPA,s a*» ■ **» - @.-¡ ~ „És mégis mozog a föld" Magyar professzor nagyjelentőségű új elmélete Aki figyelmesen megnézi a Föld térképét, bizonyára észre_/x veszi, mennyire hasonlít Afrika nyugati és Dél-Amerika keleti partvonala egymáshoz. Ha a két világrészt gondolatban egymás mellé helyezzük, a meglepő egyezés azt a gondolatot sugallja, hogy valamikor talán valóban összefüggött egymással Dél-Amerika és Afrika földje. Már a század elején hangoztatták ezt az elképzelést, akkoriban azonban még nem sikerült megmagyarázni azt, hogy miféle erőhatások távolították el egymástól a kontinenseket? Csak most, a legutóbbi években, különösen a nemzetközi geofizikai év keretében végzett újabb vizsgálatok alapján nyílt lehetőség e titokzatos jelenség okainak feltárására. A földmágneses tér „vallatása” Wegener német tudós, aki részletesen foglalkozott a problémával, számos földtani, őslénytani és éghajlattani adattal bizonyította be, hogy a földtörténet régebbi korszakaiban Afrika Dél-Amerikával, Európa pedig Észak-Amerikával függött össze. Szerinte Afrika keleti oldalánál foglalt helyet az Antarktisz, amelyhez északról India, keletről Ausztrália csatlakozott. Legújabban Hramov szovjet és Irving ausztráliai kutató fontos bizonyítékokkal támasztotta alá ezt a feltevést. Bizonyos, főként vulkanikus eredetű, 150—200 millió évvel ezelőtti kőzetek mágnességét vizsgálva arra a különös felfedezésre jutottak, hogy a mágneses erővonalak iránya ezekben a kőzetekben nem egyezik a földmágnesség mai irányával. Mivel a Föld mágneses erőtere azóta nem változott, ez a jelenség csakis azzal magyarázható, hogy akkoriban a kontinenseknek egészen más volt az elhelyezkedésük, mint ma. Igen valószínűnek látszik, hogy a világrészek ebben az időben valóban Wegener feltevésének megfelelően helyezkedtek el egymás mellett. A kontinensek hajdani kapcsolatát a földmágnesességi vizsgálataik pontosan kimutatták. Magyarázatra vár azonban még az a kérdés — amint azt már említettük — hogy milyen ok következtében váltak szét, és távolodtak- ek egymástól a világrészek? Erre egy magyar geofizikus, dr. Egyed László professzor új elmélete adja meg a választ. Évenként egy milliméter Az új elmélet lényege — amelyet a világ számos vezető geofizikusa elfogadott — hogy a Föld (ellentétben a régi felfogással) egyre tágul. A tágulás — évenként egy milliméter — a Föld belső szerkezetében végbemenő változásokból származik. Minden jel arra mutat, hogy a Föld »gyermekkorában« még összefüggő, szilárd kéreg burkolta az egész földgolyót. A tágulás következtében azonban ez a szilárd kéreg néhány helyen felrepedt. Amint a tágulás folyamata egyre jobban s jobban éreztette hatását, a repedések mind nagyobbakká váltak, így alakultak ki az első óceáni medencék, majd később a kisebb tengerek medencéi is. Időközben a párával túltelített légkörből minden képzeletet felülmúló, óriási esőzések indultak meg, s a lezúduló víztömegek lassan kitöltötték a medencéket. Képzeljük el, hogy egy léggömbre foltokat festünk, és a léggömböt felfújjuk. A foltok kölcsönös távolsága növekedni fog. Ugyanígy távolodtak el egymástól az ősi, egységes kontinens darabjai is. A tágulás folyamata minden bizonnyal jelenleg is tart még Földünkön. Erre enged következtetni például az a körülmény, hogy a Columbia Egyetem kutatói nemrégiben óriási mélytengeri árokrendszert fedeztek fel. Ez az árokrendszer az Észak- Atlanti-óceánban kezdődik, végighalad Európa és Észak-Amerika, majd Afrika és Dél-Amerika között. Létezését a tágulás keltette erőhatásoknak tulajdoníthatjuk, amelyek az óceánok merev fenéktalaját is megrepeszti A kontinensek feltételezett helyzete a kőszénkori nagy eljegesedés idején, 240—260 millió évvel ezelőtt. A pontozott terület mutatja az eljegesedés területét. jelenti a déli földrajzi pólust