Ország-Világ, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-03-23 / 12. szám

Í­ n­sokoládédrazsék-a gyermekbénulás ellen megbontolás elleni élő vakcinát tartalmaznak és segítségükkel a szovjet orvostudomány­ ma már millókat védelmez meg e szörnyű betegség pusztító hatásától. Új határkő ez a gyermeszparalizta elleni küzdelemben, újabb értékes gyümölcse a szovjet orvostudomány évek óta folytatott hatalmas erőfeszítéseinek. Az első nagy sikert az 1968—67-es évek hozták, amikor a Szovjetunióban megszer­vezték a Saik-féle »«lölt­« va­kcina nagy­arányú termelését, s így több mint tíz­millió gyermeket részesítettek ingyenes oltásban. Ez a vakcina azonban még nem tudta teljes egészében elhárítani a jár­ványveszélyt, s csak a beoltottak mintegy hetven százalékánál bizonyult hatásosnak. Emellett a Sakk-oltás három-négy­— izom­ba -vagy bőr alá adott — injekcióst igényelt és az oltóanyag előállítása nagyon bonyo­lult volt. Vakcinák — drazsé alakban Az oltás hatásosságának növelésére ezért a Szovjetunióban kísérletek indultak elő, úgynevezett legyengített vírustörrzsekből nyert vakcina alkalmazására. Az eleven vakcina szaporítására az Albert Sabin ame­rikai tudós által kiválogatott, legyengített vírusokat használtak fel. Az eleven vak­cina alkalmazása megett szól a nagyobb védőhatáson kívül az is, hogy ennek az oltóanyagnak a tömegtermelése már ke­vésbé bonyolult, az oltáshoz csupán század­rész annyi oltóanyag szükséges, mint a Salk-vakcinából. Tízmillió­­embert három­­száznyolcvan liter oltóanyaggal immuni­zálni lehet és ezt a mennyiséget egy kis intézet is el tudja készíteni két-három hét alatt. Egyszerűbbé vált maga az oltás is, hiszen a két csepp hígított vakcinát teá­ban, vagy kekszre cseppentve is el lehet fogyasztani, minden különösebb orvosi segítség nélkül. Újabob nagy siker volt ez, hiszen e nagy­hatásfokú oltást a Szovjetunióban alkal­mazták először a világon tízmilliós­­töme­geknél. A cseppekkel történő oltás azon­ban még mindig korlátozta az oltások tö­megméreteit, hiszen az 1:10 arányban hígított vakcina négy-hat fokos hőmérsék­leten is csak hét-tíz napig tárolható. Ez tette szükségessé a kutatások folytatását, s egy újabb eljárás kidolgozását, melynél az élő vakcinákat csokoládédrazséban vagy bonbonban adagolhatják. Érnnek az eljá­rásnak szembeötlő előnye, hogy egy ilyen drazsé négyfokos hőmérsékleten egy hó­napig, de még huszonkét fokos melegben is egy hétig használható. Öt hét alatt megszüntetett járvány 1859 nyarán történt, hogy az Üzbég SZSZK fővárosában, Taskentben gyermek­bénulási járvány tört ki. Az új módszer azonban, melyet itt alkalmaztak először tömegméretekben, lehetővé tette, hogy jú­lius 19-én és 13-án egyszerre 300 000 gyer­meket részesítsenek kétszeri oltásban. Az idejében alkalnazott erélyes beavatkozás hatása minden várakozást fölülmúlt. Az oltást követő hét­en a járvány hirte­len alábbhagyott, öt hét múlva pedig tel­jesen megszűnt. Az Észt és a Litván SZSZK-ban 1959 június elsején fejezték be az élő vakcinával történő tömeges oltáso­kat és a következő hónapokban gyermek­­bénulási megbetegedés úgyszólván alig for­dult elő. 1960-as program: 80 millió szovjet ember beoltása A Szovjetunióban két-hároméves kortól kezdve a tizenöt évesekig ma már csak­nem minden gyermek megkapja a gyer­mekbénulás elleni oltást. Sok nagyváros­ban­­kéthónapostól ötven éves korig az egész lakosságot beoltották. Az egyedül­álló méretű, tömeges oltás kitűnő ered­ményeket hozott, ezért 1960-ra előirányoz­ták héthónapos kortól húsz évesig minden szovjet állampolgár, azaz mintegy nyolc­vanmillió ember drazsékkal történő immu­nizálását. Ennek a programnak a meg­valósulása lehetővé teszi, hogy a Szovjet­unióban — elsőként a világon — teljesen megszüntessék a gyermekbénulási jár­ványt. S a tömeges oltásoknál szerzett szovjet tapasztalatok, a nemzetközi orvos­­tudomány értékes közkincsévé válva, ko­moly hozzájárulást jelentenek ahhoz, hogy az egész világ minél előbb megszabaduljon a gyermekeket és felnőtteket egyaránt fe­nyegető megbetegedéstől. L T­­ me, egy halom csokoládédrazsé, látszatra semmi sem különbözteti meg a cukorka­­üzletekben kapható édességektől. Ezek a így már Monyén megy a tömeges oltás. Se szúrás , se sírás! Az iskolaorvos csak kiosztja a drazsékat,­­ a gyermekbéntolás elleni védettséget évekre biztosították A moszkvai Gyermekbénulás Intézet kutatói, K. Blenyikov és Eleonora Pille, a­ r­enőrző szolgálat vezetője felhasználás előtt mikroszkó­pon át ellenőrzik­­ a gyermekbénulás elleni vakcinát 21

Next