Ország-Világ, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-21 / 38. szám

A lány egyedül ül a széken. Látszólagos egy­kedvűséggel néz a táncosok felé, pedig ti­tokban — ő azt hiszi, észrevétlenül — a fiúkat figyeli. Vajon melyik kéri fel? Fél perc múlva ott ál előtte a fiú, a kislány le­veti a kötöttkabátját, leteszi a székre, melléje a retiküljét, és elindul táncolni. Megőrült ez a lány!? Otthagyja a holmiját őrizetlenül a szé­ken? Hisz' bárki elviheti!... A lány helyett, kéretlenül, én figyelem a távolból a kabátot és a táskát. Sokan mentek el a szék mellett, de senki még csak ügyet sem vetett a holmikra. Egy vörös karszalagos, idősebb férfi, akit figyelmeztettem a lány könnyelműségére, mo­solyogva mutat a többi székre és padra. Ekkor láttam, hogy mindenfelé, a székeken és pado­kon őrizetlen holmik várják vissza a táncos­nőket. — Ja, kérem, ez Prága... — mosolygott a karszalagos Macha bácsi. Önkiszolgáló, táncos vendéglő... A prágai Fucik parkban töltöttem ezt a szombat délutánt. Azért mentem, hogy megnézzem a »Csehszlovákia 1960­« kiállí­tást, amely bemutatja, mekkora fejlődést ért el az ország a felszabadulás óta eltelt 15 év alatt. Remek elektronikus gépeket, csehszlovák gyártmányú manipulátort (atomlaboratóriumban dolgozó mestersé­ges kezet) láttam, csodálatos gépek, tex­til-, bőr- és üvegáruk ejtettek ámulatba. De az a kép, amely kint, a parkban tá­rult elém, talán ugyanolyan joggal viselné a »Csehszlovákia 1960« nevet. A Rozmarinka-vendéglőben ugyanis nagyszerű tánczeneikar játszik, kitűnő pil­­zeni sört, pehelykönnyű párkát (prágai virslit) lehet enni — ha akar az ember. Ha nincs étvágya (vagy esetleg éppen la­pos a zsebe) nyugodtan ülhet akár órák hosszat is az asztal mellett — senki sem kérdi, mit óhajt, önkiszolgáló vendéglő ez is — sok ilyen van Prágában és itt a park­ban is. — Aki enni-inni a­kar, bemegy, le­emel egy tálcát, megrakja étellel-itallal és a folyosó végén, a pénztárnál fizet. Aztán egész este nyugodtan ülhet asztalánál, egyszer sem jön a pincér, parancsol?!... Nincs foglalt aszital és az üres székeket — azoknál az asztaloknál is, ahol már ül­nek — bárki elfoglalhatja. illacsia bácsi, ám ellenőr A zene szinte szünet nélkül szól. Tan­gók és foxok, sambák és rock and rollok követik egymást, de finoman, szolidan, csak nagy néha látható egy-egy olyan pár, amely »kidobós­« figurákat táncol. Annál gyakoribbak az öregek, akik együtt tán­colják a fiatalokkal a polkát és a ma­dár­kát, a múlt évtizedek Prágában még ma is divatos, kedvelt, finom táncát. Macha bácsival, a vörös karszalagos el­lenőrrel beszélgetek. — Tetszik, hogy a fiatalok olyan rende­sek, finomak, illemtudóak? Hát hiszen azért vagyunk itt mi, ellenőrök. Ha valaki hangoskodik, szemtelenkedik a lányokkal — szépen távozásra ösztökéljük... De a lányokat is, ha kell! Nézem, nézem Macha bácsit és a többi idős ellenőrt, a fiatalokat, akik olyan fi­noman viselkednek, mintha, tánciskolában lennének, és arra gondolok, de jó lenne hasonló nálunk is, a Margitszigeten, meg a Városligetben. Pedig nem boszorkány­ság, csupán néhány nyugdíjast kellene al­kalmazni ... Macha bácsi ,hatvanhárom éves, nyug­díjas bírósági tisztviselő. 922 korona nyug­díjat kap, 1450 korona volt a fizetése, amikor nyugdíjba vonult. A nyugdíjhoz még kereshet havi ezer koronát, de évente csak 120 napot tölthet munkával. — Bocsánat, mennem kell... — mond­ja Macha bácsi és fürge léptekkel egy tá­volabbi asztalhoz siet. Fiatal fiúk és lányok ülnek az asztal körül — kicsit jampeeosan öltözve. Velük egy tíz-tizenegy év körüli cowboyruhás fiú. Macha bácsi súg valamit a gyerek fü­lébe, a kisfiú elpirul és rövidesen eltű­nik. —­ Miért küldte el ezt a kisfiút? — kér­dezem Macha bácsitól. •— Nincsenek itt a szülei, minek »tanul­ , jön­ a felnőtt fiúktól — menjen haza. Lenka karrierje Változik a kép. Asztalomnál megürül néhány hely, és máris új asztaltársak ér­keznek: egy idősebb, őszhajú asszony és egy fiatal, nagyon elegáns, csinos nő. Gon­dolom, anya és lánya. De hamarosan ki­­derült rosszul fotóztam. A fiatal nő, szí­nésznő, az Állami Népi Együttes konfe­ransziéba. Az idősebb nő a jó barátnője. Együtt tanulnak az idegen nyelvek főis­koláján angolt. Lenka Knopová — a konferanszié — falusi lány. Gyerekkorában feltűnt, hogy szép a hangja, így került egy gyermek­együtteshez, aztán 1953-ban az Állami Népi Együtteshez. — Felléptem és köziben tanultam — — mondja és kivillan az egészséges fehér fogsora. — Letettem a tanítónői vizsgát. Aztán nyelveket kezdtem tanulni. Tudok oroszul, franciául, németül és angolul. Szüksége is van a nyelvtudásra. Eddig járt már a Szovjetunióban, Kínában, Mon­góliában, Koreában, Franciaországban, Magyarországon... Ősszel következik Olaszország és aztán Afrika. A felszaba­dult volt gyarmati országok. — Közben beiratkozom, levelező hallga­tóként, az egyetemre. Művészettörténetet akarok tanulni és aztán tanítani ... A Futik-parkra ráborult a nyári este. A fel­villanó reflektorok fényében messzire világí­tott a kiállítás címe: Csehszlovákia 1960---­ RAJNA BÉLA Tódul a tömeg a prágai Futik-parkba, a »Csehszlovákia 1960» kiállításra Hangulat a Rozmarinkában: fiatalok és öregek mazurkái táncolnak Lenka Knopová emlékkönyvéből: Lenka (közé­pen) a moszkvai Népgazdasági Kiállításon . A brünni II. Nemzetközi Vásáron négy világrész 25 országának 500 vállalata — köztük 12 magyar — mutatja be legjobb gép- és kohóipari gyártmányait. Csehszlovákia a szerszámgépek exportjában­ világviszonylatban a harmadik helyen áll. A brünni vásár nemcsak a csehszlovák gépipar 15 éves fejlődését, hanem a következő 5 évre tervezett kétszeres növe­kedés távlatait is bemutatja. A gépipari kiállítás a szerszámgépek mellett felvonultatja azokat a gépeket is, amelyek az ember jólétét, kényelmét, egészségét szolgálják. A Brünni Vásár egyik nevezetessége: a cseh­szlovák gyártmányú mesterséges szív és tüdő

Next