Ország-Világ, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-16 / 3. szám

— Jöjjön azonnal — válaszol­ta nyájasan a tisztviselő. STIEFMUTTERCHENWEG 11 F Nem sokkal később bekövet­kezett egy olyan letartóztatás, amely a politikával nem foglal­kozók számára is világossá tet­te, hogy valami nagyon mély és valami nagyon fontos háttér húzódik meg a Strauss kontra Spiegel vita mögött. Késő dél­után történt. Négy férfi csenge­tett be a hamburgi Stiefmütter­h­enweg egyhangú sorházainak 41/F számú épületébe. A há­zigazda nyitott ajtót. A vendé­gek csak annyi időt hagytak ne­ki, hogy felöltözzék. Aztán el­vitték. Huszonnégy órával később a közvélemény megtudta, hogy Adolf Wicht ezredest őrizetbe vették. Az a vád ellene, hogy időben figyelmeztette a Spie­gelt: házkutatás készül a szer­kesztőségben. Különös férfiú ez az Adolf Wicht. A neve, a címe és a rangja benne volt a tele­fonkönyvben. Ha ismerőseivel csevegett, nem is tagadta, hogy munkahelye a Bundesnachrich­tendienst (BND), a Szövetségi Hírszerző Szolgálat. Ez az a­ ki­tűnően szervezett, rendkívül széles hálózattal rendelkező ügynökség, amelynek főnöke a hírhedt Reinhardt Gehlen, volt náci tábornok. Az ő életútja ma már közismert, ha az arca nem is. Évtizedekkel ezelőtt ké­szült róla az utolsó publikált fénykép, a sajtó Európa egyik legtitokzatosabb emberének ne­vezi. Amikor véget ért a háború, Gehlen a keleti, vagyis a szov­jet fronton vezette a náci fel­derítést. Az amerikaiaknak egy­szerűen nem volt szívük ah­hoz, hogy »­az óriási anyagot­« és a tábornok szaktudását vesz­ni hagyják — Reinhardt Gehlen szinte átmenet nélkül került a hitleri hadseregből amerikai zsoldba. A most­­ hatvanéves tábornok tengerentúli pártfogói segítségével elintézte, hogy ügy­nökségét átvette a Német Szö­vetségi Köztársaság és csak a kancellárnak tartozik felelős­séggel. Alighanem van valami abban a csípős megjegyzésben, amely szerint — Washington­nal a háta mögött — inkább Gehlen ellenőrzi Adenauert, mint fordítva. Hogyan lehetséges, hogy en­nek a titokzatos embernek egyik fontos ügynöke, Wicht saját nevén, hivatását nem tit­kolva élt Hamburgban? Úgy, hogy Gehlen tudta: a titkosszol­gálatnak is szüksége lehet a közvéleményre, vagyis a sajtó­ra. Kiderült, hogy Wicht afféle «­sajtóösszekötő« volt, aki már 1954-ben felvette a kapcsolatot a Spiegellel. Így nyomban ért­hetőbbé válik, honnan ered Augstein lapjának a csodával határos jólértesültsége... Igenám, de az NSZK-ban ezenkívül még két hírszerző ügynökség van. 1. Az úgyneve­zett Verfassungsschutz, magya­rul Alkotmányvédő Hivatal Hubert Schrübbers vezetésével és a belügyminiszter ellenőrzé­sével. 2. A hadügyminisztérium­nak felelős és Josef Selmayr által vezetett Militärische Abschirmdienst (MAD), vagyis a katonai titkosszolgálat. Mondottuk, hogy az amerikai katonapolitika — a Kennedy-kor­mány, illetve Taylor tábornok kinevezése óta — a Bundeswehr jövőjét illetően homlokegyenest eltérő célt követ. Logikus, hogy a lényegében ma is amerikai zsoldban álló Gehlen a washing­toni vonalat, Strauss saját kü­­lönbejáratú titkosszolgálata pe­dig a bonni atommániákusok koncepcióját szolgálta, így az is természetes, hogy a két vo­nalvezetés harca egyben a két titkosszolgálat harca is volt. A Fallex—62 cikk ürügyén Strauss — legalábbis az NSZK-n belül — le akart számolni a Kennedy—Taylor vonallal. Mint támadó, az első pillanatban ő volt felül, lecsapott a Spiegelre és lecsaphatott Gehlen egyik kulcsemberére is. De Strauss­­szal szemben nála sokat na­gyobb erők álltak és csak idő kérdése volt, mikor ütnek vissza. Nem kellett hozzá sok idő. (Következik: Újra alszunk a németek !...) Reinhardt Gehlen (balról az első) ami­kor még a Wehr- M­­acht ezredese volt INTÉZET A VÁROS PEREMÉN... M­ég a nyár elején történt Forróin tűzött a júniusi nap, a Cink óta környéki szán­tóföldekéin pezsdült az élet, bimbók pattantak az intézet kentjében és öröm­pírja szé­pítette a leánykollégium gim­nazistáit : — Itt a nyár. A­­táblákra ékes betűkkel Ezen a táblán a legszorgalmasabb pingáltá­k a legszebb szót, ami diáknak is gondot okoz a példa a mindenkori diákok szótára­ megoldásá­ban tal­álható:­­Vakáció«. (Jánosi Ferenc felvétele) Nyári tervek szövődtek, gyor­san, gyorsan még vizsgadolgozatok íródtak, s ebben a pezsgő készülődésben bizony alig törőd­­ek a lányok azzal, hogy a folyosókon, tantermekben, kazánházban mély sebeket üt a kőművesek kalapácsa az intézet régi falain. Talán még a ka­pura kifüggesztett táblát sem olvasták el, pedig már akkor megtudták volna, hogy a Fővárosi 13. sz. Építőipari Vállalat kapott megbízást ama, hogy a nyár folyamán, legalábbis rész­ben, újjávarázsolja a házat. S amint a leányok kirajzottak az intézetből, munkásbrigá­­dok jöttek a helyükbe. Kibontották a kazánházat, szétrombol­ták a konyha berendezését, csákány ütötte sebekből csupasz téglák vicsorogtak elő, de még a padlózatot is felszedték ter­mekben, folyosókon, hiszen újat raknak majd mindenhova, öt - és félmillió forint értékű felújítási keretet kapott az intézet — telik hát mindenre! Ám ahogy teltek,múltak a hetek, hónapok, úgy lankadt a munka lendülete. Minden héten eltűnt egy-egy brigád, s bár a kibontott téglák, leszerelt ablakkeretek és ajtók tömegével so­rakoztak a folyosókon, alig lézengett néhány ember az építke­­­­zésen. Mintha minden kezdeti igyekezet csak azért lett volna, hogy a szétbontást határidőre teljesítsék. A­ helyreállítás mun­­­­kája azonban egyre késett. Csupán az építési naplókban szapo­rodtak az üzenetváltások a tervezők, a kivitelezők és az építési alvállalkozók között. Kovács Dénes igazgató megszakítván szabadságát, folyton úton volt a fővárosi és a kerületi tanács, a­­kivitelező vállalat, meg az intézet között. — Anyaghiány az oka mindennek! — Hibás a tervdokumentáció! — érvelt a tanács. — Másfél collos csöveket szállítsanak! — verte az asztalt a vízvez­etékszerelő-brigád vezetője. — De hát... Elvállalták... Jóváhagyták ... Aláírták ... — vitatkozott az igazgató. A növendékek pedig megérkeztek. S akkor még nem volt tanterem, hálóterem, mosdóhelyiség. Ez idő atájt döbbentek rá arra is, hogy a kazánházihoz­­ nem terveztek kéményt. A már félig kész fürdőszobákban lebontot­ták a csempéket, mert valami műszaki hiba történt a falban, a sietve felrakott ablaktáblák közül még véletlenül sem záró­dott egy sem. Az igazgató végül is kihívta a Fővárosi Tanács építési igaz­gatóságának vezetőjét. Személyes megjelenésének hatására is­mét nekilendült a tempó, hogy aztán ismét ellankadjon. A conscotai intézet 160 bentlakó növendéke pedig zsúfolt hálótermeikben alszik, fűtetlen fürdőszobában, hideg vízben smosdik, törmelékben gázol a folyosón, aki pedig bekukkant a konyhai személyzet öltözőjébe, vagy a kazánházba, azt látja, hogy ott meg veszélyes körülmények között, egy szál keresztbe fektetett deszkán egyensúlyozva dolgoznak a fűtők. Az intézet vezetősége azt remélte, hogy a háromhetes téli szünidő alatt mégis történik valami. Történt is, mégpedig az, hogy három építési vállalat: a 12., 13. és a 4-es számú egyesült. Most tehát nincsen gazdája semminek. Mert az illetékesek az adminisztrációs dolgokkal vannak elfoglalva ... ... öt és félmillió forint nagy összeg. De százhatvan gim­nazista lány egészsége — még nagyobb kincs. Igen sokat ér a Fővárosi Tanács áldozatkészsége is, amellyel azt akarja lehe­tővé tenni, hogy az elavult iskolaépület helyén modern, szép, minden igényt kielégítő intézet álljon ... Hát akkor miért van Cinkotán ez a lehetetlen állapot? Miért nem tudnak pedagógusok és növendékek úgy helytállni, ahogy szeretnének? Sem az újonnan alakult vállalat, sem az eddig felelős 13. számú Építőipari Vállalat levelezése nem felel erre. Valakinek azonban felelnie kell. Szekeres Ilona

Next