Ország-Világ, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-16 / 3. szám
— Jöjjön azonnal — válaszolta nyájasan a tisztviselő. STIEFMUTTERCHENWEG 11 F Nem sokkal később bekövetkezett egy olyan letartóztatás, amely a politikával nem foglalkozók számára is világossá tette, hogy valami nagyon mély és valami nagyon fontos háttér húzódik meg a Strauss kontra Spiegel vita mögött. Késő délután történt. Négy férfi csengetett be a hamburgi Stiefmütterhenweg egyhangú sorházainak 41/F számú épületébe. A házigazda nyitott ajtót. A vendégek csak annyi időt hagytak neki, hogy felöltözzék. Aztán elvitték. Huszonnégy órával később a közvélemény megtudta, hogy Adolf Wicht ezredest őrizetbe vették. Az a vád ellene, hogy időben figyelmeztette a Spiegelt: házkutatás készül a szerkesztőségben. Különös férfiú ez az Adolf Wicht. A neve, a címe és a rangja benne volt a telefonkönyvben. Ha ismerőseivel csevegett, nem is tagadta, hogy munkahelye a Bundesnachrichtendienst (BND), a Szövetségi Hírszerző Szolgálat. Ez az a kitűnően szervezett, rendkívül széles hálózattal rendelkező ügynökség, amelynek főnöke a hírhedt Reinhardt Gehlen, volt náci tábornok. Az ő életútja ma már közismert, ha az arca nem is. Évtizedekkel ezelőtt készült róla az utolsó publikált fénykép, a sajtó Európa egyik legtitokzatosabb emberének nevezi. Amikor véget ért a háború, Gehlen a keleti, vagyis a szovjet fronton vezette a náci felderítést. Az amerikaiaknak egyszerűen nem volt szívük ahhoz, hogy »az óriási anyagot« és a tábornok szaktudását veszni hagyják — Reinhardt Gehlen szinte átmenet nélkül került a hitleri hadseregből amerikai zsoldba. A most hatvanéves tábornok tengerentúli pártfogói segítségével elintézte, hogy ügynökségét átvette a Német Szövetségi Köztársaság és csak a kancellárnak tartozik felelősséggel. Alighanem van valami abban a csípős megjegyzésben, amely szerint — Washingtonnal a háta mögött — inkább Gehlen ellenőrzi Adenauert, mint fordítva. Hogyan lehetséges, hogy ennek a titokzatos embernek egyik fontos ügynöke, Wicht saját nevén, hivatását nem titkolva élt Hamburgban? Úgy, hogy Gehlen tudta: a titkosszolgálatnak is szüksége lehet a közvéleményre, vagyis a sajtóra. Kiderült, hogy Wicht afféle «sajtóösszekötő« volt, aki már 1954-ben felvette a kapcsolatot a Spiegellel. Így nyomban érthetőbbé válik, honnan ered Augstein lapjának a csodával határos jólértesültsége... Igenám, de az NSZK-ban ezenkívül még két hírszerző ügynökség van. 1. Az úgynevezett Verfassungsschutz, magyarul Alkotmányvédő Hivatal Hubert Schrübbers vezetésével és a belügyminiszter ellenőrzésével. 2. A hadügyminisztériumnak felelős és Josef Selmayr által vezetett Militärische Abschirmdienst (MAD), vagyis a katonai titkosszolgálat. Mondottuk, hogy az amerikai katonapolitika — a Kennedy-kormány, illetve Taylor tábornok kinevezése óta — a Bundeswehr jövőjét illetően homlokegyenest eltérő célt követ. Logikus, hogy a lényegében ma is amerikai zsoldban álló Gehlen a washingtoni vonalat, Strauss saját különbejáratú titkosszolgálata pedig a bonni atommániákusok koncepcióját szolgálta, így az is természetes, hogy a két vonalvezetés harca egyben a két titkosszolgálat harca is volt. A Fallex—62 cikk ürügyén Strauss — legalábbis az NSZK-n belül — le akart számolni a Kennedy—Taylor vonallal. Mint támadó, az első pillanatban ő volt felül, lecsapott a Spiegelre és lecsaphatott Gehlen egyik kulcsemberére is. De Straussszal szemben nála sokat nagyobb erők álltak és csak idő kérdése volt, mikor ütnek vissza. Nem kellett hozzá sok idő. (Következik: Újra alszunk a németek !...) Reinhardt Gehlen (balról az első) amikor még a Wehr- Macht ezredese volt INTÉZET A VÁROS PEREMÉN... Még a nyár elején történt Forróin tűzött a júniusi nap, a Cink óta környéki szántóföldekéin pezsdült az élet, bimbók pattantak az intézet kentjében és örömpírja szépítette a leánykollégium gimnazistáit : — Itt a nyár. Atáblákra ékes betűkkel Ezen a táblán a legszorgalmasabb pingálták a legszebb szót, ami diáknak is gondot okoz a példa a mindenkori diákok szótára megoldásában található:Vakáció«. (Jánosi Ferenc felvétele) Nyári tervek szövődtek, gyorsan, gyorsan még vizsgadolgozatok íródtak, s ebben a pezsgő készülődésben bizony alig törődek a lányok azzal, hogy a folyosókon, tantermekben, kazánházban mély sebeket üt a kőművesek kalapácsa az intézet régi falain. Talán még a kapura kifüggesztett táblát sem olvasták el, pedig már akkor megtudták volna, hogy a Fővárosi 13. sz. Építőipari Vállalat kapott megbízást ama, hogy a nyár folyamán, legalábbis részben, újjávarázsolja a házat. S amint a leányok kirajzottak az intézetből, munkásbrigádok jöttek a helyükbe. Kibontották a kazánházat, szétrombolták a konyha berendezését, csákány ütötte sebekből csupasz téglák vicsorogtak elő, de még a padlózatot is felszedték termekben, folyosókon, hiszen újat raknak majd mindenhova, öt - és félmillió forint értékű felújítási keretet kapott az intézet — telik hát mindenre! Ám ahogy teltek,múltak a hetek, hónapok, úgy lankadt a munka lendülete. Minden héten eltűnt egy-egy brigád, s bár a kibontott téglák, leszerelt ablakkeretek és ajtók tömegével sorakoztak a folyosókon, alig lézengett néhány ember az építkezésen. Mintha minden kezdeti igyekezet csak azért lett volna, hogy a szétbontást határidőre teljesítsék. A helyreállítás munkája azonban egyre késett. Csupán az építési naplókban szaporodtak az üzenetváltások a tervezők, a kivitelezők és az építési alvállalkozók között. Kovács Dénes igazgató megszakítván szabadságát, folyton úton volt a fővárosi és a kerületi tanács, akivitelező vállalat, meg az intézet között. — Anyaghiány az oka mindennek! — Hibás a tervdokumentáció! — érvelt a tanács. — Másfél collos csöveket szállítsanak! — verte az asztalt a vízvezetékszerelő-brigád vezetője. — De hát... Elvállalták... Jóváhagyták ... Aláírták ... — vitatkozott az igazgató. A növendékek pedig megérkeztek. S akkor még nem volt tanterem, hálóterem, mosdóhelyiség. Ez idő atájt döbbentek rá arra is, hogy a kazánházihoz nem terveztek kéményt. A már félig kész fürdőszobákban lebontották a csempéket, mert valami műszaki hiba történt a falban, a sietve felrakott ablaktáblák közül még véletlenül sem záródott egy sem. Az igazgató végül is kihívta a Fővárosi Tanács építési igazgatóságának vezetőjét. Személyes megjelenésének hatására ismét nekilendült a tempó, hogy aztán ismét ellankadjon. A conscotai intézet 160 bentlakó növendéke pedig zsúfolt hálótermeikben alszik, fűtetlen fürdőszobában, hideg vízben smosdik, törmelékben gázol a folyosón, aki pedig bekukkant a konyhai személyzet öltözőjébe, vagy a kazánházba, azt látja, hogy ott meg veszélyes körülmények között, egy szál keresztbe fektetett deszkán egyensúlyozva dolgoznak a fűtők. Az intézet vezetősége azt remélte, hogy a háromhetes téli szünidő alatt mégis történik valami. Történt is, mégpedig az, hogy három építési vállalat: a 12., 13. és a 4-es számú egyesült. Most tehát nincsen gazdája semminek. Mert az illetékesek az adminisztrációs dolgokkal vannak elfoglalva ... ... öt és félmillió forint nagy összeg. De százhatvan gimnazista lány egészsége — még nagyobb kincs. Igen sokat ér a Fővárosi Tanács áldozatkészsége is, amellyel azt akarja lehetővé tenni, hogy az elavult iskolaépület helyén modern, szép, minden igényt kielégítő intézet álljon ... Hát akkor miért van Cinkotán ez a lehetetlen állapot? Miért nem tudnak pedagógusok és növendékek úgy helytállni, ahogy szeretnének? Sem az újonnan alakult vállalat, sem az eddig felelős 13. számú Építőipari Vállalat levelezése nem felel erre. Valakinek azonban felelnie kell. Szekeres Ilona