Ország-Világ, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-03 / 14. szám
Bihari Klára: MENE TEKEL Ftlo.ofus természetű trő Bihari Klára. Ezt bizonyítja a Szépirodalmi KŐnt/vkiadónál megjelent legújabb kisregénye. Tulajdonképpen a szerző és a hős párbeszéde ez a formájában is újszerű, érdekes regény. Eszmecsere az élet értelméről, küzdésről, célokról, vallásról, eszmékről. szépségről, boldogságról . . . Egy ember visszatekint élete delelőjéről eddig megtett útjára. Szinte azt mondhatnánk, megvaüja az írónak — s az nő által az olvasónak — miért nem juthatott el arra a csúcsra, ahova eljuthatott volna. Miközben a buktatókat, visszahúzó és előrehajtó erőket kutatja, a vívódás, önelemzés kérlelhetetlenül éles nagyitó lencséjét ráirányítja mai életünk számos jó és rossz jelenségére is, korunk furcsaságaira, hol az emberi tudat mögötte maradt a dübörögve előre vágtató létnek. Mene tekel. . . Megméretett, megszámláltatott Vass Loránd — s személyében a régi értelmiség egy típusa — és nem találtatott könnyűnek. önvizsgálódása során érti meg: ideájához, az egész emberiség szabad és boidog jövőjéhez hosszú, olykor kicsinyességekkel, maradisággal, hiúsággal, önzéssel göröngyös, de álmoktól és eszméktől világító harcos út vezet. Növekvő érdeklődéssel követjük mindvégig a hős útját, amig megvívja nehéz harcát önnönmagával. Sz—e * ÜJGÖRÖG ELBESZÉLŐK A most megjelent kötet 29 írója közül sok dolgoz fel ún. általános emberi témát is (amilyen a Földközitengeri hajósélet és az egyszerű emberek mikrotragédiája), a vezérszólamot azonban a görög—török háborúk, majd a német megszállás borzalmai elleni tiltakozás hősei éneklik benne. Iliász Venezisz új thébai Antigonéja immár nemcsak testvéri kötelességét teljesíti fivére eltemetésével, de a görög nép ellenállását erősíti tettével. Homérosz késői utódainak elbeszélés-gyűjteményét Dimitrisz Hadzisz válogatta. Örülünk az Európa Kiadó vállalkozásának, mert olvasóink alig ismerik ezt a színvonalas újgörög irodalmat, hiszen Kazantzakisz Nemzetközi Béke-díjas két regényén (-Akinek meg kell halnia««, -Mikhálisz kapitány««) és a két éve elhunyt Varnalisz -Szókratész igazi védőbeszédé««-n kívül régóta nem jelent meg magyarul újgörög írásmű. A novella az újgörög irodalom kiemelkedő műfaja napjainkban, ezért ez az elbeszélés-kötet bizonyos mértékig tükre és mércéje az egész újgörög irodalomnak — azonkívül, hogy izgalmas lelki kalandok világa. A fordítás Moravcsik Gyuláné és Dimitri Tzortzisz dicséretre méltó munkája. CS. M. * elégiák és RAPSZÓDIÁK A romániai magyar költőgárdának egyik legjelentősebb képviselője Endre Károly: -Elégiák és rapszódiák« címen most megjelent verseskötete a költőnek belülről átélt humanista életszemléletét sugározza: a verssorok hangja és nyelvi fantáziája muzsikálva cseng fülünkbe. A kötetnek a felszabadulást idéző rapszódiái egy rendkívül finomtollú költő szenvedélyes vallomásait példázzák az eljövendő új világba vetett hitéről. (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest). — a DARVAS JÓZSEF: I !$u*dÁ JcJtrké 1 _____________________________________________________ RÉSZLETEK A „RÉSZEG ESŐ" (. REGÉNYBŐL tavaszán került be Tavaszi Ferkő a Munkácsy-kollégiumba. A Stefánia úton volt a kollégium, egy emeletes villában. A trilla egy földbirtokosé volt; bizonyos Bakách Tamásé. Az ostrom idején üresen maradt, mert Bakáchék a szovjet csapatok elől a Dunántúlra menekültek. A harcok során t belövési kapott a ház, az ablakok is betörtek, a vakolat lenyúzódott, mint döglött lóról a bőr. A bútorokat széthordták. A kollégisták, amikor elfoglalták, úgy, ahogy, rendbetették. A leendő szobrászok, festők, grafikusok voltak a kőművesek, ácsok, mázolok. Emeletes ágyakat, tömzsi szalmazsákokat szereztek valamelyik kaszárnyából; nagy kandúrokat a csempéi konyhába, s a kandúrokba bab meg krumpli is került, a kommunista pártszervezet jóvoltából. Inkább nyomortanya volt már a nagy Stefánia úti villa, mint főúri rezidencia. De ez a nyomorúság azért egészen különös nyomorúság volt. Fénye volt. Belső fényessége. ...Ez a fényesség volt benne a tavaszban is. Láthatatlanul vibráló fényesség; nem a napból jött, hanem a tárgyakból, a meggyötört házakból, a nehéz lihegéssel elindult gyári gépekből, az emberekből. A szegényemberekből. A Dunán, a komisz fagyban, nélkülözések közepette felépített első híd vastraverzeiből. A politika porondján nehéz birkózás folyt; néha már úgy látszott, hogy a forradalom erői kénytelenek lesznek visszavonulni. Legalább időlegesen. De lentről valami olyan hitteli erő áradt fölfelé, hogy aki ezt megérezte, tudta: nincs, nem lehet visszavonulás ... ... Ennek a tavasznak egyik reggelén csöngetett be a kollégium kapuján Tavaszi Ferkó. Ott állt a kapu előtt, türelmesen, komolyan, amíg beengedték. IHűvösek voltak még a napok, éjjelenként gyenge fagy kártyázta a vizeket; suba volt a vállára terítve, a fején báránybőr kucsma. A kezében nagy bugyor, kendőbe kötve. A lábánál egy fekete puli ült; csak a lihegő, piros nyelve látszott ki a rengeteg szőr közül. — Itt lehet szobrásznak lenni? — kérdezte Tavaszi Ferkó a napos kollégistától, édesen lágy, kicsit palócos kiejtéssel. — Mert én az akarók lenni. — Itt — mondta « napos. Mit is mondhatott volna? Akkor, azon a tavaszon a világ legtermészetesebb dolgának tűnt, hogy egy tömzsi, subás paraszt-legény ke, pulival, becsönget a Stefánia úti villa kapuján, és szobrász akar lenni. Gézával együtt vallattuk ki a legénykét. Géza kérdezett: — Honnan jöttél? — Hortról. Heves megye. — A Heves így hangzott: »•Hevezs«. — Hány éves vagy? — Tizennyolc. Leszek, májiusban. — Így mondta: májiusban. v — Az apád? — Juhász. Volt csak ugyan. — Már nem az? — Nincsenek juhok az uradalomban. Meg uradalom sincs már. Apám földet kapott. Nyolc holdat. — És te? Mit csináltál eddig. — Bojtár voltam. Az édesapám mellett. — Hány iskolát jártál? — ötöt. — De némi gondolkodás után, kiegészítette: — Ügy nagyjából. — Mi az, hogy nagyjából? — Hát úgy... nagyjából... — Bizonyítványod van róla? — Az van. — S bontogatni kezdte a bugyrot. — No, és a kutya? — Géza a szeme sarkából az arca komolyságán át, huncut villanást küldött felém. — Azzal mi lesz? Ha egyáltalán itt maradsz? Mert azt még meglátjuk, hogy mit tudsz. Tudsz valamit mutatni? Ferkó megint a bugyrához kapdosott. Oldozni kezdte a csomókat, a fogával is, de Géza rákérdezte megint: — Mi a kutyád neve? — Bundás. — Bundás. Vele mi lesz? Itt ám nemigen maradhat. ... — Akkor... — oda volt már a hazulról hozott magabiztosság. — Én ne k Folytatás a 16. oldalon T I B E R I U U T A N* kz Ifelejíell l<cpcl< Fordította: FRANYÓ ZOLTÁN ■ »» »' a i i ■ a ÍMHU ■■ Napéjegyenlőségkor lettem harminc éves én s bejártam hetven délkört életemben. De nem megy át idegpályáim ezrén annyi vércsepp, amennyi kép, mit elfeledtem. Ahogy nem emlékszem a tengerárra, mely letiport, vagy térdre kényszerített — úgy fúltatok a feledésbe, drága sugárzó képek, eltűnt szigetek. Titeket ismeretlenül érlel gyümölccsé öntudatom mélye ... S szívemből, mint maréknyi csillagot feldoblak majd a Költészet egére ... * Román költő ÚJ KÖNYVEK HUH ma r 9 á j á r a ,