Ország-Világ, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1964-09-16 / 38. szám

SAKKROVAT győzelem Sinaia-ban A magyar sakkválogatott a jugo­­szlávok elleni szép győzelem után újabb jelentős sikert aratott: az Európa-csapatbajnokság elődöntőjé­ben biztosan szerezte meg az első helyet. E győzelem nemcsak azt je­lenti, hogy sakkozóink részt vehet­nek a jövő évben sorra kerülő dön­tőben, de azt is, hogy a magyar vá­logatott Európa egyik legjobb csa­pata. A megelőzött országok válo­gatottjai mind komoly játékerőt képviselnek s az előttük kivívott fölényes elsőség a magyar sakkozás újabb diadala. A verseny végered­ménye : 1. Magyarország 39,5; 2. Románia 31.5; 3. NDK 25.5; 4. Bulgária 23.5. A fiatal román sakkozók második helyezése is komoly sikernek szá­mít, s eredményükkel ők is biztosí­tották részvételüket a döntőben. Sakkozóink játszmáiból mutatunk be most két érdekes hadállást. Az 1. diagramállásban a világos­sal játszó bolgár versenyző túlérté­kelte esélyeit s minőségelőnye elle­nére állása tarthatatlan. Következett 1. . . Fc3 (Fenyeget 2. . . Fb4) 2. Kd3, Fel! (A nyerő lépés. A sötét gyalog feltartóztathatalan). 3. Ba6, e4f 4. Ke4,F b2 5. Bd6,1, Kf7 6. Bb6, Fb4 7. ab­, blVf s bár világos még sokáig szívósan küzdött, de a vereséget természetesen nem kerülhette el. Sikeresen szerepelt a magyar csa­pat újonca, Szilágyi Péter. Bátorsá­gáról és taktikai érzékéről tanús­kodik fenti játszmája. Következett: 1. Fh7:1!, Kh7: 2. g6t, Kg8­­2. . . Kg6:­­ra 3. Vg5f Kh7 4. Vh5f, Kg8 5. Hg5, míg 2. . . fg:-re 3. Hg5f, Kh8 4. Vf4 után kap védhetetlen mattot sötét). 3. gf:f, Kf7: 4. Hg5f, Kea 5. Vf4, Hd5 6. fg:, Hf4: 7. g8­, He2: 8. Bd6:, Vf2 9. VgBf, Kd8 10. He6:f, Kc8 11. Vc2t s a matt előtt a játszmát sötét feladta. Portisch Lajos nemzetközi nagymester Sötét lép Világos lép HADMŰVELET. • Az 1026-os ügynök ötlete • A nagykövet kém-komornyikja • Mi történt a Rozmaring-villában? • Lángoló bankjegyek a kemencében • B­iadák és Skorzeny aranya • Mit rejt az alpesi tó mélye? A második világháború egyik titokzatos fejezetéről, ,,turisták“ és titkosszolgálatok két évtizedes birkózásá­ról szól az Ország-Világ szeptember 23-án induló új riportsorozata. A PÓKHÁLÓ-HADMŰVELET TOKIÓRA KÉSZÜLIEK A­ SZOVJET SPORTOLÓK VÍZSZINTES: 1. Az olimpia súlyemelő-versenyei­nek egyik esélyese. 8. Kitűnő gerely­vetőnő. 14. Ebben a sportágban a szovjet versenyzők eséllyel indulnak Tokióba. 20. Temetőben dolgoznak. 21. Becézett női név. 22. Amerikai súlylökő. 23. Sir. 24. Folyó a Szov­jetunióban. 25. Altatószer. 27. Mu­tató szó. 28. A. Z. L. 29. Nőstény­szarvasok. 31. Odacsap. 32. Dátum­rag. 33. Helytelen. 36. Színtelen, szagtalan gáz. 37. A szuperfoszfát műtrágya alapanyaga. 37. Vág. 39. Város Ausztriában. 40. Hellas fele! 41. Római 1050. 42. Az Ír-tengerből kiemelkedő sziget. 43. Látószervei. 45. Válogatott tornásznő (Gyöngyi). 46. Középeurópai Kupa. 47. Magyar atlétanő (Erzsébet). 49. A magyar kártya egyik színe. 50. Fűszer. 52. Lítium. 53. Az olimpia kajak- és kenu-versenyeinek színhelye lesz. 56. Ennyi emelete lesz annak az új tokiói szállodának, mely az olim­piára készül el. 57. Nátrium. 59. Válogatott röplabdázók. 60.­­A­ fest­mény. 61. Út, országút — angolul. 62. Ólom. 64. Művelődés. 65. Maga. 66. Tekintetes röv. 68. Részvénytár­saság. 69. Béke — oroszul. 70. V. A. 71. Lista része! 73. Bírálat. 76. Láb­beli. 77. Kicsit. 78. Belül kirak! 80. Nagyon nem szerető. 82. Nobel-díjas dán biokémikus (Henrik). 83. Báthory István. 84. Népies hosszmérték. 86. Például Jókai. 87. Széle. 89. Mutató szó. 91. Autómárka. 94. Lenyúlt. 95. Római 49. 96. Szovjet atlétanő. Súlylökésben és diszkoszvetésben az aranyérem nagy esélyese. FÜGGŐLEGES: 2. Római 51. 3. Névelővel — Nyi­­kolajeva regénye. 4. Varázsló. 5. .. . házaspár, kiváló szovjet műkor­csolyázó páros volt. 6. O. O. R. 7. Vadász Kálmán. 9. Vihar. 10. Fontos kőzetalkotó ásvány. 11. Gazdasági eszköz. 12. Nem — franciául. 13. Egymást követő betűk az ábécé­ben. 14. Aggastyán. 15. Szám. 16. Csele­kedet. 17. Egy — franciául. 19. Fegy­vertár. 19. Szovjet vívó. Nem kis eséllyel indul a­z olimpia kardvívó­versenyein. 20. Kiváló szovjet távol­­­ugrónő. 25. Város Hollandiában. 26. Ezüst. 28. »A« tisztítószer. 30. Köz­lekedési területek. 31. O. P. 32. Za­­mata. 34. Létezik. 36. Operációnál alkalmazzák. 37. Albán — albán nyelven. 38. Szopránszerep Verdi: A trubadúr c. operájában. 41. Ki­emelkedőbbé tesz. 43. Fénytelenü­l. 44. Jegyezhet. 47. Szovjet filmszínész. 48. Nem ez — névelővel. 49. Tartó. 51. Patak a Bakonyban. 54. Európai nép. 55. Benzintartály. 58. Létre­hozó, megalkotó. 62. Az egyiptomi uralkodók síremléke. 63. Kiváló szovjet magasugró. 67. Súlymérték. 69. Készült — angolul. 72. Ismert francia kardvívó. 74. R. U. 75. Visz­­szás­ok. 78. Fővárosa Bagdad. 79. »A« maró folyadék. 81. Shakespeare­­hős. 83. Kiváló szovjet hosszútáv­futó. 84. Becézett női név. 85. Néma Zenta. 87. Éktelen pép. 88. R. D. E. 90. Azonos mássalhangzók. 91. Ket­tős mássalhangzó. 92. Tantál. 93. Feltételes kötőszó. 94. Francia név­elő. A rejtvényben az o és ó. illetőleg az ő és ő betű között nem teszünk különbséget. Beküldendő a vízsz. 1., 14., 93., 96. és a függ. 20., 63., 83. számú sor megfejtése, legkésőbb szeptember 23-ig. Címzés: Ország-Világ szerkesz­tősége, Budapest, VI., Lenin körút 9—11. »REJTVÉNY«. Minden héten 25 könyvet sorso­lunk ki. 36. SZÁMUNK REJTVÉNY - PÁLYÁZATA: Megfejtés: Firduszi, Sarah Bern­hardt, London. Operaház. Osztrov­­szkij. Schöpf—Merei. EGY-EGY KÖNYVET NYERT: Andráska Ferencné, Dunaújváros; Borbély Mária, Makó; Borsányi Ferencné, Budapest; Buzássy Kató, Nagykanizsa; Csősz Istvánné, Túra; Dianovszky Mihályné, Szeged; Faller József, Szombathely; Forgó Pálné, Budapest; Gellért Lászlóné, Buda­pest; Geszti Ferenc, Budapest; dr. Horváth István, Szeged; Iriczfalvi Éva, Budapest; Kedves Ferenc, Devecser; Kis Sándor, Jászberény; Kis­­györgy Lenke, Debrecen; Kollár Kálmánná, Budapest; Lázár Tibor, Budapest; Lerencz János, Budapest; Lux Gizella, Budapest; Math Gyula, Budapest; Pálmai Gyuláné, Budapest; Szomor Károlyné, Pécs; Szuromi Mária, Kakasszék; Temesi Anna, Budapest; Tóth Mária, Nagytétény. A nyereményeket postán küldjük el. ORSZÁG-VILÁG, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság hetilapja. Főszerkesztő: Alpári Pál Szerkesztő: Szebelkó Imre. — Szerkesztőség: Budapest VH., Lenin körút 9—11. Tel.: 423—987. — Felelős kiadó: Sala Sándor, a Lapkiadó Vállalat igazgatója. — Kiadóhivatal: Budapest VII., Lenin körút 9—11. Tel.: 221—285. — 64 3800 Az Athenaeum Nyomda mélynyomása. Felelős vezető: Koproni Béla Igazgató. — Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítő hivataloknál és a kézbesítőknél. fizetési díj egy hónapra 12 forint. Külföldön terjeszti: Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, vagy a Kultúra külföldi képviseletei. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. — »INDEX« 25.673 29

Next