Ország-Világ, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1964-10-07 / 41. szám

mozaik * mozaik mozaik EGY GYERMEK ÚJJÁSZÜLETETT Bombay utcáin rengeteg a koldus. Az európai látogató nem győzi nyitogatni pénztár­cáját, s elhárítani a kéregető gyerekek hadát. Egy vézna, ap­ró gyermek mégsem kerülte el egy német férfi figyelmét, aki kiküldetésben járt Indiában. Tolmácsot fogadott, s megkí­sérelte kifaggatni a gyermeket. Ez azonban minden kérdésére csak ennyit felelt: »Serui Mas­te!* A többi gyerek pedig csak annyit tudott róla, hogy Lédá­nak hívják, s ha nem koldul össze eleget, a szülei véresre verik. Napokig tartó nyomozás után tudta csak meg a gyermek szörnyű tragédiáját. Saját szü­lei vakították meg, hogy többet kereshessen, mint koldus. Meg­menteni csak egyetlen módon tudta: jó pénzen megvásárolta szüleitől, akik a hatóságoktól való félelmükben a dzsungelbe szöktek. Jótevője először egy indiai árvaházban helyezte, el a kislányt, majd — kiküldetése le­jártával — magával vitte s el­helyezte a Vakok Intézetében. Már 5 éve él az intézetben a kis Leila. Éveikig tartott, amíg a félelmet ki tudták űzni lelké­ből, de beszélni még mindig nem tanult meg. Csupán két sziava van: »Lena Maste « Ezzel fejezi ki minden gondolatát, mert minden valószínűség sze­rint bestiális megvakításakor az agya is megsérült. Kilenc éves, de szellemi képességei legfel­jebb egy kétéves gyermeknek felelnek meg. De már tud ját­szani. Legnagyobb öröme a hinta, s megindítóan ragaszko­dik a Nővérhez, aki anyja he­lyett anyja. Ápolói remélik, hogy idővel ki fog gyógyulni gyerekkori sérüléseiből. Ők hisznek abban, hogy a szeretet néha csodát művel. Boldogan hintázik a hajdani kis vak koldus 20 T­alálkozás Qehudi Jeznuhinnal a­z első találkozás Menuhinnal budapesti bemutatkozó 71 hangversenyén történt. Rövidnadrágos, kissé köp­cös, aranyhajú 14 éves fiúcska bájolta el az akkori közönséget. Egy Bach-partitát és Mendelssohn he­gedűversenyművét adta elő. Tomboló sikert aratott. Már akkor úgy játszott, mintha a hegedűjébe beköl­tözött volna az alkotó zeneköltők szelleme és ez a szel­lem nyilatkozott meg, függetlenül az előadótól, aki ár­tatlanul, öntudatlanul és valamilyen sejtelmes ősbiza­lommal engedelmeskedett benső sugallatának. Egysze­rűnek, természetesnek, végtelenül szerénynek hatott. Most, hogy újból találkoztam az ötvenhez közeledő, sudár alakú, fiús megjelenésű, nyílttekintetű művész­szel, akit a világ ranglistáján évtizedek óta a legjobb hegedűsök között tart nyilván a közvélemény, meg­lepett, hogy mit se változott szerénysége, elfogulatlan­sága. Az a bizalomgerjesztő jóindulat, ami a gyermek­nél még lehetett jóhiszeműség, a felnőttnél azonban már tudatos magatartás, művészi alázat. Hivatásérzés, hogy szolgálatra rendeltetett: embertársai szépség­­szomját kell oltania... — Budapestre mindig szívesen jövök — mondotta a művész —, mert nekem is feledhetetlen az első szívé­lyes fogadtatás, ami oly kedvező nyitánya volt kar­rierem további alakulásának. Barátok közé jövök, ha itt időzhetem. Mindenekelőtt meglátogatom Kodályt, aki­ben nemcsak korunk egyik legnagyobb zeneköltőjét tisztelem, hanem akit emberi nagysága miatt is nagyon szeretek. Menuhin két hangversenyével nyitotta meg a buda­pesti zenei heteket. Első szólóestjén Bach- és Bartók­­versenyeket adott elő, a második estjén húgával, Hep­­zibac Menuhinnal együtt, Beethoven-, Brahms- és Bartók-szonátákat játszott. Jihudi Menuhin húgával, a Keleti pályaudvaron ... (MTI — Patkó Klára felv.)­ ­—*«) 10 ÉVES KORÁBAN ELFELEDTÉK Az idősebb generáció tagjai _r\_ még jól emlékeznek Jackie Cooganre, a »Kölyök« című film feledhetetlen gyermekhő­sére. Chaplin fedezte fel, és rö­vid idő alatt világhírű lett. Annyit keresett, mint a legna­gyobb felnőtt sztárok, és a kö­zönség rajongott érte. De teltek az évek. A bűbájos »Kölyök« csinos ifjúvá serdült, és utol­érte a csodagyerekek végzete: művészileg nem fejlődött to­vább. Csak jelentéktelen szerepeket bíztak rá. A plakátokon sokszor meg sem említették nevét. Né­hány évvel ezelőtt a hatóságok­nak is meggyűlt vele a baja: kábítószer csempészéssel vádol­ták. A per elvitte gyermekko­rában szerzett vagyonának utolsó maradványait is, és ma már a legkisebb jövedelmű filmszíné­szek közé tartozik. Lassan leszo­kott arról, hogy hajdani nagy múltjára hivatkozzék. Bizonyára rájött helyzete tragikomikus vol­tára: kölyök korában nagy volt, de azután egészen kicsi lett. Jackie Coogan Chaplin-nel, a 6.Kö­lyök­ címszerepében Ebben a középkorú, jól táplált fér­fiúban nehezen ismerhető fel a haj­dani Jackie Coogan

Next