Ország-Világ, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-02-17 / 7. szám
A tábornok Kotovot ajánlanám, Vaszilij Kotov művezetőt, a lenigrádi Elektroszila gyár hidroturbina üzemének főmesterét. Megfelel azoknak a követelményeknek, amelyekről tegnap beszélgettünk ... A telefonüzenetnek nagyon örültem. A leningrádi újságíró kollégával előző napon közöltem, hogy szeretnék találkozni valakivel, aki húsz évvel ezelőtt részt vett a Magyarország felszabadításáért folyt harcokban, de ne legyen nyugdíjas, hanem még dolgozó. Miután a leningrádi kolléga közölte, hogy Kotov főművezető déltájban vár az Elektroszila gyárban, siettem a randevú színhelyére. A portás kérdő tekintetére közöltem, hogy Vaszilij Kotov művezetőhöz megyek, a pártirodán vár. — A generálishoz..., tessék! A pártbizottságon bemutatkoztam a csinos, szőke adminisztrátornőnek, mondtam, hogy Vaszilij Kotoval van találkám. Nyúlt a telefonkagyló után, tárcsázott. — Hármas hidroturbina üzem? — kérdezte. — Vaszilij Kotov ott van? Mondja meg a generálisnak, jöjjön a pártbizottságra, egy magyar újságíró várja. Néhány perc múlva belépett a pártirodára egy erős, tömzsi, gömbölyű arcú, kissé borostás képű férfi. A fején svájci sapka, zakója megfeszül a gömbölyödő pocákon. Csendes, szerény, higgadt mozgású, kérges tenyerű, igazi munkástípus. — Kotor vagyok, azt hiszem engem vár... Bementünk az egyik szobába, hogy zavartalanul beszélgethessünk. — Ne haragudjék, ha egy kicsit megvárakoztattam, de éppen világcsúcs-javítás volt, azért késtem. — Sportol? — érdeklődtem. Gyári művezető — a légierő nyugalmazott tábornoka — Ó, nem, rossz az én szívem, nem sportolhatok, egészen más világrekordot javítottunk. Elkészült az üzemünkben a világ legnagyobb hidroturbinája, az ötszázezer kilowattos, amelyet a krasznojarszki vízierőmű számára gyártottunk. Ekkora turbinát még sehol a világon nem készítettek. És képzelje csak, most kezdjük csomagolni az ötszázezer kilowattos turbinát, de a gyár szerkesztőmérnökei már az egymillió kilowattos hidroturbina terveit készítik. Hát nem jó érzés egy ilyen gyárban dolgozni?! — Valamit kérdeznék, de ne vegye rossznéven — szóltam közbe. — Miért nevezik önt generálisnak. Ez becéző név? — Nem, ez tény: generális vagyok. A légierő nyugalmazott tábornoka ... Meglepődtem. Az ember ritkán találkozik olyan gépgyári mesterrel, akiről egyszerre csak kiderül, hogy azelőtt tábornok volt. Vaszilij Kotov elmondta érdekes élettörténetének néhány részletét. A moszkvai mechanikai technikumba járt — 1932-őt írtak akkor —, amikor a Komiszomol felhívást intézett a fiatalokhoz: gyertek a légierőhöz. Vaszilij először elvégezte az iskolát, és 1933-ban ő is belépett a szovjet légierőhöz. Pilóta lett. Amikor kitört a háború, már az V. légihadsereg felügyelője volt, ezredesi rangban, így került 1944 őszén Romániába és azután Magyarországra. A háború után lett a légierő vezérőrnagya. Debreceni emlék — Sok városban megfordultam, Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten, Szombathelyen. Ott voltam Budapest felszabadításánál. Buda felszabadulásának másnapján megszemléltem ezt a nagyon összelőtt várost. Pesten jártam a Parlamentben is, akkor nagyon csúnya állapotban volt, de el tudom képzelni, most milyen szép lehet. — Van egy érdekes emlékem, amely Magyarországhoz fűződik. A debreceni repülőtér fő feladata az volt, hogy a Berlin bombázására induló gépeket rendben tartsa, ha kell kijavítsa. Egy nap leszállt a debreceni repülőtérre két amerikai gép. Megvizsgáltuk és közöltük, hogy huszonnégy óra alatt rendbehozzuk, másnap már bombázhatják a fasisztákat. De az amerikai pilóták csak vakargatták az Üstöküket. Nem lesz az jó — mondták —, inkább adjanak írást arról, hogy a gépet nem lehet megjavítani, és mi szépen visszautazunk a támaszpontunkra — Olaszországba. De hát értsék meg, magyaráztam, kis javításra van csak szükség, és holnap már harcolhatnak a nácik ellen. Mire ők, ejnye ezredes, értse meg, Amerikának nagyon sok repülőgépe van, Rooseveltnek rengeteg a dollárja. De nekünk csak egy életünk van. Ha maga ad egy írást, hogy a gépünk teljesen tönkrement, mire mi nagy kerülővel megérkezünk olaszországi támaszpontunkra , már régen vége a háborúnak .. . Képtelenek voltunk arra, hogy megértsük ezt a gondolkodást, de a két amerikai pilóta olyan erőszakos volt, hogy végül engednünk kellett. Ők elindultak Olaszországba, a két gép pedig másnap, már szovjet pilótákkal, felszállt és bombázta a fasisztákat ... — Miért hagyta ott a légihaderőt? Így fiatalodik az ember . 1958-ban az orvosok megállapították, hogy beteg a szívem, nem ülhetek többé lökhajtásos repülőgépre. Feletteseim felajánlották, hogy szárazföldi parancsnoki beosztást kaphatok. Nem vállaltam. Micsoda pilóta az, aki csak a földet tapossa, és nem ül gépre. Aztán mondták, hogy menjek át a polgári légiközlekedésbe. Dehogy is vállaltam! Nem! Jöjjön inkább a nyugdíj! — Csak másfél évig bírtam az otthonülést, a sétálgatást, a semmittevést. Mindennap itt jártam el az Elektroszila gyár előtt. Egy napon azt mondtam magamnak: te, Vaszilij, technikusi végzettséged van, fiatal vagy még, hiszen csak negyvenöt éves voltam, amikor nyugdíjba mentem. Ne hagyd, hogy öregember váljék belőled ... Jelentkeztem a gyárban. Először csak irodára tettek, hadd jöjjek bele a dörgésbe, aztán üzembe kerültem, és már több mint három esztendeje művezetőként dolgozom. Tudja, milyen jó érzés?! Hogy megfiatalodtam! Amikor egy ilyen nagy munkát sikerül elvégezni, legalább olyan jól érzem magam, mint amikor a háború idején Norvégiából Murmanszkba sikerült kísérnem egy sok hajóból álló konvojt... — És a nyugdíját nem érinti az, hogy dolgozik? — Szó sincs róla. Igaz, a nyugdíjam majd háromszor akkora, mint a fizetésem, de érintetlenül megkapom. Vaszilij Kotov, most már arra készül, hogy megkezdjék az egymillió kilowattos turbina gyártását. Az ő élete itt van az Elektroszila gyár harmadik hidroturbina üzemében. Bár másik életére, a repülésre is vissza-vissza gondol. Május 1-én, még november 7-én felhúzza egyenruháját, kitűzi a rendjeleit, és úgy vonul fel Leningrád utcáin, a Téli Palota elé, az Elektroszila munkásai között. Rajna Béla ünnepnapon, a régi egyenruhában (Fotó: APN) A generális a műhelyben. Vaszilij Kotov (balról) a hidroturbina üzemben, munkatársaival .