Ország-Világ, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-02-17 / 7. szám

9 VAJAKON . Tavasszal, egy fiatal magyar tanár, aki második éve él Rabatban, meghívólevelet küldött számomra, hogy látogassak el Marokkóba. Meghívóleveléhez egyúttal csatolta a beutazási vízumot is. Mivel útlevelemet Európa—Afrikára pár hét alatt megkaptam, semmi akadálya sem volt, hogy útrakeljek, Budapest—Párizs vonalán. Bordeaux-ban kellemetlen meglepetésben volt részem: megtagadták a marokkói beutazást szentesítő pecsét beütését útlevelembe. — Lehetetlen — rebegtem —, de a konzul elém tartotta útlevelemet és nyomatékosan mutogatva benne Nádor utcai lakcímemet, közölte, hogy: — Madame Nádorban lakik. Ezt készségesen el is ismertem. — Nádor egy város a tengerparton, Algír határához közel — mondta a konzul és merően nézett. — Közismert kémközpont!! A Surete National ezért nem engedélyezi Madame marokkói partraszállását. Majd elállt a szívverésem. Hogy egy konzulátuson, egy ország fővárosának a neve ne mondjon semmit, csak egy utcanév, amely véletlenül azonos a kémközpont nevével! Ijedtemben sokkal jobban kezdtem beszélni franciául, mint valójában tudok, és a keresztkérdések pergőtüzében kiálltam a próbát. Megmagyaráztam a »nádor« jelentését, mint rangot, úgy hogy az ő »pasa« vagy »sah« méltóságukhoz hasonlítottam. Biztosítottam arról is, hogy vendéglátóm bizonyára felelősséget vállalt értem, ez esetben nem fogok kémkedéssel foglalkozni. Ilyen előzmények után egy Agadir nevű csámpás kis teherhajó utasaként szálltam vízre, és az Atlanti-óceánon dél felé hajózva, kikötöttem Casablancában. Ott várt reám vendéglátóm és kalauzom, egy fiatal tanár. A Rabatig tartó autóúton kissé sértődötten meséltem el neki a történteket. Mindenhol tapasztaltam, hogy milyen keveset tudnak rólunk! Kísérőm erre felteszi a kérdést: — Madame, mit és mennyit tud erről az országról, amelynek vendége lesz? Nézem az égre rajzolódó sötét pálmafákat, az elmaradó, rejtelmesen tömör olajligeteket, a domboldalhoz tapadó, sárból vert fecskefészek-házakat és akadozva mondani kezdem a »leckét«: — Fővárosa Rabat. Nemrég szabadult fel a francia protektorátus alól, lakossága arab. Királyság. Van egy nagy hegysége, az Atlasz ... és a nők nagy része még fátyolt hord ... Kísérőm nem néz rám, úgy mondja: — Elég kevés! Bársonysötét, meleg és puha az afrikai éjszaka. Csakhamar feltűnik Rabat vörös kőfala. A szamárhát ívű városkapun átsuhanva, megmutatják magukat a hallgatag fehér házak, zöld növényköntösükbe burkolózva. SZÁLE-TÓL AZ UDAJJÁK KERTJÉIG Az országgal való ismerkedés természetesen Rabattal kezdődik. A város több, mint 500 éves. Megmaradt épületei közül épült fel az alig 50 esztendős modern Rabat, lapostetejű, fehér házaival. Királyi székhely. A kőfallal körülvett uralkodói rezidenciában múzeumok, a királyi család tagjainak külön palotái és hivatalos épületek találhatók. A király otthona, magán lakóhelye a Rabattól néhány kilométerre fekvő Dar esz Szalám (Béke Háza). Az Atlanti-óceán és a beléje ömlő Bu Regreg folyócska partján elterülő Rabat, talán a világ legkisebb nagyvárosa, illetve legnagyobb kisvárosa. Hotelek, bankok, európai szintű üzletsorok jelzik világvárosi szintjét. Villamos, troli nincs a városban, viszont a taxi nagyon olcsó. A Bu Regreg folyócska túlsó oldalán fekszik: Szálé, a szentélyek városa. Valamikor kalózkikötő volt, innen vették fel a harcot a betolakodókkal a vad legények. Élénk és erős Száleban a kézműipar. Ötvösök, bőrdíszművesek, hímzők, szőnyegszövők, kaftánvarrók szakma szerint egymás mellé sorakozó apró, nyitott műhelyeiben bámulhatják meg a látogatók, hogyan készül végtelenül primitív eszközökkel, hagyományos formában és díszítésben az áru. A »segédmunkások« — a gyerekek! A papa »üzemében« sodorják a selyemzsinórt, fűzik a gyöngyöt, aranyozzák a bőrt, kátrányba mártott ujjacskáikkal rakják fela mintát a nyers agyagedényekre i s, ha helyszűke Az arab nők nem szeretik, ha fényképezik őket.. . Az Udajják Kertjének és erődítményének bejárata. A kopár falait mögött délszaki növényekkel beültetett, árnyékos kert húzódik meg 22