Ország-Világ, 1965. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1965-09-29 / 39. szám

TABUIKTÓL A­ ­­z International Telecommunication Union, azaz a nemzetközi távközlő testület, ebben az esztendőben ünnepli fenállásának százesztendős évfordulóját. Az ITU nemzetközi jelentősége az 1865-ös alapító, párizsi egyezmény, de különösen a századforduló óta rendkívüli mértékben meg­­növekedett. Az utóbbi fél évszázad alatt lett mindennapos a távíró, a film­híradó, a rádió, a televízió, a távgépíró és a képtávíró. Műbolygó segítségével ma már Vlagyivosztokból lehet televíziós közvetítést röpíteni Európa felé, s az emberiség napjainkban 36 000 kilométer magasságban is rendelkezik telefon­­központtal (Early Bird), amely egyidejűleg 240 telefonbeszélgetés lebonyolítá­sára alkalmas. A rendkívül hivatalosan hangzó egyesület, az ITU munkája az országok legszélesebb körű együttműködését igényli. Százesztendős fennállása alatt sok nemzetközi egyezményt hozott létre, ilyenek szabályozzák a táviratok or­szágok, sőt kontinensek közti forgalmát A Titanic és más hajók katasztrófája váltotta ki a tengeri hírközlés és segélykérés szabályait, később pedig sor került a rádiózás (beleértve az URH-rádiózás) és a tv nemzetközi működését biztosító szabályainak megalkotására. Az ITU keretein belül oldották meg mindazokat a kérdéseket, amelyek a nemzetközi hírközléssel összefüggenek. Az UNESCO adatai a távbeszélő készülékek számát 1955-ben kilencven­­millióra becsülték, s ez a szám 1964-re kétszeresére emelkedett. A XXI. század beköszöntésére a tudósok óvatos számítása és becslése szerint már hatszáz­millió működő telefonállomással kell számolnunk. A fejlődés iránya az, hogy a hátralevő évtizedekben meg kell valósítani a nemzetközi közvetlen tárcsázás rendszerét. Akkor ugyanis minden, a nemzetközi távközlő szervhez tartozó ország földrajzi helyzete szerint jelzőszámot kap. Ezek szerint az észak-amerikai hívó­számok 1, az afrikai 2, az európai 3-4, a dél-amerikai 5, a szovjetunióbeli 7, a távol- és közelkeleti 9-es számjeggyel kezdődnek, míg a 0-t tartaléknak szán­ták. Ha tehát 2000-ben Budapestről valaki fel szeretné hívni az ITU Svájcban székelő központját, a következő számcsoportokat kell tárcsáznia: 41-022—347- 000. Ebből 41 jelenti Svájcot, 022 Genfe, a többi pedig a szervezet ottani tele­fonszáma. Folytatás a 20. oldalon A távközlés történetében az első fontos állomás Claude Chappe francia mérnök 1791-ben keletkezett találmánya: az optikai jelzőtáblák. Néhány kilométerre állították fel egymástól, rajta betűk és jelzések, amelyeket a kívánt szövegre való beállítás után a legközelebbi őrségen telesz­kóppal figyeltek. Ott a szöveget vették és ismét továbbju­tották. A francia posta 1872-ben 134 postahivatalt látott el ilyen optikai jelzőtáblákkal és ezek vonalainak hossza 4800 kilométer volt Chicago 1893: egy közlekedési rendőr balesethez kér segítséget, mégpedig egy utcai telefonfülkéből A szovjet műhold segítségével közvetített kép (a műhold fellövésekor már közölték ezt a felvételt) Ma már az emberek mindennapos segítőtársa a telefon

Next