Ország-Világ, 1965. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1965-10-20 / 42. szám

„ N­em Nem vagyok itt!” - mondja ma­gyarul, közismert rajkini akcen­tussal a fotóriportereknek, akik a Váci utcai Divatközpont modern tervezésű, új helyiségében tartott őszi-téli divat­­bemutatóra váratlanul betoppanó mű­vészt pergőtűz alá fogták. Ám, ha valaki oly népszerű Pesten, mint Rajkin, annak állnia kell a fotó­zást, és a gyors interjút. - Mi vonzza a művészt a női divat­hoz? - Nincs ebben anakronizmus. Szín­házból jövök, és fél óra múlva a Vidám Színpadon már várnak rám ... - Tehát kikapcsolódás? - ... most is úgy érzem magam, mintha színházban lennék. (A bemutató javában pereg. A han­gulat olyan forró, mint egy „valódi” premieren. Dóri, az ismert maneken, az öltözőajtóban „jelenésére” vár. Klári gyönyörű télikabátban lép a „színre”. Arató Ferencné divettervezőnő Rajkin­­hoz fordul: „Melyik tetszik a művész úrnak?” - Mindegyik. De legjobban az első, a fekete síöltözet. Megvenném.”) — Tehát vásárlás? — A Miniatűr Színház társulata mo­dern darabokat játszik, olyan kosztü­mökben, amelyeket az emberek az élet­ben viselnek. (Befut Rajkin házi szerzője s a két férfi percek alatt gondolatokba mélyed­­ve beszélget.)­­ Tehát impressziókat gyűjt? — Az újonnan szerzett benyomások, természetesen, nem múlhatnak el nyom­talanul az emberben. „Valami mindig van”, ami megragad. És ha nem? Ak­kor sem szabad az élmények elől elzár­kózni, mert az élmények szépítik meg az életet. Búcsúzik. Elsiet. Lehet, hogy ezzel a pesti délelőttel még valamelyik rajkini darabban talál­kozunk? Fotó: Kcs Irén Szöveg: Tóth Emma Lehet, hogy csak impressziókat gyűjt Megtapsolja a manökeneket Talán vásárol is

Next