Ország-Világ, 1965. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-20 / 42. szám
„ Nem Nem vagyok itt!” - mondja magyarul, közismert rajkini akcentussal a fotóriportereknek, akik a Váci utcai Divatközpont modern tervezésű, új helyiségében tartott őszi-téli divatbemutatóra váratlanul betoppanó művészt pergőtűz alá fogták. Ám, ha valaki oly népszerű Pesten, mint Rajkin, annak állnia kell a fotózást, és a gyors interjút. - Mi vonzza a művészt a női divathoz? - Nincs ebben anakronizmus. Színházból jövök, és fél óra múlva a Vidám Színpadon már várnak rám ... - Tehát kikapcsolódás? - ... most is úgy érzem magam, mintha színházban lennék. (A bemutató javában pereg. A hangulat olyan forró, mint egy „valódi” premieren. Dóri, az ismert maneken, az öltözőajtóban „jelenésére” vár. Klári gyönyörű télikabátban lép a „színre”. Arató Ferencné divettervezőnő Rajkinhoz fordul: „Melyik tetszik a művész úrnak?” - Mindegyik. De legjobban az első, a fekete síöltözet. Megvenném.”) — Tehát vásárlás? — A Miniatűr Színház társulata modern darabokat játszik, olyan kosztümökben, amelyeket az emberek az életben viselnek. (Befut Rajkin házi szerzője s a két férfi percek alatt gondolatokba mélyedve beszélget.) Tehát impressziókat gyűjt? — Az újonnan szerzett benyomások, természetesen, nem múlhatnak el nyomtalanul az emberben. „Valami mindig van”, ami megragad. És ha nem? Akkor sem szabad az élmények elől elzárkózni, mert az élmények szépítik meg az életet. Búcsúzik. Elsiet. Lehet, hogy ezzel a pesti délelőttel még valamelyik rajkini darabban találkozunk? Fotó: Kcs Irén Szöveg: Tóth Emma Lehet, hogy csak impressziókat gyűjt Megtapsolja a manökeneket Talán vásárol is