Ország-Világ, 1965. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-20 / 42. szám
VÁROS A SARKKÖRÖN Szibériai vendéget kísértem két hétig hazánkban. Az óriási térségek képzetei, amelyek könyvekből, útleírásokból maradtak meg bennem, beszélgetéseink nyomán szinte tapintható körvonalat kaptak: barátom akkora területről tudósítja a szovjet APN hírügynökséget, mint öt Franciaország együttvéve. Gyakran megfordul Norilszkban, a sarkkörön túli városban. Dugyinka kikötőjéből a tundrán keresztül visz a vasút erre a csodálatos emberi településre, ahol az örökké fagyott földbe ágyazva sokemeletes házak feszítik homlokukat a tomboló sarki viharoknak, s a házakon belül az élet éppúgy folyik, mint egyebütt a földön. A tundra nyári színei megejtően szépek. Óriási lápot lát a szem, zöld zsombékokkal, fahéjszínű vízzel, rózsaszín tisztásokkal. Aztán feltűnnek a vastartalmú vöröses hegyek. A hegyek közt laposra gyalult síkságok, mintha a természet itt csak a hegy és a síklap végletét ismerné, közvetítő dombok nélkül. MEGLEPŐ KÖZHELYEK Az egyik interjút German Tyitovval készítette a riporter, közvetlenül az űrutazás után. Azt kérdezte: - Aludt útközben? - Méghozzá pompásan! - Ivott valamit? - Természetesen csak vizet. - Evett is? - Kitűnő étvággyal ... A prózai kérdések, s az egyszerű feleletek savát-borsát az adja, hogy a szputnyik csillagpályáján történt mindaz, amiről Tyitov beszélt. A három mondat szenzációként járta be a világot. A másik interjúra Norilszkban került sor, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnökével. Az újságíró így faggatózott: - Milyen házak épülnek a városban? - Több emeletes kőházak. - Van-e autóbuszközlekedés? - Miért ne lenne? - Van-e vízvezeték, rádió? - Norilszkot teljesen villamosítottuk. A városnak automata telefonközpontja van. A lakásokban központi fűtés, melegvíz. Norilszk lakossága több vizet fogyaszt, mint akár London vagy Párizs lakói. Ez az interjú is hétköznapinak tűnik. De csak az első pillanatban. Aztán - ha végigfuttatja ujját a térképen elemi erővel megrázza az embert. Ott látja Norilszkot a 69-ik szélességi fokon. Észak ilyen magasságában hasonló város nem található a földön. Legfeljebb apró, eldugott falvak. VITÁK A VÁROSKÉPRŐL A városnak 120 ezer lakosa van és hatalmas fémkombinátja. Persze, a számok így magukban keveset mondanak. Tegyük tehát hozzá: Norilszkban az év 365 napjából 250 napon esik a hó. Száz napon át a hőmérséklet nem emelkedik mínusz 30 foknál magasabbra. Az év kilencven napján mérnek 15 méternél erősebb másodpercenkénti szélsebességet. Ez a hatalmas, sarkkörön túli város mindössze 25 éves. Az ideérkező emberek megszelidítették a vad északot, az örök fagy földjét. Betoncölöpökre épített házaik fundamentumával áttörték a nyáron felengedő felső talajréteget, a betonlábak így a mindig fagyos talaj monolitrétegére támaszkodnak. Norilszk házai a föld felett szárnyalni látszanak, pedig csak a leleményes emberi elme szárnyalt, amikor - a vad természethez igazodva - megalkotta őket. Szibirják barátomtól értesültem azokról a vitákról is, amelyek a város jövő arculatának kialakításáról keletkeztek a tervezők között. Sok híve van annak az elgondolásnak, amely a város új negyedeit tető alá akarja vinni, mesterséges „égboltot” teremtve az emberek feje fölé. Ebben a tervben kertek zöldellnének, virágoznának a tetővel fedett városnegyedekben. A másik elgondolás az ember alkalmazkodó képességét tekinti irányadónak. A 25 év megmutatta, hogy ennyi komforttal a Sarkkörön túl is élhetnek az emberek modern nagyvárosi életet. A vita még nem dőlt el, de Norilszk így is szenzáció Nyugaton. Nemrég kanadai küldöttség járt itt, hogy tapasz- Norilszkban délen ilyenek a nappalok.