Ország-Világ, 1965. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1965-09-01 / 35. szám
Xu*s 2a Xcua S3 RÉGI KÉPEK MESÉLNEK térségét, rekedt hangján érezni lehetett az 1899-es évjáratú rizlinget. Cseh-tót dialektussal beszélt, ez volt a humora. A másik két bohóc fogalomnak számított akkor Pesten. Az egyiket Hugyela Pata-nak hívták, a másikat Bauer-nak, aki „éneklő” kutyájával lépett föl. Túlzás a nyüszítést és vonítást „éneklésinek minősíteni, — de sikere tagadhatatlan volt. Kint, a cirkusz körüli állóhelyeken zsúfolódott össze a nincstelen publikum. Időnként körüljárt valaki egy persellyel, megcsörgette, 1—2 krajcárt kért. Akinek még ennyije sem volt, az odébb állt, vagy átsiklott arra az oldalra, ahol már leadták a baksist. Sokan voltak ilyenek. A főbejáró fölött kínai pagodára emlékeztető faalkotmány állt. Itt néhány fecskecsalád fészkelt sok éven át. Tavasszal jöttek, egész nyáron át szorgalmasan ki-be röpködtek, zeneszó mellett etették az éhes kicsinyeket. Kisasszony napja körül — pedig még működött a cirkusz —, elröpültek messze, arra, amerre az öreg igazgató született —, dél felé. Aztán tavaszra visszajöttek. Pontosan megtalálták régi fészküket. Boldogan csiviteltek a cirkusz főbejárója fölött. De eetféfgi titkoztér ott, ahol most a Széchenyi fürdő gyógyító artézi vizében annyian találnak enyhülést, — állt a múlt század végén az első magyar Néparéna, a modenai születésű öreg Barokaldi cirkusza. Tavasszal, amikor a Városligetből hársfák és orgonabokrok illata áradt, a friss barna olajfestékkel átfestett népszórakoztató üzem kapujában megkondult a kis harang, jelezve: kezdődik az előadás. Egyetlen fénykép maradt meg a cirkuszról és az öreg Barokaldiról, Olaszországból Magyarországra telepeden valamikor híres kötéltáncosról. Fiatal korában leesett a drótkötélről, eltörte jobblábát, azóta sántított. Kis társulatával először bejárta az akkori Horvát-Szlavóniát és Dél-Magyarországot, aztán Pestre jött , és ittmaradt. Évekig szórakoztatta a külváros népét. Megtanult magyarul és éhező artistáknak adott kenyeret minden nyáron. Volt olyan nyár, amikor nap mint nap zápor, zivatar mosta el az előadásokat. Viszont voltak nyarak, amikor szép időben jól ment a kis cirkusz. Ilyenkor délután kettőtől este 10 óráig szólt a hattagú zenekar és minden előadáson eljátszották a Dunári-valcert. Betanított apró kese lovával, a „Csipkéivel az öreg Barokaldi naponta kétszer is fellépett. Emlékszem, fullasztó meleg késő nyári délutánokra, amikor a tavasszal frissen festett padokra odaragadt a nadrágunk és az artistákról csurgóit a verejték. Kint a ligetben a faszén és a főtt kukorica szaga jelezte, hogy nemsokára beáll az ősz, vége felé közeledik a ligeti élet, elnémulnak a verklik, téli csöndes álomba merül minden. Bent a cirkuszban, a magas lebegő trapézon a két Christian nővér, L-Viu és Rózsi életveszélyes mutatványainak tapsoltunk. Barokaldinál indult el a gyönyörű lány karrierje. Bejárták az egész vitásé, hírnevet szereztek a magyar artistaművészetnek. Itt tanította Barokaldi a világ első női oroszlánidomítóját, Józsa kisasszonyt a veszélyes mesterségre. Igaz, hogy csupa öreg, jóindulatú, szófogadó ártalmatlan oroszlánból állt a trupp. Itt lépett fel egész fiatalon az utolérhetetlen zenebohóc Grock, a magyar ruhába öltözött Enders család, a kitűnő lovasdinasztia és a később nemzetközi hírnevű Rastelli zsonglőr édesapja. Kívülről tudtuk Fiedler úrnak, a népszerű hasbeszélőnek vicceit. Az egyik bohócot Mankow-nak hívták. Fehérre mázolt arca komor és szigorú volt, a humor szikráját sem lehetett felfedezni benne. Utálhatta a mesmár akkor bontották a cirkusz hátsó építményét, hogy helyet adjanak az akkor épülő Széchenyi fürdőnek. Pár nap múlva bontani kezdték a főbejárót a fecskefészekkel együtt. Ott álltam akkor én is, könnyes szemmel. Miss Józsa, az első magyar női oroszlánidomitó a Barokaldi cirkuszból indult el világkörüli útjára A Barokaldi cirkusz a Város- Ugerben IMI 18 Szőreg én fotó: Inyei Pál