Ország-Világ, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1966-02-02 / 5. szám

Folytatás a 16—17 oldalról tokratikus megkötések nem nehezítenék mind a gyárak, mind a kereskedelem gazdaságosságra valótörekvéseit. A külkereskedelem szerint 1966-ban például ólomkristályból a tavalyi termés kétszeresét adhatnák el, ha!... Az elavult csomagolási technika miatt a harminc-ötven forintot érő ólomkristályból készült kézimetszésű poharakat (egy darabon 25—30 ember dolgozik) nem »ömlesztve« csomagolnák a gyárak. Ugyanis húszat, negyvenet raknak egy kartondobozba, és a nyugati vásárlók, áruházak és kereskedelmi cégek, arra kényszerülnek, hogy maguk csomagolják megfelelő készletdobozokba. Természetesen, a csomagolás költségeit a magyar vállalatnak kell duplán megfizetni, mert már akkor meg kell rendelniük a dobozokat a Csepeli Papírgyártól, amikor még nem is tudják, hogy milyen árut fognak gyártani. Sőt, a típusdobozokat is az esedékes negyedév előtt 80 nappal kell megrendelniük, és a papíripar még ezeket is a negyedév utolsó napjaira igazolja csak vissza. Az egyik londoni elit nagyáruház például a karácsonyi vásárra 20 ezer darab metszett konyakospoharat kért, de a dobozgyár csak úgy lett volna hajlandó az ehhez szükséges dobozokat elkészíteni, ha az üvegipar még nyolcféle más típusú dobozt is rendel, természetesen mindegyikből tíz-tízezer darabot. Emiatt semmi sem lett az üzletből. A kezdetleges csomagolás miatt a kiváló minőségű magyar áru gyakran nem juthat be az »elit piacra«, ahol ugyanaz az áru kétszeres pénzt hozna, mert a nyugati vevő sokat ad a »tálalásra«. A kereskedelemmel szemben a termelőüzemek, mint azt Balatoni Antal, az Ajkai Üveggyár igazgatója elmondotta, a Pannonglass márka termelését a jelenlegi minőségi szint tartása mellett háromszorosára képesek növelni, ha az üvegipar önállóan tudná megoldani és lebonyolítani külkereskedelmét. — Lehetetlen állapot — szerintük —, hogy egy vasnagykereskedelmi export vállalat foglalkozzon az üvegáruval. Miért kapcsolják a vasárut az üveghez? Az üvegcikket önállóan sokkal gazdaságosabban és nagyobb nyereséggel lehetne értékesíteni. Szabadabb keret! — A jelenleg exportált összmennyiséget az Ajkai Üveggyár egymaga elő tudná állítani, ha 4—5 fős önálló kereskedelmi osztálya lenne. A gyár sem tud beletörődni abba, hogy a primitív csomagolás miatt termékeiért 30—40 százalékkal kevesebbet kap. Ők is látják, hogy művészien, nagy szaktudással metszett kelyheiket halálos vétek ömlesztve szállítani. Ezért 1966-ban négymillió forint értékben saját dobozüzemet építenek. Ehhez már hozzá is kezdtek. Bár az is igaz, hogy tűző, fűző és papírvágó gépeik még nincsenek, de remélik, hogy az idén ezeket is sikerül valahol megvásárolniuk. A termelés belső problémáinak megoldását Ajkán is az új »mechanizmustól« várják. Ha maguk dönthetnék el a szükséges béralap nagyságát, sokkal célszerűbben és a termelést jobban serkentő módon tudnának gazdálkodni. — Aki ennyi devizát hoz, annak a nyersanyag gazdálkodásban is szabad kezet kellene kapnia — vélekedik a gyár igazgatója. Az NDK-ból származó homokkal dolgoznak, ám az ottani bánya lassan kimerülőben van, a hazai homok színtelenítését pedig még nem sikerült megoldani. Az üzem véleménye szerint abban is igaza van a Ferumionnak, hogy ha nem adunk ki centeket a nagy kvarctartalmú belga homokért, nem tudunk dollárokat bevenni a magyar üvegért. E gy sikeres márka, mégis mennyi probléma és belső ellentmondás vár feloldásra. Az élet, a fejlődés feszegeti a túlhaladott formákat... Mindannyiunk érdeke, hogy a »régi« helyébe minél előbb, a mai feladatoknak jobban megfelelő, új formák, új módszerek lépjenek. Szamos Rudolf E - Egy darab a napi hatvanezerből 18 40,_ _ I boszorkányság. É f I Az 1966. évi II I tavaszi divatot, ül | amelyet itt bemutatunk, már a télen megtervezték, kiszabták, megvarrták, kipróbálták (a manekeneken). Ezért sikerült a fotóriporternek, a divatbemutatókat megelőzve, az OKISZ Labor első hajtásait a házi zsűrizés alkalmával megörökíteni. A színes képeken nincs semmi szenzáció. Jól kihasználható kabátokat, ruhákat láthatunk, csupa olyan darabot, amelyet bármilyen alkalomra, korra és súlyra való tekintet nélkül minden nő viselhet. Talán csak a piros délutáni ruhát nem ajánlanám a kövér, alacsony, rövid nyakú nőknek, mert az nekik nem előnyös. Nálunk tehát már bekövetkezett a divat trónfosztása, amelyre a párizsi divattervezők sippaldobbal, minden híradási apparátust bevetve készülnek. „Hadat üzenni mindannak, ami megszokott s az űrhajózás korában akadályozná a nőket a szárnyalásban”, ilyen hangzatossággal sikerült a divatot korszerűsíteni, s nemcsak a ruha aljából, de a bőségéből is jócskán elhagyni. A megalkotott „mű" már alig-alig fér be a ruha gyűjtőfogalmába: térden tíztizenöt centivel felül érő aljba járhatnak azok, akiknek még ez sem árt. Az már vérmérséklet dolga, ki hogyan hordja a szoknyát... és a nadrágot. Róma egyik legfestőibb részében, a Piazza di Spagna közelében, a Via del Babuinon, a római műkereskedők utcáiban, ahol a szűk sikátorok romantikáját a házfalakon elhelyezett képhalmaz fokozza — egészen meglepő módon. Itt minden látható. A divat legfrissebb alkotásaival így találkoztam: idegesítő zagyvaságban vászonra kent vetett csikók, vonalak, színpamacsok, itt-ott fémspirállal, villamosjeggyel, sőt színészek rotációs papíron megjelent képmásával tarkítva. Ott voltak alkotóik is, az olasz „új hullámos” művészfiatalok. A földre dobott zsákdarabon ültek és hosszú ollóval, szótlan mélyültségbe merülve rojtokra vagdalták nadrágjuk szárát. Arckifejezésüket előrehulló hosszú haj takarta, íme, a topi teljes szépségében is adnak a divatra. Segítség ! Az őrültségből is megárt a sok. Szerencsére az észt nem lehet megfosztani a józanságtól. Itt van például a ma már világhírű Szláva, teljes nevén Vladiszlav Mihajlovics Zajcev fiatal moszkvai divattervező sikere. Egykét évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett Nyugaton azzal, hogy télire jó meleg holmikat, szőrmekucsmákat, magas szőrmegallérokat tervezett. Majd folytatta az idén a térdig érő csizmával s az abba bedugható szűkszárú nadrággal. A világon mindenütt viselték, ahol fagypont alá szállt a hőmérséklet. Mi azonban már a tavaszt várjuk. Ki-ki a maga egyéniségéhez szabva a tervezők elképzeléseit, ötleteit, hogy kellemesebb legyen mindaz, amit a friss évszak az embereknek nyújthat. Szöveg: Tóth Emma Színes fotó: MTI Bara István Térden felül érő alj olyan fiataloknak, akiknek még ez sem árt