Ország-Világ, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1966-04-13 / 15. szám

* Ahmadulina szaval Élmény a csipketerítős asztalnál Egy találkozón történt, a Barátság Há­zában. A bölcsészkar orosz szakos diákjai, a közgazdasági egyetem néhány hallgatója és a Reneszánsz együttes tagjai találkoz­tak a szovjet íróküldöttség tagjaival. Ah­­madulinával, Antonovval, Nonasvilivel, Rozsgyesztvenszkijjel. Ha lenne olyan hőmérő, amely a hangu­lat hőfokát méri, a higanyszál egyenlete­sen gyorsulva szaladt volna felfelé. Már Kardos László megnyitó szavainál kezdődött. »Ebben a pillanatban büszke vagyok rá, hogy a Nagyvilágot szerkeszt­hetem, s hogy folyóiratunk részt vett az itt jelenlevő költők és írók bemutatásá­ban . . .* Korunk irodalmának egy jeles kis­­grup­­pája* ült ott a csipketerítős asztalnál. Antonov a novella műfajáról, a szovjet irodalmi élet néhány gondjáról beszélt. Higgadtan, okosan, rokonszenves nyíltság­gal. Rozsgyesztvenszkij költeményeit mondta el és válaszolt az egyetemisták kérdéseire. »­Olyan, mint egy fiatal mackó.... Akik megismerték, ezután nemcsak verseiért szeretik majd. Nonasvili grúz költő az orosz nyelvben néha ejt egy-egy hibát, de amikor grúz nyelven mondta el költeményét, döbben­ten hallgattuk. A szöveget nem is értve, különös "-zenei-* élmény volt. Műfordító-jelöltek mutatták be munkái­kat: ifj. Migray Em­őd, Lukács Gillike__ Majd a szavalók következtek: Klein Judit, Téri Piroska, Lencz György, Váczi Lenke... Az estre a koronát Ahmadulina tette fel. Amikor szereplésre szólítják fel a diák­lány. Mint aki készült, de a próza nem erős oldala ... Néha megremeg a hangja, izgatottan. Mindez azonban mellékes. S amikor egy nagy lélegzet után verset mond, előbbi gyönge hangja erőssé válik. Nagyszerű ritmusú versmondásával min­den érzelmet képes kifejezni. Gyöngédsé­get, játékosságot, bánatot, szenvedélyt. Hinnünk kellett neki, hogy az esővel beszélgetni lehet, hogy az esőcsepp kis majomként kuporgott a vállán, s hogy utá­na kopogott a kávéház ablakán. Köszönjük Bella Ahmadulinának..., hogy vele együtt mi is »bőrig áztunk­*... Némethi Györgyi » * I Bel­la Tatár szemét tágra tárja, Versét — lelkét — recitálja. Csupa ideg, tapsra szomjas, S egy kócos szól: »Kár, hogy borzas!» (A hallgatóság soraiban egy fiatalember irta le ezeket a sorokat — egy villamosjegy hátára ...)

Next