Ország-Világ, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-13 / 15. szám
* Ahmadulina szaval Élmény a csipketerítős asztalnál Egy találkozón történt, a Barátság Házában. A bölcsészkar orosz szakos diákjai, a közgazdasági egyetem néhány hallgatója és a Reneszánsz együttes tagjai találkoztak a szovjet íróküldöttség tagjaival. Ahmadulinával, Antonovval, Nonasvilivel, Rozsgyesztvenszkijjel. Ha lenne olyan hőmérő, amely a hangulat hőfokát méri, a higanyszál egyenletesen gyorsulva szaladt volna felfelé. Már Kardos László megnyitó szavainál kezdődött. »Ebben a pillanatban büszke vagyok rá, hogy a Nagyvilágot szerkeszthetem, s hogy folyóiratunk részt vett az itt jelenlevő költők és írók bemutatásában . . .* Korunk irodalmának egy jeles kisgruppája* ült ott a csipketerítős asztalnál. Antonov a novella műfajáról, a szovjet irodalmi élet néhány gondjáról beszélt. Higgadtan, okosan, rokonszenves nyíltsággal. Rozsgyesztvenszkij költeményeit mondta el és válaszolt az egyetemisták kérdéseire. »Olyan, mint egy fiatal mackó.... Akik megismerték, ezután nemcsak verseiért szeretik majd. Nonasvili grúz költő az orosz nyelvben néha ejt egy-egy hibát, de amikor grúz nyelven mondta el költeményét, döbbenten hallgattuk. A szöveget nem is értve, különös "-zenei-* élmény volt. Műfordító-jelöltek mutatták be munkáikat: ifj. Migray Emőd, Lukács Gillike__ Majd a szavalók következtek: Klein Judit, Téri Piroska, Lencz György, Váczi Lenke... Az estre a koronát Ahmadulina tette fel. Amikor szereplésre szólítják fel a diáklány. Mint aki készült, de a próza nem erős oldala ... Néha megremeg a hangja, izgatottan. Mindez azonban mellékes. S amikor egy nagy lélegzet után verset mond, előbbi gyönge hangja erőssé válik. Nagyszerű ritmusú versmondásával minden érzelmet képes kifejezni. Gyöngédséget, játékosságot, bánatot, szenvedélyt. Hinnünk kellett neki, hogy az esővel beszélgetni lehet, hogy az esőcsepp kis majomként kuporgott a vállán, s hogy utána kopogott a kávéház ablakán. Köszönjük Bella Ahmadulinának..., hogy vele együtt mi is »bőrig áztunk*... Némethi Györgyi » * I Bella Tatár szemét tágra tárja, Versét — lelkét — recitálja. Csupa ideg, tapsra szomjas, S egy kócos szól: »Kár, hogy borzas!» (A hallgatóság soraiban egy fiatalember irta le ezeket a sorokat — egy villamosjegy hátára ...)