Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-27 / 30. szám

Június elején még zöld volt a búza. Debrecen felé utaztunk, s még a gépkocsi ablakán át is részegítő volt a természet. Nap­sütés eső után, dús fű, szemérmetlen giz-gazok, ordító rózsák és tébolyult vadvirágok... A búzaföldnél megálltunk. Letéptünk néhány kalászt, s mint az öreg parasztok, tenyerünkbe fogtuk. Súlyos volt és gyönyörű. Megilletődve szóltunk: jó termés lesz. Akkor még zöld volt a búza és várta a napot. Ritkán olyan az idő nyár elején, „ahogy az írva van”. Most is, kéretlen esők jöttek, bolond szelektől sok helyen földhöz lapult a búza, mint a rémült állat. Aztán egy napon mégis elindultak a gépek. A legelső alkal­mas pillanatban, hiszen ugrásra készen álltak már. A megdőlt táb­lákat kaszával vágták az öregek (régi aratások dörmögő króniká­sai: „Ezt a gép se tudja, a fiatalok se tudják. Csak mi”) Ünnep az aratás. Tikkasztó, fárasztó, de mégis ünnep, amely­nek végét és eredményét aggódó örömmel várta mindig az em­ber, mióta először magot hintett a földbe. Az aratás­­ közügy. Senkinek sem lehet közömbös, hogy mi­lyen lesz a termés, hiszen a gabonaszemekben ott van a ke­rek cipók, ropogás kiflik, fényeshátú kalácsok ígérete, és a min­dennapi kenyerünk. A, r (Kácsor László (MTI) és Selmeczi Tóth János felvételei) Vissza, a géphez INDIA tart­n\u\?cím nete Ki tudná megmondani, hogy mióta táncol az ember? Hogy első inspirációját a násztáncát lejtő madaraktól kap­ta-e, vagy önmaga jött-e rá, hogy amilyen öröm ütemesen verni a kongó fatörzset, ugyanolyan élvezet törzsünket, végtagjainkat ritmus varázslatában mozgatni? Ki tudná megmondani, hogy mióta táncolnak India népei, és hogy első táncaikat vallásaik sugallták-e, vagy csak később gondolták-e, hogy ami nekik tetszik, abban isteneik is örömüket lelik majd? Mi volt előbb: az aratás mozdulatait és örömét tükröző tánc, vagy a csapások elke­rüléséért könyörgők — vagy az elkerült baj felett örven­­dezők — vallásos táncai? Ha minderre nem is adnak választ a sok ezer éves in­diai művészeti emlékek, amelyek újból és újból táncoló is­teneket, halandókat, démonokat és szerelmeseket ábrázol­nak, annyi bizonyos, hogy India és a tánc elválaszthatat­­lanná vált, hogy nemigen van olyan esemény az indiai né­pek életében, öröm vagy bánat, várakozás vagy hálaadás, amit ne kísérne a tánc. A gyorsan fejlődő kulturális kapcsolatok, a zsugorodó Nagy megtiszteltetés a fiatal fiúk számára, ha részt vehetnek a punjabi szikek fergeteges aratási táncában, a banghra-ban

Next