Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-27 / 30. szám

Az indiai tömegek azon­ban csak gyönyörködnek a klasszikus táncokban, de már csak azért sem táncol­hatják őket, mert egy vala­mirevaló táncos képzése legalább tíz esztendeig tart. Népi táncaik skálája széles, mint a Gangesz monszun után. Ki győzné akár csak felsorolni a punjabi­szik férfiak fergeteges aratási táncát, a teli­holdkor elő­adott banghra-t, az assami hegyi törzsek wangla-ját, melyet csodálatos madár­tollakkal ékesített turbán­ban adnak elő ifjak és leá­nyok, vagy a Laccadive-szigetiek Afrikát idéző kard- és pajzstáncát? Az Orissa ál­lambeli Koya törzs férfiai félelmetes bi­valyszarvakkal kergetik el a gonosz szelle­meket, mialatt asszonyaik rézgömbökkel töltött dorongokkal ütik a földet, hogy a Rossz ki ne jöjjön odvaiból. A harcos Ra­­jasthanban még a nők is karddal a kezük­ben táncolnak, míg a Maharastra államban élő Korku törzs megeleveníti az őserdő szinte valamennyi állatát és növényét bá­jos táncjátékaiban. A nagyvárosokat már kezdi elárasztani a Beatlesek muzsikája és a twist, a táskará­diók okádta filmzene hangosabb, mint a sípok és dobok szava. De a banghra-t és manipuri-t még nem kell félteni. Szöveg és kép: Dárdai Tibor minden lépésiben­­ és muzsikája Életnagyság­i babák bájával táncolják el Manipur táncait az arannyal és ezüsttel átszőtt selymekkel ékes táncosnők 17

Next