Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1966-11-09 / 45. szám

„Amíg összeszoknak” — Tennessee Williams-bemutató a Madách Kamaraszínházban — George Havenstick, az egykori »hős« — most munkanélküli autószerelő — leteszi ifjú nejét egy »háborús haver« kis házának kapujába, mint egy csomagot. . . Tennessee Williams e színpadi műve igazán úgy kezdődik, mint egy vígjáték, s úgy is végződik sajátos heppienddel. Furcsa helyzetei és mulatságos-érzelmes je­lenetei ellenére mégsem komédia az »Amíg összeszoknak«. Hiszen főszólama éppen az, hogy Havenstick »háborús hős« volt — bom­bázó Koreában — és hogy most munkanélküli. Akik annak idején kegyetlen kalandokba küldték a Havenstickeket, könnyedén el­ejtik őket, amikor már nincs szükség rájuk. (Hogy aztán új Ha­venstickeket toborozzanak...) A darab hőse gyógyíthatatlan re­megést szerzett Koreában és bár az író néha mintha viccelődne is ezzel a remegéssel, nem lehet nem kihallani az egész hangsze­relésből, hogy Tennessee Williams szerint arról van szó: fizikai­lag életerősnek tűnő emberek ott, Korea fölött, a bombázógé­peken vesztették el, nemcsak azt, ami férfivá teszi a férfit, ha­nem azt is, ami emberré az embert... Nos, ha ez a félre nem érthető mondanivaló, miért a sok má­sodlagos — kedélyes és ironikus, szentimentális és bohózati — alszólam? Az amerikai író — kivételes színpadi költészete segít­ségével — általában szerves egységbe tudja vonni művei fő- és al­szálait Itt azonban nem és azért nem, mert megtorpant a drá­ma következetes továbbfejlesztése előtt. Itt már nem elég a gyengék, az elesettek drámájára rámutatni, a téma itt túlnő azon, amit Williams vall, vagyis, hogy »egy nagy kórház a világ«, amit ápolónő-feleségek gyöngédsége tehet csak otthonossá­­. A mű drámai alapanyaga küzdelmet igényel, a győzelemig vagy buká­sig végigvitt harcot a Havenstickektől! A téma túlnő azon, hogy a különben oly nemes williamsi költészet összefoghatná a kü­lönböző műfaji elemeket. Mégis, érdemes volt bemutatni — Vas István kiváló fordítá­sában az érdekes művet. Kerényi Imre rendezése ki is hozott a darabból majdnem mindent — amit csak lehetett —, bár a máso­dik felvonás tempójának gyorsításával és főleg Isabel Havenstick szerepének értelmezésével azért adósunk maradt. Úgy érezzük, hogy Isabel a szöveg adta lehetőségek között is valamivel kemé­nyebb lehetett volna, érzékeltetve, hogy ő »puritán apa« leánya. Hiszen így végig minden rokonszenvünk az övé és Havenstick drámája — még túl az írói problémákon is — elsüllyed. Ebben pedig nemcsak Demján Edit gyakran túl hatásos színészi stílu­sának, hanem a rendezői elképzelésnek is része van!... Lőte Atti­la — Havenstick megszemélyesítője — viszont, szemmel láthatóan, a lehetőségek okos kihasználására, árnyalt jellem­formálásra töre­kedett. Zenthe Ferenc — a »háborús haver« — is ügyesen balan­szírozott a dráma és a bohózat pólusai között kifeszített (illetve, nem mindig kifeszített) kötélen. Horváth Jenő meg nemcsak­ típust hozott: jellemet is teremtett Mr. MacGillieudy szerepében. A. G. Demján Edit és Söte Attila a darab egyik jelenetében (Fotó: Koncz Zsuzsa) 24 EZERNÉGYSZÁZ ÉVES „ARANYPÍZ” Jobbra, balra »szimatol« az okos szerkezet. Arany solidust keres. Nem elő­ször. Itt, Sátoraljaújhely mellett, a végardói határ­ban vajon talál-e? Hirtelen megugrik a mu­tató, halkan búgva jelez a műszer. Ide a kapával! Éles késként hasít a föld­be, egyszer, kétszer, há­romszor. Koppanás. Valaki lehajol s a földbe túr. Csa­lódottan nyitja ki a tenye­rét. Solidus helyett — kor­hadó vasdarab .. . — Pedig itt volt valahol — bizonykodik Király Ká­roly, a helybeli termelő­­szövetkezet dolgozója. Va­lahol itt... — Nyár elején — folytat­ja —, miután kiszedtük a korai káposztát, felszántot­tuk a földet. Az egyik na­pon általvágtunk a szántá­son Spinda János társam­mal, jó lesz-e? Egyszercsak a rög mellett fénylő vala­mit látok. Fölveszem. Olyan, mint az aranypíz, mondom a társamnak. Bó­lint, közelebb hajol és ket­ten nézzük rajta a furcsa betűket, meg a képet mindkét oldalán. Akkor nem tudtuk, mit találtunk. Vladár Ferenc, az újhe­lyi Kertészeti Technikum igazgatója, aki buzgó régi­séggyűjtő, a tanács segítsé­gét kérte: vizsgáltassák meg az érmét. Ilyen előz­mények után utazott ide, a végardói határba a Nem­zeti Múzeum munkatársa, dr. Bíró Tiborné, s vele együtt a műszer kezelője és egyik konstruktőre, Zala­­vári Tibor. Megvizsgálták az érmét és kiderült: II. Theosodius bizánci császár idejéből való solidus. De nem eredeti! Hamisítvány, valamelyik korabeli pénz­­hamisító »műve«. Ugyan­is hiányzik az érméről az eredeti soliduson látható fémjelzés, az öt betű, vagy­is a CONOR. Az arany ér­mén egyébként II. Theo­dosius látható az egyik ol­dalon, a másikon pedig az ülő Konstantinopoliszt meg­személyesítő női alak. Va­jon hogy került a solidus a végardói határba? — Erről csak találgatha­tunk — mondja dr. Bíró Tiborné. — Lehetséges, hogy görög kereskedő ve­szítette el... Vagy felte­hető, hogy valamelyik hun vitézé volt... Hiszen má­sodik Theosodius korában — az időszámítás előtti ötödik évszázadban — erre­felé már javában zajlott a népvándorlás. Egy bizo­nyos, nem a Boszporusz partjáról hozták. Talán itt, ezen a környéken hamisí­tották, utánozva a jó bizán­ci pénzt... Ki tudja? — S mint hamisítvány, nem is értékes? — Sőt! Rendkívüli lelet! Olyannyira, hogy magam­mal is viszem a fővárosba — kölcsönképpen. Ha majd létrehozzák Sátoraljaújhe­lyen a városi múzeumot, akkor visszaadjuk. A kutatást pillanatnyilag nem folytathatja a két ré­gész. A holdnyi területet sűrű gaz nőtte be, képtelen benne áthatolni a »földbe­látó« műszer. Ha azonban a termelőszövetkezet felszánt­ja a földet, s ilyképpen eltűnik róla a méteres gaz és a marasztaló gyom, a két kutató ismét visszatér a végardói határba, hátha akad még ott arany solidus? Csata László II. Theosodius bizánci csá­szár portréja .4 Konstantinopoliszt meg­személyesítő női alak Az est félhomályában arany solidus után kutatnak a »földbelátó« műszerrel (Fotó: Szabados György)

Next