Ország-Világ, 1966. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1966-09-28 / 39. szám
tozik be az öbölbe és saját magán kívül hajója személyzetét is valami raffinált egyenruhába bújtatja; ilyen esemény, hogy elkészült a tenger fölé lenyúló "Glorific"amelyre éppen a szenzációkeltés kedvéért esküdtek ismert építészek, hogy összedől mielőtt elkészülne; ilyen esemény, hogy "•Henry« a Niagara hőse, ezúttal a montecarlói tengeröblöt egyensúlyozza át, — s az ezerméteres drótkötél, a Casino lábától a hercegi palota bejáratáig biztosít bravúros légiutat a kétezer dollárral jutalmazott "•hősnek« — s esemény, hogy az Állami Népi Együttes két előadására, az ünnepségsorozat legtöbb bérletét adták el. Számunkra is akad szenzáció, az ünnepi napok sportplakátjain a Bp. Honvéd vízilabda-csapatát hirdetik, a hullámtörő betontömböknél, — ahol 30 méteres mélységig lelátni a kristálytiszta vízbe —, szemünk előtt lándzsázzák »botvégre« a halakat a békaemberek, s szenzáció számunkra, hogy ezt a sóízű kristálytiszta tengervizet, messze a "bólyán túl« is megtapasztaljuk, s kékségét mi is inkább csodáljuk, mint magyarázzuk. Innen sikk átlátogatni a Casinóba, ahol a portás már két franknyi borravalóért készségesen meséli, ki mikor és mennyit nyert — s arról jóval kevesebbet mesél, hogy hányan és mennyit vesztettek, elvégre ő is a »piac«-ból él. Azt is megtudhatjuk, hogy mikor "üzemelt« utoljára az "öngyilkosok terasza« — ahonnan veszteség után leugrani szintén monte-carlói sikk. Az én elrulettezett, rekordgyorsasággal elvesztett 10 frankomról biztosan nem mesél majd színes storyt a portás — de én sem tudnék valami különös "versenyláz-hangulatról" beszámolni. — Ahhoz nyerned kellett volna — mondja Tarcsi Zoli —, aki nyert is kétszer, hogy utána lázba esve hatszor veszítsen. Csilingelt, csörgött a kis golyó a 36 szám felett keringve, nekem egyszer sem állt meg ott, ahol szerettem volna, Latabár Katinak kétszer is. Anyagi romlásba nem döntöttük a Casinót, "nem robbantottunk bankot" — a megmaradt nyeremények mind fagylalttá lényegültek. Megkérdeztem Várady Gyuszit, hogy melyik monte-carlói pillanat lesz a legemlékezetesebb számára. — Tilos helyen fürödtünk — méghozzá éjjel —, amikor a holdfényes tengeri pancsolásra egy rendőrautó is felfigyelt. Sziréna, fékcsikorgás, fütty, és tudtam, hogy cifra história következik, hiszen már egy fillér büntetésre való pénz sem volt nálunk. Hát a história valóban cifra lett — mert magyar káromkodásomra nyakamba borult a rendőr — mint kiderült, idesodródott hazánkfia — s a rendőri ügy vége az lett, hogy ő is levetkőzött s együtt fürödtünk tovább! Sacha Distel, Margot Fontayne, Nurejev eseményszámba menő előadásai után, ünnepi esemény volt az Együttes előadása is, s a Nice Evening — "Graulálunk a magyaroknak« főcímmel kezdte kritikáját. Három nap múltán — mikor újra elhelyezkedtünk az Iljusin ismerős ülésein, előbb kézitáskáinkat, s aztán emlékeinket rendezgettük. — Megint utaznak? — hangzott fel mögöttem, s hátra sem kellett nézni, tudtam, hogy az ismerős légikisasszony ingerkedik velem. — Igen, utazunk! — válaszoltam. — De ezúttal haza! — toldotta meg valaki, s mindnyájan úgy éreztük, hogy ez még három napi távollét után is nagyszerű dolog. Hegyi Imre A monte-carlói öböl hullámtörő kövein élvezik a napfényt a helybeliek vagy az éppen odavetődő idegenek, mint például mi is 17