Ország-Világ, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1967-03-15 / 11. szám

ÚJ SZELLEM AZ ÓDON ÉPÜLETBEN C C­­sak egy épülettel történhet meg, hogy­­ nyolcvanévesen megfiatalodjék és új szellem költözzék bele. A zajos Soroksári úti, vén malom 1964 végén adott otthont egy nagyvállalat központjának. Kőműve­sek munkálkodnak az épület átalakításán, a folyosókon talicskák, deszkák láthatók, néhol a vakolat és festék szagába még be­lekeveredik a falakba beivódott évtizedes liszt-illat... A volt malom területén ta­valy építették fel az új próbacsarnokot, ahol november óta sajtérlelő berendezés és sajtkezelő gépsor működik, tekintélyes mé­retű, automatikus vezérlésű minta­üzem. A csarnok építése olyan gyorsasággal történt, hogy ez maga is jellemző az ódon malomba beköltözött új szellemre. Tavaly májusban a szóban forgó nagyvállalat (az Élelmiszeripari Javító, Szerelő és Szolgál­tató Vállalat, amely hét gyáregységből áll) államközi szerződésben rögzítve a Szovjet­uniótól öt évre szóló igénybejelentést ka­pott, kilencven sajtgyárat, érlelővel és ke­zelővel együtt, és külön ötven érlelő és kezelő automatikus berendezést kell leszál­lítania. A legsürgősebb feladat az utóbbi prototípusának elkészítése volt. De ezt va­lahol fel kellett állítani, hogy üzemelés közben ellenőrizzék, mielőtt átadják. A szükséges próbacsarnokot nem valamelyik sajtgyárban alakították ki, hanem keve­sebb költséggel a központ területén építet­ték fel, a nálunk szokásos tempóhoz képest rekord idő, két hónap alatt. Nemcsak a vállalat kőművesei tettek ki magukért, az anyagot szállító gyárak, (elsősorban a Du­nai Vasmű) valósággal megtáltosodtak. A csarnok tehát helyben van, ez megkönnyí­ti a műszaki fejlesztésen dolgozó mérnö­kök és munkások dolgát. A sajtérlelő és a kezelő gépsor elkészíté­sének története még több meglepetést tar­togat. Nos, ehhez egy kis ízelítőt a sajt­gyártásról! Tejből készült sajtról van szó. A sajtgyár készíti el a gumiszerű, szögle­tes sajtokat, amelyeket, hogy fogyasztha­tóvá és tartóssá váljanak, szakszerűen ér­lelni és kezelni kell. Az érlelőberendezés heteken át 8—10 fokos melegben, 90 fokos páratartalmú levegőben tartja a sajtot. A kezelőberendezés mossa, szárítja és para­­finnal vonja be. Nehéz testi munkát he­lyettesít a bonyolult automata­ berendezés! Ilyen prototípus elkészítéséhez általában legalább másfél év kell. A nagyvállalat műszaki emberei és szakmunkásai öt hó­nap alatt készültek el a gépek zömével. Holott ilyen gépsort a világon még sehol nem gyártanak! A vállalat műszaki fejlesztési igazgató­ságának irányításával a szerkesztési osz­tály készítette a tervdokumentációt, a pro­totípus-üzem gyártotta és szerelte fel a gépsort. Ez egyébként a munka rendje. Az érdekes abban van, hogy a műszakiak nem levelezés útján működtek együtt a mun­kásokkal, hanem szó szerint egymás mellett álltak és dolgoztak a műhelyben, majd a csarnokban. Nemcsak bírálták egymás munkáját, amint ez szokás, hanem kölcsö­nösen segítették elő a jobb megoldást. A mérnökök szerszámot vettek a kezükbe, a munkások műszak után sem hagyták ma­gukat haza zavarni. Annyira izgatta őket a feladat, hogy ott maradtak, ha mást nem csináltak, legalább figyelték váltótársuk munkáját, mintha gyereküket bízták volna másra. — Még sohasem éltem át ilyesmit! — mondta Racz Sándor, az üzem vezetője.— Úgy dolgoztak, mint a megszállottak. Szinte mindenkit meg kellene neveznem, de hadd említsem meg Neszvecskó Mátyás, Riczman Károly, Békefi Sándor, Csordás Sándor, Molnár László lakatosok és bri­gádvezetők nevét, és nem utolsósorban Su­­sánszki Pál művezetőt. Némelyik epizód szinte regényes. Hank Zsombor, az egyik gyáregység (ÉMÁSZ) 26 éves mérnöke, a villamosvezérlés tervező­je egy szombaton a próbacsarnokban dol­gozott. Délben abba kellett volna hagynia a munkát, feleségével Szolnokon akar­ta tölteni a hétvégét. Ám a fiatalasszony­nak egyedül kellett elutaznia, férje estig az automata-berendezéssel »birkózott«. Es­te aztán ő is elutazott. Másnap hajnalban gyorsvonatra ült és reggel ismét a csar­nokban volt.. . Brestyánszky László fő­­konstruktőr és Kacz Sándor sokszor késő éjjelig a műhelyben és a csarnokban tartóz­kodott. A mérnökök és szakmunkások a szükséges anyagokért személyesen jártak a raktárba. A gépsor bemutatója előtt a szer­kesztők saját kezükkel tisztították meg a gépeket. Úgy dolgozott mindenki, mint az író, aki izgatottan vigyázza és segíti, ahogy filmre viszik megálmodott hőseit. — Mi fűtötte őket? A műszaki fejlesztés igazgatójának iro­dájában kérdeztem ezt. A modernül beren­dezett helyiség is jelképezi, mi megy vég­be ma az ódon épületben. Berend Richárd igazgató egy éve került helyére. Képzett­sége: műszer- és automatika mérnök. Szak­máját illetően is világlátott ember, hogy egyebet ne említsek, legutóbb a müncheni és utrechti élelmiszergépipari kiállítást ta­nulmányozta. Kérdésemre elkomolyodott: — Ha csak a pénzre céloz, téved — felelt Berend Richárd műszaki fejlesztési igazgató: »Világszínvonalon kellett új feladatot megoldani« Az automatavezérlőnél: Leányfalvi Zoltán bemérő (fehér köpenyben) és Nagy István műszerész .

Next