Ország-Világ, 1967. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1967-08-23 / 34. szám
Kis hajók. Nem könnyű sport a kajak, kenuzás. A labilis kis hajókban nem elég evezni, hanem komoly egyensúlyozási érzék is kell, (aki nem hiszi, próbálja meg...) hogy ne csak fürdés legyen a tervezett vizitúrából. Magasabb, versenyzői színvonalon pedig, amikor percenként 100— 120 csapással hajtják előre a kis »járművet«, elismerés illet minden vállalkozót. A tudás, az erők összemérésére pedig a nagy világversenyek adnak alkalmat. Az első Európa-bajnokságot már a harmincas években megrendezték, de később szünet következett. A felújítás azonban nem maradt el, s csaknem két évtized óta már évről évre találkoznak a sportág legjobbjai. A nagy vetélkedésből a magyarok sem hiányoznak. Amióta 1954- ben megjelentek a maconi világbajnokságon és mindjárt hat (!) aranyérmet nyertek, mindig az érdeklődés középpontjában állnak. Most sincs másként. Ezekben a napokban ugyanis a Rajna-vidék egyik nagy iparvárosában, Duisburgban rendezik a kontinens legjobbjainak találkozóját. Augusztus 25 és 27 között majd két tucat ország sportolói versengenek a tizenhat bajnoki címért, s bizonyíthatják erejüket egy évvel a mexikói olimpia előtt. »Az idei, IX. Európa-bajnokság számunkra is olimpiai próbát jelent« — mondta Granek István, a válogatott edzője, amikor felkerestük a magyar sportolókat a tatai tavon megtartott utolsó edzések egyikén. — »Mexikóban csak 1000 méteres számok lesznek, tehát erre a távra kell megtalálnunk a legjobbakat. Kajakban Hesz és Ürögi, a már sok sikert elért Szöllősi—Fábián duó és a négyes, kenuban Wichmann, Hajba, a fiatal Péter—Cserha és a Wichmann—Petrikovics kettős a legnagyobb reménységünk. A lányoktól már éremszerzés is komoly fegyvertény lenne. Sok a rivális, minden számban, főként a szovjet, román és a vendéglátó nyugatnémet sportolók tartoznak a favoritok sorába. Érdekes képet mutat az Európa-bajnokságok története. Eddig 92 számban osztottak ki aranyérmeket, ezek közül a legtöbbet a szovjet (21), a magyar (18), a román (12), és a nyugatnémet (10) sportolók szerezték. A többi ország kajakkenusai csak a másodhegedűs szerepét játszották, mindössze néhány bajnokság jutott nekik. Duisburg harmadszor házigazdája az Európa-bajnokságnak . Legutóbb 1959-ben találkoztak itt a kontinens legjobbjai, s akkor a magyarok hét bajnoki címig meg sem álltak . . . Szöveg: Kozák ,Mihály Kép: ifj. Schiller Alfréd »■Bizakodó vagyok .. .«« — mondja Fábián László, aki kiemelkedő egyénisége a magyar kajaksportnak. Tizenhárom éve szerepel a válogatottban, egy olimpiai, négy világ- és hat Európa - bajnoki aranyérem fémjelzi sikereit Wichmann Tamás tavaly tört be a nemzetközi élvonalba, a világbajnokságon második lett. Idén is reménység, s társai kettőzötten szurkolnak győzelméért. .. »Ha nyerek, olyan paprikást főzök, amilyent még soha nem ettetek» — ígérte. Civilben ugyanis a Szabadság Szálló szakácsa Akárcsak az atlétikában a 100) méteres síkfutás, vagy úszásban a 100-as gyors, a kajakban az egyes a legklasszikusabb szám. Hesz Mihály a múlt évben 10 000 méteren világbajnok volt, idén is hasonló babérokra tör. Előtérben Parti János, a volt »kenukirály«, jelenleg a válogatottak egyik edzője Duisburgban a nők három számban versenyeznek, az indulók között ott lesznek a magyarok is. Képünk az edzés utáni pillanatokban örökítette meg őket