Ország-Világ, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-12 / 7. szám
szim Aszanov — aki Kazahsztán-szerte elismerést vívott ki gazdálkodási, vezető-, szociális és kulturális tevékenységével — mondta el a kolhoz történetét, eredményeit. — A mi falunk és a kolhoz története is szinte azonos a kazah nép történetével. Az októberi forradalomig az életforma nomád volt, a főfoglalkozás pedig a rideg állattenyésztés. A kolhozt a nagy kollektivizálás idején alapították elődeink. Az alapító 26 családnak csupán három faeke és három teve volt az összes vagyona. Nem nehéz elképzelni, hogy ebből a mérhetetlen szegénységből csak nagyon kemény munka árán lehetett felemelkedni. A II. világháború előestéjén már, ha nem is bőségben, de jól éltünk, szép házakban laktunk. A háború ismét visszafelé fordította szekerünk rúdját: az asszonyok és a gyermekek, amit csak lehetett, a frontra küldtek. Itthon csak egy közös konyha volt, ahol a szakács kanala bizony nagyon szűkösen mérhette az eledelt... A fronton a férfiak vérrel áldoztak a jövőért, az itthoniak munkával és koplalással. Azért, amit itt láthatnak ... Taldi Kurgánban a háború után szívósan, nagy energiával fogtak az 53 ezer hektáros kolhoz sorsának fellendítéséhez. Sikerrel, 1953-ban már példaként emlegették. Különösen a cukorrépa-termesztésben értek el kiváló eredményeket, ők is hozzájárultak ahhoz, hogy a Szovjetunió lett a világ legnagyobb cukorrépa-termesztője. Tizenhét munkahős — Jövedelmünk 45 százaléka ebből adódik — adja meg a tájékoztatást Kaszim Aszanov, majd egy kis büszkeséggel hozzáfűzi: — Ha a környéken valaki meg akar dicsérni egy-egy különösen nagyra nőtt cukorrépát, azt mondta: olyan, mintha a „XXII. Pártkongresszus” földjén termett volna. Nemcsak a répaföldön dolgoztunk jól, hiszen a „Munka Hőse” címet viselő tizenhét dolgozónk közül többet lehet találni az állattenyésztésben, a traktorosok és az építők között is. A fiatalok szívesen maradnak . Az alapító 26 család helyett ma már 1200 család él a kolhozban, ennyinek a megélhetéséről kell gondoskodnunk. És hogyan tesszük ezt? Nézzenek szét és alkossanak róla maguknak véleményt. Mimibajev Rozbaj párttitkárral bejártuk a falut, s amerre csak mentünk, mindenhol új szociális létesítmények, elkészült vagy épülő családi házak váltogatták egymást. Érthetővé vált számunkra — amit még a fővárosban, Alma-Atában hallottunk — miért nem kívánkoznak már el a kazah fiatalok a mezőgazdaságból. A Taldi Kurgán-i iskolában is azt mondták a növendékek, hogy az iskola elvégzése után legszívesebben a kolhozukban maradnak. Igaz, a kolhoz vezetői mindent megtesznek a fiatalságért, hogy a vidéki élet olyan vonzó legyen számukra, mint a városi. Személyesen is meggyőződtünk róla, hogy a gyönyörű kultúrházban minden megtalálható, ami a továbbtanuláshoz, a művelődéshez és a szórakozáshoz szükséges, a magyarázathoz mégis hiányzott valami. Meg is kérdeztem a párttitkárt: — Mi az, ami a látottakon kívül a legjobban ideköti a fiatalokat? Az anyagi érdekeltség eredményei — A távlatok — felelte. — A fiatalok szeme nincs bekötve. Látják, hogy napról napra növekszik a műszaki ellátottság és szinte özönlenek hozzánk is az új gépek. A gabona és a cukorrépa vetését és betakarítását például már teljesen gépesítettük. A Szovjetunió ötéves tervében szereplő több mint kétmilliárd rubel értékű mezőgazdasági felszerelésből nekünk is egyre több jut. Az anyagi érdekeltségről pedig már nemcsak beszélünk, de alkalmazzuk is. Emellett a háztáji gazdaságokat sem hanyagoljuk el. Tudjuk, hogy azoknak is megvan a maguk szerepe a termelésben, a piacon, meg a családok terveiben is. Hát itt a titok nyitja! És hogy érveit még valamivel alátámassza, a következőket mondta: minden házban van rádió, 720 családban található televízió, hatvanheten vettek motorkerékpárt, harmincan Moszkvics gépkocsit és tizenhatan Volgát. Nagyrészt azután, amikor a gyakorlatban a réginél jobban alkalmazták az anyagi érdekeltség elvét. Kákái Imre Kaszim Aszanov, a kolhozelnök Mimibajev Rozbaj párttitkár Aszómbajev Bazarbajjal, a Szovjetunió Hősével beszélget a kultúrház udvarán Dolgozat-ellenőrzés az iskolában Taldi Kurgán vidékét Szemirécsjének, azaz hét folyó vidékének is nevezik. „Ahol víz van, ott élet is van” — tartja egy bölcs közmondás. És ehhez hozzá lehet tenni: ahol a vizet úgy használják fel a gazdaság fellendítésére, mint Taldi Kurgánban, ott jó élet is van. Egyik kolhoztag lakása A kolhoz-óvodában Bojár Sándor felvételei