Ország-Világ, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-12 / 7. szám
MOZAIK LELKI PÓRÁZ Sally Albert, ez a kimondottan csinos, harminchat éves, philadelphiai asszony egy új tudomány divatos reprezentánsa — ő Amerika első számú kutyapszichológusa. Sally, aki a rossz nyelvek szerint játszi könnyedséggel vezeti „lelki pórázon” az ebeket és gazdáikat, otthon és levélben is rendel; különösen gazdag pácienseit pedig, akár a kontinens túlsó végén is hajlandó felkeresni, amennyiben vállalják a repülőút költségeit. Hja, a gyógyító szenvedély! Albert asszony állítása szerint az állatok és gazdáik lelki problémái között belső összefüggés van, s először ezt kell felderíteni, hogy gyógyítani lehessen. Ha egy eladdig tökéletes tacskó egyszeriben elfelejti, hogy már rég szobatiszta, ha összekarcolja a bútorokat, széttépi a párnákat, „semmi esetre sem elég jobb ételekkel, új játékszerekkel és nyugtatókkal visszaadni a lelki egyensúlyát — hanem az egész családot kiegyensúlyozottá kell tenni!” A legtöbb probléma onnan adódik, hogy a kutya és az ember nem illik rögtön össze „lelkileg”. Az összhang megteremtése, megfelelő honorárium ellenében, a pszichológus dolga. A válás nemcsak a házaspár gyermekeinek, de a kedvenc négylábúaknak is nagy megrázkódtatást okozhat. Ilyenkor elkeseredett viták játszódnak le, kinél maradjon a kutya. Sally inkább a nők mellett van, nekik általában több idejük jut kedvenceikkel foglalkozni. Sally a kutya „méltóságának” gondját is szívén viseli. Felháborodással beszél azokról, akik bolondot csinálnak az ebekből. Bizonyos határokon belül azonban szabad kényeztetni: a parókadivat például határozottan kedves. Az ellen sincs kifogása, hogy séta előtt néhány csepp parfümöt hintsenek az állatra, vagy hogy a kutya kellemes illatú szájvízzel öblögessen ... . (*■ 1.) „KITÖRŐK” GYÜLEKEZŐHELYE London városa igen csak bővelkedik az érdekesnél érdekesebb szórakozóhelyekben, amelyek valamely különlegességüknél fogva vonzzák a turisták tömegeit. A közelmúltban számuk ismét gyarapodott eggyel. Az eredeti módon berendezett „vendéglátóipari egység” a „The Escape”, azaz a „Menekülés" nevet viseli. Itt gyűlnek össze esténként az angol légierő azon tisztjei, akiknek sikerült a második világháború alatt megszökniük a különböző német hadifogolytáborokból. A berendezési tárgyak között látható az a szalmabábu, amelyet az egyik katona megtévesztés végett az ágyába fektetett, a falakon a sikeres szökések útvonalait feltüntető térképek, vázlatok lógnak, a vitrinekben különböző „kitörő”szerszámok láthatók. A vendéglő cégére is — mint képünkön látható — stílszerű, kivágott drótkerítés, a háttérben a lágerek jellegzetes őrtornyával. Tempora mutantur... — a német haláltáborok borzalma, a szökéssel járó életveszély, alig huszonöt év elteltével egyszerű reklámfogássá szelídült. (h. j. j.) ÁLLAMFŐI REZIDENCIA — A PORTÁSFÜLKÉBEN Gdansk lengyel kikötővárost az elmúlt két világháború között a hitleristák — mint ismeretes — Danzig néven német városként tartották számon, amelyet a náci birodalomhoz kívántak csatolni. Hitler éppen Danzig ürügyén, egy ott szervezett provokációval élezte ki a viszonyt Lengyelországgal, míg végül meg is támadta az országot. Nyugat-Németországban ma is akadnak jócskán, akik úgy vélekednek, hogy Danzigot el kell venni Lengyelországtól. Ennek az igénynek egyik leglelkesebb hirdetője Herbert Adler úr. Nem követeli ugyan a városnak Nyugat- Németországhoz való csatolását, csupán azt, hogy nyilvánítsák Danzigot szabad, független állammá — őt pedig annak elnökévé. Már megkezdte kormánya tagjainak kinevezését is. Külügyminiszterré Heinz Gutjahrt nevezte ki. Nemrégiben meg is jelentek az esseni bíróságon és bejelentették az új állam megalapítását. Kibontották Danzig zászlaját is, s felszólították a város Nyugat-Németországban élő 15 ezer egykori lakóját, hogy jelentkezzék. Adler elhatározta, hogy danzigi posta bélyegeket nyomat, sőt külön pénzt (guldent) ad ki, s hamarosan• egy hadihajót is vásárol. Herbert Adler egyelőre még nem fogadhatja híveit államfői igényéhez méltó keretben. Jelenleg ugyanis a Parkhaus Hügel Szálloda portása. A kormány és az államfő rezidenciája tehát a portásfülkében van. Az államfő pedig ma még csak egyenruhájában különbözik a sok jöttment civiltől. Erről munkaadói gondoskodtak: biztosították ugyanis számára a szálloda alkalmazottjának kijáró portási egyenruhát. 25