Ország-Világ, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-06-11 / 24. szám

John McCarthy amerikai professzor sakktáblán követi a computerek között lefolyt Játszmát SAKKOZNAK A COMPUTEREK A moszkvai Elméleti és Kísérleti Fizikai Intézet munkatársai nagy izgalommal bontottak fel egy táviratot, amelynek szövege a következő volt: „S e6—gS”. A be nem avatottak azt gondolnák, hogy ezek valamiféle rejt­jelek voltak. Pedig egészen másról volt szó. A táviratot a kalifor­niai Stanford egyetem professzorai küldték moszkvai kollégáik­nak, akikkel — sakkoztak. Ezúttal azonban nem amerikaiak ját­szottak szovjet emberekkel, hanem amerikai computerek, szovjet computer ellen. A rejtélyes jelek tehát a következő lépést jelentet­ték, és a szovjet kutatók rögtön megállapították, hogy a kalifor­niai elektronikus agy a gS-ös húzással súlyos hibát követett el, amit helyrehozni már aligha lesz módjában. Így is történt: a hete­dik távirat megérkezése után kiderült, hogy Amerika sakk-matt lett, tehát a szovjet computer győzött. Már egy évtizeddel ezelőtt kezdtek kísérletezni azzal, hogy a computereket sakkjátékra használják fel. A probléma megoldása igen sok nehézségbe ütközött, mert a sakk nemcsak szigorú logi­kát, de ezenfelül fantáziát is igényel. Kérdéses volt, vajon lehet­séges-e olyan módon betáplálni az elektronikus számítógépet, hogy az versenyre kelhessen az emberi értelemmel. Mielőtt a kalifor­niai computer megkezdte volna az első mérkőzést a szovjet com­puterrel, a Stanford egyetem kutatói ültek le egy-egy játszmára saját számítógépükkel. Minthogy a kísérletek szép eredménnyel kecsegtettek, most már egyenrangú ellenfelet kerestek. így kérték fel a moszkvai kutatókat, hogy computerükkel vegyenek részt egy sakkmérkőzésen. A versenyző felek négy játszmában állapodtak meg. Természe­tesen mindkét részen a kutatók táplálták be a megfelelő adatok­kal a computereket, és megállapodtak abban, hogy az egyes lépé­seket táviratilag közlik egymással. Néha egy óra is eltelt egyik lé­péstől a másikig, miközben a kutatók felkészültek az összes vár­ható lehetőségekre. A szovjet kísérletek vezetője kijelentette, hogy a Stanford egye­temmel lefolytatott elektronikus sakkverseny távolról sem sport­célokat szolgált, hanem annak felderítését, vajon a computer bizo­nyos helyzetekben képes-e az emberi agyhoz hasonló, alkotó te­vékenységet kifejteni. Szerinte igen tanulságos volt az amerikai computer veresége is, mert éppen ez mutat arra, hogy az elektro­nikus agy igenis képes önálló megoldást is találni. Botvinnik szov­jet ex-világbajnok szerint viszont az amerikai vereség onnan szár­mazik, hogy a computer betáplálása nem történt kellő körültekin­téssel. A fent leírt tudományos kísérlet bennünk önkéntelenül Kempe- len Farkas emlékét idézi fel. Ez a merész képzeletű feltaláló ugyan még csak ravasz trükkel valósította meg világhírű sakkozó gé­pét, de az eszme mégiscsak az övé volt... HLP „Családi” fotók Az egyik svájci ádatkertben készült felvételek sztorija: a kis elefánt el sem tudja képzelni, hogy az anyatejen kí­vül egyéb ital is lehetséges. Anyja sze­líd erőszakkal figyelmezteti: vizet is ihatsz döfi remekei, amelyek a „tiszta­szobát” díszítették, amíg a hálát­lan unokák a padlásra nem száműzték őket. A még szabad falakon festmények, neves alföldi festők alkotásai. Leülünk a szanaszét álldogáló parasztszékekre. A hátukon dá­tum: 1821. A házigazda borral kínál: — Saját termés, kóstolják meg. Van egy kis tanyám itt nem messze, ott megterem any- nyi, amennyi nekem és a vendé­geimnek egy évre elég. Kétszáz éves poharakból kor­tyolgatjuk az aranyhomok levét. Bozsó János kérés nélkül me­sélni kezd: — Tíz éve kezdtem. Gyakran járom a falvakat, a tanyákat, festem az Alföldet, és közben gyűjtögetek. Szinte minden por­ta padlásán, fészerében akad va­lami érdekes. Itt van két címeres kályhacsempe 1670-ből. Egy trá­gyadombon találtam. A Zsolnay gyár korai termékei. Egy padlá­son bukkantam rájuk, sok más régiség között. A gazdája azt mondta, ha már lehoztam, vi­gyem is el, mert ő bizony vissza nem cipeli porfogónak ezt a sok lomot, inkább összetöri. Felmegyünk a nyikorgó falép­csőn. A padlástéren kialakított két helyiségben díszes kulacsok, bütykösök, paraszti fifikával el­készített, szinte kinyithatatlan beretvatokok. Autodidakta népi szobrászok faszobrocskái. A pincében embermagasságig rakott kupacban vár a legkülön­bözőbb cserépedények sokasága a rendezésre. Faragott mán­gorlófák kötegszámra, és újra szuszékok, tulipántos ládák, mind zsúfolásig tele. Rendezni kellene stílusok, korok, tájak szerint, de ehhez már három­szor ekkora ház sem lenne elég. — Meddig folytatom? Azt hi­szem, amíg élek. Lélekben már nem is magamnak gyűjtök. Sze­retném, ha a városomra marad­na, Kecskemétre. (Horváth> 23-UXHiil

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék