Ország-Világ, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-07 / 19. szám

/ C^Állatkertben szert tennie, amely a lehető leghosszabb életet biztosítja számára. Ennek egyik fel­tétele, hogy ne csupán egy szűk, sivár ket­recben tengesse az életét. Sajnos, állat­kertünk egy részére még ma is ez jellem­ző. Az, hogy az Állatkert százesztendős, nagy dicsőség, azonban a régi szempontok alapján épített állatházak már nem felel­nek meg a korszerű állattartásnak. Terv­szerűen, évről évre épülnek új állatházak, de addig is, amíg utolérjük magunkat, igyekszünk kellemesebbé tenni a régi kö­rülmények között élő állatok életét. — Hogyan? — „Berendezzük” a ketrecet, vagyis mozgást, játékot elősegítő tárgyakat helye­zünk el benne. Így láthatnak látogatóink a tigrisházban és az oroszlánházban felfüg­gesztett autógumit. A ragadozók szívesen ugrálnak át ezeken a „karikákon”, játsza­nak velük, ütögetik, hozzádörzsölődznek, mint a hízelkedő macska .. . Elfoglalják magukat, mozognak, ugrálnak. Izmaik nem petyhüdnek el, jó az „erőnlétük” s még étvágyuk is előnyösen megváltozik. Kipró­bálunk bizonyos színhatásokat is. Például a majomházban, a Busch-bébik (Óriás ga­­lágó) ketreceiben különféle színű kárpito­kat alkalmaztunk, s most kíváncsian vár­juk, vajon melyik színű környezetben ér­zik magukat a legjobban? — Eredményesen foglalkozunk az álla­tokkal, amikor emberhez szoktatjuk őket. Kilenchónapos, 40—50 kg-os oroszlánjain­kat sikerült annyira emberhez szoktatni, hogy kiengedhetjük őket a közönség közé is .. . Természetesen jól előkészítettük ezt a munkát. Először a tudományos kutatók és osztályvezetők végeztek tanfolyamot az állatmagatartás és állatpszichológia tárgy­köréből. Az előadók az ELTE pszichológiai tanszékének tudósai voltak. Tanulmányoz­tuk az ide vonatkozó külföldi irodalmat is és felhasználtuk a kutatási eredményeket, ugyanis ennek a munkának már meglehe­tősen nagy múltja van. A Tierpsichologie című tudományos szaklap hosszú évek óta ismerteti ezeket a tudományos eredmé­nyeket: a világ korszerű állatkertjeinek jó részében már előrehaladott stádiumban van ez a tevékenység. — Milyen feladatot ró a gondozókra az új módszer? — Az állatok gondozói a munkakörük­nek megfelelő tanfolyamokon tanulják meg a szükséges tudnivalókat. Jelenleg ti­zenöt, nagy gyakorlattal rendelkező ápoló jelentkezett erre a tanfolyamra; mindegyi­kük két-három állattal foglalkozik majd. Természetesen nem cirkuszi idomítást folytatunk. A „tanítás” célja, hogy kelle­mesebbé tegyük az állatok fogságát, s ez­által meghosszabbítsuk életüket. Takarí­táskor kiküldjük őket a folyosóra. A régi vasrudas (par force) módszer helyett ba­rátságos vezényszavaknak engedelmesked­nek majd. Ehhez­ persze a gondozónak sok mindent tudnia kell. Például: mindig ugyanazon a helyen kell megállnia, ugyan­abban a ruhában megjelennie stb. A „bé­kés kapcsolatnak” különösen nagy hasznát vesszük, ha valamelyik állat beteg lesz. Eddig bódító puskával kábítottuk el, s úgy kezeltük őket, vagy pedig két rács közé szorítva tettük ártalmatlanná. Mindkettő káros az állat egészségére. Nemegyszer kaptak sokkot, szívbénulást, s pusztultak el értékes vadjaink. — Az utódok számára is jelent valamit az új módszer? — Megfigyelték, hogy az emberhez szok­tatott állat jobban tűri a fogságot, jobban értékesíti a takarmányt s ez még a szapo­rodást is kedvezően befolyásolja. A jó kon­dícióban levő állatok több — és egészsé­­ g Bojár Sándor felvételei­ kesebb — utódot hoznak, mint az egész nap a ketrec sarkában ülő, letargikus, sem­mivel sem törődő, unatkozó társaik. S en­nek már komoly gazdasági jelentősége is van. Régebben például a felesleges orosz­lánokat le kellett lőnünk. Az emberhez szoktatott oroszlánkölykök iránt nagy ér­deklődés tapasztalható a külföldi piacokon. Egyszóval: eladhatjuk őket. — S mikor lehetünk tanúi a „szelíd va­dak” nyájasságának?­ — Hamarosan értesítjük a közönséget az állatfoglalkozások időpontjáról. Némethi Györgyi Mint a játékos kismacskák ... Akik nézik: Huszár Sándor főápoló, Bélyi Zoltán és Sághy István

Next